2009. október 30., péntek

Járat megszűnésekről


Ma reggel fél hétkor Balatonkenesére utaztam távolsági autóbusszal. (változatosság kedvéért megint rossz a kocsi.) 1/4 7-kor óriási tömeg a kocsiállásnál, látom ám, ez lesz a hévizi busz. Közben bemondják - csak úgy mellesleg - hogy a 15-ös kocsiállásból megy egy mentesítő. Egy mögém érkező nyugdíjas utas megjegyzi, hogy a sofőr közölte vele: egy ember miatt nincs mentesítés. Nosza mondom, akkor leszünk kettelűn. Engem is elhajt: egy kézlegyintéssel mutat a tömött buszra, hgy vegyem arra az irányt. Na kössz! Végül az említett hölgy és én voltunk az utolsű felszállók a Népligetnél, így a vezető mögötti ülést a rokonszenves sofőr felszabadította, hál'istennek le tudrtunk ülni. + pont, hogy amikr a húszezresem meglátva szörnyülködött, és kérdezte, nincs-e kisebb, mondtam, hogy svéd koronám van ezen kívül. Na, mondja erre az neki pont jó lenne, mert szokott arra járni. Na mindjárt kifejtettük, mennyire jó északon, meg pár svéd (persze kezdő) mondatot is váltottunk.:) Na de riszpekt, kedves Volánbusz! A hülye utasok így is megveszik a jegyet, akkor meg tömörödjenek, minek indítsunk új járatot! Azt azért megjegyzem, hogy mire a Budaörsi úton felvette az utolsó bp-i utasokat is, annyian voltunk, mint du. 5-kor a piros hetesen hétköznap! Ja, és közben a lépcsőn ülő utasnak mesélte a vezető, hogy milyen járatok fognak megszűnni. És még annyit, hogy a vonat kb. ilyen kevés jár télen a Balaton északi partján.
Fénykép: www.csepel.info

2009. október 20., kedd

Svéd nő


Idemásolok a Dívány.hu-ról egy svédekkel foglalkozó cikkrészletet:

