Klimaxos!

Drága kisfiam ma végső szurkálódásként odavetette, hogy "klimaxos". Igen, ezt némán többen odavetik. Őszintén szólva az egyetlen pasi ebben az országban, akitől nem számítottam erre. Szörnyen rosszul esett. De az egészben az volt a legrosszabb, hogy amikor elvonultam pityeregni, senki nem fogta át a vállamat, hogy mutassa, valamennyire együttérez velem. Az apja hallotta, de egy szót sem szólt, simán végighallgatta, hogy lerendezem - nyilván ő is azt gondolta, hogy persze, mert hát tényleg az. Ebben az a borzasztó, hogyha okoz is a hormonok változása ilyesmit - bár nekem épp véget ért a menzim, tehát a nagyon okos könyvek szerint rohadt kiegyensúlyozott kellene legyek - szóval az egész azt sugallja, hogy más miatt nem lehetek szomorú, dühös, csalódott, stb. Tehát ami kiváltotta, az tulajdonképpen nem is volt semmi. A lógós kolléga, aki helyett dolgozol, az igazából nem is ad plusz munkát neked, mert te a klimaxod miatt hőzöngsz, a bunkó sofőr nem teljesen normális volt, csak hát az öregedő nők nem tesznek lakatot a szájukra - természetesen a menopauza miatt.
Szóval rossz így megöregedni, nem is tudom, mi lesz így velem. A fiúk meg tényleg ilyenek az édesanyjukkal. Mindegyik. Lekezelően beszél, ahogy majd egy idő után nyilván a feleségével is fog.
Á, basszus, ma el akartam búcsúzni Ferihegy 1-től, van néhány fotóm. Úgy hiányzik Dánia! Már megin' mintha ott sem lettem volna.

