A nyár utolsó napjai északon

Hurrá, nekem 4 napon át érezhetően jó volt! A finnországi Turkuba immáron közvetlen járattal repül a WizzAir - és kivételesen pontosan is indult. Idehaza épp készült őszbe fordulni a nyár, akárcsak 2 évvel ezelőtt. (http://melisandegyuruje.blogspot.com/2008/09/helsinki-turku-nantali-2-nap-szakon.html) Szerencsére kint gyönyörű, napos, nálunk október közepén szokásos idő volt. A reptérről (az egy vicces barakk, a nemzetközi terminál 2) rövid kitérő után, több híddal összekötött szigeten áthaladva értük el az Airismaa sziget déli csücskénél lévő kompot, amelyet dróton húz valami szerkezet. A hajóállomás melletti pici öbölben nyaralóházak vannak, legtöbb előtt hajó is ki van kötve. Ezután tovább autózunk Aaslauluto szigeten, egy Hanka nevű kis településig, itt már egy komolyabb hajó vesz minket fel, közel egy órát utazunk, a felső fedélzeten üvegfalú fedett rész, előtte asztalok, két csinos, magam korú finn nő élvezi a napsütést, előttük egy pohár sör - micsoda királyság, bent a melegben némileg kapatos társasággal vannak, közülük is időről időre kijönnek néhányan. Kivételesen lefotóztatom magam a telefonommal - felismerhetetlen vagyok a sötét szemüveg mögött, ki fogom ide tenni, lássák, ilyen vagyok, legalábbis ez a kívánt (cél) állapot. Sok sziget és sziklazátony között haladunk, a szakadozott felhőzet a látkép különböző részeit helyezi megvilágításba, ahogyan tovahalad - egészen különleges hangulatot teremt. Kár, hogy nem tudom profin lefotózni, vagy lefesteni! Még egy kis kompozás, és Airistoba érünk. Ez egy üdülőtelep, homokos stranddal, apartmanokkal és feljebb egy kicsit faházakkal, amelyeket ki lehet bérelni, de van, aki majdnem egész évben ott van. És persze vitorlás kikötővel, étteremmel, teraszokkal. A fenyves a partig ér! A mi házunk 2 szintes, kandallóval, szaunával - a vendéglátónk 2 üveg vodkát hozott, és nagyon rendes volt, mert elvitt egy vinotékába, hogy válasszak, mert nem iszom vodkát. (Finnlandiát sem!) Vacsorám mi más, mint lazac, a tetején pirosra sült rákkal, alig bírtam kibontani. Odakünn későn is zajlott az élet, tűz volt a parton, valami halász ünnepség. Isteni reggelink van - pácolt heringet eszem, mint mindig, ha északon járok, isteni finom kenyérrel. Aztán sétáltam a kikötőben. A sima falú gránitsziklákon valaha ott járt hajók nevei voltak festve, némelyiknek még a lajstromszámát is odaírták. Milyen jó teraszon, melegen beöltözve borozgatni!
Mire Turkuba értünk, esett. Elsétáltunk az Aboa Ventus & Ars Nova múzeumba a folyóparton. Itt a középkori Turku föld alatt feltárt romjai voltak. Megtudtuk, hogy már a XIV. században is voltak luxuscikkek a városban, pl. velencei üveg maradványokat találtak - tehát virágzott a kereskedelem. 1827-ben porig égett, teljesen ujjá építették, a városszerkezet is módosult. A szemerkélő esőben felsétáltunk az ősi székesegyházig, de épp valami konfirmáció volt, vagy mi.
Hétfőn végre egyedül! A finom skandináv reggeli (Delisa, eszembe jutott a cikked!), aztán végre van időm a szombati Népszabit átolvasni - ennyi cikket még nem olvastam egyhuzamban nem tudom milyen régóta. Demokrácia és tekintélyelvű kormányzás - gyorsan átlapozom, olyan távol van most minden, és annyira nem lett volna odaillő! Ülök egy karosszékben, szól háttérben a finn televízió, kint még borús reggel - ez is királyság volt.
Elindultam tunika-kardigán-tweed zakó-kasmírsál cuccban, és még kellett is odakünn, de mire leértem az Aurajoki folyó partjára, gyönyörűen sütött a nap. A folyóparton volt a korábbi városközpont. A mai centrum oldalán lévő partszakaszon jobbára - engem német hatású - romantikus stílusú házak sorakoznak, de itt látható Turku legrégebbi polgárháza - ma Patika Múzeum - az egykori Qwensell-házban. Sajnos hétfőn minden kiállítás zárva, így az Aboa ventuson kívül nem láttam egyet sem. A folyópart ezen a részen gyönyörűen parkosított, egy gyaloghíd is átível felette padokkal, virágokkal berendezve a számos autós híd között. Na itt elkolbászol az ember, kicsit erre, kicsit arra. Megnézi a városi könyvtár skandináv klasszicista (?) vörös téglás homlokzatát, mögötte pedig a modern bővítést. Vagy egy szép ház, ahol talán III., de biztos, hogy Sándor cár szált meg, amikor az immáron Orosz Birodalomhoz tartozó Turkuba látogatott. (Napjainkban többek között az olasz és francia konzulátus helye.)