"A svéd nő topless napozik a közparkokban (ez egy baromság!), nem rasszista, fogai irigylésre méltó módon fehérek, mivel édességet csak szombatonként eszik - és mindezt 83 évig teszi.
Gyereke ingyen jár suliba, tanszereiért és ebédjéért sem fizet, és általában is igaz, hogy a jó svéd holtig tanul.
Nem lehet velük erőszakoskodni
Amikor megszületik, haláláig biztonságos egészségügyi háttér áll mögötte. 83 évig él majd a statisztikai adatok szerint, ha kicsit is vigyáz magára és szerencséje van.
Az állam többnyire nem csak papíron garantálja számára az igazi egyenjogúságot és igyekszik megvédeni a nőt az erőszaktól. Ha még gyermek, elég egy telefon, és feljelentheti a szüleit, vagy mást, amennyiben lelkileg, testileg bántalmazta őt. (Ez persze igaz a kisfiúkra is.) Ha férjes asszony és megütötte a férje, nem húzódik hónapokig az ügye, nem kell együtt élnie rabiátus férjével vagy élettársával - ami fontos, mert ez utóbbi kapcsolat lassan jellemzőbb, mint a boldog igen kimondása alapján létesített. Ilyenkor azonnal elválasztják a durva élettárstól és segítenek neki átmeneti lakást találni. Ha leszbikus, ugyanolyan jogai vannak, mint heteroszexuális honfitársainak - gyermeket is örökbe fogadhat.
Bűn az állatkínzás és a környezetszennyezés
A fiatal svéd nők élvezik a még mindig szociális paradicsomnak nevezett hazájuk mások számára elképzelhetetlen, megvalósult, élő jogait, de tudomásul veszik a kötelezettségeket is. Ebben az országban az állatkínzás megbocsáthatatlan bűn és lassan ebbe a kategóriába sorolják a környezetszennyezést is.
Az iskolák liberális szelleműek és a befogadásra nevelnek. A mozgáskorlátozottak vagy fogyatékkal élők többnyire ép társaik között nőnek fel, ezért felnőtt korukban nem lesz furcsa számukra egy ilyen ember látványa, nem szólják meg őt, hanem többnyire segítik, munkát keresnek számára, problémáikat természetesnek veszik. De nemcsak természetesnek veszik, hanem igyekeznek megoldani a konfliktusokat. Kevés olyan tömegközlekedési eszköz vagy közintézmény van, amelynek szolgáltatásait nem vehetik igénybe a mozgássérültek. Ha ilyenre bukkan valaki, ír egy e-mailt és azt az intézményt bezárják vagy megbüntetik.
Nem rasszista, nem munkanélküli
Svédország lakosságának körülbelül 10 százaléka bevándorló. Mindenki a saját anyanyelvét tanulhatja, többnyire ingyen.
Ha egy gyerek egy osztályban tanul a legkülönbözőbb bőrszínű kortársaival, kevésbé válik rasszistává. A rasszizmus itt egyébként bűncselekmény, nem pedig bocsánatos, ügyvédek által könnyen kimagyarázható bűn, akárcsak a holokauszt tagadása. A másság elfogadását segíti az is, hogy számos svéd család fogad örökbe saját gyermeke mellé ázsiai vagy afrikai gyereket.
Egy fiatal svéd lány megszokta, hogy a szülei dolgoznak, vagy ha munkanélküliek, akkor mindenféle módon próbálnak munkahelyet keresni (pedig a munkanélküli segélyből is meg lehet élni). Életük dele után - és még 60 éves korukban is - állandóan tanulnak. Ezért számára is - ha túl van a problémás és vad kamaszkoron - magától értetődő, hogy tanul vagy dolgozik. A tanulás alapfokon ingyenes. Ezt úgy kell érteni, hogy ingyenesek a tankönyvek, az ebéd, a taneszközök, és az iskolai programok többsége. Csak uzsonnát kell vinni, ez itt főleg gyümölcs.
Nincs osztályzat, édesség csak szombaton
Az édességek és a chipsek nem ajánlottak, de természetesen kaphatók - csak nem az iskolai büfében. A svéd kislány vagy kisfiú megszokja - és ő is úgy neveli majd a gyermekét -, hogy egy héten csak egyszter, szombaton eszik édességet, amiből következően a svédek fogai irigylésreméltóan egészségesek...
Egy svéd tinédzser lány többnyire nem tudja, hányasra felelt - hetedikig, nyolcadikig nem szokás osztályozni. A szülőket néha értesítik a gyermek előmeneteléről, de nem az osztályzat a fontos. Később persze komolyodik a helyzet, az egyetemi felvételi már kemény dió, bizonyos szakokon különösen. De soha nem a pénzről van szó!
Egy fiatal svéd lány - vagy idősebb nő, netán férfi - nem ad borravalót a kozmetikusának vagy a fodrászának. Ez itt nem szokás. Nem ismeri az egészségügyi hálapénz fogalmát és a korrupcióval is ritkán találkozik. Nyílt korrupcióval pedig soha.
Ha valaki éppen kozmetikusnál van, akkor a szakember csak őt kezeli. Nem nyit be más, nem árulnak lopott holmit feketén az üzletben (az adójogszabályok nagyon szigorúak), nincs hangzavar, nem kell hallgatni más intim sztorijait, a dolgozók nem foglalkoz(hat)nak saját és egymás magánügyeivel, még egy telefon erejéig sem."