Öresundi kiruccanás

Nahát nem hiszem, mosolygok - csak úgy, megyek a csomagjaimhoz, élvezem, milyen otthonosan mozgok. Igen, Koppenhágában vagyok ismét!
(Félek PJ szellemétől, de nem, nem nevet a város gúnyosan rám.)
Ezúttal Vesterbron van a szállás, Istergade, ezt a környéket múltkor alaposan bejártam. A szállás nagyon vacak, közös fürdő, de nem ég a lámpa, még szerencse, hogy sokán sötétedik. Jellemző, hogy a menzim is most jött meg, pedig a múltkori kimaradt - hiába na, 45 vagyok, stresszes az életem. Szerencsére itt nem érzem öregnek magam, pedig rengeteg fiatal mászkál a városban.
Reggel úgy döntök, a Nørrebroba megyek. Erről a negyedről már írtam itt. Most is a Nørreport felől érkeztem, a Dronning Louises Bro-n keresztül. Ahogy belebámultam a sekély tóba, láttam a fenéken egy csomó bicikli roncsot - valami szokás tán ide behajigálni őket? Igazából boltnézőbe jötten, na meg beszívni egy tipikus hétköznapi kerület levegőjét. (Talán a mi VII. kerületünkhöz hasonlítanám, vagy a berlini Prenzlauerberghez.) Továbbra is érdemes felkeresni a Ravensborggadét - a 3 évvel ezelőttihez képest rengeteg dizájner ruha üzlet nyílt erre - persze csupa dán, egyedi, feltörekvő tervezők zömében. Azért akad svéd meg izlandi darab is:) Meg persze még mindig a régiségek, kacatok a régi dán hétköznapokból, galériák, second handek. Az Elmgade nem túl hosszú utca, kisebb ívet ír le, na itt, és a fésű-szerűen nyíló utcácskákban aztán tényleg nyüzsögnek a couleur localt megtestesítő üzletek. Én a ruhára (igen, páva vagyok, mondaná a kisfiam - mit tegyek, ez hobbi nálam, mindenhonnan valami helyi rongyot :D) való pénzem itt el is vertem: Fünf. Egy klassz tengerészcsíkos nyári ruhát vettem. Amikor kérdeztem a tulajdonosnőt, hogy ez dán termék-e, mondta, hogy maga vartta előző nap - és tényleg: ott volt a másik helyiségben egy pici masina, az volt az üzlet - ó de imádom az ilyen helyeket!!!Nagy meleg van, ezúttal kedvenc forrócsokisomhoz sem megyek, étvágyam sincs sok. Koradélután visszamegyek a szállásra, leteszem a cuccom, aztán picit nyújtózom az ágyon, meg amúgy a mosdóban is akad dolgom.
A délutánt a Christianshavnra szánom. Ez a városrész tele van csatornákkal, eléggé felkapott helynek tűnik, rengetek yacht sorakozik a partoknál, zajlik rajtuk az élet, a régi raktárakból kényelmes lakásokat, loftokat, vagy egyenesen luxus rezidenciákat varázsoltak - persze szerényebb hajlékok is akadnak errefelé, bár mondanom sem kell, takarosak azok is. A sziget Stradsgaven - külső része - felöli részét több, mint 10 földbástya szerűség védi, körbe lehet járni, nagy része parkosított. Bekapok egy igen finom málnatortát, aztán elindulok a Prinsessgadén a Christiania szabad terület felé - ez egy régi raktárakból és kalyibákból álló zöld terület - egészen nagy - a híres hippy tanya, már a bejáratnál lepattant korombeli nő kéreget pénzt - őszintén szólva nem sokban különbözik a budapesti hajléktalanoktól. Beljebb érve határozottan a Tacheles jut eszembe (lásd berlini posztomat), persze jóval nagyobb, vannak művészek, akik alkotásaikat árulják, kézművesek (ugyanígy tesznek) és olyanok is, akik a területen termelik a kis zöldésgüket, és azzal üzletelnek. Egyébként úton-útfélen modern installációk, szobrok díszelegtek, némelyik kimondottan jól sikerült (kár, hogy tilos volt a fényképezés), íly módon egyidejűleg a Százados úti művésztelepre is asszociáltam (erről is van itt írás). A növényzet nő szabadon (értsd: gazos, foci pályát kivéve), rengetg a kutya, de meg kell mondjam, sokan konszolidáltanak tűntek, gondozott hézrésszel, stb. Persze az igazséghoz tartozik, hogy bekukkantva néhány épületbe bőven támasztották az asztalt, vagy bámultak maguk elé. Sok kutya is mászkált (kövérek voltak), és töméntelen túrista - na ők számtalan kocsma közül válogathattak. Érdekes egy hely volt, na! Sétálva tovább, elgyönyörködtem a sok ötletesen kialakított házban, a meleg napon zajlott az élet a csatornapartokon, az Opera környékén napozók és fürdőző (!) fiatalok, az Opera mögötti kanális partján régi raktárbakból kialakított luxus sorházak, persze cseppet serm hivalkodók, apró tábla jelzi, hogy az előttük elvezető sétány magánterület. Csak az előttük ringatózó vitorlásokból következtettem arra, hogy ez inkább a felső középosztáály lakta vidék. Nem ám Presztizs-tornyok, meg Marina-part és egyéb borzadályok, szétbombázott Római-part, mint nálunk!
Este jó vacsora az óváros Latin-negyedében. (Ó, az a desszert: párol reszelt alma kehelyben, darált mandulás, olvadt kristálycukros kéreggel lefedve, és rajta a páratlan dán tejszínhab! Roulez!
Másnap ődöngök a belvárosban, nézegetem az üzleteket. Veszek megint egy bonbont a Kroneprinzgade-i csokizóban. Aztán csak úgy elindulok a Kastellet felé. De nem a régi erődbe tartok,  mert ott már jártam (bár hülye voltam, elmehettem volna megint mert tetszett nagyon), hanem térképen izgalmasnak tűnt néhány utca. Na nem is fogtam mellé! Ez a Nyboder, egy sorháznegyed, eredetileg a tengerészet, később a hadsereg tagjai és családjuk számára épült a XVII. sz. végén. Egy részét 1870-es években lerombolták, és tágasabb, modernebb lakásokat építettek a helyükre, de rengeteg utva még ma is kizárólag ezekből a barakk-szerű horházikókból áll. Kicsi távolabb kevésbé szigorú, színes, nagyobb házak állnak, növényekkel befutva, nagyon festői látványt nyújtanak.
Délután nem sok időm marad, és mivel múltkor az Island Brygge negyedet nagyon vonzónak találtam, gondoltam elnézek arra. Mivel nagy volt a meleg, eléggé bágyadt voltam, és bizony fáradt is. Mindenhova gyalog mentem, még izomlázam is lett a combomban és a vádlimban, pedig hetente 3x futok. Kicsit ücsörögtem, eléggé magamba roskadva a parton, és arra gondoltam, hogy azért 3 éve mennyire más körülmények között ültem itt, a kora őszi napban. A  Strøgeten ettem megint egy málna tortát, ezúttal cukormázzal, aztán megcéloztam a könyvárust, és megvettem  -ezúttal 30 százalék diszkont áron egy könyvet, amit három éve drágállottam (majd valamikor beteszem a képét), aztán persze sajnáltam, hogy otthagytam. (Na igen, a meg nem vett könyveknek külön története van - majd mindenütt hagytam ott - lehet, hogy egyszer szánok rájuk egy posztot.) Most itt van, megérte a súlyát is - vagy 4 kiló!:)
Pályaudvar (jaj, azt is nagyon szeretem!), aztán irány Malmö, itt legalább jó volt a hotel. (Nagyon is.) Az Öresund-hídon áthaladva gondolatban lehajintottam, ami nyomaszt (semmi morbid: egy érzésről van szó, amitől szabadulni akartam), még picit pityergetem is a napszemüvegem mögött - éppenséggel örültem, hogy sikerült, mostanában a könnyebbségnek ez a módja is valahogy ritkán adatik meg nekem. Késő délután volt, péntek, mindenütt feltűntek a sörözők, éttermek előtt sorban álló emberek. Vidámak, fesztelenek, és én imádom őket! Kicsi kis séta - mi is a benyomásom? Amolyan aranyos város, de cseppet sem kicsi. Bájos, mint a címerében lévő halacska (kissé idegbajosan néz), de majd másnap a repülőtérre menet látni fogjuk, hogy van itt ipar, kereskedelem, miegymás - persze, kikötő város, a svéd történelemben kulcsfontosságú szerepe volt mindig, rendkívüli elhelyezkedésének köszönhetően. Jellemző, hogy több színháza van, operaháza, koncertterme, és a számtalan tempomban is adnak teltházas hangversenyeket.
A vacsora ezúttal felejtős, örültünk, hogy bejutottunk valahova. Másnap a kikötőt néztük volna meg - na itt még nagyban folyik a revitalizáció, sok mindent nem érdemes egyelőre megnézni errefelé. Persze a csavart torony, meg néhány épület érdekes, de akinek néhány órája van csak, inkább beljebb csavarogjon. Visszafelé a parkon vágonk át, látom a szürke vadludakat, Nils Holgerson madarait. Persze, Stockholmban is ott voltak a Skanzenben, mondhatni molesztálták a piknikezőket, akik képtelenek voltak elzavarni őket. Jókat nevettünk a kislányommal. Mielőtt a hotelben felvesszük a csomagokat, még veszek bonbonokat a Gottelisa (http://www.gottelisa.se/) csokiboltban, és elbúcsúzom Észak-Európától.
Meglepetésemre egész nagy a malmöi reptér, majdnem, mint Catania. Mire kiérünk, esik az eső, szerencsére nincs késés. Felszállásnál bámulok ki, amig tudok a középső ülésről. Különösebben nem szomorkodom, biztos vagyok benn, hogy jövök még errefelé. Különben is, a lélek néhány napig még ott van. (Mondjuk mostanra nem. Épp elegem van a verkliből egy napot követően.)
Hát kicsit hoszzúra (és sziruposra) sikeredett. Járjatok arra!

