Karácsony

Ezúton szeretnék minden olvasómnak boldog karácsonyt kívánni, és egészségben, boldogságban gazdag új esztendőt!

Macbeth Bécsben

Kép: http://www.wiener-staatsoper.at

Igyekszem nagyon rövid lenni. Jó Macbethet láttam Bécsben, örülök, hogy egyik kedvenc operám végre láthattam is, nem csak a CD-m hallgassam rongyosra. Verdi e komor operája igazi olasz muzsika, tele indulószerű dallamokkal, szépem énekelhető részekkel, muzsikával. Elsőre. Mert a felszín alatt ott vannak a sötét indulatok,az emberi lélek bármikor vadálattá változni kész rezdülései, a rémület, megbánás, teljes világvége, na és persze a konklúzió: hogy minden terror felett győzedelmeskedik a jó. Na kössz szépen!

Itt van mindjárt a komor nyitány. Rövid, sötét, vastagon szólnak a rezesek - nem sok jót ígér! Aztán jön egyik kedvenc részem: a jóslat: misztikus, de dallamos, sőt megkockáztatom: játékos muzsika. Megjön a két győztes: Macbeth és Banquo. Megtudják a jóslatot, és máris elkezdik méregetni egymást a bajtársak. A zene pedig olyan szép, mintha szerelmi kettős lenne. (Amúgy azt hiszem meglehetősen ritka a basszus-bariton kettős.) Aztán eltűnnek, a lidércek kórusa pedig egy hangként kijelenti: elmentek, de Macbeth visszajön, amikor megzendül az ég! Majd a Lady-t láthatjuk, a "Vienni t'affretta" áriában eltökéli, hogy ő majd gondoskodik a jóslat valóraváltásáról. És akkor a rendezés: a boszorkány és jóslat jelenet baromság: 20-as évek kosztümjeibe öltözött kórus, néhány züld és piros lidérc (nekik vannak egyedül misztikus mozdulataik), közben a "kékharisnyák" fényképeznek, interjót adnak - hű de mérges voltam, amiért ezt a fontos és zseniálisan megkomponált jelenetet így elkq... a rendezőnő! A Lady alakjába viszont némi humort csempészett. Fürdőszoba, habfürdő, plexifal mögött a háló. A kád szélén egyensúlyozva énekel Erika Sunnegårdh, egy szál kombinéban, joggingoló őrparancsnok érkezik beosztottjával, az utasítást felemelt hüvelykujjal nyugtázzák - láthatóan imádják a Lady-t. Aztán érkezik Macbeth, fél, a Lady meg is mondja neki, hogy nagyravágyó, de sajna gyáva. Megérkezik a király, mintha kikezdene a Lady-vel... Na itt a rajongó Macbeth nem hezitál, mikor éjfélt üt az óra, gyilkol. Utána kiborul, a Ladyt hányinger kerülgeti, mikor meglátja a véres kezét. Végül mégis ő viszi vissza a szobába a tőrt... Érkezik Macduff és Banquo, ébresztenék a királyt, de jaj! Csontig hatoló szextett, Malcolmot gyanusítják, menekülnie kell. Macbeth tehát elindult az úton, és ami jön... rémlátomások, halottak, vér. Ez így egy rémdráma, de feloldja a muzsika. Banquo szomorú, élettől búcsúzó áriája (habár mégcsak végzetét sejti), majd a pattogó, már-már operettes brindizi jelenet. Menekültek kara, majd Macduff gyászos áriája, hogy aztán a rövid kettőse Malcolmmal vendettát kiálltson. És a vég: a Lady őrülten támolyog, párnet tesz a ruhája alá, eléggé szájbarágósan jelezve: ő meddő asszony. (Nesze neked feminizmus: a nő, aki nem anya, az örjöngő vadállat lesz előbb-utóbb!)

A bécsi közönség kifütyülte a 2. boszorkány jelenetet, a hülye színjátékkal megjelenített végzetével - hát nem is volt túl fantáziadús! Kibúzták Erika Sunnegårdh-ot is, bár ő bravókat is kapott. Épp az Alvajáró-jelenet után, pedig az sikerült a három és fél ária +egy hanggyilkos kettős után a legjobban. Én megszoktam a lemezen Cossotto hatalmas hangját, lehet, hogy másnak sem volt elég? Nekem semmi bajom nem volt vele. Ausztrál szerelmemre emlékeztetett a címszereplő Simon Keenlyside - kiköpött angol fizimiska, és nagyszerű bariton tulajdonosa. Banquo szerepében a szlovák Stefán Kocán gyönyörű basszusát hallgathattuk. Meglepően sötét mélységekkel bíró viszonylag fiatal énkes. Szépen szólt Dimitri Pittas Macduffja is, és dícséretet érdelemel Németi Gergely Malcolmja is. (Meghajlásnál bravókat kapott!)

16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen

Na, több felhívást egy jó darabig nem ollózok sehonnan, de ezt még muszály idetennem. a http://www.nokert.hu/ oldalról kopiztam ide, Katica "recenziója", ő a portál legharcosabb írója. Nekem kedvencem, bevallom fordultam már hozzá, és nagyon kedvesen reagált.

Tehát:

"Ismét eltelt egy év. 2009. november 25-én újabb 16 Akciónapot kezdtünk. A tavalyi 16 Akciónap óta újabb 58 nő hiányzik közülünk, akiket partnere vagy volt partnere ölt meg. Változott, változik valami? Érdemben nem. Csak akkor fog, ha elismerjük és felvállaljuk a közös felelősséget.

Kinek a felelősségét?
JOGALKOTÓ. Amikor a nők elleni erőszakkal kapcsolatos jogszabályalkotásban a témával foglalkozó civil szervezetekkel, szakemberekkel érdemben nem egyeztet, a nemzetközi ajánlásokat, külföldön bevált jó gyakorlatokat figyelmen kívül hagyja. Eközben életeket kockáztatva kísérletezik újabb és újabb – végrehajthatatlannak, elégtelennek vagy használhatatlannak bizonyuló – jogszabályokkal. Vagy a fentiekhez, a civil tiltakozás ellenére a szavazatát adja. Ön felelős.

RENDŐR. Amikor még mindig tartja magát a régi „amíg vér nem folyik, nem megyünk ki” íratlan és jogellenes szabályhoz. Vagy ha kimegy, együttérzést mutat a bántalmazóval, hiszen provokálták szegényt. A bántalmazott segítségkérésére jó esetben széttárja a karját: „Nem tudunk semmit csinálni, asszonyom.” Ön is felelős.
BÍRÓ Amikor a pártatlanság és az elfogulatlanság jegyében nem veszi figyelembe a bántalmazó és bántalmazott között fennálló hatalmi különbséget. A büntetőeljárásban azt kérdezi a bántalmazottól, hogy miért nem ment el, a polgári eljárásban pedig, hogy miért ment el, miért hagyta ott a lakást; a bántalmazótól viszont elmulasztja megkérdezni, hogy miért képzeli azt, hogy joga van a partnerét bántalmazni. Ön is felelős.
ORVOS, egészségügyi dolgozó. Amikor már a sokadik lépcsőről való leesést panaszolja páciense, de Ön ezen nem csodálkozik, nem ad felvilágosítást a betegnek a rendelkezésre álló lehetőségekről, a látlelet felvételének ingyenességéről, feljelentést nem tesz. Ön is felelős.
SZOCIÁLIS MUNKÁS, gyermekvédelmi szakember. Amikor erőszakot tapasztal a családban, de ezt a két fél konfliktusaként, kommunikációs problémájaként kezeli és különböző mediációs és egyéb technikákkal próbálja azt megoldani nem törődve a vonatkozó nemzetközi ajánlásokkal. Vagy nem különböztetve meg a bántalmazó és nem bántalmazó szülőt , a gyerek sérülésének kialakulásában mindkettőjük felelősségét állapítja meg. Amikor a nő és gyerek bántalmazásáról beszámoló áldozat segítségkérésére a gyerek családból való kiemelésével fenyegetőzik vagy kiskorú veszélyeztetése miatt, mindkét szülőt feljelenti. Amikor a korábban családtagjai ellen súlyos erőszakot elkövető bántalmazó szülővel való elvitellel járó kapcsolattartást támogatja, sőt a gyerekét védő anyát sújtja szankciókkal. Ön is felelős.
TANÁR. Amikor testnevelés órán kék-zöld foltokat lát a tanítványán, de nem értesíti a gyermekvédelmi felelőst vagy a gyermekjóléti szolgálatot. Amikor osztályfőnökként észleli a gyerek furcsa, megváltozott magatartását, de inkább csak a „rosszaságot” szankcionálja ,a visszahúzódást tudomásul veszi; nem hívja be beszélgetni, nem jár utána a probléma okának és megoldásának. Ön is felelős.
SZOMSZÉD, barát vagy ismerős. Amikor gyakran hall kiabálást, sírást a falon át, de nem akar beavatkozni. Nem kérdezi meg a télen napszemüvegben, nyáron garbóban közlekedő ismerőst, barátot, hogy segíthet-e valamiben. Inkább nem hívja a rendőrséget, ha segélykérést hall, nehogy majd tanúskodnia kelljen az eljárásban. Amikor értetlenül és mérgesen elzárkózik a bántalmazóhoz sokadjára visszatérő nő segítségkérése elől. Ön is felelős.
MÉDIA. Amikor tudósításai szóhasználatában rendszeresen előfordul a családi perpatvar, veszekedés, romantikus szerelemféltés, miközben súlyos bűncselekmények, évekig tartó félelem és rettegés, sok esetben halál van a történetek középpontjában. Vagy prostitúcióra kényszerített, többszörösen megalázott nőket örömlányoknak vagy éjszakai pillangóknak nevez. Amikor a nézettség/olvasottság emelése érdekében arccal, névvel szerepeltet áldozatokat anélkül, hogy tájékoztatná őket az ellenük rágalmazás miatt indítható büntetőeljárás veszélyéről. Vagy amikor egyáltalán nem tudósít a nők elleni erőszak problémájáról és nem firtatja a fent említett szereplők felelősségét. Ön is felelős.
BÁNTALMAZÓ. Amikor családtagjai bántalmazásakor gyakran hivatkozik a munkahelyi problémákra, feszültségére, és arra, hogy partnere provokálta ki a verést. Ön mégsem emelt kezet soha például a főnökére, ha nem kapott fizetésemelést vagy a bolti eladóra, ha nem volt friss a kenyér. Ön felelős.
A fenti lista még hosszasan folytatható. A nők elleni erőszak köztünk van. A felelősség mindannyiunké.
Néhány adat:
2009. szeptember végéig ugyanannyi nő (58) halt meg családon belüli erőszak következtében, mint tavaly az egész évben. Ez azt jelenti, hogy továbbra is négy-öt naponta meghal egy nő családon belüli erőszak miatt. Míg a halállal végződő családon belüli erőszakos ügyek száma tavalyhoz képest nőtt, az erőszakos közösülés miatt folyó eljárások száma évről-évre csökken. Harminchárom európai ország közül Magyarországon a legkevesebb a feljelentés nemi erőszak miatt. A távoltartás kényszerintézkedését annak bevezetését követő két évben összesen 141 esetben rendelték el. Ugyanez az adat a hasonló lakosságszámú Ausztriában 3200 volt. A megelőző távoltartást annak 2009. október 1-jei bevezetése óta országszerte …. alkalommal rendelték el, Budapesten eddig mindösszesen … számú ideiglenes megelőző távoltartást rendeltek el."

