Pillanatnyi életérzés

A kislányomra vártam, hogy felöltözzön balett óra után. Rajtam volt már a kabát, és míg ácsorogtam, lepakoltam egy székre a holmim. Amikor ránéztem azt gondoltam (ja, hát kissé öntelten, mert kedvemre volt a felismerés): ez én vagyok. Icipici igazítás, és egy fénykép, hogy a nagyvilág elé tárjak valamit magamból:))))

A sapkát az Etsyről rendeltem, Gudrun készítette Izlandon, Heavenly Handmade név alatt.

Ez van

Múlt csütörtökön megtudtuk kisfiam felvételi eredményét - hát nem lett valami fényes. A matematika egyenesen katasztrófa, hiába mondták, hogy mindenkinek rosszul sikerült. Ennyire azért nem. Most aztán görcsbe rándul még a gondolattól is a gyomrom. 6 helyen 10 osztályt jelöltünk meg, egyik sem az elit gimnázium kategória, de mondjuk olyan helyre színötössel sem adnám, hogy aztán impotens, savanyú, feleség-sorvasztó pasi legyen az én szabad lelkű fiamból. (Na, ennek a szabadlelkűségnek most épp elszenvedője vagyok. Iszonyat, hogy beszél velem.) Szúval reszketek, hogy behívják szóbelire, aztán hogy a szóbelik ne üssék egymást (az idióták - mindenütt ugyanazon a héten van a felvételi. De ha kéred, hogy tegyék át, akkor majd fel lesznek háborodva, és mibe fogadok, azt fogják mondani: "Tessék kérem eldönteni, akarnak-e idejárni?"), aztán hogy valamelyik helyre felvegyék. Ha nem, akkor asszem pótjelentkezés, utána meg jön a telefonkönyv, meg besírni valamelyik gimnáziumba (mivel teljes mértékben humán beállítottságú, egyéb szóba sem jöhet).
Annyira akartam, hogy ne az én utam járja! Én egy külvárosi szakközépiskolában érettségiztem, mert rossz tanuló voltam. Viszont megtanultam két idegen nyelvet (kinlódom épp a harmadikkal, vagyis inkább óvatosan kóstolgatom), felnőtt fejjel, GYES alatt szereztem diplomát, jó eredménnyel. (Sajnos a matek és közgáz szigorlat közepesek miatt nem jeles...) De a mai napig restellem, hogy nem gimnáziumba jártam.
A melóhelyemen sincs minden rendben velem, aztán az otthonom sem az a közeg, ahol támogatnának - szombaton úgy éreztem, összeesek, ha kiszállok a kocsiból. Persze nem estem össze. Szerencsére. Nem vagyok az a menekülős fajta, de ott nagyon kívántam a lehetetlent, hogy magától oldódjon meg az életem, ne kelljen dolgozni rajta, mert iszonyú fáradt vagyok és nem bírom. Persze már megint hajamnál fogva húztam ki magam.

Pomádé király új ruhája

kép: fesztblog.hu

Ezen a vasárnap délutáni előadáson a kakasüllőn ültünk, de szerencsére az ív középre eső szélén, így a színpad csak egész kis része volt láthatatlan. Nem is olyan rossz hely – valahogy a szereplők is közelebbinek tűnnek, mint a jóval drágább középső szekcióban. Pedig magamtól nem vittem volna gyerekeket ide, de ez egy iskolai program volt, és el tudtam csípni egy visszaadott jegyet.
Nagyon lelkes, fiatal szereplőgárdát láttam, tisztességgel dolgoztak benne. (Sajnos korábban láttam Bánk Bánt, neves művészek is félgőzzel teljesítettek – ha nem éppen tüntetően érdektelenül, hallgathatatlan hangokat bocsátva ki magukból.)
A darab a közismert Andersen mese nyomán íródott, eredetileg rádiós műnek, sokan tudni vélik, hogy Pomádé király egyenesen Rákosi Mátyás személye. De ehhez nem kell nagy elvonatkoztató képesség: persze, hogy ő, meg még sok mások, nemcsak országok, de vállalatok, családok mindenható vezetői, vagy egyéb véleményformálók is céltáblái a történet adta fricskának.
Ránki zenéje kifejezetten dallamos volt, tetszett nagyon. Cser Krisztián megnyerő, ám korlátolt Pomádé volt, ellentétben pl. Gregor József buta, infantilis királyával. Szerepének megfelelően, és azt meg nem haladó mértében ripacskodott Horváth Ádám az udvarmester szerepében. Élvezetes, pörgős takácslegény volt Pataki Potyók Dániel és Geiger Lajos. Palerdi András kancellárját tudtuk szánni, a gyerekek pedig láthatták, miként képes a hatalomtól rettegő – de azt jó pénzért kiszolgáló – személy internalizálni a nyilvánvaló képtelenségeket is. Egyedül Rácz Rita Dzsufija nem tetszett. Szép hangja az állandó, amúgy szükségtelen ripacskodás miatt visításnak hatott, bár szerintem dramaturgiai szerepe nincs, csak a zenei hatás miatt írta Ránki a szerepét, mintegy díszítésként a koloratúrákat.
A gyerekeknek is tetszett az előadás, kár, hogy a Ház csak félgőzzel készült rá: pl. egy db. Ruhatáros, 1 jegyszedő, büfét – legalábbis a harmadikon – ki sem nyitották. És hát elég foghíjas volt a nézőtér is. De nem baj, végül is ez már a második szezonja. És van még a Kéményseprő, néhány balett, jövőre talán a Jancsi és Juliska nyilvános lesz – szóval ilyen darabokkal be lehet a gyerekeket csalogatni.

Behavazott Nagykörút, forrócsokival

Kép:www.spottedbylocals.com/.../activity/shopping

A Szamos név hallatán kissé el szoktam húzni a számat, noha a forrócsokijuk – nekem, aki csak szereti, de sokat nem kóstolt - még mindig elsőrangú. A fanyalgás azért, mert agyon marketingelik (ugyanis abban úgy gondolom van valami, hogy jó bornak nem kell cégér), sok helyen jelen van, számos termékük a legtöbb lepukkant éjjel-nappali közértben is kapható. De ami kiverte nálam a biztosítékot az a tavalyi szülinapi torta volt („Sacher”) – nagyon silányra sikeredett.
Szombaton gyönyörű volt Budapest a fél méteres hóban! Gyalogoltunk a körúton kislányommal, mert anyagot vettünk a farsangi jelmezéhez. Azzal vigasztaltam, hogy beülünk a Szamos Royal Hotelben található kávézójába egy forró csokira.
Nagyon szépen megcsinálták a belsejét, igazi békebeli cukrászda benyomását keltette, míg az L-alak másik szárába egy longue-szerű részt alakítottak ki. A kiszolgálás udvarias volt, a csoki sűrű, a tejszínhab – legalábbis részben – nem mű, a sütemény tésztája minőségi.
Jó volt nézni a hóesést, még a körút is békebelinek látszott. És jó, hogy van ilyen hely Budapesten. Szép kis lopott óra volt!