2012. június 15., péntek

Gazdag mami

Ez egy oldal anyukáknak, akik szeretnének saját lábukra állni, és sikeres vállalkozást létrehozva kitörni a gúzsbakötő alkalmazotti létből, elkerülve az eltartottságból adódó kiszolgáltatottság csapdáját.
Na, ezt most jó nyakatekerten fogalmaztam meg!
Volt egy verseny is, az év vállalkozó anyukája, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy van egy névsor - sajnos nem tematizálva, bár lehet, hogyha jobban megnzem, ilyen formában is megjelennek - ahol az illető mamák bemutatkoznak röviden, és megtalálható a netes elérhetőségük is, Én fantasztikus ötleteket találtam itt - csak sajnálni tudom, hogy az én képzeletem nem tud így szárnyalni - bár ki tudja, egyszer időt kéne szakítani rá és végiggondolni. Én pl. rátaláltam egy stílusos szálláshelyeket összefoglaló oldalra - nekem ugyanis gyengém az egyedi, ízléses szálláshely, és nem egyszerű találni ilyet. A nagy szállásportálokon kerresztül ritkán is sikerül. De van családi napközi, házikozmetikum készítő tanfolyam, vagy épp légikísérő felvételire felkészítő tanfolyamokra specializálódott cég, vagy épp márkás (ettől a szótól mondjuk kiráz a hideg) on-line bébiruha értékesítés, a szokásos könyvelés, tolmácsolás, web-dizájn vállalkozásokon kívül.

Melegen ajánlom mindenkinek, látogasson el az oldalra - szüksége lehet valamilyen szakemberre, másrészt pedig támogat kisgyermekes anyukákat - tessék csak utánanézni, hogy egy nő esetében a gyermekszüléssel mekkora a szegénységi kockázat.

