2013. július 26., péntek

Wien, Wien, nur Du allein...

Bécs! Az első nyugat-európai város, ahol jártam. Mennyire lenyűgözött! Több egymást követő nyáron elutaztam oda, és a látogatások között a térképét, útikönyveket, meg beszámolókat tanulmányoztam - így egészen képben voltam a várost illetően. Később  megritkultak a látogatások, és legfeljebb 2 napra szorítkoztak, rendszerint opera, vagy ügyintézés kapcsán. (Javítok: egyszer volt 2,5 nap, elég kicsik voltak még a gyerekek.)
Idén a kislányom volt a soros gyerek, és ő Bécset választotta. Jó is, mert kevés a pénzem, a benzint fizetik, így legalább az utazást megspórolom.
Szombat reggel indultunk a kiskocsimmal, és elég jó időt mentünk. Szállásunk Bécs 8. kerületében, a Joseph Stadtban volt - remek választás, egy kicsi bökkenővel, de arról később. Mivel hétvégén ingyenes volt a parkolás, egyelőre az egyik szomszéd utcában hagytuk a kocsit. Kellemesen hűvös, sötét (udvari), de kényelmes apartmanunk volt: háló, nappali, az asztalon bécsi magazinok, fürdő, komplett konyha - mindez ugyab sorozat gyártott, dizájn hatású bútorokkal berendezve, de nagyon otthonos volt. Jó kis "séjour" elé néztünk!
Elsőként megcéloztunk egy cukrászdát az Alser Strassén. Teljesen mezei hely volt, mégis tökéletes tejeskávét, és finom sütit ettem. Innen gyalogoltunk el a Schottentorig, majd átvágtunk a Votivkirche előtti parkon. (Egyszer álmomban itt mászkáltam, éjszaka volt.). Elámultam milyen kulturált lett. Klassz játszótér, installációk, és ami legjobban tetszett: nyugágyak a füvön. Mivel nincs körülkerítve, éjjel-nappal mehet a buli - itt senki nem tart attól, hogy összetörik/ellopják. És tényleg. A Schottentornál megvettük a 72 órás bérletünket (van gyerek is, de nem emlékszem, hány éves korig), automatából, jegyárus egy darab sem, automatán magyar nyelvű opció (amúgy a bank automatáknál is), ja és persze kártyás fizetés lehetséges!
A Ringen haladva elvillamosoztunk az operáig, be is tértünk a shopba, kislányom nem kis örömére - imád múzeum shopokban tollászkodni. Rémes! (Régen én is szerettem őket.) Séta a Kärtner Strassén, egész a Stephansdomig. Odabent körbejártunk - már ahol lehetett. Őszintén szólva nem különösebben érdekelnek a templomok, de megnéztük azokat a részleteket, amelyekre az utikönyv felhívta a figyelmünket. Különösen bájos volt az építőmesterről készült dombormű. Felmásztunk az északi toronyba - ma már nem lehet egész a födémig menni. 1987-ben még ott voltak a füstös cirill betűs feliratok. (Bár ez most gyanús: 1945 februárjában leégett a torony, a lezuhanó nagyharang - a Pummerin: török ágyúkból öntötték, amelyeket otthagytak Bécs alatt - beszakította a födémet. A darabjaiból öntötték ujjá, és ha jól emlékszem, 1954-ben szentelték fel újra.) Aztán csak sétálgatunk a környező ódon utcákban. Késő délután van, bemegyünk a régi egyetem melletti Jezsuita templomba - micsoda pompa, nagyzolás: nem takarékoskodtak az aranyfüsttel, faragásokkal. (Érdekes, sehol egy kép Ferenc pápáról. Az apró téren korábban két kagyló alakú medencébe víz csobogott egy falból - most szárazak... A Kärtneren, a Duna felé haladva hosszú sort látunk egy nyilván méltán népszerű fagyizó előtt tekeregni. Mi nem próbáltuk ki, de hátha valakit érdekel. Valahol az Aida kávéház magasságában az egyik mellékutcában maci kiállítás van egy nagy vitrinben, még a 20-as évekből is vannak mackók, egészen a 60-as évekig. A görög/ortodox környék bájos, cseppnyi dél a derék Bécsben. (De a Griechenbeisl megint kimaradt...) Visszatérünk a dóm környéki utcákra, viszonylag kevés az ember, amikor megszólal a Pummerin az összes társával - hát valami felséges élmény volt. Megálltunk és hallgattuk, ahogy zúgnak - így zúgnak évszázadok óta, hányszor fordult fel a világ, de ők csak zúgnak.Megrendítő volt!
