Néhány könyv

Néhány könyv az utóbbi időszakból (januártól mostanáig) - a listán szereplő művek találomra követik egymást; sem időrendi, sem tetszési sorrendet nem jelenít meg.

Leavitt: Az indiai hivatalnok
Matematikusok világa - kedvelt témája a regényíróknak, és én is szívesen veszem a kezembe. A szereplők valóban éltek, és a Riehmann sejtés bizőnyítási kísérlete mellett plasztikus leírást kapunk a cambridgei professzorok zárt világáról, az első világháborúról, illetve brit háborús propagandáról, homoszexualításról, pacifizmusról. Nagyon jó volt, ötcsillagot neki!

Paolo Giordano: A prímszámok magánya

Megint matematikus szereplő, szíven talált. És igen, megint a Riehmann-sejtés, asszem, valami olyasmi, hogy a prímszámok látszólag véletlenszerűen helyezkednek el a számegyenesen. Magányosak, és még ha egymás közelébe kerülnek, sem lehetnek valóban egymás mellett. És egyelőre nem bizonyította senki, miért kell ilyen szomorú, egymagukban állónak lenniük. Szabályt még nem bizonyított senki. Prímszám vagyok magam is. (Elég baj!)

Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek
Ceausescu Romániája, na meg rögtön utána. Szereplők lazán kapcsolódnak egymáshoz. Tulajdonképpen 3 kisregény. VAn néhány eredeti fogás, gyakran élvezetes, nem ritkán azonbqan túl terjengős, túl metaforikus - kevesebb több lett volna.

César Aira: Kísértetek
Nem igazán tetszett, kicsit uncsi volt. Az élet nagy kérdéseiről mintha szomszédasszonyok fecsegnének prakkerezés közben. Épp ettől az, ami. Valóban, egyszerű nők, az óév utolsó napján, ahogy a világot látják. Meglepő végkifejlet, őszintén szólva nem találtam magyarázatot rá.

George Simenon: A költözködés
Simenon egyik kedvenc íróm, már nem tudom, ki mondta, hogy több franciaságot tanulhatunk tőle, mintha végigolvasnánk a klasszikusokat. Maigret felügyelőnek is nagy rajongója vagyok (szülésre is bevittem, hogy az talán jobban eltereli a figyelmem, de nem került rá sor). Ezúttal nem krimi, persze bűnügyi szál azért mégis van benne. Kisember, aki szívós munkával felküzdi magát (gyakori motívum Simenonnál), új lakást vesz egy divatos alvóvárosban, és ez olyan mederbe tereli életét, amelynek már nem ura.

Melinda Nadj Abonji: Galambok szállnak fel
Vajdasági emigránsok Svájcban, ahol persze jugoszlávok. Tulajdonképp mindegy is volna, egész addig, míg ki nem tör a délszláv háború. Megrázó emlékezés, valódi feloldódás nélkül. (Az írónő nagyon szép!)

Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben
Borzadály, 4 oldal után letettem. Sajnos már majd' mindent elolvastam adhaza, és erre fanyalodtam - volna.

Korngold: A halott város - A debreceni Csokonai Színház vendégjátéka a MÜPA Fesztivál Színházban

Rálik Szilvia és Nyári Zoltán
www.mupa.hu

Tegnap igazi csemegéhez volt szerencsém. Nagyon későn került a Tavaszi Fesztivál programjába, így majdnem a Händel operára vettem jegyet. Korábban sok szépet olvastam az előadásról, és sajnáltam, hogy az Operaházban csak a biztos közénségsiker darabokat merik újabban adni - arra bemennek a külföldiek a méregdrága árakon is.
Korngold Richard Strauss kortársa volt, de szerintem dallmosabb a zenéje, noha néhol talán terjendős. A dallamosabbat úgy értem, hogy szerintem Strauss - mint valami Freud - távolról bogozza ki, vagyis ez esetben komponálja persze - addig Korngold a páciens maga. Filmzeneszerzőként is nyilvántartják (bár ezt a művét a nagy filmkorszakot megelőzően, 1920-ban írta.
Valóban sokszor érezni lehetett azt, amit kritikusok hatásvadásznak írtak, tehát hogy a cselekményt aláfesti, és nem szervesen összetartozik vele, mint Wagner, Strauss, de nem akarok hülyeséget írni, mert baromira nem vagyok zeneértő. Sokszor operettesek/musicalesnek a dallamok, szerintem remekül megszólítana fiatalokat is,főleg mert nagyon is hétköznapi esetről - a veszteség feldolgozásáról szól.
A hatalmas zenekat a színpadon, két szinten foglalt helyet, így némileg kiküszöbölték nem odavaló voltát. Egyébként Kocsár Balázs nagyon odatette őket.
A díszlet vetített városképekből, sírkövekből és egy festőállványcól állt, meg különféle szerkezetekből állt, aprított fakéreggel felszórva.
Rálik Szilviát nagyon megtalálta a női főszerep. Eleinte ugyan zavartak az éles magasságai, de hamar ráhangolódtam. Hitelts volt Marietta már-már közönséges figurájának megformálásában csakúgy, mint a halott Marie törékeny, áttetsző szellemének megidézésében.
Nyári Zoltánról nagyon jó híreket hallani mostanság: fellép a drezdai Semper Operben, és más vezető európai házakban (talán München?) is. Igazi reménytelenül szenvedélyes-szeszélyes volt Paulja.
Massányi Viktor alakította a hű barátot, szép, erős hangon énekelt, hiteles karaktert formálva meg. Miként Bódi Marianna is - nagy nyeresége ő Debrecennek, simán építeném rá a repertoárt. De bizony jók voltak a kisebb szerepekben fellépők. Ez az előadás nagyon összeérett! Sok ilyen vendégszereplést Budapesten is!
Ja: és a kalapok gyönyörűek voltak!!!!