Az oldal: gazdagmami

2012. június 10., vasárnap

A csavar fordul egyet

Angol-Magyar Opera, Holdvilág Kamaraszínház

Bevallom, teljesen tudatlanul mentem tegnap Rákoszentmihály apró színjátszóhelyére. Már a környezet is elbűbölt: igazán falusias kertváros, s bár nyilván viszonylag tehetős emberek lakják, mégsem volt nyoma az elmúlt 20 esztendő elképeszten rossz ízléssel megépíttetett családi házainak. Maga a színház is mozi lehetett egykoron, elég lepukkant, próbálják alternatívossá varázsolni, de lerí a pénzhiány, az, hgy tönkre akarják tenni ezeket a kis színházi közösségeket. Mert azoknak a szeretete, akik csinálják, hát annak mindenütt nyoma volt, és ezért minden tiszteletem és szimpátiám.
Britten operája állítólag kamara darab - tényleg nincs benne kórus, kicsi a zenekar is. 2004-ben az Erkel is a szinpadára ültette azt a néhány nézőt, aki kíváncsi volt rá. Mindennek persze ellentmondani látszik, hogy az ősbemutató a velencei Fenice operában volt.
A történet - ez számomra mindjárt az elején kiderül - amolyan Hókirálynő szerű feldolgozás, bár maga az ötlet adó regény híres, Henry James írta azonos címmel. Adott két árva, akikkel gyámjuk mit sem törődik, mondván, igen elfoglalt. Nevelőnő szabad kezet - és persze felelősséget - kap, viszont cserébe semmivel se zavarja, mert egyáltalán nem akar az árvákról tudni. Elmegy hát a vidéki kastélyba, ahol a fiú és a lány élnek a házvezetőnő társaságában, aki az ő nevelésüket már sokank érezné. Látszólag mindenki örömmel fogadja, egy ideig minden rendben megy. Egyszer azonban levél érkezik a bentlakásos iskolából, ahol a fiú tanul, méghozzá igen jól, hogy  a nyári szünet után ne térjenek vissza, mert nem bírnak vele. Ahogy telik az idő, a nevelőnő is egyre kevésbé. Viszont sem ő, sem a házvezetőnő nem mer írni gyámjuknak, mert nem merik zavarni. Színre lép az egykori inas kísértete - a házvezetőnő elmeséli, hogy nagyon rossz ember volt, el sem meri mondani, mi bűnei voltak, és hogy bevert fejjel találták télen az úton. És felbukkan a régi nevelőnő szelleme is, aki amolyan cinkostárs lehetett - ő elment a szülőfalujába meghalni. Na ezt ragozzák, a zene által kibomlik, hogy a két - immáron szellemmé lett  - figura miként szállja meg a gyerekeket, azok miként leszenek egyre ellenségesebbek nevelőnőjükkel.
Nos, az világos volt, hogy a két elhalt személyzet - miként Andersennél a Hókirálynő - szimbólumok. Az világos volt, hogy a gyerekek szeretet hiánytól szenvednek, hiszen gyámjuk nem foglalkozott velük. Az ilyen kicsiket könnyű a szeretetmorzsa, törődés ígéretével magunkhoz édesgetni, aztán kihasználni. Vagyis érzelmileg függő helyzetbe kerülnek. Eddig nem problémás. Itt azonban ketten vannak kiszolgáltatva (lám, még a gazdag, befolyásos árvák is!), de a kislány kevésbé. (Ez sem épp tipikusnak tűnő.) Eldurvulnak - tehát valami nyomasztja őket. A korábbi nevelőnő szelleme terhes. A szálakat nyilvánvalóan az egykori inas tartotta kézben, de mivel és miképp? Na este azért kitaláltam, mert kisalabizáltam a sokszorosítással készült műsorlap kb 4-es nagyságú betűit a villanyfénynél (szhóval így romlik a szemem!), amelyben ez szerepel: they have been abused. Értem! Szóval a két szellem a nyomasztó emlék - megerőszakolták őket. Bár szerintem az ábra ez lehet: a kisfiút erőszakolta meg az inas. A kislány és a régebbi nevelőnő tudott róla, de az inas megfenyegette őket. A kislánnyal könnyű dolga lehetett, hisz gyerek volt még. A nevelőnő viszont szintén szeretet hiánytól szenvedhetett, őt nem kellett megerőszakolnia, önként összefeküdt vele - terhes is lett, innen aztán már nem volt hova menni, mindenben kiszolgáltatott volt, valószínű, még segített is - ha más nem abban, hogy a szörnyűség titokban maradjon. Ugyan mindketten meghaltak - szerintem a házvezetőnő rájött, mi történt, és az inast ő gyilkolta/tatta meg, a nevelőnő pedig csakugyan hazament meghalni, nyilván öngyilkos lett - XIX. századi Anglia, megesett lány. A nyomasztó emlékektől szenvedő gyerekekkel viszont nem bírt, ezért kért új nevelőnőt, aki végül eléri, hogy a kislány távozzon az asszonnyal, ő maga - márint a nevelőnő, pedig végül kiszedi a fiúból az igazságot, azaz a démon nevét. De ekkor a kisfiú meghal. Nincs tehát az anderseni feloldozás, a szeretet ereje, vagy a megkönnyebbülés, amikor valami nyomasztó titkot megnevezünk. Mert feloldozás sincs. A fiú erős presszió határása árulta el a nevet - ugye mondják is, hogy óvatosan, szakember segítségével kell az ilyen borzalmas élményeket feldolgozni.
Hát dióhéjban ennyi volt, mondanom sem kell a zene hátborzongató szimbiózisban volt a cselekménnyel. A pici színpadon egy fekete paraván takarta le a zenekart, előtte játszottak az énekesek - mind fiatalok. Sarah Gabriel meggyőzően énekelte és alakította a nevelőnőt - dolgozott már Lorin Maazellel is, úgy tűnik, igazi Britten-szopránná válhat. A házvezetőnőt Marie Degodet énekelte - ő a párizsi opera kórusában is hallható volt, illetve több ízben coverolt Wagner szerepeket. A két gyermeket ezúttal szopránok: Jennifer Clark, illetve Emily Vine személyesítették meg - maguk is félig gyereknek tűntek, bár előbbi már egész nagy - felnőtt - szinpadi gyakorlattal rendelkezik. Az inast, illetve a prológ mesélője az amerikai Zachary Devin volt - szép tenor hang,kisebb londoni társulatokban énekel barokk és Mozart főszerepeket. A régebbi nevelőnőt Farkas Lívia énekelte - volna, de elment a hangja, így néma szereplőként játszott, így helyzettől függően hol Marie Degodet, hol Emily Vine hangja szólt alá, akik addig a paraván mellől énekeltek kottából.
Álljon itt még a maestro, Kaposi Gergely neve: ő és zemekara (az opera zenészei egyébként) a nem épp operaházi körülmények ellenére legjobbjukta nyújtották tegnap este.
A bevétel az Együtt a daganatos gyermekekért alapítvány javára ment.