Advent első hétvégéje - vasárnap

Ebédre ezt a receptet próbáltam ki. A Chili&Vanilia oldalán található, forrás itt: http://chiliesvanilia.blogspot.com/2009/02/az-elso-valodi-sztarsef.html
Leveles tésztában sült harcsafilé
Hozzávalók (4 személyre)2 harcsafilé szelet (kb. 30 dkg-s)Kb. 40dkg leveles tészta (mélyhűtött, kiolvasztva, kinyújtva)40dkg sampinyon gomba, felszeletelve3 salottahagyma, finomra aprítva2 csokor friss petrezselyem, finomra aprítvavaj, olívaolaj, só, bors, szerecsendió1 tojás sárgájaA sütőt előmelegítjük 200C-ra.A gombát kefével megtisztítjuk, konyhai papírtörlővel megtörölgetjük. Felszeleteljük. Diónyi vaj és olívaolaj keverékén üvegesre pároljuk a finomra aprított hagymát. Rádobjuk a gombát, megpirítjuk, a végén hozzáadjuk a petrezselyemzöldet. Robotgépben pürésítjük. A pürét a harcsaszeletek tetejére kenjük. A tésztát akkora téglalapokra vágjuk, hogy kb. 3cm-rel legyen nagyobb a halnál. A szélét tojássárgájával lekenjük, majd lefedjük egy másik lappal. 30 percig sütjük.
Nekem bevallom, egy ici-picit jellegtelen volt. Illetve hát... a piacon 3300/kg a harcsa filé. Izé...két darabra nem futotta a keretből, így egyet vettem csak. Talán ez az oka. A gyerekek viszont imádták.
Este későn érdemes vasárnap fennmaradni, végre szórakoztatott engem is a TV. Pontosabban pluszt adott, inspirált - megfelelő rész aláhuzandó. Rég láttam a Kultúrházat, na most tök jó volt. Ami leginkább megfogott, az az R33 Stúdió volt az egykori Közvágóhíd helyén, egy igazi kreatív sziget, irigylem azokat, akik ott élnek, alkotnak, vagy legalábbis bejárásuk van oda. Hogy szerettem volna én is ilyen közösséghez tartozni valaha! Ez is az egyik álmom, amelyet feladtam. Itt van róluk kép: http://fdr-foto.blogspot.com/2009/08/r33-studio-uj-hely.html
Utána a Berlinről szóló sorozat - kövezzenek meg, de nem tudom, épp ki beszélt Berlinnel kapcsolatos élményeiről, és elfelejtettem, hogy hívják a bemutatott városrészt, de kapcsolódik az előzőkben leírtakhoz. Kommunák, alternatív lakotó műhelyek, bevándorlók, vándorcirkuszosok. Eléggé megkímélték a szőnyegbombázások, vizont túl közel volt a falhoz, ezért nem sok pénzt feccölt a nyugat-berlini elöljáróság a felújításába - mondván, ohgy ha jönnek a komcsik, úgyis ezt rombolják le először. Egyre jobban hívogat ez a város, el kell oda mennem, na de mostanság nem nagyon álmodozhatok ilyesmiről. De mindig történhet valami. Azt hiszem, nagyon inspiráló hely lehet. Vagyis effelől semmi kétségem.

Advent első hétvégéje - szombat

Bosnyák piac szuper volt, nagyon félek, hogy bezárják, és utána olyan silány steril valami lesz, mint a Lehel v. a Nagycsarnok. Na egyszer erről is regélek még. Hanem az árak nagyon el voltak szállva - én meg hónap végén, néhány ezer forinttal állok ott...

Délután a kislánnyal megnéztük a Szépművészetiben a Botticellitől Tizianoig kiállítást. Még jó, hogy húgom egyszer adott 2000 Ft értékű kultúra utalványt. Persze tömeg volt, ami nagyon sokat evesz az élvezrtből. Hiába számít rá az ember, mégiscsak bosszankodik. Nem egyszer bornírt megjegyzéseket hallani, a kislányom elé lazán beállnak, stb. Nehéz dolog a festészetet megismertetni, vagyis inkább megszerettetni egy kisgyerekkel. Egyszer a mediterrán napsütésben a dalmát tengerparton olvastam Szinte Gábor: Velence és Firenze titkai c. könyvét (ezt oda is akartam tenni velencei utibeszámolómhoz, ajánlóként). Azt gondoltam, én sose leszek olyan kifinomult műértő, mit ő és a felesége, Emőke (akiről csodálatosan ír). Szóval nehéz ilyenné válni, de nem lehetetlen egy kicsit mégis beépítein valamit magunkba az ő szemléletükből. (Könnyű nekik, Szinte Itáliában tanult festművészetet!) Na a műértéstől azért nagyon távol vagyok. A reneszánsz festmények is inkább a szépségük miatt vonzanak.

Szembeszökő volt, mennyi képpel rendelkezik a Szépművészeti Múzeum ebből a korszakból! Bár ezt már hallottam, de amolyan magyaros túlzásnak véltem. Így azonban kirakva...

Persze én is, mit a látogatók jelentős része a Hermelines hölgyre voltam a legkíváncsibb. Donna Ceciliát ábrázolja, Lodovico Sforza nagyrabecsült szeretőjét. A hölgyet a kislányom is ismerte a Loenardo sorozatból. (Én még általános iskola első osztályába jártam, mikor először adta a televízió, s teljesen a hatása alá kerültem, magam a szereplők bőrébe bújva játszottam - akkor is gyakran egyedül.) Valóban rendkívüli asszony lehetett, az idita, bulvárkodó kiírással ellentétben nem kamasz lány volt - amikor a kép készült, 18 éves volt - ma sem számítana annak. Mondjuk 16 éves korában került az udvarhoz (na jó, lehet, hogy 15) - akkoriban a lányok már anyák voltak - gondoljunk csak Júliára - tehát semmiképp sem számítottak kamasznak. Cecilia Gallerani nagy műveltségű, gyönyörű, különleges asszony volt. Később, amennyire tudom Isabella d'Este mantovai udvarába került. Tavaly Krakkóban "elkerültük" egymást (rosszul ütemeztem a programot). Régen anyukám ágy fölött egy nagy plakáton ki volt téve a falra, az eredeti festmény sokkal kisebb!:)

Este még nekiálltam bonbont készíteni, de lehet, hogy többet nem fogok, mert nagyon pepecses, nem sűrüsödött szirubbá a cukoroldat, nem lehetett rendesen kipattinatani, a Tibi prémiumcsoki silánynak bizonyult. Ízre jó volt, mandula, illetve pisztácia marcipán (saját készítésű) volt a töltelék, előbbi felét 2 kupak rózsvízzel ízesítettem.

Tosca, Sámson és Delila

Ezeket az operákat hallgattam hétvégén:

Előbbit Callassal - nálan ő "a" TOSCA. Live felvétel 1964-ből. Ezt a szerepét énekelte színpadon utoljára, a rákövetkező évben. A III. felvonást követő leugrása szimbólikus mélybeugrás, a folytatás ismeretében. Sokan, sokszor ismertették a szerep és a művésznő közötti analógiát, mára közhely számba megy. A felvételen hangja már nem a régi, de ettől válik annyira szívszorítóvá a dráma. Egyszer Sass Syilvia mesélt arról, hogy világhírű Toscákkal beszélgettek egy dokumentumfilmben, akik arról szólnak, mennyi önfeláldozással járt az életük, és mennyire kifosztottak, magányosak lettek a pálylájuk vége felé.Szeretem ezt az élő felvételt: a hangok nem szépségre, hanem kifejezésre törekszenek. Gobbi nem kifejezetten szép voce, de Cioni is "kiabál" (bocsánat) néha, a karakteszereplők (Sekrestyés, Angelotti) szintén nagyon expresszívek.

Saint-Saëns Sámson és Deliláját - mint a francia operák nagyon nagy részét - méltatlanul hanyagolják magyar szinpadokon. Pedig kioszthatók volnánk a a szerepek, méltó jutalomjáték lehetne több drámai mezzónak, altnak - az operaházi (és ezt most minden hazai operajátszóhelyre értem) nem kényezteti el őket énekelnivalóval. Hálás szerep a tenoré és a főpapé is. (3 éve ott voltam a Dohány utcai zsinagógában azon a bizonyos konceertszerű előadáson (Wiedeman-Bándi-Fokanov a főszerepekben), persze van más jelöltem is mindhárom szerepre.

A lemezen kedvenc mezzo hangom, Rita Gorr énekelte a főszerepet - gyönyörű mélységekkel, végig kiegyenlítetten. Kár, hogy kevés elérhető felvétel készült vele. A másik címszereplő Jon Vickers - ő tenorban ugyanaz, mint Gorr mezzóban - vele hál1isten sok felvétel készült. A főpapot Ernest Blanc tolmácsolja. A monumentális jelenetek szinte tapinthatóvá teszi a zenekar és kórus a Prêtre keze alatt.

Örkény István: Macskajáték

Fotó: www.orkenyszinhaz.hu

A darabot csütörtökön láttam a régi Madách Kamarában. (Most: Örkény Színház) Igazából nincs mit mondanom róla, ne is értem, miért említem meg, hacsak azért nem, hogy akik idetévednek konstatálhassák, micsoda kultúrális életet élek - közben pedig nem.
Az Örkény honlapján az ismertető mindent elmond, nem kell mit hozzátegyek:

„ A Macskajáték meséjét énelőttem már több ezren elmesélték. Két ember szereti egymást, de akadályok lépnek föl, s a csábító harmadik minden női varázsát latba vetve magához láncolja a férfit, s a boldog pár oltár elé lép... Ez a szerelmi háromszög csak abban különbözik elődeitől, hogy szereplői nem tizen-, nem is huszon-, hanem hatvan-egynéhány évesek.Mindnyájan akarunk egymástól valamit.Csak az öregektől nem akar már senki semmit.De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk.” Örkény István
A szereposztás (mind megérdemlik, hogy kint legyenek nálam):
ORBÁNNÉ
Pogány Judit
GIZA
Molnár Piroska mv.
PAULA
Csomós Mari mv.
EGÉRKE
Kerekes Éva
ILUS
Szandtner Anna
CS. BRUCKNER ADELAIDA
Békés Itala
CSERMLÉNYI VIKTOR
Végvári Tamás
JÓZSI
Polgár Csaba
Első helyen azért Pogány Juditot kiemelem, nagyot játszott.

Tiltakozás a nőkkel szembeni erőszak ellen

Magyarországon minden héten meghal legalább egy nő családtagja, partnere által elkövetett bántalmazás következtében. Sajnos ez olymértékben közhely, hogy az emberek hajlamosak elmenni, mint valami szomorú, megváltoztathatatlan tény mellett. Ennek egyik legfőbb oka az emberek kényelmessége mellett a magánszféra és a közügy közötti szűk mezsgye, amelynek következtében - tévesen - sokan úgy gondolják, a négy fal között mindenki azt csinál, amit akar.
A mai nap - hátha valaki el tud menni (nem szerencsés az időpont, mert sokan még dolgoznak ilyenkor), így megkésve propagálom - Budapest belvárosában figyelemfelhívó akcióra gyűlnek össze minadazok, akik úgy gondolják, ideje felszámolni a patriarchatust, amely a társadalom nagy részére elnyomorító hatással van, s amely Magyarországon oly erőteljesen él. (Sőt, úgy tűnik mostanság virul.)

A néhány másodperces villámakción a résztvevők csoportba rendeződnekés a lakáskulcsukat csörgetik, ezzel jelezve, hogy az erőszak zártajtók mögött zajlik, melyben nekünk is van felelősségünk. Előtte és utána a november 28-i felvonulásról szórólapot osztunk.Ha részt akarsz venni az eseményen, gyere november 25-én szerdán aVörösmarty térre a Gerbeaud Cukrászda elé 16:45-re! A villámakciókezdete 17.00. (Forrás: www.nokert.hu )

Sajnos kötve hiszem, hogy a döntéshozóknak valamennyire is felkelti a figyelmét az akció - azt ugyanis a jövő évi választások kötik le, meg egyébként is, jó nekik így, ahogy van. Parasztvakításnak ott a 3 napos távolságtartás - szigorúan csak férjek esetében. Most bányásszak elő adatokat, csak az utóbbi hónapokban hány (volt) élettárs, ex-férj, udvarló, apa, visszautasított próbálkozó gyilkolt? Csak b@szki, ezeknek a f...fejek közül senkinek nincs lánya, unokája, testvére, anyja? Egyiknek sem jut eszébe, hogy ők is megszenvedhetik mindezt. Vagy úgy gondolják, majd hatalmi szóval közbelépnek? Olyan biztosak ebben? Mert lehet, hogy a bántalmazásról (amely ugye titokban zajlik) késve szereznek tudomást...
Persze amíg olyan személyiségek örvendenek köz-megbecsülésnek, mint a feleségét verő Knézi Jenő (az ifjabb ugyebár), addig miről beszéljek... Érdekelne, hogy külföldön hogy megy az ilyesmi. Bazsajoghat-e valaki a TV-ben, miközben testi sértésért eljárás folyik ellene. Vagy más: maradhat-e polgármester?

