Magánnyugdíj

Dühös vagyok!!! Azt tudtam, hogy a demokráciát meglehetősen sajátosan értelmezik, de erre álmomban sem gondoltam! Igen a magánnyugdíj lenyúlása, másról nem is hallani. Nem voltam magánnyugdíj pénztári tag, mert amikor 1999. szept. 1-ig lehetett az. un. második pillérbe lépni, én nme tettem meg, mert éppen a terhességem 1. harmadában jártam, elég enervált voltam. Meg aztán azt gondoltam, hogy úgyis jön majd egy másik kormány, az meg vissza az egészet. Mindegy, maradtam - ma már tudom, szerencsémre. Na most még ha nehezen, le is nyeletik velem, hogy a költségbetési lyukakat - amiket ez a piszok Gyurcsány csinált! (Egyébként tényleg az.) Mondom, nincs rendben, de nem lepett meg. De ilyet, hogy aki nem lép át, az ne számítson másra, mint kizárólag a magánnyugdíj pénztári megtakarítására - na ez már kiverte a biztosítékot! Ugyanis a második pillér annyit jelentett, hogy a munkáltató a nyugdíj járulékot 25%-ban a magánnyugdíj pénztárnak, 75%-ban a Nyugdíjintézetnek fizeti. Mármost arról nem szólnak a hírek, hogy ha csak a magánra számíthat a befizető, és az államira nem, akkor ez azt jelenti, hogy a munkáltató utána csak a magánba utal? Éppenséggel nem, mert továbbra is kell a 75%-ot Nyugdíjintézetnek perkálnia, csakhogy ebből munkavállaló semmit sem fog látni, mire nyugdíjba megy. Vagyis eddig a jogosultságot megteremtette a nyugdíjjárulék befizetése, de most már nem teremti meg. Azzal, hogy befizettél, még nem biztos, hogy jogosult leszel. Ez jó kis precedenst szül, éljen a jogbiztosnság, öngondoskodás, blablabla. Szerintem Bába Júlianna jó eséllyel fordul Strassbughoz. Valami azt súgja, hogy ez a fegyver visszafelé sül el.

Végre vasárnap!

Nem volt kedvem írni a hétvégéről, pedig kiolvastam egy jó könyvet és színházban is voltam, és sikerült valami finomat készítenem kevés pénzből. Azért ez is valami.

A könyv Okudzsava: Szegény Avroszimov c. regénye, amelyet néhány éve egy kuka mellől szedtzem ki, elég viseletes is. Ugyan oly nagyon nem érdekelt, de aztán elfogyott minden olvasnivalóm, és a polcot böngészve leemeltem ezt. A Dekabrista-összeesküvők perét helyezi központba, bár maga az eljárás csak a könyv mitegy egynegyedét teszi ki. Az ifjú főhőst ugyanis békés orosz vidéki életéből hívták ide - micsoda megtiszteltetés - írnoknak, hogy jegyzőkönyvet vezessen a tárgyalásról. Szumma szummárum, a végén teljesen magáénak érzi a lázadók elveit, miként fiatal és kevésbé fiatal tiszttársai. Hát persze, hogy a mindenkori zsarkoság természetrajzát vázolja fel Okudzsava, lehelletnyi iróniával, közben a korabeli Szent Pétervár kulisszái mögé és bekukkanthatunk. Figyelem: rövid szakaszokban - este elalszom 2 oldal után a könyv felett - nem ajánlott, mert kell egy lendület, hogy keresztülrobogjunk az időnként lelassuló részeken.
A színház, na az alulmúlta azt is, amit vártam. Halló, halló c. örökbecsű angol TV sorozat színpadi adaptációját láttuk a kislányommal a József Attilában. Tulajdonképpen kellemes bohózat lehetne, ha egy kicsivel kevesebb altáji vicc és célzás lett volna benne, illetve nem ilyen bumfordian jelent volna meg, mert a film anno persze tele volt ilyesmivel, csak hát a finom angol humor és a vaskos magyar alpáriság között elég széles sáv van. Besency Árpád viszont jó René volt. Ja, meg még valami: mikroportok. Hát azok meg minek? Tetszett még Ullmann Mónika is.
Szombaton majdnem végeztem a nappali ablakkal, ügyesen megúsztam a két ablak között tanyázó kaszáspókokat is.