(Mivel többedszerre járok itt, olyan hangulatokat igyekeztem elkapni - csekély sikerrel - amelyeket még nem próbáltam. Így ez egy elég szubjektív összeállítás. Ezért blog!)

Központi pályaudvar

Eurovisio Dalfesztivál elődöntő

Ma este javítgattam a szakadt ruhákat, kisfiamma voltunk ketten. Akatra nézni a dalversenyt, hát mondtam, üsse kavics, kapcsolja be nyugodtan, pedig épp a Hoffmann meséit hallgattam. Szóval hát, tudom sznob vagyok, de tényleg nagy engedmény volt ez részemről.
Pont valami vicces montenegrói szám szólt, de utána hosszú ideig csupa gagyi (izlandi is), ügyetlen, mesterkélt (mesterséges) műsorvezető bábokkal, akik görcsösen ragaszkodtak a hosszú időn keresztül begyakorolt mimkához, gesztusokhoz, tartáshoz, kínosan ügyelve arra, nehogy elfeledkezzenek magukról, és aztán olyanok legyenek, amilyenek valójában. Jaj rettenetesek voltak.
Nekem tetszettek a montenegróiak, izraeliek, moldávok, osztrákok, voltak jó megoldások a san marinoi dalban, és hát még a magyarok is egészen jók voltak. Na de a többi! Dög unalom, igénytelenség, ízlésficam, bánatosan nyekergő, faképnél hagyott kislányokkal, vagy műcicijüket dobáló rimákkal. Perxze utóbbiak jutottak tovább.
Rejtély, minek dalversenynek nevezni ezt a cirkuszt, amikor egész más kritériumok döntenek. Lehetne a címe mondjuk Mega Prosti, vagy ilyesmi.