Marni for H&M

Az új szerzeményem, beleszerettem! Pedig ha tudom, hogy aznap délután a fogorvos mennyibe fog kerülni biztos nem veszem meg. Főleg, hogy nagyon kevés ruhával tudom kombinálni.
A többi Marni-ruha is nagyon tetszett, szívesen vettem volna a topokból, az ezüst szandálból, és tetszett a rövidujjú kabátka is. Persze szépek voltak a selyemruhák is, csak a háta mindegyiknek mélyen be volt hasítva, ami nekem nem igazán előnyös.

Hát őszintén szólva legfőbb ideje volt, hogy elmúljon a szuperhosszú-hétvége. Szokás szerint Balcsin voltunk anyósomnál, ott volt az egész család, akiket én egytől egyig kedvelek. Szép idő, minden. De valahogy mégis kimerültem - mentálisan. Valahogy csúcsra járt bennem az, hogy mennyire elegem van abból, hogy nőként mennyire alárendelt szerepet szán  nekem a legszűkebb környezetem is, a tágabbról meg szóltak már sokan, mást se' szajkózom. A hímsovinizmust és annak kiszolgáklását (tényleg, ettől mégis mit várnak?) szinte harapni lehetett. Hgoy az asztalnál a tulajdon férjem - mint annyiszor - most is folyton leugatott, de legalábbis biztos az ellenkezőjét mondta, a fasztestű sógorával együtt, persze sógornőmnek otthon kuss a neve, nem is igen hallatja szegény a hangját azon kívül, hogy helyesel a férjének. A férjem persze - aki olvas, annak köztudott - sose áll mellém, mint érzelmileg soha semmiben, de én már nem is kénék belőle - borzasztó kínos lenne, ha egyszer bekövetkezne mégis. Na ez egy dolog.
A fiamon azonban már több ízben észrevettem, mennyire negatívan hatnak rá e téren a kortásak. Magyarán tök felesleges volt finommá, érzővé nevelni, mert ezeket ugyanígy kiöli magából, mint a többi tizenéves, aki válik le az anyjáról, mert a férfiasság egyetlen útja, hogy könyörtelenek, közönyösek, szívtelenek, gorombák és fölényeskedők vagyunk. Ez utóbbi a nőkkel szemben természetes is. Miért van az, hogy minden fiú lekezelő az anyjával? A férjem ilyen a sajátjával - az apja is lekezelte a feleségét, aki ráadásul ezt amolyan férfi stiklinek el is fogadta, annak ellenére, hogy megkeserítette az életét. Engem is lekezel a férjem - fiamnak sincs nagy véleménye rólam.
Aztán van egy 15 éves unokatesó, aki veszettül fiúzik - ezek a vén faszok - túl azon, hogy tették előtte a szépet (a férjemnek ráadásul vérrokona, + visszataszító a dolog), vihogtak kétértelmű mondatokon, pedig akárhogy is, egy kislányról van szó, na még az ő apja - másik sógor - a legnormálisabb a társaságban komodott picit el, hogy igen-igen, mintegy felfogva, hogy itt most nem fiatal lányokról általában, hanem konkrétan az övéről van szó. A férjemnek, meg a másiknak is van lánya, de annyira bizonygatni akarták - a mit is? - hogy ez nem jutott el a fene képzett férjem, és a kicsit sem képzett sógorig. Ja, hab a tortán: ez a sógor a lakóhelyükön működő - mondjuk nem túl erős - egyetemen fog oktatni - DIPLOMA NÉLKÜL!!! A felesége pedig diplomával is csak egy áruházlánc mindenese! Itt az egyes felsőoktatási intézményekben az órákat haveri alapon osztják ki, gondolom nem csekély óradíjért. Erre kell a tandíj?

