Mefistofele

Szerintem hosszú ideig ez volt az utolsó előadás, pedig idén mutatták be, jó sok pénzbe került a színrevitel. Sebaj, vesszen inkább a pénz (pedig teltház volt - és tüntetően nagy siker). Pedig nagyon látványos opera, bár a bajom pont ez volt - hosszúra nyúlt, a jelenetek közt is hosszasan rendezték a színpadot. Mondjuk kellett is a látvány (bár tuti, 500 forintos helyről többet nem nézek semmit, mert a felről lemaradtam), mert hát Boito műve nem az operairodalom remeke. Vagyis hát - nagyon jó darab, szép muzsikával, de a viszonylag feszes cselekményt folyton megtörik a hatalmas kórus tablók. A vége megy egyszerűen - inkább nem írom le... Kicsit olyan Tannhäuseres. Bár a zene akkor is szép. Hiába, megmondták, hogy Kovalik rendezéseinek mennie kell, de á, nem ám a rendező személyével van baj, neeem!

A kórus ezen az estén parádésan teljesített, nyugodtan mondhatom világszínvonalon. A Margitot éneklő Bazsinka Zsuzsa megint elkápráztatott. És milyen különlegesen csengő hangja van, magabizos, kiegyenlített minden lágéban. Sajnos a 3 évvel ezelőtti Végzet óta jelentősen kikerekedett... A vendégtenor (Gaston Rivero) nem különben - azon gondolkodtam közben, melyik világhírességre emlékeztet a hangja, de nem jöttem rá. Egyedül a címszereplő Palerdi Andrással nem voltam teljes mértékig megelégedve. Talán nem is annyira a hang, inkább a szinpadi jelenléte volt haloványabb a többiekhez képest.

Ljubljana sötétben

Kép: firstclass.com.au

Mindössze 1 órát töltöttem itt múlt szombat este, de feltétlenül vissza fogok térni. Most csak a folyóparttal párhuzamos utcákat jártuk be, főleg a vár alatti részen. A kocsit az épp felújítás miatt zárva tartott operaház előtt parkoltuk le, innen lesétáltunk a Tomsiceva utcán a Slovenska Cesta-ig (ez amolyan határvonal, talán itt valami várárok vagy fal húzódott - ki tudja?), majd egy sétálóutván kimentünk a Száva partra. A Presernov téren gyönyörű barokk székesegyház áll, kicsit odébb a nagyvilágias fényárban úszó Emporium luxusáruház. A kis kerek téren egy bronz makett is van a belvárosról. Ez már a folyópart, olyan a sötétben, mintha valami fürdőváros promenádja lenne, a Száva nagyon keskeny, max. kishajó mehet rajta (ha megy, kb. olyan széles, mint a Donau Kanal Bécsben), éttermek, kultúrált bárok, helyi üzletek szegélyezik, padok, díszfák - szóval az ott lakók és látogatók élettereként funkcionál. Számtalan hídon lehet rajta átkelni - híd hátán híd. Egyébként meg összehasonlíthatatlanul kifinomultabb a mi Váci utca és társai környékénél - persze tudom, egy olyan hatalmas városban, mint Budapest, mondjuk irreális is lenne. A boltok nem bóvlival vannak tömve (habár az Ázsiában összeszerelt plaza-márkák itt is megtalálhatók, de sajna bármely nagyváros központjában is), három csokiboltot láttam e rövidke idő alatt, szerencsére az egyik még nyitva volt! És még be tudtam menni a Városháza gyönyörű reneszánsz loggiás, festett díszes udvarára, és volt még egy üveggel fedett udvar is, ahol kiállítás volt, este fél nyolckor, és nem őrizte senki! Az éttermi árak - ahogy néztem a kirakott étlapot - nem tűntek húzósnak, 15 EUR-ból kijött simán egy jó vacsora.

(A külső lakótelepek mondjuk olyanok, amilyenek - mindenki ismeri az itthoni kioszk-sorokat, na ott sem más.)

