Lefelé az olasz csizmán IV

Róma

Reggel irány a Colosseum. Életemben nem álltam sorban ennyit. Nem akarok áradozni, képekről mindenki ismeri. Inkább elszontyolodik az ember, amikor eszébe jut, hogy tulajdonképpen széthordták a márványborítás meg a kövek miatt. meg hogy milyen pihent dolgokkal múlatták az időt. Amúgy azt olvastam valahol, hogy rendszerint a legyőzött gladiátorra nem kértek halált, és igyekeztek nem halálosan megsebesíteni egymást. A rabszolgák között rendkívüli kiváltságokat élveztek, ha megélték, szabad emberként nyugdíjba mehettek, és a fiúk vetekedtek, hogy bejuthassanak valamelyik gladiátor iskolába. Ha így vesszük, alig volt veszélyesebb életük, mint egy légionáriusnak. De gyanítom, ez inkább Spartacus után volt így, ha igaz egyáltalán. A bejáratnál vörös légiós ruhába öltözött férfiakkal lehet fényképezkedni, de elég alkesz fejük volt, nem javasoltam a gyerekeknek. A kövek ontják a meleget, de az árnyék kellemesen hűvös. A kiállításon viszont számomra teljesen új dolgot tudtam meg: a Colosseum a nagy római tűzvész után épült csak, Néró (nem ő okozta) hatalmas építkezési mániája részeként. Innen nagyon nem egyértelműen lehet eljutni a Forum Romanumra - na itt én is először jártam. De mi eltévedtünk, és egy falusi hangulatú kálvária mentén a Palatinus dombon álló bájos barokk templomhoz jutottunk fel - a melegben ez elég kimerítő volt.
Maga a fórum nagy élmény volt. Iskolában szerettem tanulni a római időkről, nyilván közrejátszik, hogy kislánykoromban olvastam egy pöttyös könyvet, amely egy római patricius lányról szólt, de azóta sem tudom sehonnan megszerezni. Szerintem hihetetlenül jó ifjúsági könyv volt, és amennyire meg tudom ítélni, hitelesen írta le a római (előkelő) hétköznapokat. Na és most itt jártam. Persze ismét irigyeltem Goethét, Byront, meg a többi híres romantikus utazót azért az élményért, amit ők átélhettek, pl. itt Rómában, amikor még nem volt az utazás tömegsport. (És az én felmenőim még csak nem is álmodozhattak róla.) Mert a tömeg itt is bezavart, hiába a pinea fenyők alatti sétányok, a nagy terület. Viszont meglepett, milyen magasak lehettek az egykori épületek - valahogy én olyan középkoriasan alacsonynak képzeltem őket, de egyáltalán nem voltak azok. Sajnos kevés helyen volt kiírva táblára, mi is volt az épület funkciója egykor, de annyira nem zavart, örültem, hogy ott vagyok. A nap éppen elment, emiatt aztán olyan fülledt volt a levegő, hogy szinte minden lépés nehezemre esett. És sietnem kellett, mert családom figyelmeztetett, hogy hamarosan lejár a parkolóóra, kvázi micsoda önzés lenne itt nekem most elmerülni a múltban. Mondhatni sebaj, majd legközelebb, de ha a viszontlátás 18 év múlva következett, az már valahogy nem nevezhető legközelebbnek. Kislányom látni akarta a Circus Maximust, de csak a kerítéshez mentünk oda, mert a hatalmas ovális másik oldalán volt a bejárata.
Különben az antik Róma nyomaival lépten-nyomon találkozhatunk: a városfalak meglepően sok helyütt viszonylag épen megmaradtak. (Vagy ez a középkori városfal? Bár szerintem hellyel-közzel azonos a kettő.)