Nem szállhatott fel a brüsszeli járatra

Kép: www.origo.hu

Pénteken nem engedtek fel egy magyar utast Ferihegyen a brüsszeli gépre, mert a biztonsági ellenőrzés során viccelődve mondta, hogy minden alkalommal bomba van nála.

Na OK, talán annak ez tényleg nem vicces, akinek repülős terrortámadáskor valakije odaveszett. De ennyire ne legyen humorérzékük, hogy a cseppet sem rosszhiszeműen beszóló utassal így elbánjanak! Talán az ilyenkor nem ritka feszkót akarta oldani.

De riszpekt, ferihegyi biztonságiak, és most kapjátok fel a fejeteket: isten bizony az egyik ez év júliusi stockholmi járaton az egyik utas körzőt vitt a fedélzetre! A kutya nem vette észre! Pedig bizonyosan így igaz, ugyanis ez az utas a kislányom volt; elkérte a délelőtti pakoláskor a bátyja tolltartóját, aki vonakodva, de odaadta. Mivel a suliévnek réges-rég vége volt, senki nem nézte meg a tartalmát. És a 7. osztályt végzett kis(nagy)fiú bökős hegyű körzője benne volt!

Hát kérem, keménykedés helyett inkább jól kéne dolgozni! Ugyanis ez tényleg szarvas hiba!

Mielőtt lázasan myomozni kezdenének, ki volt az utas, illetve annak nagykorú kísérője, közlöm, hogy q-ra nem vállalom a felelősséget, pedig tényleg így volt. A tény azonban tény marad - nem vették észre a szúró szerszámot, csak én, másnap reggel, mikor a hotelben elkezdett rajzolni vele a levélpapírra!

Legközelebb lehet, hogy eltérítik valamelyik Ferihegyről induló járatot, amelyen pont én ülök? (Persze nem tudom, mikor lesz legközelebb, anyagiak miatt nem tervezek mostanság semmit.:( )

Massenet: Werther (CD)

Meggyőződésem, hogy hamarabb megbarátkozom a művel, ha egy színvonalasabb felvételen hallgatom. Pedig általában szeretem az élő felvételeket, de ez nem a legfényesebb égő a live lemezek csillárjában. Pedig szinte minden adott: fülbemászó muzsika, világhírű karmester, többségében remek szólisták, a Bayerische Staatsoper, és két világsztár: Placido Domingo és Brigitte Fassbaender. Az Orfeo lemezkiadó mentségére szolgáljon, hogy teljes egészében, nyugodtan végigülve és figyelemmel a mű felé fordulva soha nem volt alkalmam meghallgatni a CD-t. (Most sem.)

Massenet operáit Magyarországon jelenleg sehol nem játsszák, egyébként sincs a hazai operatársulatok repertoárjában francia operákból túlkínálat. A Werther muzsikája pedig már-már Puccini-szerű, erős zenei kifejező hatásokkal, és deklamáló énekléssel íródott, így biztos sok operarajongó lelné örömét benne. Arról nem szólva, hogy a mai rendezői operajátszás is dőzsölhetne! (Persze mértékkel!)

Mi lehetett hát zavaró? Az, hogy nekem kissé szétesettnek tűnik az előadás, főleg az első része, amikor még minden vidám, csak Wertheren hatalmasodik el az akkor még mélabúnak nevezhető depresszió. Persze Charlotte sem vidám - nincs is rá oka. Gyerekként felnőtt szerepbe kényszerül - ő a pótmamája az árvánmaradt (elég nagyszámú) kistestvérnek. A ház, amelynek úrnőjévé lép elő, amúgy cseppet sem gyászos, mert a papa nagymulató, gyakori vendégek fiatal cimborái. Aztán hamarosan férjhez megy egy hozzá nem illő pasihoz, Alberthez, mert megígérte anyjának. Ide érkezik Werther, de csalóka fény a lány életében, a társadalmi dogmák miatt a szófogadó Charlotte életét nem aranyozhatja be, sőt inkább szembesíti reménytelen eljövendő életével.

Az első két felvonás tehát ezt a kontrasztot kívánja érzékeltetni. Domingo igazi, de cseppet sem tolakodó hősszerelmes, amolyan szép lélek, de senki se gondolja holmi nyámnyila fickónak! A két vidám cimbora, Schmidt és Johann (Miként a legidősebb húg, Sophie) nem szerepelnek az eredeti Goethe regényben, dramaturgiai jelentőségük azonban igen fontos, mert ők jelenítik meg a felhőtlen ifjúságot a romantizáló mélabúval szemben. (Albert egyáltalán nem jelenít meg ifjúságot, miként a tiszttartó sem - na jó, ő kora szerint már nem olyan ifjú. De Albert igen.) Sajnos a barátok szörnyű francia kiejtéssel deklamálták a szöveget, az énekhang majdnem hiányzott belőle. Egy fokkal volt jobb Keith Engen, mint Tisszttartó, hiányoltam a mélységeit, valahogy az volt az érzésem, mintha mindig pityókás lenne. (Lehet, hogy ez rendezői koncepció volt?) A gyermekek kórusa sem nagyon tetszett, szólhatott volna szebben is, a mű némileg monumentálisnak hat (persze ez un. opera lyric, de akkor is - épp ez benne az izgalmas), tehát lehetett volna erőteljesebb hangú gyerekkart toborozni.

A harmadik és negyedik felvonás színvonala azonban léyegesen jobb. Itt maradtak a jó szereplők, mint a Sophie-t végig kiegyenlítetten éneklő Marianne Seibel, az Albertet (tisztességesen, bár némileg -na jó, a megengedetten belül azért - faragatlanra) alakító Hans Günther Nöcker, és persze a két főszereplő. Két felvonáson át bontakozik ki a tragédia, de egy jó előadásnál ez nem lehet vontatott, miként a Tosca második felvonása sem az. Sajnos azonban ennek az előadásnak egyik erőssége, Brigitte Fassbaender elég lélektelenül tolmácsolja a Levéláriát. Egyszerűen unalmas lesz, pedig mind előtte, mind a dráma végkifejleténél nagyon ihletett.

A karmester Jesús Cobos-López, nagy bajom nincs vele, nem értek a muzsikához annyira, hogy minősítsem.

Túlélésre ítélt tárgyak

Minap érdekes könyv akadt a kezembe a leértékelt kupacban: London Katalin Túlélésre ítélt tárgyak című könyve. Nagyon szeretem a tárgyaimat. Nemcsak ami szép, hanem azt is, ami hozzám, a múltamhoz, személyemhez szignifikánsan hozzátartozik. (Felmerül a kérdés, hogy lehet egy tárgy szignifikánsan valaki személyéhez tartozó? Lehet. A blog kereteit meghaladja ennek magyarázata.) Itt a tárgyakon kívül sok enteriőrt is fényképeztek, amelyek nagyon inspiratívak számomra: ezek ugyanis nem a magyar lakberendezési magazinok (tisztelet a kivételnek) trendkövető, ne adj' isten külvilágnak megfelelni akaró, vagy épp azt elkápráztatandó lakásbelsők ezek, hanem személyesek, épp ezért megismétehetetlenek, meghittek. Nem a drága dizájntól, hanem a meghittségtől. Kevés lakást ismerek, amelyekről elmondhatom, hogy ó, igen, ez tetszik! Jellemzően nem gazdag emberek otthonai ezek, hanem inkább az átlag magyar középosztályé.

Szóval, a könyvben ismert emberek vallanak tárgyakhoz fűződő viszonyukról, amellyel egyúttal megfogalmazzák önmagukhoz és a világhoz fűződő viszonyukat is. Érdekes, hogy sokan visszautasítják, hogy a tárgyak számukra fontosak, a végén azonban mindig kiderül (számomra legalábbis), hogy igen is lényeges helyük van az életükben. Kinek több, kinek kevesebb tárgy. Ugyanis a hitvallásukat, sikerüket, érzéseiket, esetleges elfojtásaikat nem ritkán egy tárgy közvetíti a külvilág felé.

Érdekes vallomások, értékes emberek. Így ismertem meg vészabónoémi festőművészt, aki mind ars poetikájával, mind külső megjelenésével nagy hatást tett rám. Nagyon különleges asszony! Már ezért megérte a könyvet pénzszűke ellenére megvenni. Ha még van belőle, a Récsey Líra könyvesboltjában 1000 forintért kapható!

Járat megszűnésekről

Ma reggel fél hétkor Balatonkenesére utaztam távolsági autóbusszal. (változatosság kedvéért megint rossz a kocsi.) 1/4 7-kor óriási tömeg a kocsiállásnál, látom ám, ez lesz a hévizi busz. Közben bemondják - csak úgy mellesleg - hogy a 15-ös kocsiállásból megy egy mentesítő. Egy mögém érkező nyugdíjas utas megjegyzi, hogy a sofőr közölte vele: egy ember miatt nincs mentesítés. Nosza mondom, akkor leszünk kettelűn. Engem is elhajt: egy kézlegyintéssel mutat a tömött buszra, hgy vegyem arra az irányt. Na kössz! Végül az említett hölgy és én voltunk az utolsű felszállók a Népligetnél, így a vezető mögötti ülést a rokonszenves sofőr felszabadította, hál'istennek le tudrtunk ülni. + pont, hogy amikr a húszezresem meglátva szörnyülködött, és kérdezte, nincs-e kisebb, mondtam, hogy svéd koronám van ezen kívül. Na, mondja erre az neki pont jó lenne, mert szokott arra járni. Na mindjárt kifejtettük, mennyire jó északon, meg pár svéd (persze kezdő) mondatot is váltottunk.:) Na de riszpekt, kedves Volánbusz! A hülye utasok így is megveszik a jegyet, akkor meg tömörödjenek, minek indítsunk új járatot! Azt azért megjegyzem, hogy mire a Budaörsi úton felvette az utolsó bp-i utasokat is, annyian voltunk, mint du. 5-kor a piros hetesen hétköznap! Ja, és közben a lépcsőn ülő utasnak mesélte a vezető, hogy milyen járatok fognak megszűnni. És még annyit, hogy a vonat kb. ilyen kevés jár télen a Balaton északi partján.
Fénykép: www.csepel.info

Svéd nő

Idemásolok a Dívány.hu-ról egy svédekkel foglalkozó cikkrészletet:

