2009. május 27., szerda

Ebi

Múlt héten elment a kutyánk, aki 16 évig volt velünk. Na jó, pontos leszek: 15 évig. Kb. fél évesen szegődött utánuam, és fogadtam be, november körül lett volna 16 éves. Előbb volt, mint a gyerekeim. Szép kort ért meg, és szerintem szép élete volt. Sokat volt a Balatonnál, így volt kert is, de a lakásban mindig a közelünkben lehetett. Vittük néha utazásra is - na ez nyilván nem tartozott a kedvencei közé. Mondanom sem kell, mekkora űrt hagyott maga után. Az évek során megvolt a sétautunk. Találkoztunk ismeretlenül is ismerős kutyásokkal, jóidőben bolt előtt tereferélő boltosokkal, láttuk a szép bel-zuglói kertket, főleg téli, villanyos időszakban bekukkantottunk lakásokba - megvoltak a kedvenveim. Együtt vittük az újrahasznosítóba a hulladékot, mentünk a boltba időnként, ha nem volt otthon senki. Sokan nagyon sajnálják a környezetemben, nekik is furcsa nélküle. Hát kutyám: rest in peace!

2009. május 18., hétfő

Jaj, úgy élvezem én a strandot

Gratulálok a kedves Budapest Gyógyvizei és Hévizei Zrt-nek, amiért 30 fokos nyári melegben, vasárnap nem nyit ki a Paskál strand, és Csillaghegyen is csak a sátorból lehet kilépni, hogy az ember élvezze a napot. Tényleg nem kell az a + bevétel, amire ezen a hétvégén szert tehettek volna?
Marad a dagály, belépő 2200 hétvégére, felnőttnek. Viszont lehet kártyával fizetni. („Nem biztos, hogy működik!”)
Közönség a szokásos – nem minősíteném, ilyen is van. Elhízott, tetkós emberek, kövér kisgyerekek, rengetek műcicis nő, rendszerint ronda fürdőruciban. (Én is egy 10 éves dresszben feszítettem, mert nem volt kedvem bikinivonalat gyantázni, abban pedig nem látszott, hogy fujj, milyen ápolatlan vagyok! (Nem elég, hogy "szottyadt" mellekkel égetem magam!)
Park rendben.

2009. május 12., kedd

Most már elég!

Szombaton kső este valamelyik nagy kereskedelmi TV leadta a Most már elég! (Enough!) című filmet, Jennifer Lopezzel a főszerepben. Tök véletlen kezdtem nézni. A téma a családon belüli erőszak volt. Nőcit csalta a férj, és amikor szóvá tette, hatalmas pofont adott neki, és amikor ezt is kifogásolta, akkor még egyet. És persze jött egy kis szóbeli fenyegetés, oly formán, hogy férj szereti az asszonyát, de ő az erősebb, meg különben is ő keresi a pénzt, és nem kell tekintettel lenni a feleségre, aki vegye úgy, hogy fizeti a jóléte árát.
Szóval: asszony meglóg a gyerekkel (az első kísérlete kudarcba fullad, majdnem agyonveri a férj), de persze a férj mindenhol utoléri. Klasszikus elveszem a gyereket szlogennel fenyegetőzik (ja, ilyeből nekem is jutott, mondjuk verés nélkül, de köszike!), minden látszólag a férjet támogatja. Szumma szummárum: csodás véletlenek folytán főhősünk talpra áll anyira, hogy elhatározza, felvezi a harcot, és trükköket talál ki – egyszóval kezébe veszi a sorsát: lesz, ami lesz, de egy próbát megér alapon. És ez a film fő erénye: nincs elrendelve, hogy tűrni kell az alávetettséget! És lám, törvényszerű az is, hogy a zsarnok megijed már attól is, hogy szuverén embernek immáron a másik. Kész megvédeni a határait. Persz végén megy a csihi-puhi (nemhiába holywoodi film!), ugyanis asszony önvédelmi leckéket vesz. (Idézet Sulinetről: „A Krav Magát eredetileg az izraeli hadsereg számára fejlesztették ki, kifejezetten szem előtt tartva a női katonák igényeit. Az önvédelmi fogásokat és gyilkosan kemény erőnlétfejlesztő gyakorlatokat kombináló Krav Maga az egyik legdinamikusabban fejlődő fitness irányzat Amerikában. Rendszere az emberi test ösztönös mozdulataira és természetes reflexeire épít, és helyzetei a mindennapi élet olyan konfliktusait utánozzák, amelyekben a küzdő felek félelme, idegessége és fáradsága mind-mind fontos szerepet játszik a küzdelem végkimenetelében.”
Üzenet tehát van: meg kell próbálni, sikerülhet!!! Hajrá bántalmazott nők!