Ezután elmentünk a Termini pályaudvarra, hogy megnézzük, mikor megy vonat a repülőtérre, mert anyósom a késő esti géppel ment vissza. Na ez csak azért érdemes említésre, mert nagyon szép pályaudvar - én nem tudom, de a Lajtán túl olyan klassz pályaudvarok vannak, nem probléma, ha a vonat indulásáig van idő, el lehet kellemesen tölteni, jót lehet enni. Itt is finom ételek voltak az önkiszolgáló étteremben, őszintén szólva csak Ferihegyen meg a Művészetek Palotájában pipáltam hasonló kínálatot.
Na utána elmetróztunk a Piazza di Spagnára, ahonnan sajna hiányoztak a leánderek, és senkinek nem volt kedve felmenni a lépcsők tetejére, inkább elsétáltunk a Trevi kútig. Na de előtte végre sikerült kényelmes, sikkes és megfizethető szandált vennem - persze le volt értékelve, és amúgy simán megvettem volna vagy 10 másik párat, de csak egyet - így határoztam, ennyi volt a pénzem rá. Stílbútor székeken foglaltam helyet, míg kihozták a kívánt méretet, és távozáskor kinyitották előttem az ajtót - kár, hogy a szép szatyor a hosszú úton tönkrement!
A Trevi kútnál minden eddigit felülmúló tömeg volt, ama 1994-es utazáson mintha kevesebben lettek volna. Alig tudtunk a peremére ülni, és pénzt dobni a viszontlátás reményében. Aztán egy fagyi (ananász), majd gyalogosan vissza a Terminire, nem hét, hanem csak egy dombon át, meleg volt, fárasztó, de legalább Róma - úgy értem a kötelező körökön kívül. Összeszedtük a fiam egy mekiből - mivel ő lekoccolt tőlünk a Trevi kút után, hogy a Tour de France-ot nézhesse wifi-n. Aztán elköszöntünk anyósomtól, és irány Salerno!
Nem Nápoly, hanem Regio di Calabria felé mentünk, így a Vezuvot hátulról láttuk, meg még előtte Monte Cassinot (itt is jártam 18 éve). Aztán Salernotól egy ici-picit vissza, egy part menti sziklákon haladó keskeny, hajmeresztő - ám gyönyörűséges úton mentünk, már késő délutáni/kora esti napsütésben. Nagyjából a Salernoi-öböl közepén helyezkedik el Maiori, itt béreltünk egy apartmant az elkövetkező 4 napra, gyönyörű kilátással, igen kulturált volt. (Due Torri) A lábunk alatt volt a tenger, csak a keskeny műút választott el minket. Leállni is alig lehetett, a kanyarokban dudáltak, és egy alkalmazott állt ki be a kocsikkal a garázsból.
Iszonyatos volt a pára, éhesek és koszosak voltunk, úgyhogy rendbe szedtük magunkat, és elmentünk egy régi, sziklákról hídon keresztül megközelíthető, tengerben álló normann őrtoronyba, amely most étterem, elég drága. Na ja, ilyen helyen enni... teli volt amerikaival. Vagyis helyesebben egy nagyobb társaság nyavajgott a szörnyű akcentusukkal. De az az igazság, hogy nem lenne gond velük, ha nem irigyeltem volna őket, hogy ezt ők csak kirázzák a kisujjukból, én meg nem engedhetném meg magamnak, meg hogy vidám társaság, fesztelenek, stb. Ez kicsit megkeserítette a vacsim. De már fáradt voltam. Inkább örültem, hogy a tenger morajlására alhatok el. És a szoba ablakból a szomszéd keskeny teraszain citromfák voltak. Pára, sószag. Reggel sirályok. Este lámpások a vizen - sokan most is halászatból élnek. A többiről legközelebb.