Lehet menni, nincs messze, tiszta, szép, és nem is túl drága! Mindenkinek ajánlom!

Darabolós feleséggyilkos

Reggel hallom a hírekben valami darabolós gyilkosról, aki kalapáccsal (ez nyilván hirtelen felindulásból kéznél volt) szétverte a felesége fejét, feldarabolta és a Dunába dobta. Utána hozzáttték, hogy az asszony pszichiátriai kezelés alatt állt és alkoholista volt. A férj csak a közös kiskorú gyermek miatt maradt vele. Az ismerősök szerint feszült viszonyuk gyakran torkollt tettlegességbe.
Úgy ám! Így már aztán érthető, miért is ölt meg egy édesanyát. Mi több az is, miért verte a feleségét ("torkollt tettlegességbe"). Tényleg, a végén kicsit nagyot szólt az a kalapács, de hát nem megérdemli az ilyen? A nő alkoholista is volt, meg pszichopata. Szóval van itt enyhítő körülmény bőven.
(Szívesen kinyomoznám azonban, miért ivott a nő? Csak nem depressziós volt? És pszichológushoz fordult, mert persze nyilván vele volt baj. Ebben - ismerve a magyar LÉLEKGYÓGYÁSZOKAT - biztos meg is erősítették, sőt ellátták tanácsokkal, miként is kell alkalmazkodnia. Nem csoda, hogy inni kezdett. Megint tipikus áldozat hibáztatásról van szó, a bántalmazót - ti. gyilkost - meg majd valami nevetséges büntetéssel "jutalmazzák". Ha már most volt házasság hete!

Sanzon bizottság?

Hallom tegnap a rádióban, hogy Harrach Péter valami olyasmit vetett fel a West Balkán kapcsán, hogy az sem mindegy, mit hallgatnak a fiatalok. A műsorvezető Fiala János kajánkodott is, hogy akkor majd a DJ akárki benyújt Péter bácsinak egy listát a rendezvények előtt, hogy mely számok lesznek lejátszhatók?
Hú de elegem cóvan ebból a feszületrágcsáló bagázsból. Számolják má' össze, hány szavazókuk van, aztán aszerint osszák az észt. Vegye már tudomásul, tisztelt KDNP, hogy nincs társadalmi bázisa a klerikális állam ötletének.

Méhecskés rajz

Amikor első osztályos elemista voltam Pesterzsébeten, a tanterem egyik polcán volt néhány mesekönyv. Az egyik szünetben többen nézegettek egy könyvet, én a társaim feje felett kukucskáltam. Az egyik oldalon színes rajz volt egy méhecskéről, aki bölcsőben ringat egy méhcske bébit. Annyire szívemhez szólt a kép, hogy majd belehasadt. (Emlékszem, a többieknek is tetszett.) A könyv rendszerint másnál volt, de valamelyik szünetben megszereztem, és hosszasan nézegettem. És még többször, úgy szerettem volna, ha az enyém lenne, persze tudtam, ez lehetetlen. Eszembe sem jutott ilyen könyvet kérni anyámtól - őszintén szólva sosem kértem semmilyen játékot tőlük.
Egyik hosszabb szünetben fogtam egy átlátszó lapot, és "lekopíroztam" a rajzot, persze nem lett olyan megejtő, mint az eredeti. Azt hiszem, ezután már annyira nem érdekelt. Nem tudja valaki, mi lehetett ez a könyv? Annyira szeretném látni azt a képet újra!
(Szeretnék kilépni a saját életemből. Önmagam szeretnék lenni.)