Megint nagyon fáj az egyedüllét. Talán nem is tudnék senkit elviselni, ugyanakkor jó szór, megértésre, elfogadásra meg nagyon vágyom Inkább nem írok semmit se most. Legalább sírni tudnék...

Vác

Szép vasárnap délutáni napsütésben sétálgattunk itt a húgommal, a fiával és az én "kis" nagyfiammal. Rég jártam itt, de már akkor is megfogott a belvárosba vezető akácos út, a földszintes kisvárosi századfordulós házakkal. Mostanra rendezettebb lett, bár pédául az az utca, amelyben a Görög Templom van, jellegtelenebb lett - 20 éve balkáni település utcácskájára emlékeztetett hiányos burkolatával, ki-bedőlt ódon házikóival, ahogy párhuzamosan fut a Dunával. Mára sok házat lebontottak, az utat leaszfaltozták, így semmi különös nincs benne.
A főtér is gyönyörű, de nem csak az, hanem a számtalan tér - rengeteg apró tere van Vácnak. Sok helyen otthagyta nyomát a püspökség - itt most ezt - minden aniklerikalizmusom ellenére pozitív értelemben mondom. Sok a galéria, cukrászda, bár, egyik helyen délutáni hangverseny volt. Persze sajnos több kávéház bezárt/eladó - ez szomorú képe a magyar városoknak. Legközelebb elmegyünk a galáriákba is (egyikben pl. Sajdik kiállítás volt).
Beültünk a fővárosi sznobok körében úgy ajnározott Desszert Szalonba is. (Vagyis inkább ki. Bent a falatnyi üzletben nem volt hely, de jobban jártunk.) Az árak mondjuk röhejesek 1000 Ft felett egy sütemény), de az alapanyagok tényleg első osztályúak. Mi a húgommal forró csokit ittunk, nagyon finom volt, de meg kell mondjam, hogy a szamosét nem veri még ez sem. Belekostoltam a fiam somlóijába is - hát, ég és föld a szokásos moslék, meg ami eközött van! Kislányomnak vittünk 2 macaront (gasztro divatmajmok kedvence ez is, persze érthető, mert finom), egy morzsát ettem abból is, és jelentem épp olyan volt, mint a párizsi! A felszolgáláson van még mit javítani pl. "Jó napot" köszönésről lemaradt a kívánok. Mindehez kellően fád arc is járult.
Még valami: ez a város igazán alkalmas apró boltok, kávézók befogadására - kár hogy a pénztelenség, és hát sajnos az igények hiánya ezeket csírájában elfolytja, emiatt kicsit foghíjasnak, tartalmatlannak tűnik sokminden. Pedig Vác közel van a fővároshoz, a Duna-kanar népszerű üdülő és kirándulóhely, most sem volt kihalt, teel volt a Duna part és a főtér korzózó emberekkel.
A fényképek olyanok, amilyenek. Sem ismereteim, sem gépem nincs megfelelő, csak egy Sony Erickson telefonom.