Lefelé az olasz csizmán III

Róma

Hát igen, itt is 18 éve jártam. Akkor nagyjából lementek a kötelező körök, de maradt a hiányérzet: egyáltalán nem ismertem meg Rómát. Na ja, persze két nap nem is elég rá. De hát most sem állt rendelkezésemre több idő. Sebaj, akkor apránként megy az ismerkedés. Aha! A mottó az volt, hogy mutassuk meg Rómát a gyerekeknek, meg aztán anyósom is velünk utazott - neki az volt a vágya, hogy ide szeretne eljutni még az életben. (Ő mélyen katolikus - ámbár mondhatni bigottan baloldali gondolkodású. Érdekes kombó!) Hát így újdonságra nem sok esély volt, de talán azért valami csak le fog esni. Hát nem nagyon! De majd jelzem, mi jött mégis össze.
Az Angyalvárral kezdtük, vasárnap lévén sikerült is parkolóhelyet szerezni. Nem is lett volna túl messze, ha nem dög melegben kellett volna kb. 500 métert megtenni - ez főleg majd visszafelé lesz gond. Átvártunk a Piazza Cavour-on - itt van az Igazságügyi Palota, így közelítettük meg a helyet. Most is vészjósló az épület, az ember önkéntelenül is Scarpia belépőjét hallja a fülében. Körbejártuk a szinteket, megnéztünk egy időszaki kiállítást a pápákról, meg a lakosztályokat - tényleg elütnek a komor hangulatú vártól. Fényképezkedés ("Tosca készül a halálugrásra", próbáltuk kitalálni, hol lőhették agyon Cavaradossit (szerintem nem a tetején - nincs hely kivégzőosztagnak). Tömeg itt még nem volt.
Ezt követően a Via della Conciliazipne árnyékos oldalán elbaktattunk a Piazza San Pietroig - hatalmas sor várta, hogy bejusson a világ első számú székesegyházába - persze, hogy a napos oldalon kellett várakozni. Addigra már dél körül járt az idő! Viszont elég gyorsan haladt. Odabenn csúnya tömeg, fényképező turisták hada. A főoltárnál valami misét celebráltak, kordon választotta el a templom többi részétől. Ezt ritkán megnyitották. Pont engedtek is be egy tucat embert, mondtam is anyósomnak, menjen, meg fogjuk várni, de nyomult egy csapat - nyilván vakbuzgó katolikus - koresz is, szegény így kintmaradt. Itt kezdett elegem lenni megint. A gyerekek miatt felmentünk a kupolába is, ami mindenképpen megéri egyszer: itt érzékelhetők igazán a dóm rafinált arányai. mert hatalmasnak hatalmas - mi sem jelzi jobban, mint a főhajó padozatán elhelyezett vonalak: idáig érne ez és ez a székesegyház. De a magasság lent nem nyomaszt annyira, pedig odafentről tényleg miniatűr emberek mászkálnak. És persze haladhatunk feljebb, ki a kupola csúcsára, keskeny lépcsőkön gyakran megálló kövér, fújtató amerikaiakkal. Nem vagyok klausztrofóbias, de némileg megviselt a szoros libasorban felfelé caplatás, meleggel, levegőhiánnyal fűszerezve. Valahogy ez is másként élt korábbról bennem. Lassan haladunk vissza a kocsihoz, a Cavour téren ettünk meg ittunk egy jó hideg limonádét (vagyis kettőt), és indultunk az  egykori olimpiai városrészbe, amit 1940-es olimpiára terveztek, de ez ugye elmaradt, és csak 1960-ban lehetett a sportesemény helyszíne. Ez nem úgy volt, mint Berlinben, hogy be lehet menni, a fiam kiszállt a kocsiból ellenőrizni, de nem, így a klímás járgányból nézegettük. Hát a maiakhoz képest szerénynek tűnik minden, olyan szocreálos. Viszont egy obeliszk hirdeti, hogy Mussolini rendelkezésére épült a komplexum - szóval ott nem tagadják meg. Ha ő rendelte el, hát ő rendelte el.
Következő állomás - ne és ez már újdonság volt nekem is. (Az olimpiai helyszín is, de az nem ér, nem szálltam ki.) A Piazza Navona Róma barokk központja, pedig egy ókori stadion helyén alakult - innen a jellegzetes ovális forma. Gyönyörű zárt tér, közepén és két szélén hűsítő díszkutakkal. A baj, hogy tele van giccsfestővel, egymás hegyén hátán árulják a mázolmányaikat, na és persze itt is rengeteg a turista, meg vannak kávézók is, de ilyen tömegben nem valami hangulatosak. Bementünk a Szent Ágnes templomba, ahol festmények helyett zömmel színes kövekből faragott domborművek adták a barokk pompát. A tér környékén pedig olaszt tervezők üzletei vannak - nem az Armani, hanem a megfizethető vonalból. Kiárusítás idején nagyon megéri vásárolni náluk, mert jó minőségű, elegáns, egyedi portékát kapunk. Gyönyörű ruhák voltak például 30-85 EUR között számos üzletben. (Vasárnap délután is nyitva vannak.) Ezen a környéken egyébként is érdemes bóklászni, nagyon hangulatos utcák vannak, kirakott növényekkel, trattoriákkal, kirakatokkal. Közelben van a Spanyol Lépcső - ahonnan ezúttal teljesen hiányoztak a leanderek - és a Panteon is. (Fiam kérdezte, hogy ezt is keresztények vették birtokba? Hát igen...) Ha a tömegen keresztül tudunk verődni, látható I. Viktor Emánuel és III. Umbertó szarkofágja is, meg oltárok - elég uncsi, inkább az ókori eredetű kupola az érdekessége a nyitott kis körrel a tetején.
Aznapra jutott még egy templom, a Lateráni Bazilika, persze nagyon szép volt, de inkább csavarogtam volna a Trastevere negyedben, mert aznapra már több templomot befogadni nemigen tudtam.
Esti vacsora ugyanabban az utcában, csak egy másik helyen, a kagyló persze pazar volt, a nap végére rendkívül fáradt voltam.

Lefelé az olasz csizmán II.

