Humorosra sikeredett a Bizottság együttesről szóló Múcsarnok kiállítás, igazi korrajzot kaphattak a közelmúlt iránt érdeklődők a 80-as évekről, vagyis hát egy kis szeletkét. A tinédzser fiam és unokaöcsém is élvezte.
A bizottság annak idején - mint oly sok más ember számára - a "nem érdekel mit szóltok hozzá" érzés kifejezője volt, merészségük, hivatalos művészeti ideológiával szembehelyezkedésük mindig nevetést csalt ki belőlem, főleg mert nem vették magukat komolyan. De akkoriban én még igen fiatal voltam, fénykorukban el sem jutottak hozzám. Később a fiatal képzőművészek számára évente rendezett tárlatokon is rendszeresen előfordultam - magányos, önmegismerő/definiáló éveim voltak ezek - azért, hogy nevessek. Nem kinevessek - szó sincs erről, ahogy mondtam, a hivatalos komollyal szemben nem komolyan határozták meg magukat.
Ahogy beléptünk, egy temető szerű terembe érkeztünk: műfűvel borítva, a falakon két oldalt kis fülkék, középen pedig csobogós-minitujás, lámpával megvilágított, széllal felfelé fújt fóliákból képzett mű-öröktűz. Mindez kicsiny medencében áll, élő aranyhalakkal, körbe futó kiselefántokkal a peremén, felül pedig az együttes tagjainak mini szobrocskái - a Népstadion szobrainak stílusában. A mini fülkékben ismert művészek beszélnek az együtteshez való viszonyukról, ha beléjük kukkant az ember. Továbbiakban kortárs lemezekbe lehet belehallgatni, és persze a képzőművész tagok alkotásai is megtekinthetők. Aztán egy teremben filmvetítés, augusztusban készült interjúkból. Majd ismételten az alkotások. Némelyik kimiondottan esztétikus, a legtöbb viszont szerintem eleve polgárpukkasztó szándékkal készült. (Ami nem baj.) PL. Wahorn András: A miniszter elmegy Mercédeszével a 2110. sz. kocsma előtt. És ez a kép átment a zsűrin, kiállították, de a kiállítást megnyitó akkori kultuszminiszer, amikor meglátta saját kezűleg szedte le. Annyira abszurd, és mégis lehetséges, és nem csak a késő Kádár-kor sajátja!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése