2011. július 28., csütörtök

Our Style a Mamutban

Tegnap megnéztem az Our Style Butik pop-up store-ját a Mamutban - hát elég szörnyű volt. A tehetséges magyar dizájnerek munkái finoman szólva rongyok voltak - már elnézést. Az anyaga a legtöbbnek silány, jellemző az atomegyszerű szabás, és hát attól dizájner cucc, hogy nincs eldolgozva? Ami tetszett, az nem volt a méretemben, de annyira nem kár azért sem. Ezt azért írom, mert épp készülök rendelni a webshopjukból egy Paziczki felsőt, és már ott láttam, hogy az árakhoz képest igen harmatos a kínálat, de sajna élőben még kiábrándítóbb!

2011. július 21., csütörtök

Rust, a virágos város

















De lehet gólyás vagy épp a borospincék városa is, hiszen a falatnyi városközpont szó szerint minden egyes kéményén gólyfészek volt, és nem tudom, hol magasabb az egy m2-re jutó pincészetek száma.

Alig néhány kilóméter az országhatártól, és máris ég és föld a különbség. Sajnos. Mert szépérzékkel a bázisunknak használt Fertőrákos (magyar viszonylatban persze csinoska falu) is lehetne ilyen!

Főtér, néhány utcácska, köz, terecske - telis-teli leánderekkel, muskátlikkal, levendulákkal, és mindenféle más növénnyel! Az udvarok, erkélyek ugyanígy - növény, szobor, kút, kerámia figura (na jó ez már giccs, viszont ennek ellenére nem tartottam ízléstelennek). A fő tér egyék végében régi templom, a középkori erődítés nyomaival, vaskos városháza, a másik végén pedig szintén egy kapu a régi falból. Utóbbin áthaladva egyenest a Fertő-tónál talája magát az ember! Igazi vízivilágban: gólyák, bibicek, kócsagok, távolabb dagonyázó bivalyok. Másik oldalt jacht kikötő, és nyilván valahol strand is van.

Mi a Wenzel nevű borospincébe mentünk be (anyukám, két húgom és a kislányom társaságában), sajnos nem találtam weboldalukat, a címük Hauptstrasse 29. Sajnos kostolni alig tudtam, mert én voltam a sofőr, de két kortyra jó voltam. Vettünk egy Sauvignion Blanc-t és egy Rosella nevű rozé cuvét. mindegyik könnyű, kissé gyümölcsös nyári bor, nagyon picit "bubisak".

De jaaaaj, milyen meleg volt!

2011. július 20., szerda

A valkói gyilkosságról

Hallgatom a híreket a valkói gyilkosságról, ahol egy fiatalember számtalan késszúrással végzett barátnőjével, anyjával és nagyanyjával. Noha nem lep meg, egyszerűen nem hiszek a fülemnek, hogy az okokat boncolgatva mindenütt azt emlegetik, hogy a barátnő másnap elment volna Írországba dolgozni, és ez nem tetszett a fiújának. Vagyis az üzenet az, hogy a barátnő tulajdonképpen magának köszönheti végzetét, hiszen a barátja nem akarta, hogy elmenjen. na most ezt akkor úgy kell értenem, hogy nem adott rá engedélyt, igaz? Engedély kell szabad emberek szabad elhatározásához? Vagy a nő nem ember, de semmiképp nem szabad ember? És mi van a másik két áldozattal? Bár igaz, valamelyik megkérdezett megemlítette, hogy az édesanya alkoholista volt (szóval ő is megérdemli), és a nagymama nevelte. Nem tudom, hogyan nevelte, lehet, hogy nem kapott tőle szeretetet támogatást, de erre már nem tértek ki, csak mint a gyilkos indulat kialakulását elősegítő körülményt említették.
Nekem ez így mégis kevés ahhoz, hogy a borzalmas tett elkövetőjét megértsem. Arról ugyanis szó sem esett, hogy a gyilkos kontroláló személyiség, barátnőjét tulajdonának tekintette, magát pedig a társadalom plusz jogokkal felruházott tagjának. Tehette ezt azért, mert a környezete, de az egész társadalom egyetért vele. Ti. azzal, hogy egy nő ne akarjon többet, mint partnere, ne döntsön saját jövője, teste, élete felől. Egyáltalán, szűnjön meg személyiség lenni, tudja, hol a helye, ne merészeljen ellentmondani, ne gondolja komolyan, hogy papíron kívül léteznek alapvető személyiségi jogai. Hogy amíg ebben a hímsovén társadalomban élünk, addig hetente elő fog fordulni ilyen gyilkosság. De basszus, nekem van egy lányom! Mi lesz, ha ilyen baromállat idiótába botlik?!