"Ebben a gyalázatos országban, amelyben úgy látszik, kevés embernek volt anyja. Mert itt csak az anyaföldet, az anyaországot, az anyanemzetet, az anyanyelvet, az anyaszentegyházat, az anyapártot szokás és kötelező tisztelni és szeretni. Az „egyedüli példányok”, akikből nem élt több és most sem él, a hasznavehetetlenek pusztuljanak. Pusztulásukkal is az államháztartás és a magánzsebek egyensúlyát szolgálják."

Szomorú cikket olvastam ma Mihancsik Zsófiától a Galamuson. Ha nem ismerném a szerző kilétét, Orwellre tippelnék. De ez egy szavahihető publicista öreg édesanyja kálváriájának története. És valahogy olyan dolgok jutottak olvasás közben az eszembe, hogy ezt nem pénztelenség, trehányság,  racionalizmus, hozzá nem értés idézte elő, hanem valami mérhetetlen cinizmus. (Javallom még a többi hivatkozott cikk átolvasását is, és garantált az aznapi depresszió.)
Szóval ki van ez találva. Az olcsóbb gyógyszerekkel válságos helyzetbe hozuk az idős betegeket, akik amúgy is komplikáltabb szereket igényelnek, lévén több "nyavajájuk" van, mint mondjuk egy 30 évesnek. Szervezetük rosszul reagál, hát bekerülnek nyomorúságos kórházakba (ismerem a helyzetet, apósom éveken keresztül kórházról korházra járt, egyik helyen méltatlanabb körülmények várták, mint a másikon - mindezt orvos baráti protekció, rengeteg pénz leszurkolása ellenére, de a cikkíró is pont ilyesmiről szól). Ha magatehetetlenek, öregek otthonába - és hiába a luxus időskori apartmanház, az ellátás ott is olyan, amilyen - ha nem kifejezetten embertelen. Nekem totál az jött le, hogy Magyarország vezetése nem kívánatos polgároknak tartja a nyugdíjasokat, és különféle mechanizmusok útján egyszerűen "eltávolítják" őket a rendszerből. Aki öreg, és nyugdíjat kap, azt minél előbb intézzük el, de ha még életben akar maradni, akkor úgyis a jóérzésű családtagok - akik ezt képtelenek nézni - magukhoz veszik, és majd valamelyik (legvalószínűbb, hogy nő) rokon gondját viseli. Ha már az alkotmányban is bennefoglaltatik.

Kereszteződés

Könyörgöm szűntesse meg valaki az Etel út - Tétényi út kereszteződésében a balra kanyarodóknak a tele-zöldet! Gyakran 5 percet is kell állni, mert nagyon kevés idő áll a gépkocsik rendelkezésére az áthaladáshoz. Ha beér a megállóba egy busz, rengetegen szállnak le, köztük öregek, invalidusok, kisgyermekesek, akik a 2 x 2 sávon lassan tudnak áthaladni, ki vannak téve ezzel a türelmetlen, esetleg figyelmetlen autósoknak, és hiába van előnyük, veszélyben vannak, az autók meg hossszan pöfékelnek - szóval nem jó senkinek, nem értem, miért nem lehet külön lámpa ennek a sávnak.

Anyák napja előtt (kaptok picit a pofátokba)

Lerágott csont, mégis újra és újra felbukkannak a formájukat remekül örző hollywoodi sztárok - ezúttal az e heti Nők Lapja került kezembe, ahol a közelgő anyák napja apropóján fotót és néhány sort közöltek többek között Angelina Jolie-ról, Meryl Strteepről, Sarah Jessica Parkerről olyan megjegyzésekkel, hogy remekül néz ki, meg hogy az anyai teendők számára a kikapcsolódást jelentik. Nézzétek ti, hétköznapokba beleszürkült, megunt, fáradt, kiégett, örökké rohanó, mindenbe belekezdő, szerepek között kötéltáncot járó, semmibe vett, kifacsart, kihasznált, csóró magyar anyák, nézzétek csak: igy kell ezt csinálni! (Szégyelljétek magatokat, amiért nem megy!) Ja, hogy ezt az újságot nagy többségében nők írják és szerkesztik nőknek?