Siena

Ahogy az úton haladunk, az Appenninek számos magaslatán apró városok húzódnak, mind egymagában olyan érték, amelyre a magyar idegenforgalmat alapozhatnák.
Sienához én ragaszkodtam. Van egy szép albumom olasz piazzákról, és hát persze a kagyló alakú, téglával kikövezett főtér fotója mindig elbűvölt.
A város - ellentétben a legtöbb toszkánai várossal - téglából épült, és ez hallatlanul különlegessé teszi, mert a napon csillogó sárgás vörös szín különleges aranyfénnyel vonja be. Az középkori várost szinte teljes egészében épen maradt fal veszi körül, elég nagy területen fekszik - a felfedezését némileg megnehezíti a dimbes-dombos elhelyezkedés. Ember is mintha kevesebb lenne itt - főleg ázsiai turisták - persze a nevezetes térhez közeledve egyre többen vannak. Az elegáns üzletekkel szegélyezett utcákon (érdekesség: míg Firenzében sehol nem láttam a saldi feliratot, itt nagyban tartott a nyári leárazás) számos palazzo ajtaja nyitva, be lehet kukkantani. Tulajdonképpen semmi különös, mindegyikben ott a faragott kőkút, de egyszerű belsejük van. Nem tudom mondjuk mennyire alakították át a mai igényekhez. mert persze ezekben a több száz éves épületekben emberek élték a napi életüket. (Vagy épp haltak meg. Épp koporsót vittek ki a halottszállítók a temetkezési vállalat sarkon várakozó kocsijába. Hát igen, ez is a velejárója.)
A híres dóm persze gyönyörű, nekem legjobban a színes márványberakások maradtak meg a padozaton. A "szokásos" csíkos templom, különféle színű márványokkal burkolva (akárcsak a mellette lévő harangtorony), belül "egyszerűbb" - legalábbis a pompázatos külsőhöz viszonyítva. Az egyik oldalsó helyiségben régi énekes kódexek voltak kiállítva.
A főtéren nagy a nyüzsgés, szerencsére nem most (HANEM AUGUSZTUSBAN) van a híres Palio, ami több évszázados hagyomány a város kerületei között, középkori öltözetben vágtáznak (barbár mulatság), meg persze parádé, minden van, de ezek engem nem érdekelnek. A velencei regatta sokkal szimpatikusabb. A téren van a Palazzo Pubblico - ma múzeum, fel lehet a tornyába menni. Akinek nincs kedve kivárni a sort a melegben, az a belső udvarban ingyen gyönyörködhet. A főtértől távolodva, a kevésbé felkapott utcákon a mindennapi Siena - fodrász, borkimérés, semmi csillogás. Némi kapaszkodó után (egyáltalán nem vészes) fel lehet jutni a domonkosok templomába, amely a XIII. században épült. Nagyon egyszerű tégla templom, igazi középkori hangulata van, és már csak azért is érdemes felbaktatni, mert nagyon szép kilátás nyílik a városra. Kevésbé tetszett a Szent Katalin templom - bár korábban egy tűzvész elég nagy kárt tett benne.
Sajnos már nem tudom hol, de a Szent Katalin templomtól lefelé menet mozgólépcső megy a szemközti hegy gyomrában - így egy kemény gyaloglás megspórolható - mi lefelé vettük igénybe, úgy is érdemes! Ebben a városban nehéz hibázni - menjen az ember, amerre viszi a lába!
Nagy vágyam volt, hogy legalább egy csésze kávét megigyak a Piazza del Campon, direkt jeleztem is, de ah, micsoda malőr, félreértették. Ezen már magamban igen lógattam az orrom, de mindegy, nem is lett volna az igazi, majd egyszer, jó társaságban, úgyis!!!
Tovább indultunk Rómába, még mindig pipa voltam, de azt hazudtam, hogy fáradt vagyok, azért ülök csak, mint egy bálvány.
Viszont este finom volt a szállás közelében a prosecco és a kagyló.