2011. július 15., péntek

Párizs mindig Párizs marad!

Muszáj volt ezt a közhelyes mondatot címül adni ;) Jó volt megint Párizsban lenni egy kicsit. Egykor az álmaim netovábbja volt, az itteni életmódot tartottam példa adónak, sokan mondták, hogy tiszta francia lány vagyok. Csakhogy először 1989-ben jártam Párizsban. Ekkor egy hónapot töltöttem, és itt találkoztam az első igazi pasival az életemben. Utoljára rövid időre érkeztem, az 1998-as labdarúgó világbajnokság idejére. Ekkor már volt a fiam. Aztán nagyon megváltoztam a lányom születését követően, teljesen más személyiség lettem. Most is csak azért tértem vissza, mert a kislányom szeretett volna idejönni. Bevallom, kicsit féltem Párizstól, hogy túlságosan közönyös leszek, vagy hogy mint "hűtlent", kivet magából. Utóbbi nem történt meg, és az előbbi is csak éppen hogy... Boldogan őrzöm magamban a hangulatát, az emberek mentalitását. Igaza van Péter Annának, itthoni kulisszák között felesleges egy más életmód megvalósítására törekedni, viszont szerintem többek leszünk minden egyes átélt távolléttel. Aki nyitott más népekre, tájakra, az kifelé és sugározza magából, amit befogadott, ami alakított rajta, és akár minimálisan is, de létrejön a környezetében egyfajta reflexió. (Hú, remélem érthető...!)


Ha meg kellene neveznem, mi jelenti számomra a párizsiasságot, egyik biztosan a metró lenne. Imádom a szagát, útvesztőit, félhomályát, a kocsik zaját, a homorú plakátokat, a fajansz burkolatot...

Untam viszont az Eiffel-tornyot, bár most először a tetejéig felmentem, tényleg pazar volt a látvány, egész más, mint a 2. szintről. Odafent lehet valami 15 EUR-ért 1 deci pezsgőt inni műanyag pezsgőspohárból. Kihagytam, a tömeg miatt nem hinném, hogy élveztem volna. Lent a Trocadero-n a fekete árusok mellett immár a Balkánról érkező itt a piros hol a pirosozók is megérkeztek, nem is kevesen.

Versaillesben a kiállítás picinek tűnt, egyszerűen élvezhetetlen volt a tömeg miatt így harmadszorra már. Keveslem a megnézhető termek számát, szerintem még Gödöllőn is több szoba van. A Petit Trianonról szerencsére eltűntek a szitkozódó magyar feliratok. Itt elkapott az eső minket, sokan nyomultak be előle a kis pavilonba. (Egyébként végig kellemes, 22 fok körüli, zömmel borús idő volt.) A múzeum shopok nagyon aranyosak - persze tudom, gagyi, de tényleg helyes dolgok vannak bennük! (Mert számtalan van a parkban is.) A lányom rengeteg pénzt elköltött Mare Antoinette-s füzetre, hercegnős mesekönyvre (legalább én is gyakorlom a franciát, ha fordítom neki). Maga Versailles is kellemes kisváros, itt kevés szinesbőrüt látni, és a turisták is zömmel csak a kastélyra kíváncsiak, pedig megéri egy szép sétát tenni. Pl. ha valaki a Kis-Trianontól indiul kifelé egyenesen, észrevétlenül kiér a boulvard de la Reine-t követve egy kereszteződésig. Itt ha az amber elmegy jobbra, átmegy az úttesten, és az első utcán indul tovább, (rue Neuve Notre Dame), egyenesen, akkor rengeteg pékséggel, cukrászattal találkozik. Mi sz egyikben isteni quicheket vettünk, és akkorák voltak! A kislányomé koktél paradicsomos, az enyém vegyes zöldséges. Kiváló ebéd egy padon elfogyasztva!