Ellis: Nullánál is kevesebb

Kép: www.ekultura.hu

A sok orosz/szovjet regény után irány Amerika. Hatalmas csalódás, pedig erre is régóta fentem a fogam. Los Angeles-i gazdag gyerekek, unalom, kábítószer, buli buli hátán. És végtelen közöny meg magas ingerküszöb. Ellenszenves minden figurája, talán még az író érdekes, benne maradt némi emberi, nem véletlenül ment New Hampshire-be egyetemre. A regény épp otthon töltött karácsonyi szünetéről szól. Tagja a klubnak, de mégis, az egyes szám első személy valami kívülállást sejtet - pedig ritkán kommentálja élményeit, hangosan azonban végképp nem. Talán mind ilyen is, gondolják, de nem minősítik. Az alakok egyenesen ocsmányak: nepper, férfi prostituáltak stricije. De az kábítószer fogyasztása miatti adósságai rendezése okán prostinak álló fiú sem ébreszt szánalmat. (Ahogy a stricije mondta, nem ő csinált belőle kurvát, hanem ő csinált magából.) Amit olvastam, egyenesen undorító volt. Csak nagyon erős idegzetűeknek, és ez most nem lózung! Volt olyan, ami nem felháborított, félelemmel töltött el, vagy dühös lettem miatta - nem: undorító volt. A gyomrom majd felfordult. Már olvastam ennek a magyar pandanját is (az jobb volt), és ennek okán nincs minek örüljek - ezek szerint ilyen tetvek nálunk is vannak.

Főhős végén úgy dönt, haladéktalanul visszamegy a keleti partra.

Személyes benyomásom írtam le, értőbb kritika itt: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2011-01-29/bret-easton-ellis-nullanal-is-kevesebb

Ulickaja: Elsők és utolsók

Kép: www.alexandra.hu

Nagyon tudom ajánlani mindenkinek, még kezdő könyvmolyoknak is. A korábban olvasott, kissé érdektelennek tartott Szonyecska után már kezdem kapisgálni, miért e nagy rajongótábor az írónő körül. Ezúttal legutóbb megjelent novellás kötete került hozzám, anyukám ajánlotta. A novellák valahogy úgy tűnnek, mintha regények lennének. Sokszor a műfaj keretei túl szűknek bizonyulnak a történet és a karakterek kibontásához. Itt - noha akár regény terjedelmet is elérhettek volna minőségi romlás nélkül - végleges formájukban is teljesek.

Már a könyvborító is szívet melengető: egy kislány játszik az udvaron. Először is: ki engedne a ház elé játszani egy kislányt manapság a nagyvárosban? Aztán: a kislány ruházatáról és lakókörnyezetéről nem lehet megállapítani, hová is tartozik. Gazdag? Szegény? Szeretetben él? Senki nem figyel rá? Egy olyan világba visz minket, ahol látszatra egyen emberek élnek, de az egyéni sorsok - hát azok nagyon különbözők.

Sok novella hőse visszaköszön a későbbi történetekben, hol újra mint főszereplő, hol épp csak megemlítik. A társadalom széles spektrumából merít anyagot, a cselekmények időpontja csaknem minden novella esetében a szovjet időkre tehető. Hol irtózatos szegénység, hol tisztes gazdagság, hol irigyelt kiváltságosság. Majd' mindenütt ott vannak a nagymamák, akik valamiképpen az anyák helyett nevelik lányaikat. (Az is érdekes kitérő lenne, miért volt így. Építették kifulladásig a jövőt, vagy meghaltak - ki ezért, ki azért.) Ami nagyon tetszett, hogy több novellában a legérdektelenebb/szegényebb/lenézettebb/nyomorultabb többre viszi, mint szerencsésebb csillagzat alatt felnőtt társnői. Modern mese, ki ne vágyna boldog végre, ha a szereplők ismerőseinknek tűnnek? Persze tudjuk, ők a száz közül egy - sorsuk mégis példa értékű: ezek a lányok ugyanis sokat tettek azért, hogy ne fulladjanak meg a reménytelenségbe, ne sorsuk legyen, hanem életük. Épp ez a nehéz benne: nem garancia, hogy ki is törnek, de csak annak sikerül, aki mer önmaga lenni, tesz a boldogulásáért.