Egy palazzo előtere

Piazza del Campo

Palazzo Pubblico - a városháza

Ez is a Piazza del Campo

Utcai világítótest - talán a városrész - esetleg az épület eredeti tulajdonosának (?) - címerével

Sikátor I

Sikátor II

Sikátor III

Dóm

Itáliai stílusérzék

Téglából rakva

Lefelé az olasz csizmán I

Firenze, Colle Di Val D'Elsa

Csütörtökön megbolondult mindenki - iszonyú nyüzsgés volt az irodában, én úgy elfáradtam, és fél négykor lépnem kellett, mert éjszakai vezetés várt rám a magyar-szlovén határtól Triesztig. A hajnal már Venetóban ért minket (ajjaj, családi nyaralás), iszonyat pára volt, de tenger szagot éreztem a benzinkútnál, ahol visszaadtam a volánt. És iszonyat mennyiségű pihenő kamion! Azta, ennyit még életemben nem láttam egy kupacban. Aggasztó is volt, mi lesz, ha felébrednek? Hát tényleg nem volt jó! De nem ragozom, a reggelit már Firenzében ettük. Kezdett is jó meleg lenni, ahogy nekiláttunk a városnak. Na én itt jártam már 18 évvel ezelőtt, és akkor nem volt rám különösebb hatással - szép, szép, láttuk a Pitti Palotát, dómot, Keresztelő Szent János-kápolnát, és persze az Uffizit. A közönyömet akkor a fáradtságra fogtam - egy hetes társas utazás utolsó állomása volt.
Most hát itt kezdtünk. Szerettem volna inkább a város hangulatát megragadni, de ez több okból nem sikerült. Először is, mert a tempót a férjem diktálta, és vitázni nagyon nem akartam, mert ekkor ott volt anyósom is, meg ne legyek má' ünnep rontó, ingyenutas hallgasson. Szóval a finom részletekre, átélésre, a láss, ne csak nézzére nem volt mód. De a rengeteg turista is nagyban rontott az összképen. Bevallom, főleg a japán és koreai nők borítottak ki. mindenütt ott voltak, tolakodtak, mindent megvettek -és jó magyar szokás szerint azt kérdeztem magamtól, ugyan miből, hiszen ha még Észak-Európában sem engednek maradéktalanul minden nőt a jól fizető, zsíros állásokhoz, akkor épp ott miből engedhetik meg maguknak a sok Pradát, Guccit - mert mindegyik minimum egy ilyen szatyorral mászkált. (Ahogy Belgiumban is megvették a csokiboltot.)
Persze a város tényleg tele van szebbnél szebb kirakatokkal - és most nem csak divatárura, de papíráru üzletekre, cukrászatokra, könyvesboltokra is gondolok. Az idegesítő tömegben tényleg csak ilyesmikre lehet koncentrálni. Ó, boldog Goethe, Byron - nekik még tényleg megadatott, hogy átadják magukat a hely szellemének! Firenze azonban nem ezért hideg. Valahogy nekem gőgösnek tűnik - Velence is az, de neki tetszik, hogy imádják, szeretetre méltó. Firenzéből valahogy hiányoltam ezt. Előbbi egy fonnyadó szépség, aki így is hódít, a másik ráncfelvarrott, botoxos.
Az Arno-híd arany árusai mint valami török bazár - persze a Ponte Vecchio így is bájos. Megnéztük a Dómot (viszonylag gyorsan haladt a sor), a Palazzo Vecchiót, ahol főleg a régi térképek voltak érdekesek számomra, utána kb. 40 perces sorbaállást követően felmásztunk a toronyba. Na, ez jó muri volt, éjszakai utazás, városnézés, meleg. Persze a kilátás gyönyörű, de valahogy nagyon fásult voltam. Épp csak konstatáltam a toszkán cserepes tetőket, megpróbáltam elképzelni, hogy ezeken az utcákon sétált Leonardo, meg Michelangelo, a palotában a brokát ruhás Medicieket, de nem és nem ment. Levert voltam már és szomorú. Megint csalódtam. Ja, mindezek előtt még elcsoszogtunk az Academiához is, de irdatlan sor állt.
Nem akarom senkinek elvenni a kedvét Firenzétől, mert nagyon szép város, és iszonyat kulturális örökséggel bír, és ma is meg van valami abból a kisugárzásból, amellyel évszázadokon keresztül rendelkezett. Csak próbáljunk más időszakot választani. Szerintem október eleje még szép, és már talán nincsenek annyian - mi is az iskolai szünet miatt mentünk épp júliusban oda.
Viszont egyik ámulatból a másikba estem az apró Colle Di Val D'Elsaban. Az autópályáról beérve jelentéktelen helynek látszott, de gondoltam mindegy, csak a fejem lehajthassam valahol, ja, meg vegyek egy jó zuhanyt. Na ez sikerült is. A hotel egy régi papírgyárban volt, nagyon aranyosan megcsinálták - nem kell valami nagy durranásra gondolni, sima 3 csillag, szép közös helyiségekkel. A város a toszkán üvegcsiszolás központja, szemmel láthatóan elég munkalehetőség akad. Egy alsó és egy felső városból áll. Az alsó város csinos, több tere van, többek között az árkádos piazza is. A felső városba lifttel is fel lehet menni, de girbe-gurba utcácskákon is felkapaszkodhatunk. Itt rengeteg palazzo van, mindegyiken a családok címerei, de üzletek, éttermek is. A városrészt lakják, tehát nagyon is élő, fejlődő település, nem valami múzeum, mint pl. a Várnegyed Budapesten. Kb. Tapolca nagyságrendű város. Egy februári szombaton Tapolcán talán ha egy helyre be lehetett menni vacsorázni. Szinte kizárólag kínai boltok, GSM üzletek, és bankok vannak a Fő utcán. Na itt volt 3 színház, 3 múzeum, kávéházak, ahol emberek voltak szombat reggel, éttermek - sok - ahol emberek ettek, mindenféle üzlet, amelyek nem mentek tönkre. És igen, gyerekkocsikban gyerekek, na meg munkahely. A kiülős emberekről annyit, mielőtt még jönne a szokásos de ők megengedhetik maguknak az ottani fizetésekkel. Kérem: igaz, Toszkána a leggazdagabb tartományok közé tartozik, de azért délen ugyanez megfigyelhető (pl. Szicília). Persze el kell dönteni, kell-e egy számmal nagyobb lakás, kocsi, telefon, plazma TV, avagy inkább élünk.
Folytatás következik.