2009. október 5., hétfő

Berlioz: Faust elkárhozása, Szegedi Nemzeti Színház


Szombaton Szegeden jártam, életemben először. Nagyon szép, élhető város, sajnálom, hogy mindössze egy órát tudtam eltölteni.
A látogatásom oka tulajdonképpen a Faust elkárhozása c. opera megtekintése volt. Nagyon jókat hallottam róla, szeretem Berliozt, szeretem az opera csemegéket, különösen, ha azokat olyan színvonalasan adják elő, mint ahogy a tavalyi bemutató után az sejthető volt, ezenkívül elkötelezett francia opera fan is vagyok, tehát semmiképpen sem akartam a produkcióról lemaradni.
Szóval felcsendült a muzsika, előjött László Boldizsár, mit tépelődő, életunt Faust. Rögtön hallatszott, hogy gyönyörű matéria birtokosa, bár néhány (max. 3) hang a kezdő monológban nem egészen vitte át a zenekart. Nem tudom, hogy ennek az az oka, hogy Gyüdi Sándor karmester túlságosan „ráengedte” a hangot, vagy egyszerűen nem szólalt meg az énekesnél. Ez azonban a továbbiakban nem fordult elő, László mindvégig birtokolta szólamát, és győzte szuflával – ami pedig nem semmi, mert Berlioz vastagon szól, ráadásul az előadásnak elég mozgalmas szcenikája volt.
De nagyon előreszaladtam. Kentaur díszleteiről már a bemutató előtt is szuper laviuszokban szóltak. Valóban nagyon látványos, ugyanakkor letisztult, minimalista színpadképet láttunk. A szinpadot olykor többszintessé tette egy második szint, ezt függőlegesen, vagy 45 fokosan mozgatták, kihasználták a forgószínpadot, függönyöket engedtek le. Egyszóval szervesen illeszkedett a rendezéshez, amely együtt élt a zene dinamikájával. (Juronics Tamás rendezése.) Maximálisan kihasználták a fény effektusokat. A koreográfus rendező jelentős szereplővé léptette elő a maroknyi balett-kart, félelmetes volt pokolbéli vágtájuk a tehetetlen Fausttal. Folyamatos mozgásban volt a kórus és persze a szólisták is. Mindez – az újszerű rendezői koncepció, fejlett színpadi technika – teszik lehetővé, hogy manapság egyre több opera műsorára tűzze ezt a darabot, amely oratórikus színműnek íródott, hiszen ha megfelelően nyúlnak hozzá, nagyon hálás feladat. Nem véletlen, hogy a tavalyi Metropolitain bemutató során is –a kiváló énekesi teljesítmények mellett – a pazar és meghökkentő látványvilágot emelték ki azok, akiknek olyan mázlijuk volt, hogy láthatták.
Láazló Boldizsárt már méltattam, nekem tetszett a kori sikereitől megcsömörlött, újabb tudásra nem vágyó Faustja. Elmagányosodott, ezért nagyon is sebezhető figura volt. Jól tudta, mi hiányzik az életkedvéhez, de már annyi ereje és hite sem volt, hogy tegyen érte valamit. Ráadásul színpadi megjelenése is attraktív. Ez elmondható a Mephisztót megszemélyesítő Réti Attiláról is. Róla korábban azt halottam, hogy igencsak hanyatlik, csapnivalóan énekel, bár színpadi jelenlét tekintetében mindig pozitívan nyilatkoztak. Meg kell mondjam, nekem nagy bajom nem volt a hangjával sem. A színpadon valóban nagyon ott volt, csak úgy lubickolt a szerepben. Ráadásul francia szakon végzett, így kiejtése nagyszerű volt. (amúgy Lászlóé és a kórusé is). Méltán kapott hatalmas ovációt a meghajlásnál. Margitot Tóth Judit énekelte. A Thule királyról szóló legendát egyenetlenül énekelte, bár igyekezett kárpótolni a szerelemre vágyó nőt, aki fél, hogy igényessége miatt az soha sem talál rá. (De sokszor is szemére vetik ezt a nőknek!) A D’amour l’ardente flamme kezdetű áriát csodásan interpretálta. Szívbemarkoló volt a szerelme beteljesületlenül maradásától tartó, vágyakozó nő éneke, nagyon szépre sikeredett! Ez a Margit nem naív lányka volt, hanem a mindenkori nő. Szólom még a Brandelt alakító Andrejcsik Tamásról. Valaha szép basszus birtokosa lehetett, mára azonban az alsó regiszterek megkoptak.
A kórust sokan méltatták előttem – valóban 10-es skálán 11-es volt a teljesítményük. Nem véletlenül próbáltak annyit. Ha jól tudom a májusi bemutatót is inkább elhalasztották két héttel, csak hogy minden tökéletes legyen. Az volt
Merész dolognak tűnt Magyarországon vidéken színre vinni egy ilyen produkciót, de a szünetben és távozás közben az idősebb generációtól is méltató megjegyzéseket hallottam. Tehát érdemes. Igenis van rá igény, és hálásak érte! Kár, hogy Budapesten a külföldi épület nézegetőket részesítik előnyben a közönség helyett. Igaz, nagy valószívűség szerint ők fizetik meg a 10 ezer forintos helyárakat. Ez van. Hajrá Szeged!