Ideje volt visszatérni a hotelbe. Kis pihenő, azután irány a Práter! A villamosról ezúttal volt szerencsém szemügyre venni a lepukkant Bécset, ami azért nem olyan, mint a budapesti rossz környékek.
Szóval a Práter. Nálam ez mindig szinonimája volt Bécsnek. A fények, a vidám emberek, a történelmi levegő, a kockás abroszos kis kocsmák - hát ez már a múlt! Kiskocsma alig volt (porzott a vesém!), a helyükre új, amerikai vidámparkokba való masinákat telepítettek, eltűnt sok régi játék, a belső részeken pedig rossz arcú alakok flangásznak. Turisták csak a Riesenrad környékén tűnnek fel. De a kereket is körbeépítették, mindenféle bemutatóval a Práter történetére vonatkozóan. Bár gyanítom a cél a turisták beterelése az érkezési oldal hatalmas shopjába! No, azért egy kis bécsi virsli és némi arany színű sör lecsúszott egy kis kocsmában, amit nagy nehezen sikerült találnunk!:) Az óriáskerék pedig a régi - nekem mindig felszabadító volt onnan fentről, a sötétségből és csendből a lenti lüktetést és a várost érzékelni. A cikázó fényeket, a megvilágított felséges épületeket, a tompa sötétséget a hegyek felé... olyan szürreális, mégis valóságos! A Praterstern villamos fordulójában már rengeteg jópipa összegyűlt - indult a szombat éjjel.
Vasárnap némileg bajban vagyunk reggelit illetően, valami bécsies kávéházra vágyunk, de a legtöbbje zárva van ilyenkor. A kislányom nagyon éhes volt, így a Schottentor aluljárójában az egyik pékségnél vettünk süteményt+én ittam egy tejeskávét is - nem is volt rossz! Elmetróztunk a Karlsplatzig, ott a parkban megettük a reggelinket. A metró kijárattól a templom felé menet megbújt egy igazi retro presszó - a régi Bécsből, amikor mi, magyarok csak ámultunk a Nyugaton. A parkot amúgy elcsúfította egy hatalmas kivetítő, ahol a nyár kulturális rendezvényit lehet élőben nézni. (A városban több ilyen is van - pl. a Városházánál - ami jelzi, hogy van itt ilyesmire igény.) A templom előtti szökőkútba valami szobor installáció került - ez is bizonyítja, hogy a város organikusan fejlődik, él - ez egyébként az egész várost lépten-nyomon jellemzi: új és régi szervesen illeszkednek. (legtöbbször). Az okos várostervezés itt hozzáadott értékként jelenik meg. A Karlskirche sajnos fizetős lett, úgyhogy ez kimaradt. (Egyszer jártam bent - nem nagy durranás, agyonzsúfolt, hatásvadász barokk templom - na persze gyönyörű!) Innen buszoztunk a Belvederhez, de rossz helyen szálltunk le. Mindegy, legalább tettünk egy kis sétát a nem túl izgalmas Landstrasse kerületben. (Itt is van a hírhedt második világháborús beton bunkerekből, amelyek felrobbantása a környék épületeinek is a végét jelentené. Egy ilyet alakítottak akváriummá a Mariahilfen.)