Firenze, Arno part

Ponte Vecchio

Ponte Vecchio

Firenzei hangulat

FIrenze

Firenze

Corte Di Val D'Elsa

Corte di Val d'elsa

Corte di Val d'Elsa

Corte di Val d'Elsa

Még néhány kép a Tourról és Bruges-ről

Belga pralinék

Mint jó anyuka, támogatom gyermekeim, ahol tudom. A fiam komoly kerékpár blogot vezet, többször kikerült a Népsport címoldalára, a Giro d'Italia facebookos sajtótájékoztatóján név szerint megválaszolták a kérdését, iskolai órák alatt is cikkeket ír - egyszóval nagyon sokat foglalkozik vele, hogy pontos legyek, egyetlen dolog, ami érdekli. Mivel idén Liège-ből startolt idén a Tour de France, Belgium lett ebben az évben az egyik gyermekemmel az uticél. (Egyik évben a fiammal utazunk, másik évben a kislányommal. De már nem bírom anyagilag.)
Néztem a szállásokat, a programot, végül úgy döntöttem, Brüsszelben lesz a főhadiszállásunk, mivel a liège-i hotelszobákat aranyáron adták a Tour ideje alatt. Szerencsére speciális vonatjegyet is lehetett jó áron szerezni! És ha már Belgiumban vagyunk, nem tudtam megállni, hogy Bruges-be ne látogassak el.
1988-ban jártam itt legutóbb (leszámítva egy reptéri átszállást, akkor épp a fiammal voltam terhes), stoppal bejártuk az országot, igaz, Liège akkor kimaradt.
Na tehát megvettem a Wizzair-re a jegyünket, Mert a Brussels Airlines jóval drágább lett volna. Ez reggel 6-kor indul, örvendeztem is, hogy legalább jó sok időm lesz. De nem ajánlom 45 év felettieknek, mert ez annyit jelentett, hogy zuglói indulással 3/4 4-kor kellett keljek. Persze egész éjjel a telefonom nézegettem, mennyi az idő, el ne aludjak. Ja, és a lakás 3 hete romokban van, nem tudom a megszokott életemet élni, és ez rendkívül kiviszi az erőmet. (És távolról sincs vége...!) Délutánra úgy elfáradtam, hogy semmit nem találtam meg - igaz, minden térképem ócska volt - sírva keringtem, legalább 2 órát aludnom kellett, hogy összeszedjem magam.