Ha az ember felmegy a székesegyház mögötti dombra, az az egyetemi negyed (ezért a sok fiatal a városban). Ebben érdekes inkább a sok-sok régi faház volt, rengeteg juharfával az utcákon és a kertekben is, és inkább orosz, mint skandináv stílusúak - ettől persze aztán nagyon finn. (A városban egyébként sok orosz eklektikus kőépület és meglepően sok szecessziós ház található.) A negyedből le lehet sétálni a folyópart jóval elhanyagoltabb részére, leülök a rakpart lépcsőre cigit szívni, verőfényes októberi nap aranyba von mindent. Kicsit még mászkálok, megnézem a főtéren található piacot, itt kapok SMS-t a főnökömtől - elfelejtette, hogy szabin vagyok, ő most nyaral, de megelégeltem, hogy a nyáron másodszorra zavarnak szabi közben. Aztán beülök ebédelni a vásárcsarnokba. (Erről is írtam már korábbi látogatásom apropóján - kb. 120 éves épület, az ételek minősége nem hasonlíthaó össze a vámház körúti csarnok mű-zöldségeivel és színtelen húsaival. OK, a halkínálat esetén mondjuk nem is lenne fair hasonlítgatni.) Először is veszek kézzel készült bonbont, aztán valami mini pitéket rendelek magamhoz. kultúráltan le lehet ülni, könyvek vannak kirakva, meg újságok, szóval lehet olvasgatni is. Aztán megkezdem bevásárló körutam, közben persze látok egyet s mást. Végül csak a Marimekkonál veszek egy topot. Némi őgyelgés után visszamegyek a hotelbe, 6-ra jön értünk valaki, elvisz minket vacsorázni. Isteni grillezett lazac, erdei gombás szósszal, hozzá egy pohár argentin (jó volt) pinot gris, ja, előtte egy jó proseco. A desszert karamellizált mocsári málna lekvár finom mascarpone krémen (nem a szarvasi, félig vajas) egy szabályos golyó vanília fagyival és menta levéllel. Könnyű és finom volt, és főleg organikus, ezért hát volt íze.
Kedden már csak a délelőtt volt az enyém, úgyhogy vettem a csarnokban bonbont a csokisnál, ameg még néhány ajándékot. És elindultam megint a folyó mellett, gyönyörű időben, le, a torkolat felé. A túloldalon zömmel modern lakóépületek, irodaházak, és persze parkok. Ahogy haladok, egyre több modern épület bukkan fel, amely megjelenésében szervesen próbál illeszkedni környezetéhez, kihasználva a víz közelségét. A koppenhágai Island Brygge déja vu érzetét kelti, de mondhatnám a londoni Camden Lockot is, vagy - végre végre - valami hasonlót a Petőfi-híd pesti hídfőjénél a Nemzetitől elindulva. De van egy nagy különbség: az említett helyeken zavartalanul le lehet menni a vízhez, mert a rakpart nem városi autópályként funkcionál, és ez teremti meg a szimbiózist város és természet között. Itt is - akár az összes említett helyen - régi raktárak állnak a parton. Ezek most más funkciót kaptak, szépen felújítva, dekorálva igazi színfoltjai lehetnek egy városnak. (Itt jegyzem meg, hogy 2011-ben Turku lesz Európa egyik kultúrális fővárosa. Itt a raktárnegyed rehabilitációja majdnem készen áll. Pécsen meg talán átadják decemberre a Zsolnay gyárat.... Berlin előtt két nappal jártam ott, de nem is írtam róla, annyira kiábrándítónak találtam. Olyan gagyi volt, hogy inkább nem rúgtam rajtuk még egyet én is. Persze nem azt akarom mondani, hogy nem szép a város, mert az, de hát élte az álmos mindennapjait - hétvégén. Erről ennyit.) Ja, a part is gyönyörűen parkosított, régi vitorlások állnak kikötve - némelyik étterem, némelyik pedig megtekinthető. Ilyesmik teszik színessé, mint 100 éve közlekedő icipici komp, szökőkút, amely a vízben áll, régi kikötői betonelemen, és egy visszabukó halat formáz. És látom a vadkacsákat, akik napoznak az aranyos fényben, meg locsognak, hirtelen hátatfordítanak. Jó volt bámulni őket is!
Aztán ki a reptérre, cigit szívok, megiszom egy doboz sört. A gépen egy nepáli egyetemista ült mögöttünk, egy idősebb finn úrral beszélgetett, igazából semmi különöset, de mégis jó volt hallgatni - sose találkoztam nepálival.
Úgy lépek az előcsarnokba, mint egy marslakó, ki tudja mennyi idő, míg megint arra járok. kint ömlik az eső - valahogy nem bánom, hogy nem tolakszik a kánikula. Tavaly ilyenkor még Koppenhágába készültem. Hát most csak valahogy lesz. Momentán a fizum sem kaptam meg, mert inkasszált 14 milát az APEH. Micsoda királyság, így Görögország meg Finnország után + iskolakezdés, füzetek, könyvek, ebédbefizetés. Vághatok így neki a hétvégének!
Képek jönnek!