"A svéd nő topless napozik a közparkokban (ez egy baromság!), nem rasszista, fogai irigylésre méltó módon fehérek, mivel édességet csak szombatonként eszik - és mindezt 83 évig teszi.
Gyereke ingyen jár suliba, tanszereiért és ebédjéért sem fizet, és általában is igaz, hogy a jó svéd holtig tanul.
Nem lehet velük erőszakoskodni
Amikor megszületik, haláláig biztonságos egészségügyi háttér áll mögötte. 83 évig él majd a statisztikai adatok szerint, ha kicsit is vigyáz magára és szerencséje van.
Az állam többnyire nem csak papíron garantálja számára az igazi egyenjogúságot és igyekszik megvédeni a nőt az erőszaktól. Ha még gyermek, elég egy telefon, és feljelentheti a szüleit, vagy mást, amennyiben lelkileg, testileg bántalmazta őt. (Ez persze igaz a kisfiúkra is.) Ha férjes asszony és megütötte a férje, nem húzódik hónapokig az ügye, nem kell együtt élnie rabiátus férjével vagy élettársával - ami fontos, mert ez utóbbi kapcsolat lassan jellemzőbb, mint a boldog igen kimondása alapján létesített. Ilyenkor azonnal elválasztják a durva élettárstól és segítenek neki átmeneti lakást találni. Ha leszbikus, ugyanolyan jogai vannak, mint heteroszexuális honfitársainak - gyermeket is örökbe fogadhat.
Bűn az állatkínzás és a környezetszennyezés
A fiatal svéd nők élvezik a még mindig szociális paradicsomnak nevezett hazájuk mások számára elképzelhetetlen, megvalósult, élő jogait, de tudomásul veszik a kötelezettségeket is. Ebben az országban az állatkínzás megbocsáthatatlan bűn és lassan ebbe a kategóriába sorolják a környezetszennyezést is.
Az iskolák liberális szelleműek és a befogadásra nevelnek. A mozgáskorlátozottak vagy fogyatékkal élők többnyire ép társaik között nőnek fel, ezért felnőtt korukban nem lesz furcsa számukra egy ilyen ember látványa, nem szólják meg őt, hanem többnyire segítik, munkát keresnek számára, problémáikat természetesnek veszik. De nemcsak természetesnek veszik, hanem igyekeznek megoldani a konfliktusokat. Kevés olyan tömegközlekedési eszköz vagy közintézmény van, amelynek szolgáltatásait nem vehetik igénybe a mozgássérültek. Ha ilyenre bukkan valaki, ír egy e-mailt és azt az intézményt bezárják vagy megbüntetik.
Nem rasszista, nem munkanélküli
Svédország lakosságának körülbelül 10 százaléka bevándorló. Mindenki a saját anyanyelvét tanulhatja, többnyire ingyen.
Ha egy gyerek egy osztályban tanul a legkülönbözőbb bőrszínű kortársaival, kevésbé válik rasszistává. A rasszizmus itt egyébként bűncselekmény, nem pedig bocsánatos, ügyvédek által könnyen kimagyarázható bűn, akárcsak a holokauszt tagadása. A másság elfogadását segíti az is, hogy számos svéd család fogad örökbe saját gyermeke mellé ázsiai vagy afrikai gyereket.
Egy fiatal svéd lány megszokta, hogy a szülei dolgoznak, vagy ha munkanélküliek, akkor mindenféle módon próbálnak munkahelyet keresni (pedig a munkanélküli segélyből is meg lehet élni). Életük dele után - és még 60 éves korukban is - állandóan tanulnak. Ezért számára is - ha túl van a problémás és vad kamaszkoron - magától értetődő, hogy tanul vagy dolgozik. A tanulás alapfokon ingyenes. Ezt úgy kell érteni, hogy ingyenesek a tankönyvek, az ebéd, a taneszközök, és az iskolai programok többsége. Csak uzsonnát kell vinni, ez itt főleg gyümölcs.
Nincs osztályzat, édesség csak szombaton
Az édességek és a chipsek nem ajánlottak, de természetesen kaphatók - csak nem az iskolai büfében. A svéd kislány vagy kisfiú megszokja - és ő is úgy neveli majd a gyermekét -, hogy egy héten csak egyszter, szombaton eszik édességet, amiből következően a svédek fogai irigylésreméltóan egészségesek...
Egy svéd tinédzser lány többnyire nem tudja, hányasra felelt - hetedikig, nyolcadikig nem szokás osztályozni. A szülőket néha értesítik a gyermek előmeneteléről, de nem az osztályzat a fontos. Később persze komolyodik a helyzet, az egyetemi felvételi már kemény dió, bizonyos szakokon különösen. De soha nem a pénzről van szó!
Egy fiatal svéd lány - vagy idősebb nő, netán férfi - nem ad borravalót a kozmetikusának vagy a fodrászának. Ez itt nem szokás. Nem ismeri az egészségügyi hálapénz fogalmát és a korrupcióval is ritkán találkozik. Nyílt korrupcióval pedig soha.
Ha valaki éppen kozmetikusnál van, akkor a szakember csak őt kezeli. Nem nyit be más, nem árulnak lopott holmit feketén az üzletben (az adójogszabályok nagyon szigorúak), nincs hangzavar, nem kell hallgatni más intim sztorijait, a dolgozók nem foglalkoz(hat)nak saját és egymás magánügyeivel, még egy telefon erejéig sem."

(Kép: http://www.gsmtwenty.com/)

Berlioz: Faust elkárhozása, Szegedi Nemzeti Színház

Szombaton Szegeden jártam, életemben először. Nagyon szép, élhető város, sajnálom, hogy mindössze egy órát tudtam eltölteni.
A látogatásom oka tulajdonképpen a Faust elkárhozása c. opera megtekintése volt. Nagyon jókat hallottam róla, szeretem Berliozt, szeretem az opera csemegéket, különösen, ha azokat olyan színvonalasan adják elő, mint ahogy a tavalyi bemutató után az sejthető volt, ezenkívül elkötelezett francia opera fan is vagyok, tehát semmiképpen sem akartam a produkcióról lemaradni.
Szóval felcsendült a muzsika, előjött László Boldizsár, mit tépelődő, életunt Faust. Rögtön hallatszott, hogy gyönyörű matéria birtokosa, bár néhány (max. 3) hang a kezdő monológban nem egészen vitte át a zenekart. Nem tudom, hogy ennek az az oka, hogy Gyüdi Sándor karmester túlságosan „ráengedte” a hangot, vagy egyszerűen nem szólalt meg az énekesnél. Ez azonban a továbbiakban nem fordult elő, László mindvégig birtokolta szólamát, és győzte szuflával – ami pedig nem semmi, mert Berlioz vastagon szól, ráadásul az előadásnak elég mozgalmas szcenikája volt.
De nagyon előreszaladtam. Kentaur díszleteiről már a bemutató előtt is szuper laviuszokban szóltak. Valóban nagyon látványos, ugyanakkor letisztult, minimalista színpadképet láttunk. A szinpadot olykor többszintessé tette egy második szint, ezt függőlegesen, vagy 45 fokosan mozgatták, kihasználták a forgószínpadot, függönyöket engedtek le. Egyszóval szervesen illeszkedett a rendezéshez, amely együtt élt a zene dinamikájával. (Juronics Tamás rendezése.) Maximálisan kihasználták a fény effektusokat. A koreográfus rendező jelentős szereplővé léptette elő a maroknyi balett-kart, félelmetes volt pokolbéli vágtájuk a tehetetlen Fausttal. Folyamatos mozgásban volt a kórus és persze a szólisták is. Mindez – az újszerű rendezői koncepció, fejlett színpadi technika – teszik lehetővé, hogy manapság egyre több opera műsorára tűzze ezt a darabot, amely oratórikus színműnek íródott, hiszen ha megfelelően nyúlnak hozzá, nagyon hálás feladat. Nem véletlen, hogy a tavalyi Metropolitain bemutató során is –a kiváló énekesi teljesítmények mellett – a pazar és meghökkentő látványvilágot emelték ki azok, akiknek olyan mázlijuk volt, hogy láthatták.
Láazló Boldizsárt már méltattam, nekem tetszett a kori sikereitől megcsömörlött, újabb tudásra nem vágyó Faustja. Elmagányosodott, ezért nagyon is sebezhető figura volt. Jól tudta, mi hiányzik az életkedvéhez, de már annyi ereje és hite sem volt, hogy tegyen érte valamit. Ráadásul színpadi megjelenése is attraktív. Ez elmondható a Mephisztót megszemélyesítő Réti Attiláról is. Róla korábban azt halottam, hogy igencsak hanyatlik, csapnivalóan énekel, bár színpadi jelenlét tekintetében mindig pozitívan nyilatkoztak. Meg kell mondjam, nekem nagy bajom nem volt a hangjával sem. A színpadon valóban nagyon ott volt, csak úgy lubickolt a szerepben. Ráadásul francia szakon végzett, így kiejtése nagyszerű volt. (amúgy Lászlóé és a kórusé is). Méltán kapott hatalmas ovációt a meghajlásnál. Margitot Tóth Judit énekelte. A Thule királyról szóló legendát egyenetlenül énekelte, bár igyekezett kárpótolni a szerelemre vágyó nőt, aki fél, hogy igényessége miatt az soha sem talál rá. (De sokszor is szemére vetik ezt a nőknek!) A D’amour l’ardente flamme kezdetű áriát csodásan interpretálta. Szívbemarkoló volt a szerelme beteljesületlenül maradásától tartó, vágyakozó nő éneke, nagyon szépre sikeredett! Ez a Margit nem naív lányka volt, hanem a mindenkori nő. Szólom még a Brandelt alakító Andrejcsik Tamásról. Valaha szép basszus birtokosa lehetett, mára azonban az alsó regiszterek megkoptak.
A kórust sokan méltatták előttem – valóban 10-es skálán 11-es volt a teljesítményük. Nem véletlenül próbáltak annyit. Ha jól tudom a májusi bemutatót is inkább elhalasztották két héttel, csak hogy minden tökéletes legyen. Az volt
Merész dolognak tűnt Magyarországon vidéken színre vinni egy ilyen produkciót, de a szünetben és távozás közben az idősebb generációtól is méltató megjegyzéseket hallottam. Tehát érdemes. Igenis van rá igény, és hálásak érte! Kár, hogy Budapesten a külföldi épület nézegetőket részesítik előnyben a közönség helyett. Igaz, nagy valószívűség szerint ők fizetik meg a 10 ezer forintos helyárakat. Ez van. Hajrá Szeged!

Brecht: Koldusoper, Bárka Színház

3x láttam a Koldusoperát. Először 1988 tavaszán a József Attila Színházban, Andorai Péter volt Bicska Maxi, Iglódi István Mr. Peachum, Szabó Éva Ms. Peachum, Fehér Anna Polly, Galambos Erzsi Kocsma Jenny, Józsa Imre Leprás Mátyás – egyszóval parádés szereposztás volt! Aztán valamikor 2002 év elején a Katonában, szintén jól ismert arcokat láttam: Máté Gábor alakította Bicska Maxit, Peachum Hollósi Frigyes volt, Ms. Peachum Csákányi Eszter, Polly Ónody Eszter, Kocsma Jenny Básti Juli, és Lucy Fullajtár Andrea. Ez az előadás azonban igen gyenge volt.
A keddi, Bárka Színházbeli előadás rendezését Alföldi Róbert jegyezte, ő alakította Bicska Maxit is. Rajta kívül senkit sem ismertem na jó, még névről Tompos Kátyát és Seress Zoltánt. Micsoda csapat volt! Egytől-egyig fantasztikus alakítást nyújtottak, a maximumot hozták az este. Szégyen, hogy alig ismerjük őket!
A Bárka adottságainál fogva is, meg az előadás miatt is igazi brechti színházat láthattunk. Alföldi félelmetes Bicska Maxi volt. Míg az előző két alkalommal a szerethető svihák oldaláról értelmezték, Alföldi a sima modorú, kíméletlen gengszter volt, aki a töketlen, gyáva rendőrfőnököt zsebre vágta. Polly nem elkényeztetett liba volt, hanem olyan nő, aki valóban álmai hercegét, megváltóját látta Maxiban. Környezete híján volt olyan férfinek, aki etalon lehetett volna számára, így készséggel rávetíthette elvárásait egy olyan emberre, aki – ha csak a legkisebb mértékben is – de megfelel azoknak. Remek Peachum házaspárt láttunk. Seress Zoltán végre nem a papucs uralom alatt tartott kolduskirály, hanem igazi, másokat csak a saját érdekeire használó zsarnok. Árucikk neki a lánya, a koldusai, akit pedig nem tud ilyesmire használni, azt épp eltűri csak. Pl. Ms. Peachumöt, aki végre nem az elhízott, lompos öregasszony sztereotípiát hozza, hanem a lehetőségekhez képest sorsát, családja jóllétét (persze szigorúan a maga módján) kezébe vevő személy. Ehhez hozzátartozhat egy kis itóka is. Mondhatnám, hogy Spolarics Andreáé az est legjobb alakítása – de ezzel a többieket kisebbíteném, amit nem tennék. Lucy hozta az elkényeztetett, „én mindent megkapok” egyke figuráját, de rengeteg humorral, egyéniséggel, öniróniával. Kocsma Jenny hálás szerepét kicsit megváltoztatták. A végén „csak” szimbolikusan hal meg – véletlen sem Maxi keze által. (Na jó, ezt a többiben sem lehetett tudni.) Egyik kurva társa felvette a bundáját, és letépte fejéről a parókáját, ott állt csupszon, álcáitól és ékességeitől megfosztva – ez már maga a halál?
A fordítás nyilván vadonatúj volt, akadt dal, amelyeket szerintem a másik kettőben elhagytak. Viszont egy valami zavart: be voltak mikrofonozva. Minek? Annyira nem nagy a bárka, hgy a csöpp zenekart ne tudják áténekelni… Mindegy, hatalmas bravó a koldusbandának, kurváknak, tiszteletesnek is! Igazi színházi élmény volt!
Szereposztás:
Bicska Maxi - Alföldi Róbert Peacock - Seress Zoltán Peacockné - Spolarics Andrea Polly, a leányuk - Tompos Kátya m.v.Kocsma Jenny - Varjú Olga Dolly - Hajós Eszter Tigris Brown - Ilyés Róbert Lucy - Varga Anikó
Lelkész, Smith - Pásztor Tibor
Filch - Szabó Gábor
Bandatagok, koldusok:
Leprás Mátyás - Kardos Róbert
Jakab - Gados Béla
Ede - Barta Árpád
Jimmy - Koloszár András
Fűrész Róbert - Juhász Lajos
Szomorúfűz Walter - Szilvási Dániel
Kurvák - Cserepes Tünde, Kormos Zsófia, Gilányi Zsóka
Ember - Kecskés Mihály

Negyvennégy

Hallom, mennyien sajnálják szegény szerencsétlen Roman Polanskit! (Akinek amúgy életművét sokra tartom.) Kíváncsi vagyok, mit szóltak volna, ha az ő gyerekükkel teszi azt, amiért most bekasztlizták. Amin még kiakadok, hogy úgy kommentálta ma a Rádió Q (fogadok egyéb médiumok is), hogy liliom tiprás. Na bakker! Nevezzük már nevén a dolgokat: kiskorún elkövetett nemi erőszak! Jaj de szégyenlősek lettünk!