1. nap  - Brüsszel
Szerencsére esős idő volt, ami most a 38 fokból még szebbnek tűnik. A bénázás már a Gare de Midi-nél elkezdődött - nem találtuk a metrót. (Viszont a környék nem olyan gáz, mit a fórumokban írták. OK, táskát előre, bőröndöt markolni - a szokásos elővigyázatosság nagyvárosokban.)
Közel laktunk a Densert negyedhez - ez a belga tervezők környéke, erről majd később. Ez a Grand Place-hoz közel eső terület egyre csinosodik, viszonylag sok régi - bár nem nagy szám épülettel rendelkezik, több kávézó, söröző és egyéb kiülős helyekkel tarkított utcái, terei vannak. A 24 évvel ezelőtti Brüsszelhez képest most nem voltak túl jó benyomásaim. Ennyit romlott hátrányára? Vagy akkor rácsodálkoztam a Nyugatra, de azóta történt egy 's más? Nem tudom. Engem nem elsősorban a piszok és a rengeteg bevándorló zavart, sokkal inkább a jellegtelensége, a ledózerolt városrészek és a helyükre emelt rusnya irodaházak. Ám fontos megjegyeznem, hogy a városnak vannak izgalmas, felfedezésre váró negyedei az utikönyv tanulsága szerint, csak nem adja magát olyan könnyen - egy nap ide bizony nem elég! És hát sajnos mióta EU központ, rendkívül drága is lett. Belgát így alig láttunk...
A Grand Place, az persze csodálatos, kevés ilyen egységes, azonnal rabul ejtő tér lehet a világon, tényleg megkapó az arany színekkel, finom faragásokkal. A környékbeli szűk utcácskák is nagyon hangulatosak, persze teli szuvenír és csokiárusokkal, turistacsalogató éttermekkel. na itt elkóricáltunk egy jó fél napot, gyroszosnál ebédeltünk (van egy görög utca), persze jó kis csokit is magamhoz rendeltem. Megnéztem néhány vintage üzletet a Grétry környékén. Utána aludtam, majd irányt vettem a Densert környékére, benéztem a boltokba, de nem vettem semmit - azért jó volt helyi készítőket látni. Azt hiszem, jobb áron lehet helyi kézműves/tervező/készítő portékákat vásárolni Ixellesben - annyira ez sincs kint, de a mi időnkből nem futotta. Egyébként a belga nőt onnan lehet felismerni, hogy egyszerű, kényelmes, de elegáns ruhát visel, rendszerint magas sarkú cipővel, a haja pedig félhosszú. (Ez is rendszerint.)
A Grand Place környéki apró utcák egyikében kagylót ettünk, persze turista menü formájában, viszont ingyen rozé bor járt hozzá, a fiamét is én rendeltem magamhoz, és minden meglepően finom volt, pedig óva intik ilyen helyektől az embereket - rendszerint joggal, csak hát én 24 éve vágyakozva néztem, milyen jó lehet ilyen helyen enni, és hát tényleg az is.
Elmetróztunk a Marolle negyedig - itt van a híres bolhapiac, és persze városszerte népszerű second hande üzletek, antik árusok is, meg amúgy is amolyan bohém negyednek volt beállítva, sok régi, tipikus munkásházzal - én az ilyen helyeket jobban szeretem, mint a csili-viliket. Persze eltévedtünk, csupa bevándorlót láttunk, de egyáltalán nem tűnt félelmetesnek, kimondottan érdekes volt, és aranyosak a domboldalra vezető utcák. Persze azért elég lepukkant volt, de folyik a rehabilitációja. Aztán még egy rövid séta a Grand Place körül - remek arab csemegést fedeztem fel - majd vissza a hotelbe, és alvászat.

Ez a kutyus épp lepisil egy oszlopot, csak a fotón nem jól látszik:)

Kagyló!

2. nap - Liège/Tour de France
Kedvenc íróm, Georges Simenon szülővárosa, '88-ban elmulasztottam, de most sem jött létre igazi találkozás, mert az év utolsó júniusi napján minden a Tour de France-ról szólt, amelynek első napja, a városi derby idén Liège-ben volt. Nem terveztem, hogy követem a versenyt, csak kísérőnek mentem, s bár sejtetettem, hogy a városból nem sokat látok, végül a verseny teljesen magával ragadott, meg amúgy is el volt zárva. Ezen a napon jó idő volt, de nem elviselhetetlen meleg. Mondjuk úgy: normál nyári meleg. Már a vonatra alig fértünk fel Brüsszelben. (Szerencsére oda-vissza 11 EUR-os jegyet adtak a Tour alkalmából.) Tele voltak a folyosók, mire a vonat a Gare Centralba gurult. Szerencsére előttem egy nő ölbekapta a gyerekét,én meg levágtam magam. A várost elérve látni lehetett a bevezető utakon a dugókat, aztán - az egyébként hiper modern, gyönyörű - pályaudvarról a hangyaként vonuló szurkolókat, a csapatostul kiszálló rendőröket.
Végigjártuk a csapatok istállóit: hatalmas kamionok buszok - szerviz, öltöző, pihenőhely - persze közel sem olyan flancos, mint a Forma I, egy szál kordon választja el a néptől, közel lehet menni, bebámulni, fotózni. Aztán indult a karaván - a felvezető - a szponzorok ötletes autóival, széplányok szórták az ajándékokat, és a tömeg sem volt valahogy elviselhetetlen, leszámítva az eredményhirdető pódium előtti részt a verseny végén. Aztán odaálltunk a Radio Shack táborhelyéhez, komoly törzsszurkolók közé vegyülve, de tömeg nem volt. A fiam beszedett egy aláírást a hivatalos mezére, elkattintott fotókat, a versenyzők és a csapatfőnökök is kedvesnek tűntek, kiosztottak néhány csapat újságot - ez is érdekes volt, aztán különváltunk, én a cél után kb 200 méterre álltam, szintén a kordonnál közvetlenül. Visszafelé már jobban eloszlott a tömeg a vonatokon. A törzsszurkolókra visszatérve: hatalmas csapatzászlókkal járkáltak, néhányukat a versenyzők ismerősként köszöntötték, mások komoly - akár díszkötéses - albumokba gyűjtötték az aláírásokat - szóval nem semmi volt a hangulat.
Fáradtan értünk vissza Brüsszelbe.

