2009. február 23., hétfő

Reginald Rose: Tizenkét dühös ember

Nem volt időm írni róla, hogy protekciós jeggyel sikerült megnéznem a darabot. Kivesézték elegen, nem akarom őket én is ismételni, így csak néhány benyomás.
Ne a film érzetét várjuk, mert nem azt kapjuk, habár meglehetősen hasonló. De a film katarzisa - nekem legalábbis - hiányzott. Nem volt annyira perő (noha rég láttam), ráadásul meghagyta a kétséget, hogy az esküdtek végül is jól döntöttek-e.
Eleinte zavaró volt, hogy plexi fal mögötti "kalitkába" helyezték el a tárgyalóasztalt. Mit is szándékoztak ezzel? Talán úgy kellett érezni, mintha magam is esküdt lettem volna, és egy rajtam, életemen kívül álló - ámbár láthat - valamivel kellene foglalkoznom?
Láttunk nagyszerű színészeket. Különösen tetszett Trokán Péter 1 sz. esküdtje, aki tőle telhetően becsületesen igyekezett az ülést kordában tartani. A banki alkalmazott (talán 2. sz. esküdt), akit az észérvek megyőztek. Vagy a Stohl András alakította figura: Unta az egészet, és maga sem tudta miért, de amikor a többség a "nem bűnos állásponton volt (még koránt sem mindenki), akkor ment a többség után, csak hagyják már békén. És a Szarvas József játszotta vérbeli nagyon kis polgár, aki a végén csak azért tart ki álláspontja mellett, mert az általa irigyelt, ezért gyűlölt - társadalmi helyzetét tekintve felette álló többi esküdt (most nem számítom ide azelfogul apát, aki minden fiút gyűlölt - Sinkó László alakította) nem volt hajlandó a legalsón (a vádlotton) rúgni egyet. (Ennek az esküdtnek csak egy lépcsőfok állt rendelkezésére, hogy lefelé rúgjon. Atyám, ahogy az észérvekre kirohant, és eredendő bűnről beszélt, hogy ezeknek a kölkei is ilyenek, el kell őket taposni... Na ismerek egy pár embert, aki kb. így cigányozik, stb. Érdekes erre a kirohanásra a zord apa esküdt is elítélően reagált. Hiszen neki tulajdonképpen nem a vádlott társadalmi hovatartozásával, hanem hálátlan fiúi mivoltával volt baja.
Bizony nehéz levetni a saját problémánkat, és nem rávetíteni azt másra! Nem is törekszünk rá, az ember észre sem veszi, mennyire közömbös más sorsa neki!

2009. február 2., hétfő

Robert Bolt: Morus

Tegnap hosszú idő óta először nem azért mentem színházba, hogy operát nézzek, hanem valódi színdarabot láttam. Tulajdonképpen évek óta megy Robert Bolt Morusa, de mindig csak úgy gondoltam, hogy biztos jó lehet...
Az előadás a Tivoli csepp alagsori színpadán zajlott, egyszerű, de meglepően korhű kellékekkel és jelmezekben. Azaz a jelmez igazából látszólagosan korhű, mert csak a kabátok, köpenyek, iletve a kalapok és főkötők jelezték az eredeti kort.
A bevezetőben Morus inasa szól néhány szót, jelezve, hogy a kisember túléni minenáron srtatégiája végig jelen van, akkor is, amikor a hatalmasok karrierről, erkölcsről, arátságról, becsületről, jogról vitáznak. Vannak e kisembernek érzései, van véleménye, alkalomadtán hasznot is próbál húzni, de neki igenis túlélni kell, ő nem engedheti meg az áldozathozatal luxusát, mert belőle nem mártír lesz.
A hatalmasságok? Hát igen, ők egy külön világ. Nem akarok sokmindent a néha bután és másokra tekintettel nem lévő Thomas More-ról írni, hoszen történetét leginkább Henrik király válasa kapcsán ismerem, azonban a darab sajnos nagyon is aktuális manapság. Mégha fejek nem is hullanak a porba, csak képletesen. Nagyszerű More volt Eperjes Károly, sőt, fantasztikus! Ez a cseppnyi, nézőkhöz közeli színpadon jól érvényesült. Rég láttam Andai Györgyit, Alice-e valódi nagyasszonyi magasságokba emelte, aki méltó társa volt férjének (ő maga ugyanolyan szép, mint régen). Haás Vander Péter emberséges Norfolkot alakított, aki próbálja megmenteni barátját, barátságukat, na és persze a saját bőrét is. Érdekes, ismereteim alapján Norfolk egy nagy sz. keverő volt, aki keresztülsétált mindenen és mindenkin, Cromwellhez (Bozsó Péter) hasonlóan. Csak hogy míg utóbbi családja épp felemelkedett, Norfolké ősi, befolyásos klán volt, így kettejük közül ő az, aki túlélte a nehéz időket, igaz, csak hajszál hijján. És persze megleljük a felemelkedésért mindenre kapható kis nyikhajt (Richard Rich), aki némi szerencsével még sokra is viszi. "Lelkiismeret? " - kérdi Cromwell" "Maga nem sokszor emlegeti!" - így (kb.) More. "Azt hiszi? Nagyon is sokszor elhangzik nálam." - szól Cromwell. More: "Igazán? Van, aki egész nap emlegeti Istent! Ha így vesszük, akkor ő nem létezik?"