Negyvenhárom

Hetek óta nincs kocsim, így nap mint nap kijut a tömegközlekedés "áldásaiból". De most nem erről akarok írni, mert erre már számtalan blog szakosodott. A feltúrásokat is kihagynám, de egy más szempontból nem megyek el a naplómban sem szó nélkül egy jelenség mellett: a járókelők kénytelenek a sóderen, földön kavicson keresztül gylogolni! Most szárazság van, így csak a poros, ledöngölt buckán át közelítik meg a buszok ideiglenes megállóit. Hogy milyen érzés szandálban, porban csattogni már reggel, az gondolom senkit sem izgat. Hogy koszos lesz a cipő? Ugyan már! De mi lesz, ha sár lesz? Már látom előre, hogy ott fognak dagonyázni az emberek, glancban, költözve sietnek a munkába, megspékelve egy kis cmentes sárral!
Régen ilyenkor pallókaat raktak le, hogy azon menjenek keresztül. Ilyen nincs a Thököli úton sehol, és nincs a Kecskeméti utca és környékén sem, a Belvárosban, pedig ott nem csak prolik járnak. Egész utca feltúrva, és mint egy óriási homokozóban tipegtem a magassarkumban. Legalább figyelmeztetnének, hogy a belvárosi sétához bakancsot kell venni!

Negyvenkettő

Milyen idióta külügyeseink vannak! Eddig volt Kinga nagyi, röhögtem; arctalan volt, azt szajkózta amit a szájába adtak, szánalmas volt, amikor megpróbált keménykedni. Hamar elege is lett abból, hogy egy paprikajancsi kormányfő minisztere, és neki kellene a világ felé képviselnie őt. OK, lépett, sőt - magától, helyesen. Aztán kaptunk egy új gézát: meg sem néztem az életrajzát, honnan szalasztották - csak remélni tudom, hogy nem valami diplomata iskolából, mert akkor jaj az amúgy sem fényes reputációnknak a nagyvilágban. Komolyan én magyarázzam, a külügyeket csak tankönyvekből ismerő ember, hogy nem mondunk egy alig két évtizede létező államra, hogy kistestvér? Nem tudta, hogy Szlovákia erre milyen érzékeny (most ne vitassuk igaza van-e vagy sem)? Ilyen alapon meg én tanítom őt jómodorra! Miniszter úr, legyen szíves tudomásul venni, hogy a diplomáciai életben nem használunk lekezelő kifejezéseket. Ezt kifinomultabban kell a másik fél tudtára adni - már ha megtehetjük. Az USA pl. megteheti. Sajnos Kína is. Mi nem. Továbbá egy szakmai jó tanács: sürgősen szabaduljon meg szóvivőjétől. Aki a közszolgálati televízió riporterének kérdésére rikácsolva válaszolja a telefonba, hogy "már 15x elmondtam, most tényleg mondjam el tizenhatodszorra is" - nos az vagy ennyire tahó, vagy iszonyat ostoba. Egyik esetben sem odavaló.

Az északi kapu (Koppenhága)

Nem előszörre és nem másodszorra jártam Koppenhágában, ezért amiről biztos nem írok: Hableány, Nyhaven, Nemzeti Múzeum, Szépművészeti Múzeum, Hajózási Múzeum, Rundetaarn. Ezeket ugyanis már láttam. Úgy döntöttem, a rendelkezésemre álló másfél napot inkább afféle „vándorszivacs” állapotban töltöm el. Ennyi állt rendelkezésre, hogy magam legyek.

Az érkezés estélyén csak annyi idő volt, hogy meglátogassuk a Tivolit. Leginkább a Práterhez hasonlítanám, de oda nem kell a belépéskor fizetni. Kicsit zsúfoltabb is emez, meg valahogy kiépítettebb. Több az elegáns hely, Práter amolyan kedélyes szórakozóhely. Szóval a lényeg: ha fel akar valaki ülni valamire, annak külön jegyet kell vennie, pl. a hullámvasútra. Még amin meglepődtem, a sok keresztül-kasul futkosó 7-8 éves gyerek 1/2 10-kor.

Másnap birtokba vettem a várost. A szokásos óvárosi kört megtettem, a Strøgeten és a környező utcákon bőven akad látnivaló, tele nagy divatházak üzleteivel, kávézókkal, ott az Illum áruház (Olyan, mit a Harrods Londonban). Egy forró csoki után (csoki kockák pálcikára szórva, forró tejjel és valódi, dán tejszínhabbal) irány a Vesterbro. Ez a pályaudvar mögötti városrész – hajdan hírhedt szegénynegyed, Nexö regényeinek koppenhágai helyszíne - vágóhidakkal, vásártérrel. Ide özönlött az ipari forradalom idején nincstelenné vált parasztok tömege, hogy olcsó munkaerőként próbáljoon valahogy megélni. Most: multikulturális negyed, sok fiatallal, főleg kisgyerekesekkel. Számtalan tervező üzletével, színházakkal, galériákkal. Közvetlenül a pályaudvar mögött egy apró thai negyed – pici thai élelmiszerüzletekkel, egyéb boltokkal.
A Halmtorveten hatalmas kulturális centrum nyílt a húskombinát helyén, a vásárteret modern burkolat fedi, szökőkutak, utcadíszek foglalják el.
A fő bevásárló utca az Istedgade, számos dizájner üzlettel. Érdemes volt elkalandozni a többi utcában is: nagyon szép parkokat, játszótereket, zöld szigeteket alakítottak ki lebontott tömbök helyén.
Egész más képet fest a fő közlekedési útvonal, a Vesterbrogade: itt főleg arab, indiai, távol-keleti éttermek, boltok találhatók, nagy a forgalom, sokkal külvárosiasabb hangulatú út.
Szívok egy cigit a gyönyörű pályaudvar előtt (régen az előcsarnokában jó kis üzletek voltak – ezekből mára csak a Body Shop maradt).
Koccolás a centrumba, kinyitott Ilse Jacobsen (http://www.ilsejacobsen.dk)üzlete, és veszek egy szép melange gyapjú kardigánt. Mellette egy kézzel készített csokoládét árusító üzlet, a Summerbird. A kéktetetejű a legeslegfinomabb! Persze egy doboz vegyes desszertet vittem a gyerekeknek is. (http://www.summerbird.com)
Délutáni programom az Islands Brygge (Izland rakpart!) városrészbe vezetett. Itt régen raktárak, tengerész lakások, rakodóhelyek voltak, amolyan koppenhágai rozsda övezet volt ez, hátrébb még ma is gyárakkal, gazos területekkel. Amennyire észrevettem, ma a városfejlesztés elsősorban erre a területre koncentrál. Még korántsem befejezett, egyelőre (bár ez sem kész) az Artillerivej – Axel Heides Gade által bezárt terület, ha a Langebro hídról nézzük. Célszerű azon átgyalogolni, mert így a városközponttól csak mintegy 600 m séta. A gyalogoshídon is át lehet menni a terület túloldalán, de ott szerintem nem olyan klassz sétálni. Itt rengeteg az új épület, lakóház, székházak. Ahogy a szállodában talált ismertetőben olvasható, a kerületnek még nem alakult ki az igazi sármja, képlékeny, nem igazán bensőséges. Nos, ezzel a tudattal kell odamenni, és akkor megtaláljuk a nekünk való dolgokat. A medencéket, csobogókat, kerteket körülölelő új tömbök mellett vannak loft lakások/műtermek, korszerűvé tett munkás bérkaszárnyák, módosabb kispolgári és középosztálybeli bérházak, imitt-amott sorházak. Találtam régi cukrászdát, apróka gyermekruha üzletet, hangversenytermet, galériát. Volt egy telek pici házzal, ahol lovak voltak, régi szekerek, vagonok. Magáningatlanon. Így aztán sok időt eltöltöttem a területen. Végül kisétáltam a kikötőcsatorna partjára, ahol végig a rakodópart mentén a járószintnél kb. 1 méterrel alacsonyabban fut egy cölöpökön álló stég, ami oldja a víz és a padka közti mélységet. Bátrak még ugráltak is innen. Mellesleg sok helyen megmaradtak a raktárak, javító üzemek tartozékai – ezek most köztéri „tereptárgy”-ként funkcionálnak. Akad itt még felfordított hajótest állványzaton, alá is lehet állni. Meg bár, görkori pálya. Igazi esti találkozóhely. És hál’isten az idő szép volt (amúgy végig). Este még beszaladtam egy mini öltöztető bábuért az Indiskába (ezt még Stockholmban kinéztem), vettem egy szenyót, amit az Amargertorv szökőkútjánál ettem meg, egy sütit, és irány a hotel, szerencsére éjfélig egyedül élvezhetem a dán péntekestét.
Szombat sajna már csak félig enyém. Forrócsoki a szokásos helyen a Strøget és a Knabrostaede sarkán. Még nem mondtam, hogy a régi egyetem körül van az óvárosnak egy csili-vili bevásárlóutcától merőben különböző része, a Latin-nagyed. Persze ezt a nevet a párizsi nagytestvér után ragasztották rá, és kevéssé hasonlít hozzá. Nagyjából a Skindergade és a Nørre Voldgade közötti rész, apró sétálóutcákkal. Fő ütőerének a Fiolstraedét tekintem. Rengeteg galéria, ruhabolt, antikvárium, second hand szegélyezi. Itt található kedvenc gyerekruha üzletem, a WHEAT. A boltok sokszor szuterénekben vannak, de persze nem olyan dohszagúak, és sivárak, mit (rendszerint, tisztelet a kivételnek azért akad) a magyarországiak. Szóval WHEAT-nél szép kis hosszúujjú felsőt kapott a kislányom, de sajnos a fiú méretében már nem készítenek ruhákat. (http://www.wheat.dk) Az egyik szomszéd utca kínai üzletében pedig egy rég vágyott bársony csatos babcipőt vettem – magamnak, mindössze 41 DKK-ért! És következzék a Nørrebro! Régi munkáskerület, ma sem csili-vili, de nagyon népszerű és izgalmas. Ha átmegyünk a Dronning Louises hídon, forduljunk a második utcán jobbra. Amikor én arra jártam, a híd nørrebroi végénél, a zöld területen épp ruhacsere akció volt. Tehát használt ruhát cserélhettél, vagy beszámították, de meg is lehetett venni. Ősszel a WAMP-on már itt is volt ilyen kezdeményezés. Lényege, hogy ezzel is óvjuk a környezetet, mert a külföldön gyártatott ruhák hihetetlen terhelést jelenteknek, gondoljunk csak a szállításra, aztán eldobják őket, mert olcsó, könnyen pótolható, így megy a kommunális szemétbe. Na de még szót kell ejtenem a tavakról, mert az említett híd mesterséges (azaz csak félig, mert mocsaras terület lévén csak össze kellett a vizet gyűjteni) tavon (van belőlük 4) vezet keresztül. Stratégiai célokból hozatta létre – szégyellem, de nem emlékszem melyik, biztos az egyik Krisztián (magyarul Keresztély). Na de vissza a Ravnsbroggadéra. Ez a régiségkereskedők, vagy inkább ócskások utcája. A boltok mellé kipakolva csomó minden, boltok szó szerint plafonig tömve pl. régi rádiókkal, kenyérpirítókkal. Kedvencem egy ilyen alagsori üzlet, amely egyúttal kávézó is. Szép időben ki lehet telepedni az utcára a régiségek mellé. Valódi kincsesbánya az Elmegade – Guldbergsgade – Birkegade háromszög. Feltörekvő dizájnerek boltjai vannak itt, igazi halászós hely, én hülye nem vettem semmit. De legközelebb ide koncentrálom kevéske elverni való pénzem. Olyan inspiráló hely volt, hogy na! Ebben a városrészben van egyébként a nemzeti sírkert (a falánál zsibvásár volt, mint vasárnap a józsefvárosi piac fala mentén), és van egy zsidó temető is. Visszamegyek a Latin negyedhez, megveszem a Vilában a kendőt a kislányomnak, egy szoknyát (29 DKK!) az Indiskában, és még csokit a királyi csokoládé szállítónál (Skoubogade 1 http://www.pbchokolade.dk/) és süteményt a híres La Glace (http://www.laglace.dk)cukrászdában. (Aki betér ide: szakítson sorszámot az ajtónál található jegyautomatából, és ügyeljen, hogy legyen nála készpénz, mert csak dán bankkártyát fogadnak el.)
Délután még körbejártam egy nagy tömböt, amely a főcsatorna és a Frederiksholms Kanal partján áll: egykori arzenál épületei, ma műhelyek, múzeumok.
Este még jártam egy Koppenhága környéki elővárosban, Hellerupban. Unalmas hely, tehetős emberek lakják. Azért nem lenne rossz ott élni!
Jó kis két nap volt, sajna vasárnap délben már szállt is fel a repülőgép. (Nem írtam a Kastrup reptérről, a topik címét innen csórtam, mert Skandinávia kapujaként hirdetik magukat - valóban itt megy keresztül Észak-Európát a világ többi részével összekötő járatok többsége. Nahyon szép reptér, megemlíteném a kettes terminál indulási rész galériájának sötét faburkolatát.)