2012. június 2., szombat

Macbeth

Magyar Állami Operaház

http://www.hirado.hu/

Nagyon szép volt a tegnapi Macbeth! Pedig Szinetár rendezte, akinem eddigi operai munkái - hát hogy is mondjam finoman - nem voltak a legfényesebb égők a csillárban. (Hunyadi, Carmen) Fanyalogtak a fórumokon, meg kritikákban a tavalyi bemutatót követően is, hogy értelmetlen szimbólumokat használ, modernkedő, de nem modern - szóval voltak fenntartásaim. Mivel azonban kedvenc operám, bárhogy megnézem. Nos hát 1: a két évvel ezelőtti bécsit egyébként is nehéz alulmúlni 2: nagyon következetesen végigvitt koncepció volt, a díszletek egyszerűek (de nem olcsók!) voltak, a jelmezek szépek - hagyományos rendezés, korhű környezetben. Időnként szájbarágós volt, OK, de csak a jóízlés határain belül. Nagyon tetszett a háttérbe vetített homokkép animáció. Ez nem mindig volt aktív, sőt, zömmel állt (vagy én nem fiyeltem). De pl. a komor nyitány alatt kicsi lány portréja rajzolódott ki, ami végül egy keskeny arcú, szinte csontváz-szerű női portrévá lett. Tényleg: Lady Macbeth valaha 3-4 éves forma kislány volt - bizonyosan mentes hatalmovágytól. A boszorkányok félelmetesek voltak, először szellemeknek öltözve (ez még a nyitány alatt volt), valhogy úgy néztek ki, mint Forman Amadeus c. filmjében a koporsó hiány miatt gyolcsba kötött halottak. Ezt felhúzták azután a magasba róluk, és majd az Alvajáró-jelenetnél ereszkedtek alá a végén.
Én a kezdő színt imádom, már csak emiatt újra és újra végignézném: komolyan a hideg futkározik a hátamon, ahogy a végén éneklik (és milyen gyönyörű muzsikával!!), hogy most már elindult Macbath a végzetes útján, és visszatér, amikor villámok hasítják az eget (valami ilyesmi). Annyira együtt van a zene, meg a cselekmény. És az egész jelenet közepén ott a gyönyörő Macbeth-Banquo kettős (bariton és basszus duó - azt hiszem nem túl gyakori). Zseniális dallamok - közben mindketten gyanakszanak a másikra az elhangzott jóslatok miatt. Előbb még barátok voltak, de most már a máz mögött ellenségek. Ez igazából nem is duett, egyszerre énekelnek, de mindketten egymástól függetlenül gondolnak valamit, rendszerint egymással ellentétes irányban is énekelnek.
Most nem ismertetem mindegyik jelenetet, de egy részlet a II. felvonás báli jelenetének zárósoraiból, ahol miután Macbeth a meggyilkolt Banquo szellemét látja minduttalan, és itt fordul át véglegesen zsarnokba, miután a vendégek sejtik, mi történt. Macduff így morfondírozik (át kell énekelnie a hatalmas kórust és zenekart):
"Én már értem!

Mért is várok?
El kell hagynom
Ezt az országot!
Nincs itt élet biztonságban,
Zsarnok-kéztől retteg a nép"
Különös -egyben félelmetes - hogy ezeket a szavakat kimondva leereszkedett hátul a várkapu vasrácsa.
Amúgy utánaolvastam, és érdekességként leírom, hogy valóban élt Macbeth, de egyáltalán nem volt zsarnok. Tény, hogy Duncan királyt meggyilkolták, de ebben Macbeth nem vett részt, viszont ő követte a trónon (azt hiszem, ekkor nem egyenesági öröklés volt szokás Skóciában). Valószínűleg Shakespeare ezt a két dolgot kombinálta össze, a történetet a Holinshed-krónikában lelte fel. 1005-1057 között élt, és pl. járt Rómában is, ahol állítólag pénzt osztott a szegényeknek.
Na és akkor a szereplők: a címszerepben Alexandru Agache brillírozott, nagyon is emberi Macteh volt, a hangja hatalmas, színészi eszközei árnyaltak, az elején kicsit mintha nehezére estek volna a pianók. (Gondolok itt a Ladyvel énekelt kettősre - bár itt foghatjuk a kezdő gyilkos ilyedelmére.) Partnere az isteni Lukács Gyöngyi volt, nemhiába kedvenc szerepe ez, nagyon testhez álló, megérti, szereti a karaktert, a gyilkos szólamot egyetlen elbizonytalanodás nélkül, hibátlanul tolmácsolta. A nagyon picit NÉHOL éles megasságok nem számítanak - Verdi amúgy is "csúnya" hangot ír elő (persze ez kicsit sem volt csúnya), én goldolom inkább kiegyenlítetlent, nem tudom, de mintha Lukácsnak írta volna. (OK, Rysanek is nagyon jó lehet, de tőle csak az alvajáró jelenetet hallottam. Ja, meg Déry Gabi.) Megérdemelten kapták mindketten a csokrokat meghajlásnál. Bretz Gábor még nem Banquo-hang. Fiatal hozzá, bár hangerővel nagyon is győzte, és igen szép a matéria, - nem hiába szerepel nagy nevű házakban - de ide inkább egy Gábor Géza vagy Rácz István kellett volna. Kovácsházi István Macduffként korrekt volt, ezúttal nazalítása sem nagyon érződött, vivőerő megvolt, amit lehetett, kihozta a figurából. Nem úgy a nagy reménység, Boncsér Gergely Malcolm rövid szerepében: egyelőre ehhez az operához kicsi hang, neki sem kéne még eröltetni. Mozart, Belcanto - ez az ő terepe. MAcbeth szolgálója, illetve az orvos szerepét összevonták, Clementis Tamás kifogástalanul megoldotta - igazi súlya volt ennek a mellékszerepnek az ő tolmácsolásában. Az udvarhölgy ellenben felejthető volt.
Remek karmestere volt az estének a kiváló Kovács János - figyelmes volt, pontos, partnerként együttműködő. És még nagy taps a kórusnak - az utóbbi években nagyon színvonalasan teljesítettek az altalam látott előadásokon