A szállásunk amúgy a Montmartre lábánál volt, méghozzá ott, ahonnan a turisták ritkán másznak fel, mivel ők többnyire a Pigalle környékéről közelítik meg. Másoknak is érdemes a Lamarck-Caulaincourt felől megközelíteni a Montmartre szívének számító Place du Tertre-t. Akik helyi, WAMP-szerű készítők áruit keresik, ezen a környéken (inkább lefelé) találnak több üzletet is, szerintem nem is nagyon vészes árakkal. (A párizsi árakhoz mérten.) Én az elcsépelt Montmartre-ot még mindig nagyon szeretem! Vannak eldugott utcák, kevés turistával. Itt érdemes csak úgy az orrunk után menni, megcsodálni a kerteket, virágos ablakokat. Persze már itt sincs nyoma az egykori falunak, a Montmartre drága is lakni, de mindenképp nagyon bájos. Méginkább elvarázsolja az embert, ha bemegy a Montmartre múzeumba, nagyon aranyos, mai szemmel kicsit ósdi helytörténeti gyűjtemény található itt egy régi nyaralónak épült házban. A kertje is nagyon gyönyörű! Amúgy a place du tertre közelében, giccs árusokkal zsúfolt utcában van egy macaronos - jó drága, de szemnek gyönyörű, és hát meg kell kóstolni! Isteni az eper/rebarbara kombó, de mennyei finom a citrom, málna, pisztácia. A hupi színek ellenére ételfestéken kívül jó minőségű alapanyagok is vannak bennük!

Nem sikerült felfedeznem Charonne-t. Ez az önállóságát valami 1850-ig őrző falu ma Párizs 20. kerületének része, a Pere Lachaise temetőről talán ismerős (itt is érdemes sétálni). Van egy jó kis utikönyvem, ami rengeteg eldugott, lebontásra ítélt negyed rejtett kincseire hívja fel a figyelmet (a címe: Világvándor - Párizs, valamikor '96-ban vettem, Zuglóba költözésünk táján). Sajnos nem volt jól követhető, hogy milyen útvonalon menjünk, és a kislányom (de én is) nagyon fáradtak voltunk már, pedig vacsorázni jöttünk (na meg egy kis sétára), mert az említett könyv szerint itt a legjobb az ár/érték arány. Ebből szinte semmi nem lett, viszont amit láttunk tényleg ígéretes volt (egy lépcsős sikátort, kiskertekkel övezve így is elkaptunk). Úgy írnak róla, hogy hasonló a Montmartre-hoz, de persze sokkal autentikusabb, viszont a falusias jelleg inkább megmaradt. (Charonne öreg falu - ez a vele foglalkozó fejezet címe) Hát majd egyszer! Amúgy kiderült, tök rossz helyen kezdtük a nézelődést, méghozzá erről az oldalról: http://www.frenchmoments.com/Paris_Village_de_Charonne.html Vacsorát végül egy jellegtelen (de persze nekünk így is élvezetes) bisztró teraszán fogyasztottunk. A kerület része még Belville is - igazi párizsi munkásnegyed, amely azonban kihalófélben van, és talán már egészen áldozatul esett az ingatlan beruházóknak. Sajnos ez egyébként is egész Párizsra jellemző, rengeteg eltűnő, régi tömb van. És hiába ez a fejlődés, azért visszafogottabban is lehetne. persze, város közepén ipartelepek nem legyenek, nekem azonban szimpatikusabb a koppenhágai hozzáállás, ahol lehetőség szerint inkább a rehabilitációt választják. Komolyan, a híres párizsi háztetők helyett a látképen egyre több toronyház tűnik fel, és nem csak az elővárosokban!

Régi vágyam volt viszont a Saint-Martin csatorna megtekintése. A felső észén a Vilette medence környékét szépen megcsinálták: néhány raktárat megtartottak, amúgy meg egy parkosított részt alakítottak ki petang területekkel, játszóterekkel. gyönyörűek a fűzek között ívelő öntöttvas hidak. Mi befizettünk egy csatornatúrára, kb 2 órás volt, kiment a la Vilette parkig, azon túl volt egy nagy hengermalom, azt mondták, az Párizs határa, ott meg is fordultunk, de el lehetett képzelni, ahogy jönnek a Párizst élelemmel álltó parasztok a csatornán! Aztán 4 zsilipen áthaladva a Bastille térig mentünk, hangulatosak voltak a Valmy rakparton álló házak. Mindazonáltal kissé csalódtam: úgy gondoltam, hogy sokkal romantikusabb a csatorna környéke!

Aki francia, nem drága, de nem is a gagyi üzletlánc kategóriába tartozó ruhát akar venni, annak a marais negyedet ajánlom. Ez si az egyik kedvenc részem, csodás barokk palotákkal és kis üzletekkel, itt volt valaha a zsidónegyed (szombaton sok hagyományos ünneplőbe öltözött családot láttunk a környéken), itt a csodás Vogézek tere. Egy időben a mi 7. kerületünkre emlékeztetett, mostanra azonban újra felkapott hely lett, számos - külföldön kevésbé ismert, ezért talán olcsóbb - dizájnerüzlettel, delikátesszel.