Egy példa értékű ház

Kép: www.lira.hu

Eléggé kifogytam a mondanivalókból. Erről a könyvről írok most, az év első munkanapján vettem meg. Pedig régóta akartam, a rádióban Grigorij Rjazsszkij könyvéről, és kedvem támadt elolvasni, de sose volt rá közel 4000 forintom. Szerencsére nem csalódtam, végig olvasmányos, meglepő fordulatokkal teli regény volt, számtalan szereplővel - hűen az orosz regény hagyományaihoz, viszont jóval kevesebb elmélkedéssel.

Egy moszkvai zsidócsalád története tulajdonképpen 1913-tól kb. 2000-ig. A szovjet-orosz történelem átrobog felettük, meg a ház lakói felett (a tulajdonképpeni főhősnő férje tervezte még a cári időkben). A lakók időnként cserélődnek - ki önként, ki nem önként - különböző korok tipikus figurái ők. Egészen meglepő korrajzot kapunk a nem is olyan régmúltról.

Koldusnő kisgyerekkel

Egy 20 éves román nő kicsi gyerekkel koldult a szmogos és fagyos pesti belvárosban. A kislánynak tüdőgyulladása volt, és egy jó lelkű autós értesítette a mentőket, gyerek kórházba, ott megállapították, hogy nem elég, hogy beteg, ráadásul többször súlyosan bántalmazták. Az anyát őrizetbe vették kiskorún elkövetett súlyos testi sértésért. Ez szerdán történt, a híradóban is csámcsogtak rajta (közszolgálati napi bulvár, D. Tóth Krisztával).
Na kérem, hiteles tájékoztatás, ha már itt tartunk: honnan tudják, hogy az anya bántalmazta a gyermeket? Naponta látok én is ilyen szerencsétleneket, és amikor markukba nyomok néhány forintot, bizony idegen akcentussal köszönik meg - ez az egy szó vagy mondat, amit mondani tudnak a mi nyelvünkön. Azóta persze fény derülhetett a valóságra, de aznap este még szinte biztos, hogy nem. Mindenki tudja, hogy egy ilyen fiatal (lehet, hogy még nem is volt 20) nők jövedelem és tudás híján teljes mértékben ki vannak szolgáltatva gyermekükkel együtt a családjuknak, akik nem restek szabályosan eladni őket olyan embereknek, akik a nyomorúságukból hasznot húznak. Ellenük mikor indul eljárás? Soha. A környékünkön lévő rossz hírű utcában (Budapest, Zugló!) is van egy ilyen alak, lányokat futtat, orrgazda, remek ügyvédet tart (pasi pedig irtó bunkó ám, de úgy látszik szóba álltak vele), aki tudja, kit mikor kell lepénzelni.
Ezt a szegény madarat pedig ócsárolták, hogy micsoda anya, aki koldul a gyerekével (megszólalt a pszichológus is, hogy mennyire megnyomorítja ez a gyereket - kétségtelenül, de vajh' ez a társadalmi környezet nem?), és bántalmazza is. Egy ilyen nyomorultat úgy látszik nem illet meg az ártatlanság vélelme, ő nyilván nem fog sajtó pert indítani, pedig busás kártérítést kaphatna! Hozzáteszem, nem tudom a történet végét, de a tájékoztatás nem volt megalapozott, ráadásul félrevezető is volt. mert szociológust persze nem citáltak a kamera elé, hogy magyarázza má' meg, mér' koldult a kislánnyal, ahelyett, hogy pici babaedényekben játékkását főzött volna! Szívből sajnálok minden gyermeket, akinek így kell felnőnie, és minden édesanyát, aki szörnyű helyzete mellett attól is szenved, hogy mindezt nem adhatja meg neki! (Mellesleg gyerekkel kolduló apukát még sose láttam, pedig koldusból jócskán akad Budapesten!!!)