2011. szeptember 28., szerda

Kopaszi-gát

Vasárnap délután a Kopaszi-gáton sétáltunk. Most jártam itt először, gyönyörűen rehabilitálták az egykori ipari területet. Érdemes lesz ebben a hosszú őszben megejtenin egy ebédszünet pikniket errefelé, mert közel dolgozom.
Az italt a Fruska nevű egységben fogyasztottuk, nagyon hangulatos hely, a Juci világa blog ajánlotta, de a mellette található Ponyvaregény is szimpatikus volt. (Ők egész télen nyitva lesznek.)






2011. szeptember 27., kedd

Ludwig Múzeum, "MUPA-sétány"

Szombat délután eljutottam a Ludwig Múzeum Moholy-Nagy kiállítására. Kicsit elszégyeltem magam, mert igazából csak annyi tudtam, hogy tervező volt, és valamilyen okból úgy gondoltam, hogy forma. Közben pedig festő, fotóművész, jelmez. és díszlettervező. És több dokumentumfilmet is készített az ő sajátos, expresszionista látásmódjával. Pl. Berlinről, ezt vetítették is egy elkülönített helyiségben, bánom, hogy nem néztem végig, ment folyamatosan. Nekem a ma is modernnek számító, mégis különleges, letisztult finomságú díszelttervei tetszettek a legjobban, amelyeket a berlini opera számára tervezett. Illetve az északi körútján egy norvég és egy finn kisfiúról készített képei. Utána a könyvesboltban megint el tudtam volna a fizetésem külteni, "szerencsére" teljesen le vagyok gatyásodva.
Kiállítás után sétáltunk a környező parkban - ez a megújuló külső-ferencvárosi Duna-part része, engem egy lehelletnyit Koppenhágára emlékeztet, főleg így ősszel. Kár, hogy a Nemzeti előtti részt, a Sororksári út felől egy újebb irodaház elveszi a teret. Sokat vitatják az épületet, ennek ellenére, ha már ott van, kaphatott volna egy szép parkos térséget arról az oldalról is. Sajnos az építkezés miatt a medencék is szárazon maradtak most. A hg.hu-n (hg.hu) láttam a terület további - Lágymányosi hídon túli részére a fejlesztési terveket, és nem mondanám, hogy tetszettek. A szokásos irodaházas, magasépületes zagyvalák - Marinaport 2. Koppenhágában, Amszterdamban, vagy Londonban (Camden) lakóházak vannak a víz mellett, itt mikor lesz végre? Azért ami van, azt szeretem, csak egy kicsit olyan pótlék.

2011. szeptember 23., péntek

Carson McCullers: Magányos vadász a szív


Hát ezt a könyvet valamikor tavasz elején olvastam, éspedig a nokert.hu ajánlására, amelyen felbuzdulva már tavaly nyáron elolvastam az Esküvői vendég c. könyvet. (Egyébként utóbbi jobban tetszett.) Már azért is érdemes volt elolvasnom, mert vonzódom az amerikai Délhez, a fülledt posványosságához. (Ma már nyilván nem igaz, de a 60-as években még feltétlenül.) Míg az Esküvői vendég a második világháború utolsó évében, emez a háború előestéjén játszódik. Egy karakter (süketnéma) 4 ismerőséről van szó, mindnek megvan a maga keresztje: néger, kiüresedett házasságban él, stb. A 4 ember különös ragaszkodással csüng rajta, ő azonban a félkegyelmű egykori lakótársát érzi magához legközelibbnek, aki a regény cselekménye idején már otthonban van. (Talán homoszexualitásról van szó? Semmi nem utal erre, de McCullerst foglalkoztatja a téma, egy másik könyvében nyíltan fel is veti.)
Amiért a feminista oldal ajánlójában szerepelt, az a 14 éves kislány, Mick (érdekes, fiús neve van az Esküvői vendég főszereplőjének is: Frankie.) A felnőtt kor küszöbén álló lány, aki más álmokat dédelget, mint a többi kortársa: el akar érni valamit, és szeretne egyenlő esélyeket ehhez. Mág nem ismeri a két társadalmi nemre osztott világot annyira, hogy meg tudja fogalmazni magányossága okát, de érzi, hogy nem intellektusa alapján fogják megítélni - klubtagságra vágyik, miként az esküvői vendég Frankie-je. Érdekes, mindkét szereplőt kicsit elhanyagolja a családja, vagyis inkább a látómezejük perifériájára kerül sok gyerek közt az utolsó, vagy mert az édesanya meghalt), és a néger háztartási segítő tölt be afféle pótmama szerepet.
Megpróbálom idemásolni, mit írt Rita a Nokert.hu-n arról a traumáról, amikor a kislányból kamaszlány válik. Nagyon jól megfogalmazta, helyettem is.
"... kiválóan megmutatkozik az a jelenség, amit Judith Halberstam így jellemez: „A kislány számára a pubertáskor nem más, mint korlátozásból, büntetésből és elnyomásból álló lecke.” (Female Masculinity, 6.) („Ne ülj széttett lábbal, ne legyen akkora hangod, ne egyél annyit, ne álmodozz, járj két lábbal a földön, ne legyenek nagy terveid, nagy elvárásaid, fogd vissza magad” stb.) Beauvoir is hasonlóképpen ír a szabadságra vágyó, és környezete által megmosolygott („majd benő a feje lágya, majd rájön, hogy – kedvencem! – Ez „nem úgy működik” ) lány éréséről, a felnőtté válás szükségszerű (?) folyamatáról:, „A fiatal lány lassacskán eltemeti gyerekkorát, azt a független és akaratos kis lényt, aki volt, és lehajtott fejjel átlépi a felnőttkor küszöbét. Tudomásul vette végre, hogy nő.” (A második nem, 282.) Halberstam hangsúlyozza, hogy a vadságot, szókimondást, lázadó, a nemi elvárásokkal így szembeszegülő jellemet csak a felnőttkor küszöbéig tolerálja a nőnél a társadalom, és ott is csak bizonyos mértékig. Valószínűleg McCullerst magát azért marasztalták el sokan azzal, hogy „gyerekes”, mert nem lépte meg ezt az önpusztító lépést, csak hogy a társadalom bólogasson. A nem feminista kritikusok is azt vetik szemére rebellis (de sajnos, nem éppen vidám véget érő) női karaktereinek, hogy „nem fogadják el nőiességüket” – kérdezem én, a férfi mivoltot mikor kell „elfogadni”, tudomásul venni? ... E megfogalmazásnál nagyobb bizonyíték nincs is arra, hogy valójában milyen feszültséget bont ki McCullers műveiben. A kritika általánosít, McCullerst mint a „felnőtté válást” érzékletesen ábrázoló szerzőt méltatja. Valóban létezik olyan személyiségelmélet (pl. Erikson, erről bővebben lásd itt), mely a lázadást a tizenéves korhoz köti, és a felnőttséget a szükségszerű konformitással azonosítja, tehát ez a fajta „kijózanító elnyomás” nemtől függetlenül is érvényes. Az egyén kibontakozását továbbá faji – és osztálykülönbségek is gátolhatják – McCullers ezt híven meg is mutatja, ahogyan azonban azt is, hogy a nőknek, nemüknél fogva, egy további, és talán a legnagyobb korlátozással kell szembenézniük. " Forrás: ww.nokert.hu