Vasárnap este indult vissza a repülőgépünk, így volt még idő a Louvre-ra. Tömeg, majdnem élvezhetetlen volt. Vagyis majdnem. Az itáliai reneszánsz festőkre sokan egyáltalán nem kíváncsiak, Mona Lisa előtt viszont tumultus van. Ázsiaiak persze lencsevégre kapnak mindent - a képfeliratokat is. Csak épp a képeket nem nézik meg. (Mona Lisát sem.) Az egyiptomi kiállítás már nyugisabb. Nagyon szeretem az írnok híres kis (kb 40 cm) fa szobrát. A könyvesboltban szemeztem a letűnt Párizsról készült fotóalbummal, amit már megint otthagytam. (Mi könyvet hagytam ott már különböző városokban! (Tényleg nem volt rá pénzem, hátha lesz még jobb, kell ez nekem?, nehéz, talán kapok olcsóbbért is jobbat - sose kaptam) megfogadom ünnepélyesen, hogy ezentúl megveszem őket igenis! Csípjetek belém, ha hezitálok!


Étkezni számos olcsóbb helyen lehet, pl. a Place Saint Michel közvetlen szomszédságában található Saint Severin negyedben. Vacsora menü 10 EUR - na ne számítsunk kulináris kalandra, bár a hagymalevesük és a boruk jó volt. A bor amúgy nincs az árban. A közelben érdemes valamelyik arab édességesnél megvenni a desszertet, nem drágák és isteniek! A Quartier Latinben viszont 18 EUR-ért+ital meglehetősen jó menüt ettem. Rák és avokádó előétel, kacsa, és creme brullée -utóbbi a legjobb az összes közül, amit Páriszban ettem, és magasan veri az itthonit.


Mi ezúttal az Air France-szal repültünk, a személyzet kedves volt, ellátás gyér (mint manapság mindenütt, nem értem, mégis miért ragaszkodnak hozzá). Itthon várt a dögmeleg, a kollégák azt sem csinálták meg, amit kértem, aztán sürgettek, hogy jaj, ez sürgős lenne. Hát ja! Azért egy kis Párizst még őrzök magamban! :)

2011. július 11., hétfő

Szicília - Catania



Az égei part fővárosa, mint ilyen, állítólag jobb helyzerótben van, mint Palermo. Igazi nagyváros, és bizony ez a fél nap nem tette lehetővé, hogy felfedezzem az igazi szépségeit, pedig bizonyosan van ilyen.

A szállásunk (http://www.h-rez.com/a254152/index.htm?lbl=ggl-en) igen rossz környéken volt, egy amolyan city hotel - szóval egy ház utcai frontja (érdekes, a ház gangos volt), ezt alakították át. Mondjuk belül korrekt vlot de azért a három csillag túlzás. A szoba 3 óra tájban még nem volt kész - mondjuk ez a kisebb gon, van olyan, hogy megcsúszik valaki. Az egyik helyen feljövő tapéta - na jó. Viszont az volt a gáz, hogy kora reggel, amikor az útlevelekért mentünk, senki nem volt a recepcióként szolgáló elsó lakásban, se egy telefonszám, hogy sürgős esetben hol érhetünk el valakit. A taxi meg majdnem megérkezett, hogy kivigyen a reptérre -ajjaj - végigkutattam a szép, tekintélyes méretű, díszesen faragott íróasztal fiókjait - és szerencsére meg is találtam őket.

Na de a város: épp óriási piac volt, szieszta időben, sok kínai gagyit áruló asztallal, de volt zöldség és halpiac is - szerintem egyszerre több helyen is a városban. A nap tűzött, a bársonycipőm talpa a törés mentén odaolvadt a forró aszfalthoz.

A via Victorio Emanuele az elefántos térből indul, ahol a dóm is van, és kivisz a Giardini Bellinihez. Tele van üzlettel, de a couleur locale egyáltalán nem érződött - csupa szahar plaza márka, mint Zara, stb. A cipők is rondák, olyan otthoni bevásárlóközpontosak. már bántam, amiért Taorminában nem fizettem inkább egy kicsit többet... Végül azért vettem egy szoknyát - az a bolt csupa olasz cuccot árult, legalább jó színes, emlékeztet Szicíliára.