Zöldbab dióval

Finom, szerintem bármihez illik, így készült:

Ceruzababokat gőz fölött megpároltam (a pároló edényem egy fedeles fazék volt tésztaszűrővel), összekevertem egy kis olivaolajjal (de utólag úgy gondolom a napraforgó jobb lett volna), be egy cserépsütöbe (tepsi is megteszi), kb 15 percet sül közepes erősségen. Közben apróra vágott dióbelet pirítottam, és összekevertem 1 dl tejfölt 4-5 kanál sima, mezei (Milli volt) krémsajttal. Persze ricottát sem tilos használni! Belekevertem a dióbelet, apróra vágott petrezselymet. A sütés vége előtt a babra szórok dióbelet (én egészben hagytam). Keverőtálban összekevertem, porcelán salátásba taktam, megszórtam parmezán sajttal.

Hozzávalók:
- tetszés szerint ceruza bab
- napraforgó olaj
- tetszés szerint dióbél
- 6-7 szem dió apróra vágva, megpirítva
- 1 dl tejföl
- 4-5 ek. krémsajt (vagy ricotta)
- reszelt parmezán sajt

A tejfölbe szerintem keverhetünk kevés dió olajat, vagy petrezselyem helyett kakukkfübet. Én kipróbálnám mentás változatban, dió ekkor természetesen elhagyható.

Illene valami képet beszúrnom, hogy is fest, de ez nem gasztroblog.

Tankönyv vásár

Tegnapra hirdették meg a felső tagozat tankönyveinek vásárát, eredetileg 8-18.00ig. Mire odaértem, már a bejáratnál elhelyezett táblán 8-16 volt. Amikor azonban lementem a tornaterembe, zárva találom az ajtót, mondták is a nagylányok, hogy nincsenek itt? A portástól megtudtam, hogy értekezlet van. Ekkor már 8.40 volt. Én 9-5-ig dolgozom... Kénytelen voltam hát várni, telefon főnökömnek. Végül 1/410 körül koccoltak le elnézést kérve, hogy az igazgatónő...
Hát kapja be a kedves igazgatónő!!! Az sincs rendben, hogy még mindig nem hajlandók megvalósítani (miként máshol sem) a "szolgáltató iskolát", de hogy ennyire semmibe vegyék a szülők idejét, hát az mindennek a teteje. Ja, és aki elmulsztotta a suliban megvenni, az 5%-al drágábban beszerezheti a kiadónál! És 23.500 forintot kellett egy 8-os csomagért fizetni.

Kertváros-építészet

Tegnap a Wekerle-telepen jártam vendégségben, ahol is szóba került a tavalyi centenáriumi ünnepség sorozat. Ebből az apropóból kaptunk egy szép albumot, amely a kertvárosokról szól. Nagyrészét az angliai példáknak szenteli, bevezetőben röviden ismerteti a kezdeteket, amelyet az ipari forradalomban ugrásszerűen megnövekedett munkásság lakáskörülményeinek javítására, illetve ekkor még főképp megoldására próbáltak tenni. Több oldalt szentel ezt követően néhány küldöldi - elsősorban német és izraeli - példának.

Aztán ismerteti a magyar, mesterségesen létrehozott települések történetét. A kezdeteket a török elleni védvonal kiépítésének részeként a várak körül létrehozott mesterséges kolóniák jelentették. Később megjelentek a hajduvárosok, mint pl. Hajdúböszörmény. Ezeket Bocskai István alapította, városonként 1000 hajdút telepítettek. Na ezt nem is tudtam, hogy nem spontán létrejött településekről van szó! Később az alföldön is létrejöttek telepített falvak, méghozzá a hódoltság után elnéptelenedett területek pótlására hívott idegeneknek (pl. Tótkomlósón szlovákoknak). Aztán ismerteti az iparosodás hatásait, és az angliaihoz hasonló igények felmerülését egy ilyen település részre.

Meglepően igényesek és szépek voltak ezek, igyekeztek figyelembe venni a közösségi igényeket. Tárgyalja a nagyobb telepek, mint Tisztviselő, Wekerle, MÁV, győri Ágyúgyár, stb. történetét.

Ahogy ott ültünk vendéglátonk szépen berendezett lakásában, és szállt be a nyitott ablakon az esti harangszó, igazi békebeli, kisvárosi érzés fogott el. Szívesen elüldögéltem volna még ott néhány órát!

Negyvenegy

Tegnap úgy döntöttem, hogy a Debrecen-meccs miatt inkább Kelenföldön hagyom a kocsit, és hazabuszozom Zuglóba. Jegyem nem volt. Naívan keresem a BKV-s bódét Kelenföld-Városközpontnál - eltűnt onnan. Nézem az újságos bódét: zárva (17:15-kor). Sebaj, így jártam, van a Tétényi kórháznál is egy újságos, az reméltem nyitva lesz. Aha - átalakult virágüzletté. Na csak lesz szerencsém, majd a Móriczon. Leszállok, ám már ott sincs meg a préselt lemezből kialakított BKV bódé! Igaz itt vannak újságárusok, de ennyi kudarc után a tegnapi melegben és tömegben nem voltam hajlandó átbukdácsolni szép cipőben a feltúrt téren, hogy ki tudja melyik sarkában megleljek egy nyitva tartó újságost, és még így sem lehetek abban biztos, hogy jegye is van. De az Úr kegyes volt hozzám - ugyanis kiszámoltam, hogy a piros (vagyis most már E) 7-es mindössze 3 helyen áll meg, talán megúszom 12 ezer (vagy azóta több) Ft bírság nélkül. Meg is úsztam.
Igenám, de jött a reggel, kisétáltam a Stefánia úti megállóhoz, ahol van egy trafik. Persze vagy van jegye, vagy nincs. Az esetek kb. 25%-ban nincs. Ám most azért maradtam hoppon, mert zárva volt. Rémülten gondoltam arra, mi van, ha a Keletinél sincs már meg a bódé? El fogok késni! Na, ott a pályaudvar Kerepesi úti oldalán még megvan!
Sajnos persze nem először jártam így: a jegyárusító automaták nem hogy korszerűek lennének (pl. bankkártya leolvasósak), de nem is működnek! Jegyet néha képtelenség szerezni, a legközelebbi trafik, újságos messze van. Kész kálvária, ha valaki tömegközlekedni akar Budapesten, csodálkoznak a sokszor jóhiszemű bliccelőkön, meg azon, hogy kocsival járnak mindenhova. Meg hát ami szolgáltatás a nehezen beszerzett jegyedhez jár, szintén katasztrófa. Most nem is az agyontaposott cipőmre gondolok. Na mindegy, pedig készülhetek, mert hosszabb ideig szervizben lesz a kocsi szeptemberben :S

Negyven

Svédül szeretnék tanulni! Vén, 42 éves fejjel! Sőt tudni! Sőt... de ezt le sem írom. Lehet, öreg vagyok már a nyelvtanuláshoz, de szerintem ilyen nincs, nincs lehetetlen, ha nagyon akarunk valamit.
Az az igazság, hogy már 3 éve próbálkoztam vele, de feladtam - ebben közrejátszott, hogy külföldre ment a tanárom, illetve, hogy dolgozni kezdtem, és a prioritás az ottani helytálláson volt. Nagyon nehéz ráadásul, főleg a hangsúlyozás, de szerintem nem lehetetlen megtanulni.
Olvastam, hogy van lehetőség skypon keresztüli órákra, de nekem nincs otthon széles sávú internetem. Lehet, hogy megbeszélem a főnökömmel, hogy munkaidő előtt vagy után heti egy órára igénybevehetem-e.

Adriana Lecouvreur Szegedről, Mezzo Tv

Azt hiszem - eredeti terveimmel ellentétben – mégsem fogom élőben megnézni. Na nem azért, mert nem tetszett, inkább csak mert most sikerült - a kései időpont dacára - végignéznem bealvás nélkül. (Nem mint amikor a versenyt élőben adta a Mezzo.)
Milyen benyomásaim is voltak? Az operát illik egy kicsit lenézni bugyutácska cselekménye miatt, noha inkább csak a címszereplő tényleg ügyetlenre sikeredett halálmódja miatt húzzák a mű egészére. (Ez is inkább a Verissimonak nevezett korszak miatt van így szerintem.) Viszont ahhoz képest, milyen lesújtó véleménnyel vannak róla bennfentes zenészkörökben, elég gyakran játszák. Ennek oka egyrészt a szép muzsikában keresendő, másrészt remek jutalomjáték lehetőség a szopránnak.
Adva van két rivális szépasszony – pechükre mindketten egy olyan karrieristába szerettek bele, aki gond nélkül elfogadja a nők „közbenhálását” érdekében. (Pontosabban Bouillon hercegnőét, de Lecouvreur asszony is kész megtenni hasonló szolgálatot.) Persze a két rivális egymmásnak esik, végül a hercegné fondorlatos módon mérgezett virágcsokorral teszi el az útból vetélytársát. (Mérgezett virág: Meyerbeer Afrikai nő, Delibes – Lakmé)
A rendezés egészében tetszett, de néhány dolog szájbarágós volt már megint. Csak a folyton lesben álló halál figurát emelném ki. Tök fölösleges előrevetíteni a tragédiát, nem olyan bonyolult a cselekmény, hogy ne sejtsük, melyik mozzanata visz a végzet felé. Meg könyörgöm, ez opera, a zene mindig jelzi, amikor kell.
A címszerepet éneklő amerikai szoprán versenyző Kristin Sampson meggyőző Adriana volt, és – ne feledjük verseny volt – nagy lehetőségek előtt áll szerintem. Kívánom neki, hogy a megmérettetés fontos kapukat nyisson meg számára. Ha kellett érzékeny, sebezhető, ha kellett kegyetlen, vagy éppen megbízható cinkos tudott lenni. TV-ben szép, telt hangnak tűnt, de nem harsogta végig szólamát. A végén a csodás pianisszimóit a novemberi Momus kritika is méltatta – magam már ennek tükrében figyeltem az adást.
Bouillion hercegnő Bódi Marianna volt. Nagyon nem értettem egyet azzal, hogy alkoholista öregasszonynak ábrázolják. Egyrészt befolyásos, bájaival befolyást gyakorló nő, aki ugyanakkor bejáratos a legfelsőbb körökbe is – ez világosan kiderül róla. Tehát sem nem öreg (max. idősebb, mint Adriana, de erre sincs célzás), sem deviáns. Pedig szép hangú, kifinomult megjelenésű énekesnő, kissé világos beütésű mezzóval.
Adam Diegel és Maurizio figurája nagyon egymásra találtak. Hozta a felfelé kapaszkodó ficsúr figuráját, láthatóan jól érezte magát benne (mint játék lehetőségben). Ő nyerte a férfiak versenyét, és szerintem már be is indul a nemzetközi karrierje.
A Michonet-et éneklő Timothy John Sarrist viszont túl fiatalnak találtam az idős, sokat megélt színi direktor szerepére. Jó megjelenésű bariton, de néga bizonytalannak tűnt a hangja is - furcsamód nem az áriákban, inkább dialógusokban.
Szépen meg lehetne hagyományosan is rendezni, nem beskatulyázva a figurákat, hanem árnyaltabbra szcenírozva.