Ernani - MET HD

Angela Meade
www.jegy.hu

A sielés miatt elajándékoztam a már nyáron megvásárolt jegyem, am a MÜPÁ-ba szólt, és az új jegyet az Urániába vettem. Szeretem a hangulatát ennek a mozinak, meg jóval közelebb is van, meg szeretem a rózsa lasszit az indiai kávézójában szóval olyan meghittebb minden.
Egy régi, azt hiszem 1983-as, abszolút tradicionális rendezést láttam, amelyet előszedtek, mondhatnám leporoltak, de nem kellett, itt nincs lepukkant díszlet, itt nem sajnálják a pénzt, amelyből bőven van, szemet gyönyörködtető volt minden. Hogy ritkán játszák, azt megértem, elég banális a történet, mi több képtelen, modern rendezés nem sok mindent tudna hozzáadni. Ehhez jöttek még az énekesek 50 évvel ezelőtti beállásokat, mozdulatokat felelevenítő színészi játéka, és máris egyben volt minden, amilyennek elképzeljük a régi nagy opera játszást, talán ilyen körülmények között zajlott le az ősbemutató is. De hát Verdi muzsikája mindenért kárpótol. Ez még a mester bel canto időszaka, a hangnyűvő kora-Verdi operáké. Szép zárt áriák gyönyörű dallam ívekkel, hatásos kórusok, a felvonásokat kötelelzően lezáró szextettek, mindez persze a csalhatatlan itáliai arányérzékkel: mindenből se nem több, se nem kevesebb, mint az szükséges. Viszonylag kevésszer hallottam viszont amikor a kettős - vagy akár tercett is - együtt, egy szólamot éneklő hangokból áll. Na, az Ernani ennek a megoldásnak az operája.
A címszereplőt éneklő Marcello Giordanit az előzetesen olvasott kritikák eléggé lehúzták, pedig szép hangszíne van; mint a muzeális lemezeken hallató tenoroknak, viszont (persze amennyire ezt egy hozzám hasonló laikus ezt képes megállapítani) technikai problémákkal küzd. Mondjuk így nem értem, hogy kerülhetett akkor a MET-be, na mindegy. Egyébként a szerepre eredetileg  a szintén szicíliai Salvatore Licitra volt kitűzve - sajnos tavaly nyáron elszállt robogójával egy kanyarban, és életét vesztette. Az este meglepetése Elvira szerepében a fiatal Angela Meade amarikai szoprán volt. Csodás a hangja, nagyon mozgékony, ugyanakkor erős. Talán a kínai géppuska kezű pingpongozókhoz hasonítható, olyan gyors és rugalmas, csak úgy képzeljük el őket, mintha függőlegesen játszanának. Bámulatos volt, amit művelt! Dimitri Hvorostovsky énekelte Károly király szerepét, hibátlanul, persze ez természetes, szerintem nagyon jó alakítás volt, egyáltalán nem távolságtartó, együtt volt a figurával, és ripacs macsó sem. (OK, a függöny mögött bohóckodott, de hát ennyi egy színpadi embernél belefér.) Ráadásul jó megjelenésű (bár szerintem botoxozott, valahogy olyan furcsa, maszkszerű az arca. Nem különben a Silvat alakító Ferruccio Furlanetto (már ami a jó megjelenést illeti - nem is értem, miért nem gyámját választotta inkább Elvira), bár a végén egy rövid időre rekedtes volt, és igen fáradtnak tűnt. Azt nyilatkozta a szünetben, hogy mindig felveszi az éppen megformált figura karakterét, érzéseit - talán emiatt, de a sikerének alig tudott örülni, végig távolságtartó, szomorkás volt. Mintha don Silva kiment volna a színpadra eljátszani önmagát.
Megint vicces volt látni, ahogy a függöny mögött dolgoztak, főleg az egyes jelenetek között, amikor nem tartottak szünetet, és a potrohos színpadmester dirigálta a munkásokat, ügyet sem vetve a már helyüket elfoglalt szólistákra, vagy az egymással társalgó, kupákat már kezükben tartó, nyilván egyenként is kiváló kórustagokra.
Jövőre 6 előadást néztem ki magamnak, többsége csemege lesz, csak álmodhatok arról, hogy idehaza élőben megnézem: Aida, Álarcosbál, Julius Caesar, Francesca de Rimini, Trójaiak, Maria Stuarda (sajnos Joyce di Donatoval, aki most is szokás szerint szétmórikálta és kellemkedte magát - szörnyű volt) és esetleg Luciccsal egy Rigoletto.

Egyenlő bért!