Este, amikor lehül kissé a levegő, kellemes a környéken sétálgatni, a mellékutcákban távolodva a korzótól igazi gyöngyszemeket talál az ember, én is felfedeztem egy boltot, majd még beírom a címét, honlapjuk nincs, csupa WAMP-szerű dolgaik vannak, vettünk is a kislányunknak egy ruhát.

A korzón a park felé van egy nagy könyvesbolt - olaszosok kánaánja lehet. Volt itt könyv 80 EUR-ért Amerikaiak Szicíliában 1943 címmel, rengeteg fotóval, személyesek, megkapóak, meg visszaemlékezésekkel. Szívesen vittem volna haza. Meg könyv a híres szicíliai bábkészítőkről, mindenféle falusi mester is bemutatásra került a nem is olyan régmúltból. Sajna csak olaszul.

Cataniában van kínai negyed is - igazi lepukkant Szicília, sok bevándorló, de rendelkezik metróval is. Színházukban, a Theatro Belliniben Maria Callas is énekelt többször. Strand elég messz van, a hely sem túl szép, ráadásul zsúfolt is.

Este még kderült, hogy a Taorminában vásárolt finomságok a bérelt autóban maradtak, tehát a reptéren kellett beszerezni, de szerencsére bőven akadt szicíliai specialítások boltjából.

2011. július 1., péntek

Sicília - Taormina

























Hurrá, érkezünk a tengerhez! A lenti és fenti Taormina meglehetős jól elkülöníthető. Valami olyasmi a hegy (Tauro=bika-hegy), mint egy cukorsüveg, meredek szerpentin vezet fel az alsó részből (ami hajdanában valami halásztelepülés-féle lehetett). Lent ma már hotelek és éttermek vannak, na meg az elmaradhatatlan bazárok - leginkább egy jellegtelen horvát üdülőre emlékeztet. Az előkelőbb hotelek a hehyen vannak, a medencéjükből pazar kilátás élvezhető. A fenti részt kocsin kívül (parkolás gondolom reménytelen) kisbuszokkal és lanovkával lehet megközelíteni, és állítólag létezik valami lépcső is.


A mi hotelünk lent van, angol tulajdonosnő, amúgy semmi különös, leszámítva a kertet - hát az valami gyönyörű, miként az egész taorminai flóra - fent és lent egyaránt! A tengerparthoz nagyon közel halad a vasút, sűrű indákkal eltakarva a kertek elől. Azt hiszem, a világ legszebb vasútvonala fut itt! A strandot így egy kis alagúton lehet a kertből megközelíteni, de istenem, megcsap az a jellegzetes só szag, mediterrán tenger illat! És hát a növények! Cserépben láttam eddig ilyeneket: fikusz, kaktuszok, meg egy csomó beazonosítatlan... Felismertem két legnagyobb szobai növényem eredetijét, egy időben (gyerekkoromban) nagyon népszerű volt, kerek levelei vannak, és rengeteg léggyökere - na az itt fa méretben, vastag szárral! A tenger kissé hideg, amúgy is köhögök a légkonditól.


De fent aztán aranyélet van annak, aki győzi pénzzel! A városka aranyos naplementében csillog, pazar a kilátás, tömeg (persze péntek van, és valami filmfesztivál). Az emberek elegánsak - nem ám a füredi korzó urizáló kismamái! Rengeteg angol, és hát igen jól öltözött olaszok. a főutva, az Umberto Primo tele elegánsabbnál elegánsabb (és drágább) üzletekkel, a pasticeriák roskadásig megrakott kirakataiban inycsiklandó édességekkel, meg ajándékboltokkal. És bárokkal, kávézókkal, éttermekkel. Le és fel zegzugos kis utcákkal. A vacsora mellett gyönyörű volt a kilátás, a szokásos prosecco, majd feketekagyló, fehér bor az Etnáról (ja, az is látszik, de már megy le a nap, ezüstösen csillog a tenger, apró fények - tiszta giccs, de az élőben nagyon jó tud lenni), hozza a palackot a pincér (amúgy is olyan flottul megy minden a zsúfoltság ellenére), aztán az előző napi "pasta con le sarde". Édességnek inkább marcipánt veszek. Hatalmas pára van.


