Periférián

Dühös vagyok. Mert a munkahelyemen úgy éreztem, hogy megbecsülnek. De ez nem igaz, csak kapok valami ellenszolgáltatást, alkalomadtán dícséretet a munkámért. Amikor elkezdtem, bármi áron saját egzisztencia kellett, ogy a viszonylagos függetlenségem meg tudjam teremteni, ezáltal mozgástérhez jutva én irányíthassam az életem. Sokáig hallottam, mennyire meg vannak elégedve velem, és az volt az érzésem, megvan a saját helyem a 10 fő alatti kis csapatban. Tisztába lettem néhány tulajdonságommal, miként tudom használni/hasznosítani azokat, és hogy mikre vagyok képes. Már négyéve bejárok nap mint nap. Mostanra (igazából már úgy egy jó éve) rádöbbentem, hogy sose fognak befogadni, és kis túlzással, de levegőnek néznek. Mint ha ott sem lennék. Ugyanis én vagyok az egyetlen nő. Pontosabban van egy kolléganőm, aki hetente két délelőttöt az irodában tölt, és akkor jobban is érzem magam. De én egyedül vagyok a munkám illetően, ők csapatban, persze ez a cég struktúra miatt van így. Én vezetem az irodát, ők szervizesek, illetve kereskedők, járnak a gyárakba, van közös téma, ha probléma van, együttéreznek, egymással megbeszélik, megosztoznak a felelősségen - ezkeből nekem semmi nem jut. Ők együtt mennek ki cigizni, megy a nem dohányos is, én maradok. Gyerekszülést terhességet megtárgyalnak, de én mintha ott se lennék, pedig egyedül én szültem, a néha belátogató kolléganőt is beleértve a csapatból. Nem mintható az észt akarnám ezzel kapcsolatban osztani, csakhát ez is mutatja, hogy én nem érek annyit, az én szavam nem olyan fontos. Nem ritka, hogy mégis bekapcsolódok valami beszélgetésbe, és a mondanivalóm közepén észreveszem, hogy nem figyelnek rám. Fel sem tűnik, hogy elhallgattam! Mondjam, hogy a fizetésem jó 20%-al alacsonyabb bármelyiknél, pedig hatalmas pénzek mozognak a feladataim elvégzése közben - több tízezer eurók! (OK, ez igaz a többiekre is.) A többieknek jár a home office, ha nem kell ügyfélhez menni, van hogy egy hónapban csak kétszer. Ennek ellenére, ha beesik néha egy túlóra, azt fizetik nekik. A sales-es sem jutalékra, hanem fixre folgozik - és kétszer annyit keres, mint én! És még csak nem is sikeres! Úristen, hogy hány balfa...-kodását hoztam én rendbe! És nem csak az övét! De a karácsonyi partikon én ülök az asztal szélén, ha jönnek-mennek, velem nem fognak kezet, csak odaköszönnek, alig voltam szabin, hogy ne csörgött volna rám a telefon, vagy SMS.
Ami tegnap kiverte a biztosítékot, az volt, hogy a főnököm velem alig beszél, viszont az egyik szervizes - elnézést, de atom egyszerű, nem csinos - feleségével kötetlenül társalgott. Tudom, hgy ragaszkodik hozzám, de egyszerűen írtózik attól, hogy fele olyan közel kerüljön, mint a férfi dolgozókhoz. Mert távolságtartó, ami jó, de valakivel jobban.
Szóval akezdeti jó már kevés, előjönnek a negatívumok, amelyeket ideig-óráig el lehet nyomni, meg lehet magyarázni, de szerintem intő jel.