Linn Ullmann: Áldott gyermek

Történet egy sikeres apa három lányának egy napja, de persze belesűrítve az életük is. Apjukhoz készülnek egy kis szigetre, ahol korábban közös vakációikat töltötték, és ahol már vagy 25 éve nem jártak. Mindhármuk édesanyja más, igazából a csak a nyaralások kötik össze őket, apjuk ugyanis a tudományos munkája mellett nemigen foglalkozott velük. Nőkre azért volt ideje, gyanús, hogy a fiú főszereplő - akiről csak megemlékeznek - szintén egy balkézről való gyermek. Pont ez volt a bajom is a könyvvel: végig előttünk lebegteti ezt a lehetőséget, de a végére is nyitva hagyja. A sok célzás nem ad egyértelmű választ. Talán mert a lányok és az apa sem bizonyos efelől. A központi figura éppen az apa, csak a lányok belső monológjaiban jelenik meg (nem is igaziak, mert egyes szám 3. személy végig), és amelyek épp annyira árnyaltak, amennyire az apa fontosságot tulajdonított nekik (ti. a lányoknak). Igazából történet arról, milyen utat tesz meg egy nő kislány korától a kiteljesedésig, átszőve életüket egy a könyv elejétől sejtetett tragédia.

A Hódító Pelle - film

Tök véletlen bukkantam rá a műsorban, az ATV esti programját sose nézem meg. Múlt héten adták Andersen-Nexö regényének (pontosabban annak első részének) adaptációját, Max von Sydow-val az apa szerepében. Megvallom, elkezdtem egyszer olvasni, de túl keménynek találtam, így abbahagytam. Meg aztán Nexönek van egy eléggé dagályos stílusa is, szóval úgy döntöttem, nem is folytatom. A film viszont gyönyörű volt. Özvegyen maradt apa és fia Dániában próbálnak szerencsét, egy farmra kerülnek, nagyon nehéz körülményyek közé. Az apa a sorscsapások ellenére is igyekezett ember maradni, és ezt adta útravalóul fiának is. Viszont arra is nagyon vágyott, hogy boldoguljon. (Ez esetében azt jelentette, hogy boldog családban élhessen.) Amikor fiának megadatik az esély, hogy kiemelkedhessen, az - méltóan az apai neveléshez - utolsó pillanatban nemet mond az ajánlatra (gyakornok lehetett volna a tiszttartó mellett), mert látja, hogy milyen rútul szabadulnak meg barátjától, egy szellemi fogyatékos segéd tehenésztől. Az apa elkeseredett, de megérti Pellét, és útjára engedi. Belátja, hogy nevelése befejeződött, ő azonban marad a felcsillanó "szerelem" (társ) lehetősége miatt (talán?). Ő már öreg, és a boldogulás érdekében inkább megalkuszik, fia azonban erre nem hajlandó. Név szerint vesz búcsút a tehenektől, és mindegyiknek elmondja, milyen nagy útra készül: meghódítani világot. A könyv folytatásában kiderül, ez hellyel-közzel sikerül is majd neki. A Ditte könyvben is felbukkan a neve, akkor már mint aktív politikus, beszélnek róla egy részben.

A film telis-tele van megható képekkel, most már feltett szándékom a könyv elolvasása.

Északra! (Stockholm)

A Képen a Central Badet kertje, este

Próbálok rövid lenni: megint több lettem egy kicsivel, kerek egy napig, hazaérkezésem után szinte kézzelfoghatóan csak a testem volt itthon.

Elöljáróban egy jó tanács: ne Wizzair! A Skavsta repülőtér igen messze van Stockholmtól, bár megbízhatóan mennek folyamatosan a Flybuszok a T-Centralenig. Az út vagy másfél óra!

Korábbi két látogatásomtól eltérően ezúttal a belvárosban, a Tegnérlund parknál volt a hotelünk. (A parkot korábbról ismertrem. Akkor is feltűnt a sok kutyasétáltató.) Az első reggelt is a parkban kezdtük - a mű vízesésrendszer (vagy inkább hegyi patak?) alsó "tavában" gyerekek pancsoltak (ja igen, kánikula volt - de tényleg!). Persze kisasszonykámnak is ki kellett próbálnia ezt a mókát. Amúgy esténként többen piknikeznek itt a pázsiton, egy doboz sörrel, de néha hoznak elemózsiát is. Idősebbek, fiatalok, munkából egyedül hazatérők. A néhány méterrel odébb húzódó Drottninggatanon elegendő volt lesétálni a Klaraberggatanig, ahonnan 200 m a központi pályaudvar. Érdemes megvenni az un. Stockholm Cardot, mert ezzel egy csomó múzeum (a legtöbb) ingyér látogatható, ingyenes a tömegközlekedés (ami amúgy nagyon, nagyon drága), néhány társaság hajós városnézései, ill. kedvezmény jár hajókázásra pl. Drottningholmba. Mi a 72 órás verziót vettük meg. Kettőnknek nem volt 1000 SEk - mondjuk a gyerek eleve olcsóbb. Első utunk innnen a Djurgården szigetre vitt gyalogosan - végig a rakpartok mentén! Szörnyen tűzött a nap! Itt aztán bementünk a Junibacken nevezetű "intézménybe" - gyerekekkel kihagyhatatlan, híres és kevésbé ismert mesefigrák díszletei között a kicsik is részesei lehetnek a varázslatnak. Modellezték pl. a Ville-Kula villát, Harisnyás Pippi rezidenciáját. Egyik főattrakció egy kötélpálya-szerűség. Kényelmes ülésből nézhetjük Astrid Lindgren híres regényeinek modellezett jeleneteit, magunk is felemelkedhetünk segítségével pl. Karlsson tetőn lévő házikójába. A süti drága (de finomak is a svéd sütemények!), de szép időben a teraszon elfogyasztani megéri! (Bővebben itt: http://www.junibacken.se/default.asp?)id=1475) Szintén ezen a szigeten található a híres Skanzen (http://www.skansen.se/, műfajában - ki ne tudná? - világelső). A házak zöme ugyan 5-kor zár, de sok ennek ellenére megtekinthető volt belülről is. Szép, skandináv tájat idéző környezetben, egészen szegény emberek kunyhójától a földesúri udvarházig sokminden látható. Bátran kijelenthetem azonban, hogy a szentendrei skanzennek egyáltalán nincs szégyenkezni valója, van olyan színvonalas, mint emez! Hátha valaki kedvet kap Stockholmhoz: A Djurgården-szigeten van a bekötő híd közelében a Nordiska Museet (http://www.nordiskamuseet.se/), rengeteg mindent meg lehet innen tudni a rég és közelmúlt svéd hétköznapjairól, gyönyörű az épület is. Ez most nem fér bele, de első látogatásomkor jártam itt. November vége volt, dara hullott, órák múlva, amikor kiléptünk, majdnem tök sötét volt és fehér minden - a sűrű darától! Este vacsi a Drottninggatanon. Mint mondtam, az utcától egy sarokra laktunk. Ez egy sétáló utca, főleg az elején, ott van a legtöbb nagy áruház (PUB, KAppA, Åhlén). Feljebb már csendesebb, kis boltok vannak. Kedvenvem a virágos, aki néhány szép dísztárgyat és pamut vászon ruhákat is árul. Mellette egy kapu - innen egy szép, dús növényzető, díszmedencés kertbe jutunk. Egyik ház a Centralbadet (http://www.centralbadet.se/roach/Visitors_information.do?pageId=156) - gyönyörű, szecessziós uszoda. Ez a környék amúgy is a szecessziós Stockholm.

Következő nap hajóval mentünk Drottningholmba, itt a király nyári rezidenciája. A Stockholmi-öböl szigetvilágában könnyű elveszni, mégis számtalan privát hajó, jetsky grasszált arra, a partokon strandokat, apró kikötőket, egyszerű és pazar villákat, lakokat, luxus házakat láttunk. (Hú, az nem semmi élet lehet, nyáron kagylót enni és leöblíteni a kertben valami könnyű borral...). A kastélyról bővebben itt: http://www.royalcourt.se/royalcourt.4.367010ad11497db6cba800054503.html. A kert pazar Sajnos a magyarországi kastélykerteket tönkretették, de még a parkok többsége is elhanyagolt. A barokk színház kimaradt, óránként, vezetéssel nézhető meg. A múzeum shop nagyon jó, persze iszonyat drága. Nemkülönben a kávézó, na de az is nagyon hangulatos: fűszernövények, lugas, szép poharakban fehérbor vagy pezsgő... Tudnak élni, mégha nyilván ők is csak módjával engedhetnek meg maguknak ilyesmit. Visszahajókáztunk Stockholmba, vacsorát a fent említett fürdő kertjében fogyasztottunk - tradícionális svéd konyha, de ár/teljesítmény nem volt arányos. Pedig a svéd kaják jók! Viszont klassz volt kint a teraszon!

Harmadik délelőttünk (ekkor még azt hittük utolsó teljes 24 óránk) a városházán kezdődött. Ide is csak vezetéssel lehet bemenni, hogy ne zavarjuk a városatyákat/anyákat. Középkorinak tűnő vörös téglaépület, pedig csak 100 éves, de készítésekot amit csak lehetett, középkorban szokásos technikával készítettek. Végigmentünk az előcsarnokon (itt tartják a Nobel-díj banketteket minden évben), tanácstermen, dísztermen, és más pazar helyiségeken. A kasszánál adnak magyar nyelvű leírást is. Most nagy tömeg volt, de kora ősszel jártam arra néhány évvel ezelőtt, és élvezetes volt leülni a rakpartra és élvezni a víz-építmény-kert összhangját. Sajnos a toronyba - látva a hosszú sort - nem volt kedve felmenni a kislányomnak. Jöjjön ide is a vonatkozó link: http://international.stockholm.se/cityhall. Délután ismét a Djurgårdent céloztuk meg - ezúttal villamoson. Azt hiszem Stockholm legkedveltebb látványosságához értünk: ez a Vasa Múzeum. (http://www.vasamuseet.se/InEnglish/international/Hungarian.aspx). Odaent félhomány, sejtelmes fényben megvilágított hajó, amely közé mintegy 5 szintet építettek, így tetőtől talpig körbe lehet járni. Ki ne tudná? A Vasa a késő középkori (1628) svég királyi flotta büszkesége volt, Vasa Gusztáv király magáról nevezte el. Mindjárt első útján elsüllyedt, még a stockholmi öbölben. A hajón rengetegen voltak, civilek is, akik Vaxjö-nél hagyták volna el a hajót. A többséget kimentették, de akadt, aki vízbefúlt - valószíűleg bennrekedt a hajóban. Nyilván nem vigasz nekik, de mára nagyon értékes információkat adnak. Modellezték az arcukat mindenféle igazságügyi szakértő segítségével, a csontozatukból lehet tudni, hogy tartósan alultáplált volt, na akkor ritka szempillák, áttetsző bőr került a viasszoborra. Modellezték a korabeli svéd nyelvet. Láthatók a restaurált vitorlamaradványok, és mellette a fotók egy iszaphegy mellett ülő meberről. Na, az egy kupac vitorla volt! 300 éves! Aztán az elsüllyedés okát vizsgáló bizottság kihallgatásait is hangannyaggal rekonstruálták. Szóval nagyon érdekes hely!