2009. október 2., péntek

Brecht: Koldusoper, Bárka Színház

3x láttam a Koldusoperát. Először 1988 tavaszán a József Attila Színházban, Andorai Péter volt Bicska Maxi, Iglódi István Mr. Peachum, Szabó Éva Ms. Peachum, Fehér Anna Polly, Galambos Erzsi Kocsma Jenny, Józsa Imre Leprás Mátyás – egyszóval parádés szereposztás volt! Aztán valamikor 2002 év elején a Katonában, szintén jól ismert arcokat láttam: Máté Gábor alakította Bicska Maxit, Peachum Hollósi Frigyes volt, Ms. Peachum Csákányi Eszter, Polly Ónody Eszter, Kocsma Jenny Básti Juli, és Lucy Fullajtár Andrea. Ez az előadás azonban igen gyenge volt.
A keddi, Bárka Színházbeli előadás rendezését Alföldi Róbert jegyezte, ő alakította Bicska Maxit is. Rajta kívül senkit sem ismertem na jó, még névről Tompos Kátyát és Seress Zoltánt. Micsoda csapat volt! Egytől-egyig fantasztikus alakítást nyújtottak, a maximumot hozták az este. Szégyen, hogy alig ismerjük őket!
A Bárka adottságainál fogva is, meg az előadás miatt is igazi brechti színházat láthattunk. Alföldi félelmetes Bicska Maxi volt. Míg az előző két alkalommal a szerethető svihák oldaláról értelmezték, Alföldi a sima modorú, kíméletlen gengszter volt, aki a töketlen, gyáva rendőrfőnököt zsebre vágta. Polly nem elkényeztetett liba volt, hanem olyan nő, aki valóban álmai hercegét, megváltóját látta Maxiban. Környezete híján volt olyan férfinek, aki etalon lehetett volna számára, így készséggel rávetíthette elvárásait egy olyan emberre, aki – ha csak a legkisebb mértékben is – de megfelel azoknak. Remek Peachum házaspárt láttunk. Seress Zoltán végre nem a papucs uralom alatt tartott kolduskirály, hanem igazi, másokat csak a saját érdekeire használó zsarnok. Árucikk neki a lánya, a koldusai, akit pedig nem tud ilyesmire használni, azt épp eltűri csak. Pl. Ms. Peachumöt, aki végre nem az elhízott, lompos öregasszony sztereotípiát hozza, hanem a lehetőségekhez képest sorsát, családja jóllétét (persze szigorúan a maga módján) kezébe vevő személy. Ehhez hozzátartozhat egy kis itóka is. Mondhatnám, hogy Spolarics Andreáé az est legjobb alakítása – de ezzel a többieket kisebbíteném, amit nem tennék. Lucy hozta az elkényeztetett, „én mindent megkapok” egyke figuráját, de rengeteg humorral, egyéniséggel, öniróniával. Kocsma Jenny hálás szerepét kicsit megváltoztatták. A végén „csak” szimbolikusan hal meg – véletlen sem Maxi keze által. (Na jó, ezt a többiben sem lehetett tudni.) Egyik kurva társa felvette a bundáját, és letépte fejéről a parókáját, ott állt csupszon, álcáitól és ékességeitől megfosztva – ez már maga a halál?
A fordítás nyilván vadonatúj volt, akadt dal, amelyeket szerintem a másik kettőben elhagytak. Viszont egy valami zavart: be voltak mikrofonozva. Minek? Annyira nem nagy a bárka, hgy a csöpp zenekart ne tudják áténekelni… Mindegy, hatalmas bravó a koldusbandának, kurváknak, tiszteletesnek is! Igazi színházi élmény volt!
Szereposztás:
Bicska Maxi - Alföldi Róbert Peacock - Seress Zoltán Peacockné - Spolarics Andrea Polly, a leányuk - Tompos Kátya m.v.Kocsma Jenny - Varjú Olga Dolly - Hajós Eszter Tigris Brown - Ilyés Róbert Lucy - Varga Anikó
Lelkész, Smith - Pásztor Tibor
Filch - Szabó Gábor
Bandatagok, koldusok:
Leprás Mátyás - Kardos Róbert
Jakab - Gados Béla
Ede - Barta Árpád
Jimmy - Koloszár András
Fűrész Róbert - Juhász Lajos
Szomorúfűz Walter - Szilvási Dániel
Kurvák - Cserepes Tünde, Kormos Zsófia, Gilányi Zsóka
Ember - Kecskés Mihály