Carson McCullers: Magányos vadász a szív

Hát ezt a könyvet valamikor tavasz elején olvastam, éspedig a nokert.hu ajánlására, amelyen felbuzdulva már tavaly nyáron elolvastam az Esküvői vendég c. könyvet. (Egyébként utóbbi jobban tetszett.) Már azért is érdemes volt elolvasnom, mert vonzódom az amerikai Délhez, a fülledt posványosságához. (Ma már nyilván nem igaz, de a 60-as években még feltétlenül.) Míg az Esküvői vendég a második világháború utolsó évében, emez a háború előestéjén játszódik. Egy karakter (süketnéma) 4 ismerőséről van szó, mindnek megvan a maga keresztje: néger, kiüresedett házasságban él, stb. A 4 ember különös ragaszkodással csüng rajta, ő azonban a félkegyelmű egykori lakótársát érzi magához legközelibbnek, aki a regény cselekménye idején már otthonban van. (Talán homoszexualitásról van szó? Semmi nem utal erre, de McCullerst foglalkoztatja a téma, egy másik könyvében nyíltan fel is veti.)
Amiért a feminista oldal ajánlójában szerepelt, az a 14 éves kislány, Mick (érdekes, fiús neve van az Esküvői vendég főszereplőjének is: Frankie.) A felnőtt kor küszöbén álló lány, aki más álmokat dédelget, mint a többi kortársa: el akar érni valamit, és szeretne egyenlő esélyeket ehhez. Mág nem ismeri a két társadalmi nemre osztott világot annyira, hogy meg tudja fogalmazni magányossága okát, de érzi, hogy nem intellektusa alapján fogják megítélni - klubtagságra vágyik, miként az esküvői vendég Frankie-je. Érdekes, mindkét szereplőt kicsit elhanyagolja a családja, vagyis inkább a látómezejük perifériájára kerül sok gyerek közt az utolsó, vagy mert az édesanya meghalt), és a néger háztartási segítő tölt be afféle pótmama szerepet.
Megpróbálom idemásolni, mit írt Rita a Nokert.hu-n arról a traumáról, amikor a kislányból kamaszlány válik. Nagyon jól megfogalmazta, helyettem is.
"... kiválóan megmutatkozik az a jelenség, amit Judith Halberstam így jellemez: „A kislány számára a pubertáskor nem más, mint korlátozásból, büntetésből és elnyomásból álló lecke.” (Female Masculinity, 6.) („Ne ülj széttett lábbal, ne legyen akkora hangod, ne egyél annyit, ne álmodozz, járj két lábbal a földön, ne legyenek nagy terveid, nagy elvárásaid, fogd vissza magad” stb.) Beauvoir is hasonlóképpen ír a szabadságra vágyó, és környezete által megmosolygott („majd benő a feje lágya, majd rájön, hogy – kedvencem! – Ez „nem úgy működik” ) lány éréséről, a felnőtté válás szükségszerű (?) folyamatáról:, „A fiatal lány lassacskán eltemeti gyerekkorát, azt a független és akaratos kis lényt, aki volt, és lehajtott fejjel átlépi a felnőttkor küszöbét. Tudomásul vette végre, hogy nő.” (A második nem, 282.) Halberstam hangsúlyozza, hogy a vadságot, szókimondást, lázadó, a nemi elvárásokkal így szembeszegülő jellemet csak a felnőttkor küszöbéig tolerálja a nőnél a társadalom, és ott is csak bizonyos mértékig. Valószínűleg McCullerst magát azért marasztalták el sokan azzal, hogy „gyerekes”, mert nem lépte meg ezt az önpusztító lépést, csak hogy a társadalom bólogasson. A nem feminista kritikusok is azt vetik szemére rebellis (de sajnos, nem éppen vidám véget érő) női karaktereinek, hogy „nem fogadják el nőiességüket” – kérdezem én, a férfi mivoltot mikor kell „elfogadni”, tudomásul venni? ... E megfogalmazásnál nagyobb bizonyíték nincs is arra, hogy valójában milyen feszültséget bont ki McCullers műveiben. A kritika általánosít, McCullerst mint a „felnőtté válást” érzékletesen ábrázoló szerzőt méltatja. Valóban létezik olyan személyiségelmélet (pl. Erikson, erről bővebben lásd itt), mely a lázadást a tizenéves korhoz köti, és a felnőttséget a szükségszerű konformitással azonosítja, tehát ez a fajta „kijózanító elnyomás” nemtől függetlenül is érvényes. Az egyén kibontakozását továbbá faji – és osztálykülönbségek is gátolhatják – McCullers ezt híven meg is mutatja, ahogyan azonban azt is, hogy a nőknek, nemüknél fogva, egy további, és talán a legnagyobb korlátozással kell szembenézniük. " Forrás: ww.nokert.hu