Na utána Melisande nyakára hágott megspórolt pénzecskéjének! A kedvenc bevásárlóutcám a Nybrogatan (egyben sétáló utca is). Ez az elegáns Östermalmon van. Nem ez a legproccosabb utca (az a Birgerl Jarl gatan), de itt van az egyik boltja a kedvenc svéd ruhamárkámnak, a Newhouse-nak. (http://www.newhouse.se/) Vettem is egy féláron egy gyönyörű felsőt. Fent lesz egy kép, hogy is kell az árat jelző etikettet elhelyezni az árun. Eme bolt mellett egy nagyon szép hálóing üzlet van. Kicsik-nagyok válogathatnak. Épp nem a legolcsóbb, kb. 700 SEK-től van a felnőtt méretben. Újabb kedvenc, ha sétálunk felfelé: a Saluhall (http://www.saluhallen.com/). Hú, piacimádók, nézzétek meg az oldalt. Hát ez nem épp a nálunk annyira fényezett fővámtéri Nagycsarnok a Tesco felvágottjaival és zöldségeivel! Úgy kell elképzelni, mint a Culinarist, csak szétosztva standokra. Minőségi áru, fennséges "tálalás". Amúgy a budapestinél sokkal jobb a bécsi Naschmarkt, a helsinki vagy turkui csarnok, az Erberia Velencében - csak hogy példálozzak. (Mellesleg a Bosnyák is jobb ezerszer a Nagycsarnoknál!) Itt van az egyik No. 1 svéd csokikészítő: http://www.betsychoklad.com/. Kézzel készült bon-bonok, csokik nagy választéka, csokiimádóknak kötelező!

A délutánba belefért egy séta a Gamla Stanon - ez az ősi Stockholm, az óváros, itt van a királyi palota is. Múzeumait már láttam, most inkább a séta volt a lényeg, meg kiülni egy teraszra (mind teli volt), megnézni az apró boltok portékáit. (Itt már vásároltam 4 évvel ezelőtt is: http://www.rabalder.se/ - minőségi, igazi svéd stílusú lezser ruhák, gyerekeknek is.)

Utolsó nap Stockholmban - mindig szomorú, ha pakolni kell. Átugrottunk a Södermalmra - ez régen munkás negyed volt, most inkább amolyan bohém kerület. Itt még elég sok régi, jellegzetes skandináv városi ház megmaradt, persze mára ezek divatos otthonok lettek. A Slussenen áll Stockholm Város Múzeuma. A kiállítás épp átrendezés alatt állt, ezért nem sokmindent láttunk, de a gyerkrész újfent nagyon aranyos volt. Játszhattak várasat-lovagosat, régi piacon árulhattak zöldségeket, halat, és volt egy mai kioszk is, mellette játék bank automatával.

Még egy utolsó játék a Tegnérlunden parkban, aztán írány a reptér. A budapesti viharok miatt 3 órás késéssel szálltunk fel, 2.30-ra értünk Ferihegyre. Pici lánykám az ablak melletti ülésen kuporogva szinte végigaludta az utat.

Basszus, nagyon hiányzik Svédország, a felszabadult, természetesen viselkedő embereivel, tiszta utcáival, jó levegőjével, finom sütijeivel!

Horvátország - ahogy mindig is szerettem

Nagy rajongója vagyok a horvát Adriának - igaz, már 4 éve nem jártam arra, de állítom, szebb tengerpart szakaszt még nem láttam eddig! Most visszatértem, oda, ahonnan "ismeretségünk" indult - Krk-szigetre. Mindössze két és fél napom volt, változékony idővel, de sebaj. Meleg volt lehetet fürödni, sőt napozni. Láttam fekete felhőket és vihart a Kvarner felett, de jutott csendes, reggeli víztükör, átlátszó, kék. Még a sóoldatot is látni véltem benne a kagylótelepek és sziklák között. És persze megérte "leugrani" azért is, hogy beszívjam a mediterrán fenyők illatával keveredő sószagot, hallgassam a kabócák koncertjét a rekkenő hőségben, amibe néha egy-egy sirály bravózik bele. Hogy este Krk Gradban kagylót egyek, könnyű fehérborral leöblítve, vagy Malinskán gyönyörködjek a parányi piac áruiban (ismét a szagok: a halpiac szaga, a piaci szagok császára), megigyak valamelyik színes napernyő alatt egy frappét, nézegessem a csónakokat és persze a jachtokat (amelyekért cseppet sem fáj a szívem). És főleg: élvezni az ottani tempót! Két és fél nap is elég ám! Amikor visszaértkeztem, úgy tűnt, mintha nagyon hosszú ideje nem lettem volna Budapesten.

Szicíliai vecsernye

Erről az operáról már kifejtettem véleményem egy tavalyi bécsi előadás kapcsán: http://melisandegyuruje.blogspot.com/2008/09/szicliai-vecsernye-rgi-blogrl-idemsolva.html

Az itteni előadás meg kell mondjam -várakozásaim ellenére - nem hozta ezt a színvonalat. Pedig az olvasott kritikák a színpadi produkciót nagyon dicsérték, a díszletet leszámítva, ami meg nem is volt olyan borzasztó. Pedig minden adott volt: a főszerepeket a szólisták legjava énekelte, kitűnő karmester, elegendő próba. A rendezésről csak annyit, hogy jó közepest kapott. Néhol idegesítően szájbarágós volt - lásd meggyalázott lányok véres szoknyája (erről a baromságról is leszokhatnának már, hogy a lányok véreznek, mikor először vannak fiúval, lol) - igen, sejtjük, hogy erőszak történt, nem kell magyarázni, mint ahogy azt sem, hogy Elena a megölt fivérének bosszújára tette fel életét. (Tehetett mást? Nyilván egy potenciális vendetta szellemben nevelkedett.) De a szónoki hordókon (bocs, zöldségesláda-szerű objektumokon), múlt század nagyjait idéző hősi pózban való éneklést miért nem ignoráltatták az énekesekkel? (Vagy tisztelet Verdi mesternek?) Aztán a fetrengések, amivel mutatták, hogy kérem én most összeomlottam. Bécsben természetesen voltak szomorúak, ijedtek, bátrak. Hétköznapi módon, így magáénak érezhette az ember. Szóval manapság kikiáltják avittnak a régi opera játszást, de ha emberközelbe kéne hozni, akkor megfeledkeznek arról, hogy poros földön grasszáló (igen, a hercegnők és kormányzók is!) emberekről szól a történet? Egy nő nem fejét fogva sipákol, ha elrabolják és meggyalázzák, ledermednek a férfiak, ha el kell tűrniük a hatalomtól még ezt is, nem a földön hüppögnek bosszúért. Na, Bécsben ezeket azért megoldották.

Elena Sümegi Eszter volt. Ő tűnt az előadás legbiztosabb pontjának, viszont az első felvonásban a Siciliana végéig nem éreztem túl biztosnak - és most finoman fejeztem ki magam. Remélem, hogy csak az évvégi fáradtság érződött rajta, hiszen a szezonban rengeteget énekelt Operaházon kívül is. A mélységei az elején kimondottan rosszak voltak (vesszőparipám, hogy Elena inkább mezzó szerep, még a drámai hatás is indokolná). Az ária végi magas hangot nem tudta kitartani. Itt persze nagyon nehéz dolga van az énekesnek: át kell énekelnie a kórust és a zenekart, mindezt úgy, hogy felizzítja a levegőt. Magasságai persze most is szépek voltak és nem is jelentettek gondot neki. A Bolerónál nem trillázott, mint egy csalogány, ez nekem külön szimpatikus (számomra Déry Gabi az etalon). Nem kevésbé lehetett fáradt Rácz Istán - őt is sokat foglalkoztatták az évad során. A matéria szép volt, viszont néha úgy tűnt, nem találja el a hangokat (???). Ahogy azt több helyütt megírták, a rendező idióta utasításokkal látta el. Procida előkelő származású, befolyásos ember volt, akit különböző udvarokban fogadtak. Ehhez képest valami homelesst láttunk. (Megértem én, hogy illegalitásban álcáznia kell magát, de hol marad a tartás?) A Monfortét éneklő Anatolij Fokanov ebben a szerepben szerintem pályafutása csúcsára ért. Őszinte érzelmekkel adta elő a fiáért aggódó apát, a zsarnokot, a visszautasítástól szenvedő embert. Az ő hangja végig üzembiztos volt, figurája összeszedett. Ehhez pluszként járult még elegáns megjelenése is. A előzetesen olvasott interjúkban nyilatkozta, mennyire készült a szerepre - ez vissza is jött az előadáson. Gyönyörűen indított Fekete Attila Arrigo nehéz szerepében. Csak sajnos a 4. felvonásra elfogyott a szusz. Igen, Verdi kiszúrt a tenorral (mondjuk egyébként is híresen nehéz kiosztani a négy főszerepet), de azért ha már ott van a 4. felvonásban az a hanggyilkos magas akármi, akkor nincs mese, ki kell énekelni. Nem azért, de a bécsi előadáson Purdynak ez ment... pedig állítólag valamelyik alkalommal kibúzták... Szóval Fekete is sokmindent énekelt, nem takarékoskodik a hangjával, ami nagy kár, mert amúgy gyönyörű! Zenekar ezúttal profi volt, hála Kovács Jánosnak, a kórus és a mellékszereplők itt-ott hagytak kívánnivalót maguk után.

Philippe Grimbert: Titok

A könyvhéten szereztem be ezt a könyvet. Íme a http://www.libri.hu/ oldalán fellelhető ismertető: "Ha megfejted a titkot, elveszíted a gyerekkorod, de megtalálod az életed. Philippe Grimbert Titok című regénye egy különös fordulatra épülő családtörténet, és egyben egy gyakorló pszichológus önanalízise. A megrázó történetben egy gyerek mutatja be és tárja föl szülei sok elfojtással és hazugsággal terhelt életét, és eszmél rá zsidó származására, majd az ezzel járó következményekre. Gyerekfejjel jön rá arra, mit jelentett akkoriban, a második világháborút követő évek Párizsában zsidónak lenni, milyen hazugságokat kényszerítettek magukra az üldöztetéseket túlélt zsidó szülők, hogy gyermekeiknek megpróbáljanak a maguk eszközeivel a múlt sebeitől már nem vérző, kiteljesedett életet felépíteni. Philippe Grimbert 1948-ban született Párizsban. Gyakorló pszichoanalitikusként három könyvet is írt a francia sanzonok és a pszichoanalízis kapcsolatáról. A Titok a második regénye, mely 2004-ben Franciaországban elnyerte a Gimnazisták Goncourt-díját, 2005-ben pedig az Elle Olvasói Díját. A könyvből 2007-ben Claude Miller francia rendező készített filmet, olyan sztárok közreműködésével, mint Ludivine Sagnier és Julie Depardieu. "
Hát igen, de azért nem ennyire egyszerű. Merthogy itt van egy kis csavar is. A titok nem kimondottan a zsidóság háború alatti megélése okán adódik, hanem a balszerencsén, a rosszkor rossz helyen tartózkodásról, szenvedélyről, gúzsbakötő és végzetes tisztességről. Amikor az egyes vektorok egy ponton összegződnek, és tragédiába fordulnak. Miként nyomasztják fel nem fedett titkok a következő nemzedéket? Végül elhangzik, hogy ezzel a holokauszt Franciaországból elhurcolt gyermekeire akar emlékezni, akikre sokszor nincs is ki emlékezzen.
(Film is készült belőle? Nem is tudtam.)