Az Európai Bizottság március 5-re hirdette meg az egyenlő fizetés napját. Éppen ma tette közző a Felvi.hu diplomások jövedelmével kapcsolatos vizsgálati eredmáéyeit, ahol azt is megállapították (micsoda meglepi!), hogy a nők ugyanazért a munkáért kevesebb bért kapnak, mint a férfiak.
Az ember olvassa a statisztikát, hogy a fizetés különbség 16,3% az EU átlagot tekintve. Ez ránézésre ha nem is kicsi, de azért az a különbség, amire legyint az ember. Viszont ez említett vizsgálat szerint a diplomás férfiak fizetése átlagosan 40 ezer forinttal több, mint egy hasonló diplomával rendelkező férfié! Hú bakker, mennyire hiányzik nekem az a 40 rugó! Jellemzően macho területen ennél is tagyobbra nyílik az olló: informátikában pl. 51 ezer forint, de humán területen is 23 ezer (ez sem jönne rosszul). Ja, és nettó bérekrőlvan ám szó!
A nemek közti bérkülbségeket úgy is lehet nézni, hogy vannak un. férfias (pl. műszaki, tudományos), illetve nőies (pedagógusok, egészségügy, stb.) munkakörök, ezeknél a bérezés is eszerint igazodik. "Természetesen" a munkakörökön belül ugyanúgy megvannak a különbségek a férfi munkavállalók javára.
Reggel a férjem azt mondta, hogy azért keresek keveset, mert nem tanultam eleget. Nos, nekem is van diplomám, igaz "léetem párja" (LOL) rendszeresen lenézi, ráadásul levelezőn szereztem, de megküzdöttem érte, és nagyon büszke voltam, hgy jó eredménnyel végeztem. Aztán mindig tanultam valamit: nyelveket pl, meg hát a munkája, élete során is tanul egy csomó mindent az ember. A férfi kollégáim közül többet keresnek azok is, akik nem diplomásak, pedig sokkal többet dolgozom állítom mindegyiküknél, mégis több a fizetésük.
Az is milyen dolog, hogy pl. egy bróker, vagy üzleti tanácsadó, banki vezető beosztású degeszre keresi magát, aztán mit ad a világhoz? Szerintem pl. egy pedagógus sokkal nagyobb értéket teremt, a szellemei kapacitásról meg ne dumáljon nekem senki, mert igenis kell, és a felelősség egy gyerek, egy beteg, nota bene egy művész esetében sem kisebb semmivel sem. De jó. El vagyok keseredve. És k-ra elegem van.

Parti Nagy Lajos: Magyar mesék

Most minden reggel 8.45 perckor a Klub Rádióban Parti Nagy Lajos olvassa fel magyar meséit (március 15 részben!), Szabó Gyula jellegzettes rekedtes, bölcselkedő, tanulságot levonó hangját mímelve. Mert igen, ilyen abszurdításba hajló a magyar valóság, a mese meg annál inkább helytálló elbeszélő forma, mert ilyen maszlagokkal etetik a jóembereket, egy óvodás persze talán még beveszi azokat.

Íme egy kis ízelítő (persze így nem az igazi, hallgatva könnyesre neveti az ember magát), az ÉS-ben jelentek meg, én Sándor Klára oldaláról másolom most ide az egyik részt.

"Egyszer volt, hogy Kétharmádiába akkoracska lett az oskolázottság, annyi a kiművelt emberfő, hogy mán maga Széchenyi Stefi es kapkodta a fejit, menet raportra Orbán Viktorhó. Oly fokú lett a műveltség, hogy az mán nemzetközileg es párját ritkétotta, a lakájkarvaly médiát leszámítval, ami ugathatott, ha sínen vót a karaván.

Tudtak dönteni, egy tesztelésvel megmonták, mehet-é a kis alattvaló gimnáziumba vagy aló mars inasnak egy életre. Má nem köllött annyi épület meg tanár a fizetésivel elfoglalva, horribile egyetem! Lényeg a lényeg, közmondásos vót a magyarok fifikossága, leszálléthatták a tankötelezettséget, bézárhattak akarhany oskolát, nem csihadt az elmeél, maséroztak előre nemzeti tanévnyitórul tanévzáróra, porzott a csillagösveny. Mán a nemzeti egyetértés annyiba tartott, hogy ácsit parancsolt a túlságba menő angoltanulásnak es. Meg lett mondval, elébb egy strukturáltabb nyelvet köll béhammantani, oszt ha má beszél a csuporszemű nebulója szanszkritul, üsse fakjú, fölszíhassa a smonca angolt es, ha annyira döglik a sikerélményiér, mikó kitántorog ápolónőnek vagy feketemosogatónak a nyugatra. Mer egy nehezebb nyelv jobban trenírozza a nemzeti elmét, mint fordítval, ezt béláthatja, azkit anya szült. A magyarok 15%-a beszéllett idegen nyelvet, 6000 általános oskolára jutott 4900 angoltanár, szanszkrit meg alig. Hát hun vót itt az egyensúly? Na, pont ebbe állott a szürkeállományuk veleje, a szokatlanságba. Hogy furtonfurt jöttek a nem szabálszerű megoldásaikval. Mi mást tehetett vóna a puhapötseő Ejrópa, mint vonkodta az ideges szajaszélit, oszt mosolygott vackormód a magyarok kerálának meg a sok jobbkezinek az ötletein nyugdíjlopástúl csipszadóig, egykúcsos adózástul közmunkaszógálatig, kokitúl alaptörvényig. De nem vót mit tenni, akkora vót a respekt, mer tény vót, ami tény: Jézustól, a Bódogasszonyanyánk egyszülött zsidó gyerekitül, a bankadóig mindent a magyaroktúl kapott vót a hálátlan nyugat, aki nem hiszi, járjon utána."