A reggeli nagyon felejtős, sebaj, irány megint fel a lanovkával, jó meleg lesz ma is. Cél a görög színház. A bejáratnál csodás luxus hotel. Nem vagyok egy antik rom imádó, de ez aztán tényleg pazar volt! Nem véletlenül ihlette meg Csontváryt! Hatalmas, mégis bárhonnan jól érzékelhető színpad, és hát a fekvése pazar, gyönyörű a kilátás, jaj istenem, tényleg nagyon szép! És mindenütt vastag kaktuszok, leánderek. Kimenet vettem az egyik fagyisnál egy briósba töltött fagyit, aztán sikerült bemenni egy utcába, ahol helyiek laknak, kiskölykök fociztak az árnyékos utcán. És persze édességeket (isteni finom a pisztácia marcipánnal töltött, porcukorral megszórt)vettem, ami a ruhákat illeti, hát gondoltam, inkább Cataniában...


Elhagytuk a várost, utolsó pillantás Isola Bellára, ahova át lehet gyalogolni, szinte a parton van. Érdemes megállni a vasútállomáson, mert gyönyörű! Szép kerámiacsempés, csipkefaragásokkal díszített várója van!


A szomszédos Giardini Naxos kevésbé előkelő, de minden bizonnyal jó hangulatú üdülőhely - csak keresztülmentünk rajta.


Catania felé sok ronda település volt a part menti úton.

Szicília - Palazzolo Acreide























































Ez a városka tényleg a sziget belsejében van, gyönyörú út vezet Syracusából, mandulásokon, mediterrán erdőkön, réteken keresztül, útközben számtalan tanya látható, és sok olyasmi, ami a magyar - talán már csak múlt időben létező 'telek' szó fed igazán le. A nap időnként elmegy, talán pár csepp esőt is kapunk, szieszta idő előtt érünk ebbe a pici (kb. 10 000 lélekszámú), hegyi városkába. Rögtön a szívembe lopta magát a maga autentikus, túristák által kevésbé látogatott, kissé kopottas barokk utcáskáival (hol van itt a Notoban látott csillogás), pici halcsarnokával. (Arról a szóról, hogy 'pescaria' nekem a velencei híres halpiac ugrik be a rengeteg potyázó sirállyal!)


Itt is van görög színház, nagyon meredeken lehet felkapaszkodni, ez is inkább egy régészeti park, mivel az ókori Akre városa kicsit feljebb volt a jelenleginél. Picurka, kopottas, épp ezért különleges. Kigazolták, de azért ez nem úgy park, mint a syracusai. A színpad is be van szakadva, pedig utólag rákeresve olvastam, hogy szoktak itt előadásokat tartani. Ami inkább érdekes volt, az a nekropolisz, vagyis sziklába vájt sírok. Mondjuk nekem kissé taszító is volt. Ráadásul nyilván itt is laktak, mit Hornby. A márkinő c. könyvében olvasható, persze más településen. De "barlang lakások" mindenütt voltak a világon (nálunk lehet, hogy ismét 'divatba jönnek'), ki mit használt fel ilyen célokra... A külsö részeken pedig kis fogadalmi fülkléket vájtak a sziklába. Látható itt még a városi gyűlés lépcsőzetes termének maradványa is, meg sok minden a régi városból. Ezek is olyan természetesen vannak itt, nincsenek agyon gondozva, valahogy beépült a városka múltjába. 5 EUR a belépő.


A várost nem tudom szavakkal leírni, elég annyi, hogy a főtéri teplom lépcsőjére a Parasztbecsület húsvéti kórusát simán oda lehetett volna állítani. A kicsike harangtoronynál facsemete nőtt ki, teljesen hétköznapi volt minden. Ez a város a lakóié. A kávéházban végre megkostoltam a cannolit - ez egy tipikus szicíliai édesség, és az elnevezése nádra utal, állítólag mert a tésztát arra kell feltekerni. Én nem voltam oda tőle, de szerintem nem ott kelltt volna enni, mert nagyon ipari volt! Olyan, mint nálunk a krémes krémje, ami nem a kedvencem, de vacak volt a csokis is. Kár, hogy a tér (egyébként túlsúlyos) kutyái nem épp akkor mentek az árnyék után az asztalunk mellé, amikor még nem ettem meg! Amúgy jól megfigyelhető volt, amint kitört a szieszta, mert egy csomó kocsi ment néhány percig, utána viszont, séta közben csak lehúzott redőnyöket és kevés embert lehetett látni. Viszont mivel elég magasan van, nem volt olyan perszelő a meleg. Vagy csak a gyakorta elvonuló felhők miatt?


Szívesen eltöltöttem volna órákat is itt. Nem tudom, járok-e még valaha erre.