Ványa bácsi, Vígszínház

Kép: www.bevezetem.hu

A nagy semmiről szól Csehov drámája. Arról, hogy az átlagember élete egy nagy semmi. Hogy sokan vagyunk, akik jobban kifuthatták volna magukat, mert erre minden képességük adva volt, de végül más futott be, és rossz esetben még a hátunkat is tartottuk ehhez. Hogy az emberek többsége bizony lúzer. Ezt fúőleg akkor látja, amikor az állóvizét megbolygatja valami. Legyen közhellyel élve egy kavics. Aztán minden megy a régiben. Legtöbbször elfoglaljuk azt a pozíciót, amelyet a környezetünk szán nekünk, és csak úgy tudunk kitörni belőle, ha teljesen felégetünk magunk mögött minden hidat. Ez meg elég nagy ár érte.

Lehet, hogy a hipochonder, idealistának tartott, gyakorlati dolgoktól írtózó egyetemi tanár (Benedek Miklós) sokkal racionálisabb, mit az összes többi szereplő? Ő eladná a ráfizetéses birtokot, éertékpapírokat venne az árából, azokat jövedelméből nyaralót venne Finnországban, és még valamicske maradna is. A kereskedelemmel, könyveléssel, birtok ügyeivel reggeltől estig szorgoskodó Szofja (Bata Éva) és Ványa bácsi (Gálfi László) pedig szentimentális idealisták, akik 10 körömmel ragaszkodnak a ráfizetéses gazdasághoz? Aztán ott van a modern asszony szerepében tetszelgő Jelena (Hámori Gabriella), aki viszont nem akar a társdadalmi felfogás ellen véteni azzal, hogy elhagyja férjét, aki mellett boldogtalan az orvos (Hegedűs D. Géza) kedvéért. Mindezt a finoman dekadens és lepukkant szűk mezsgyéjén egyensúlyozó színpadképben, ahol a mozdulatlan orosz nyarat csak az időnkénti égdörgés háborítjas. Egyébként meg tücskök ciripelnek.

Bánk Bán, tévéből

Kép: Lukács Gyöngyi, www.opera.hu

Belenéztem az Erkel bicentenárium apropóján előadott ős-Bánk Bán előadás november 6-i felvételébe. Mondom, belenéztem, mert elég későn kezdték adni az m2-n, de legalább ment. (Sőt: vele párhuzamosan a Duna TV is közvetítette az Armel operaverseny egyik darabját, de az igen gyengécske volt, nem kellett sokat hezitálnom, hova is kapcsoljak.)

A Bánk Bán viszont igen jó volt. Nem mentem megnézni, mert kiakadtam, hogy mi az, hogy csak koncert-szerű (végül is olyan negyed szcenírozott lett), Erkel a nemzeti opera megteremtője, ki, ha nem a MÁO kéne játssza - legalább most - a műveit. Na mindegy, méltatlankodtak ezen mások, más fórumokon eleget. Már sajnálom azonban, hogy nem váltottam rá jegyet, mert azok, akiket láttam, nagyszerűek voltak!

Lukács Gyöngyi fantasztikus Gertrudis volt! Teljesen lenyűgözött a határozott királynő alakja, aki nem volt gonoszabb, mint környezete, de kétségtelenül az esze, nem a szíve vezérelte - az ilyen asszonyokra most is könnyen rásütik, hogy gonosz. Hangilag perfekt volt, néhány mélység talán nem sikerült olyan könnyedre, de hibátlanok voltak így is! Csak szuperlaviuszokban lehet róla szólni! Bevallom, kissé idegesít a Momus.hu-n irányába megnyilvánuló rajongás, de hát csak szólaljon meg - nincs helye fanyalgásnak. Kiss B. Attiláról már írtam, hogy igencsak leszálló ágban van. 2003-as Radamese még gyönyörű volt, két évvel ezelőtti Alvaroja már kínos pillanatokat is hozott. A nagyúr azonban valószínűleg igazán az ő szerepe, mert egyszerűen elsiklott az ember a kellemetlen hangok felett. Pedig a Hazám, hazám áriában is hibázott, de valahogy olyan természetesen, pátosz nélkül énekelte - nem úgy mint a Káel-féle filmben. A Bánk és Gertudis kettős mindkét énekes részéről csúcsteljesítmény volt. Perencz Béla üzembiztos Tiborc volt, de a Bocskai zakó helyett egy fehér ing elegendő jelzés lett volna a nyomorult pór megformálásához. Kolonits Klára gyönyörű, magasságokban finoman kibomló hangon énekelte Melinda egyébként meglehetősen siránkozós szerepét, amely ebben a változatban jóval nehezebb szólam, mint a manapság játszott verzióban. Még Szegedi Csabát láttam Biberach megnövekedett szerepében, és ő is meggyőző volt, szép, üde baritonhangon énekelt, elegánsan megformálva a helyezkedő udvaroncot. A többieket nem láttam, amit szívből sajnálok, de főleg azt, hogy nem voltam ott.