Festmény egy liege-i virágárus kirakatában

3. nap - Bruges
Ez a világ egyik legszebb városa, itt már eltöltöttem néhány napot, és most szinte hihetetlen volt, hogy megint ott vagyok. Sajnos egyedül kellett nekivágjak a városnak, mert a fiam a Tour de France-ot nézte, és eléggé szomorú voltam, hogy már megint milyen egyedül vagyok, pedig úgy osztoznék ebben a sok szépségben, amit látok. Na itt kosz nem volt - pedig turista akad bőven, szerencsére estére visszahúznak a Brüsszelbe, miután szétvásárolták magukat, meg tettek egy kört a csatornákon. Így aztán a Grote Mark környéke nyüzsi - persze érdemes benézegetni a csoki és csipke boltok valamelyikébe, vagy leülni meginni egy sör különlegességet. (Bár mindössze 19 fok volt, viszonylag erős szél, és időnként eleredő eső - nekem való!) A szabály amúgy itt is az, mint Velencében: tetszőleges irányban elindulunk, és megyünk, amerre a lábunk visz. Egy napra ezt ajánlanám, esetleg érdemes bemenni a szépséges városházában berendezett múzeumba - másért nem, hogy belülről is lássunk egy ilyen épületet. Divat imádók (szigorúan lokál, persze) - a Nordzandstraaton találnak több belga tervezőtől üzletet.
Amikor meguntuk a nyüzsgést, menjünk ki a híres Spigelreire - híres csatorna part, nem kell nagy fantázia kitalálni, hogy a vízben tükröződő házakról kapta a nevét. Meglepő, de alig akad turista itt. A vizet követve elérjük a körcsatornát, amit érdemes körbejárni. A Spiegelreitől távolodva egyre kevesebb az ember, a városháza harangjátékának hangját viszi csak a víz felénk. Megnézhetjük a vadkacsáknak épített házikót, meg a vízhez vezető lejárójukat - ó, nagyon melankólikus bír lenni, de milyen szép! Megnézném még egy párás őszi reggelen - giccsnek talán giccs, de szerintem a 10 legnagyobb királyság az életben című listában benne lenne!
Amúgy az éttermek drágák, kettőnknek 65 EUR volt - nekem ez cseppet sem olcsó. A hotelünk a Hotel Ter Brughe volt, 1553-ban épült, és a csatorna partján áll - igazi ódon flamand polgárház, a reggeliző a csatorna felett van, szerintem a padló már vízszint alatt. Stoppoljuk asztalt valamelyik ablaknál, és odaállva igyuk a finom kávét, amihez belga csokit is hoznak, szép csészéből, közben nagyon diszkrét klasszikus zene szól.
Mellesleg az apró utcák a Grote Marktól távolodva is bájosak, nem kell feltétlenül vízpartiak legyenek. Annyira szép volt! Szívesen visszatérnék bármikor!

A 4. nap délelőtt még sétáltunk egy kicsit Bruges-ben, utána vissza Brüsszel, ebéd a Gare du Midin (remek zöldséges pite választékkal - és ez csak egy pályaudvari étkezde, nem ám Fornetti). A busz ugyanonnan indul, ahol érkezéskor megáll, tehát nem kell kolbászolni - leszámítva, hogy a Midin tájékozódni - hát finoman szólva is - nem egyszerű.
Akinek van elkölteni való pénze, a reptéri shopban vehet még csokit, sőt: sört is, jól becsomagolják.
Hú, itthon a meleg most milyen durva!