Nyomasztó, nyomasztó hétvége. Aztán tegnap délutánra végleg kiborultam. Keresem, kutatom egy bizonyos jelenség okát, néha már azt hiszem, teljesen elértem a probléma gyökeréig, hogy na most! ... most! ... meglesz a megoldás. Nem mondanám, hogy egy csapásra rendbetenne, épp csak a kezdőrúgást jelentené.
Már hajnali 5-kor felébredtem, és mindjárt visszaemlékeztem az egyik álmomra. Valami vízszintes, nagyon keskeny, labirintusszerű kijáraton át lehetett kijutni egy várból. De olyan rövid szakaszok voltak benne, hogy szinte csak falak között lehetett folyton lépegetni. Nem volt sötét, és úgy haladtam kifelé, hogy az előttem lévőt követtem. Ő egy középiskolai osztálytársnőm volt, és mintha hallottam volna néhány más osztálytársam hangját is, akik előrébb jártak. Időnként megijedtem, mert ez az osztálytárs túl gyorsan haladt, hogy nem tudtam követni, de mentem utána rendületlenül. Már nem is kellett sok, hogy a szabadba érjünk, amikor egyszer csak eltűnt előlem, hiába kiabáltam, hogy várjanak. Nem sokáig próbálkoztam, mivel az elágazások nem vezettek sehová - mindig rossz szegletbe léptem, így jobbnak láttam, ha visszamegyek. Akkor felmásztam egy teremszerűségbe, és valami kürtőn át kimásztam a szabadba. Szóval felszínre kerültem, ez volt a lényeg. És ennek megébredve örültem. És még valami: közben eszembe sem jutott, hogy nem jutok ki onnan. Amikor kijutottam, anyám is ott volt, de nem dícsért meg, milyen ügyi vagyok, inkább zavarta, hogy lemaradtam a többiektől.
A másik álomban Per J-vel találkoztam. De mintha valami múltból visszanézett jelenetet láttam volna - egy folyó vagy tó partján ült a lépcsőn, mert ott beszéltünk meg randit. Valami vár volt mögötte, és majdnem biztos, hogy Finnországban, sok turista is ücsörgött körülötte. Olyan szép volt, hogy a szívem belesajgott, és úgy örültem! Nem szorongtam, hogy megfelelek-e majd, nem okozom-e csalódást. Aztán megint találkoztunk, akkor én vártam rá, de nyugodt voltam, egy új cipőt nézegettem a papírszatyorban, amit előtte vettem. Nem emlékszem, miként jelent meg, de biztos, hogy eljött! Itt valami kimaradt, mert aztán már mint ottmaradt szemlélő, vagy visszatérő - nem tudom, álom volt, egybefolynak néha dolgok - már mint múltbeli eseményre emlékeztem, és nagyon sajnáltam, hogy már csak múlt idő az egész. De mint beteljesült vágyakozásra (szándékosan nem írok szerelmet, mer' abban nem hiszek!), úgy tekintettem a dologra.
És harmadik: álomszerű város, első látásra unalmas, de sok rejtett gyöngyszemet (még ha azok talmik is) rejtett. Mindez mintha a mostani lakóhelyem lett volna. Elkezdtem helyeket sorra venni, sőt látogatni. Némelyikben rengeteg virág volt, meg apró, mesterséges tó. És elképzeltem, hogy ez egy idegen város (vagy az is volt?), és hozzáképzeltem, hogy barátaim vannak, művészeti iskolába járok, pezseg az életem. Jártamban emlékeztem P.J-re is, mert valami módon az előző álom váltott át ebbe, de nem hinném, hogy a "történetben" összefüggésben lett volna vele.
Úgy érzem, sok üzenet volt ebben a három képben, sok nagyon is egyszerűen értelmezhető, a harmadik szimbóleumai jellemzik leginkább a mai Melisande életét, és érdemes boncolgatni.
Védett: nyíííí…! – frissítve
5 napja