Nők 40 év után húzzanak nyugdíjba!

Péntek lévén ma reggel Fiala János Navracsics Tibort faggatta. A tegnapi bejelentést, miszerint a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek, épp csak érintették. Elhangzott azonban Navracsics részéről egy olyan mondat, hogy igen, ezzel akarják kompenzálni a nőknek azt a többlet időt, amelyet a gyerekneveléssel, ellátásával, család összetartásával kell tölteniük. Már miért kellene? Az más kérdés, hogy a valóságban tényleg nincs választási lehetőség. De nem pont az ilyen nyilatkozatok miatt? Abszolut jó szándékú volt, amúgy is szimpatikusnak találom Navracsicsot, viszont elnézést, de ez egy igazi freudi elszólás. Vagyis a törvény betűje szerint van csak szabad döntési lehetőség - parasztvakítás céljából.
Amúgy meg: ez annyit jelent, hogy ha egy nőnek megvan a 40 év munkaviszonya, elküldik a francba, menjen haza unokázni (gyanítom a rendelkezés igazi indítéka ilyemi volt) alacsony nyugdíjért, mit akar tovább tevékenykedni, egy nagyanyó csak ne imádja a szakmáját! Tudom, ez csak az érem egyik oldala, mert pl. egy éjjel-nappali közértben minimál bérre bejelentett, túlórapénz kifizetése nélkül robototoló eladónőnek megváltás lenne. De mindegy, nem is ezt akartam mondani. Hanem azt, hogy az ennek az egésznek van egy olyan üzenete, hogy mivel ti, nők kapjátok a nyugdíj kedvezményt, így hát mindaz, amit Navracsics felsorolt, na ez a ti dolgotok, ez jut nektek a kiteljesedéshez, max. az ilyen tevékenységek ellátása mellett végezhető alulfizetett munka. A férfi dolga meg hogy tartsa el a családját. Nem ám egyenlően megosztva a terheket! Aztán ami ebből következik, hát azt tudjuk. Komolyan, remélem a lányom valami normálisabb országban lesz édesanya!

Szerelmi bájital - Művészetek Palotája

Kép: www.operavilag.hu


Félig szcenírozott előadásnak hirdették, de szerintem - miként a többi MÜPA operaelőadás - teljesértékűre sikeredett. Immáron harmadszor tekintettem meg, és különösen kedves nekem, mert ezt az ízig-vérig bel canto darabot a stockholmi operában láttam először, és nagyon bájosnak találtam, ahogy az északi emberek a tipikus itáliai melódiákat éneklik. Másodszorra elég felejtős produkcióhoz volt "szerencsém" - a bezárt Erkelből a Tháliába szorult, elég szedett-vedett matiné előadást inkább nem minősítem, írtam róla emitt, de nincs kedvem belinkelni.
A színpadon most egy nagyon minimalista stílusú, néhány darabbal jelzett, igényes díszletet lehetett látni, és persze ahogy a helyszínen megszoktuk, a profi világítás is segített operaivá tenni a színpadot.
Adina Miklósa Erika volt, most láttam először élőben, tulajdonképpen szépen énekelt, a bombabiztos magasságai most is megvoltak, itt-ott éreztem némi élességet. A sokak által becsmérelt vibrátója nekem teljes mértékben belefér, és külön kiemelném remek színészi képességeit. Méltó párja volt Nemorinoként Alekszej Kudrija - gyönyörű tenorja van, nem véletlenül lett a Domingo énekverseny győztese idén! A Belcorét alakítő színesbőrű cseh bariton, Filip Bandzak már kevésbé volt meggyőző, de legalább a második felére bemelegedett. A kritikákkal ellentétben elnyerte tetszésem Enzo Capuano, persze a furfangos Dulcamara hálás szerep, külön élmény volt az Adinával énekelt kettősében a géppuskatűzként pergő olasz szavakat hallani. (Azért kíváncsi volnék, Nyesztyerenkó pl. ezt hogy oldotta meg!) Gianetta rövidke epizódszerepében a még csak akadémista Celeng Mária máris reményeket keltett bennem nagy vivőerejű hangjával. A kolozsvári Magyar Opera zenekara is és kórusa is meglepően jól szólt!
A karaktereket szimpatikusnak állította be Káel Csaba rendező, Adina sem volt nyafka, öntelt p...csa, Belcore sem bunkó (annyira), szóval az üde rendezés ellenére (de miért is ellenére?) az egész arról szólt ami: commedia dell'arte - szórakoztatott Donizetti idején is, és most is.