2009. május 6., szerda

Harminchét

Hát, elnézegetve az Operaház jövő évi programtervezetét... nem sok pénzem fog a méregdrága jegyekre elmenni. Egy Rózsalovag, Kis kéményseprő, azt jónapot! Szerencse, hogy Szegeden jövőre is lesz Adriana Levouvreur és Faust elkárhozása! Ezekre nagyon kíváncsi vagyok, sajnos idei anyagi lehetőségeim nem tették lehetővé, hogy leutazzak a Dél-Alföldre. Reménykedem még Debrencenben (idei Ruszalkára nagyon kíváncsi lettem volna), aztán ott lesz idénről a Xerxes, Mahagony, esetleg a Pomádé, és valami Verdi vagy Carmen a gyerekekkel. Bécsben Machbet lesz...
http://www.momus.hu/index.php?cat=16

2009. május 5., kedd

Cecilia Bartoli

Kép: intermezzo.typepad.com
Nyugodtan mondhatom, hogy élő legendát láttam. Ízig-vérig művészt, méghozzá olyat, aki mindenki által elismerten ott van műfaja legjobbjai között. Lehetett persze hallani fanyalgásokat, hogy mini hang, meg hogy testőrök kísérik, és különben is, csak a stúdiófelvételeken érvényesül a technikája (igen azokon IS). Ehhez képest a MÜPA 7 óra után megközelíthetetlen volt, megtapasztalhattuk, milyen sznob is a magyar közönség. (Persze inkább idejöjjenek, mint a Ben Hur show-ra!)
Sajnos az orgonaülésen ültünk, így a művésznő végig háttal énekelt nekünk (bár a ráadásban a Hamupipőke ária egy részét a nagy publikumnak háttal, felénk fordulva adta elő), de még így is lehetett érzékelni sajátos éneklési módját. A jellegzetes mimikából így kevés jutott, de a mozdulatait, ahogy a zene hangulatába beleélte magát – abból ízelítőt kaptunk. Nem mondom, ha többször volna alkalmam látni élőben, akkor még direkt érdekes is lett volna megtapasztalni, milyen az, ha nem felnk árad a hangja. Ja, és utáltam, hogy össze voltunk passzírozva! A mellettünk ülő rajongó fiatalember és a zene közbeni poénokat hangos kacajjal díjazó mamája is idegesítő volt – de az ötödik sorban is az lett volna.
Amúgy nagyon szimpatikus művészt láttunk. Mosolygott, hálás volt, örült az ünneplésnek, nekem nagyon közvetlennek tűnt – mindamellett vérprofi volt (pl. ahogy komolyan, néhány szóval megértette magát a zenekarvezetővel vagy épp a csellistával, és ahogy az utolsó szótagoknál „feltette” a mosolyt – és mindezt mesterkéltség nélkül! Gyönyörűek voltak a ruhái – a második rész vörös költeménye külön tetszést aratott (OK, az én stílusom Callas gardrobja, de akkor is!). Még valami: a sűrű, hullámos, fekete haja őszes volt! Miért írom ezt? Mert megengedi magának, hogy ne fedje el festékkel - szerintem ez is emberi nagyság valahol! Ő ilyen, és kész! Hány magyar celebecske tenne ilyet (férfiakat is beleértve)?
A hang: mivel háttal énekelt, tényleg kicsit távoli volt, de feltételezem épp ezen oknál fogva. És kicsit. A technikája tényleg bravúros, koloratúrái „ellenére” kiegyenlített, bársonyos mélységei vannak – valóban igazi mezzó! Ilyen lehetett Malibran – akinek egyébként a műsort ajánlotta. A program is azoknak a zeneszerzőknek a műveiből állt, akik Malibran kortársai voltak, sőt esetleg neki is (az ő hangjára) írták a műveket. Több zenekari, vagy hangszerszólós betét is elhangzott, szintén abból a korszakból. Ha kellett, gyönyörű, jól hallható pianokat énekelt, de a forte részeknél igenis odatette magát. Nem akar ő Giocondát meg Carment énekelni. A repertoárjához meg van hangja. Ő pl. tudja, hol a helye. Átszellemülten, éterien (de nem siránkozva!) énekelte Rossini Othelójából a Fűzfadalt, de igazából akkor lubickolt, amikor humoros oldalát is megcsillogtathatta. Johan Nepomuk Hummel dalában a koloratúrákkal jódlizott, de szellemes volt a Hamupipőke ária (ezt még a ráadásban is elénekelte újra), vagy a Malibran szerezte Ratalplan dal.
Frappánsan kéne befejeznem a beszámolót, álljon itt annyi, hogy ha már nem tudtam dedikáltatni a nem létező CD-met, akkor legalább igyekszem beszerezni, méghozzá Salieri albumot. (Jut eszembe, a Händel áriaestje – na, arra igen kíváncsi lettem volna…)