A Belvedere-t az alsó kastély felől érjük el. Nagy a szél, elég hűvös van. Sajnos az oldalsó szökőkutak nem működnek - úgy látszik spórolnak, még vasárnap is. Fent megnézzük a biedermeier kor képeit, az impresszionistákat. Sok a francia (Monet, Renoir, Cézanne), de nagyon tetszenek az osztrákok is. És persze a századelő: Klimt, Schiele, Kokoschka! Pazar! Nagyon élveztem, ahogy a kislányomnak magyaráztam, hirtelen számomra is élőbb lett minden, nem csak elvonultam a képek előtt. Végére maradtak az 1920-1950 közötti művek - ez már eléggé sok volt, nem tudtam befogadni. A múzeumshop szuper, de nekem elég volt rá 10 perc.
Innen még megpróbáltunk elmenni a Judenplatz környékének egyik kis sikátorában található játék múzeumba, de egyszerűen képtelen voltam megtalálni! Viszont felfedeztem magamnak ezt a környéket is: a teret és a belőle nyíló utcácskákat gyalogosok használhatják csak, és persze a kitelepülős kávézók és vendéglősök is birtokba vették. Még vásároltunk szendvicset egy kioszkból, amit a Graben kútjának a lépcsőjén kaptunk be. De várt még ránk egy nagy hadművelet: a kocsit kivinni egy P+R parkolóba, mert hétfő reggel 7-től fizetős lesz az utcán.
A helyek megvoltak, de a térképemen nem tudtam, merre menjek, mert nem voltak bejelölve. Találomra kiválasztottam a heiligenkreuzit, de egy csomópontnál rossz helyen mentem le, és az autópályára jutottam. Kétségbeesetten hajtottam egyik útról a másikra, míg egyszer csak a Duna mentén jártam, és csak egyenesen mehettem tovább. Végre egy lámpa, balra le lehet fordulni. Aranyos kis faluba érünk, térkép elő - na, most vajon hol vagyunk? Lám, az utcanév táblán 19. kerület szerepel - akkor ez még Bécs, csak rajta van a térképen! Azta! Kahlenberg! Szőlő termesztő falu, még (majdnem) autentikus heurigerekkel! Ezt a helyet ajánlják új bort kóstolni, itt - írják - még olyan a hangulat, mint a régi, szép időkben. Mindig el akartam jönni ide, csak megrémített, hogy annyira kiesik a tömegközlekedésből. (Egyébként van busz.)
Ha már itt jártunk, körülnéztünk egy picit. Néhány utcácska az egész - takaros házikók (nem szegények lakják), néhány heuriger, plébánia templom, feljebb pincék.
A kislányom zseniális navigátor (ez már a szállás megkeresésekor kiderült), így végül simán eljutottunk Heiligenkreuzba, ahol már jó előre ki volt táblázva, hogy P+R, átmentünk a Karl Marx Hof egyik íve alatt, és lőn! Napi 3 EUR-ért ott maradhatott a kocsi, bankkártyával lehetett az automatából jegyet venni előre - őrizni igaz, senki nem őrizte. És tényleg metró közelben volt, csak egy pár métert kellett gyalogolni.
A metró sokáig a felszínen haladt, és láttuk, hogy a Duna-csatornát miként vették birtokukba a bécsiek. Valóban, a város részét képezi, nem úgy mint a budapesti rakpartok. Kávézók, bicikli út, kocogók, szobor installációk, koncertek. És ez csak egy keskeny sáv. Le is szálltunk, és visszamentünk egy megállót, hogy sétálhassunk.
Este a hotel környékén vacsoráztunk. (Floriangasse??) Azt azért meg kívánom jegyezni, hogy a környéken - de más Ringen kívüli kerületekben is kivétel nélkül - egymást érték az éttermek, sörözők kávézók, kiülős helyek, és ezek működtek is, mindig voltak vendégek - szóval itt nem szegényedtek el annyira az emberek a válságban, nem zártak be tömegesen vendéglátó helyek. Egy város ugye ettől is élhető.
Folytatás következik!