2011. szeptember 21., szerda

Cherubini: Médée (Mezzo TV)

kép: www.bachtrack.com

Szombat este a Mezzo a Médea ősváltozatát adta élőben, francia nyelven, dialógusokkal (vagyis beszélt, nem énekelt részekkel) a brüsszeli La Monnaie operából. Ez Callas nagy szerepe volt egykoron, állítólag a szerep első énekesnője a nagy érzelmi megterhelésbe belehalt.
Ezen az estén Nadja Michael volt Médea (napjaink par excellence Médeája), Amy Winehouse-ra maszkírozva. Elképesztően tolmácsolta a szerepet. A határozott, szerelmes asszonyt (nem mellesleg korábbról is vér tapad a kezéhez), aki bizony birtokolni akarja szerelmét, mert eggyé vált vele, de egyszersmint megalázták, átverték, végül még a gyerekeitől is meg akarják fosztani. Nem érti miért. Mit tett, amiért Jason (igazi f.sztestő g.ciputtony) így elbánik vele, miért akarja őt megsemmisíteni azáltal, hogy (férfiúi) hatalmánál fogva mindent elvesz tőle, ami fontos neki (ti. Médeának). Annak idején Médea segítsége nélkül Jászon nem tudta volna az Aranygyapjút megszerezni. Persze szerelmet nem vásárolhat az ember, Jászon - persze elég sunyi módon - menekül, beelszeret (csak nem megint érdekből) a korintoszi király lányába, Glaukéba (ebben a rendezésben szimpatikus, intelligens karakter). Ez az eredetieg becsületes, kisemmizett fiatalamber jól példázza a nők hátán felfelé igyekvő típust. Miért is tett volna másként? Egyszerű volt, a társadalom is helyeselte.
A szünetben a rendező elmondta, hogy filmszerűen szerette volna a történetet ábrázolni, persze a pszichodráma adja magát egyébként is. Nagyon hitelesen mutatja be Nadja Michael az idegösszeroppanás stációit, miként szigetelődik el, végül hideg fejjel átgondolva miként pusztít el maga körül mindent tehetetlenségében. Azután ahogy mindennek vége, ül, és magába roskadva szívja a cigarettáját. Már percek óta nem szólt a zene.

2011. szeptember 20., kedd

Csokifesztivál 2011

Péntek délután felmentünk kislányommal a Csokifesztiválra. Szerencsér taz előzetes tájékoztatókból kiderült, hogy nekem 1900, 11 éves kislányomnak 900 forintba fog fájni a belépő  - így elkerültem a sokkot. Ezért nem járt kupon, amit levásárolhatsz - mint a könyvfesztiválnál, vagy régebben a borfesztiválon is adtak azt hiszem 5 db-t.
Odabent sokan voltak, de még nem volt tömeg. Sajnos a darabra árult bonbon felhozatal nem volt valami nagy - sok készítő vagy táblás csokival jött ki, vagy előrecsomagolt szelekcióval. Pedig úgy azért jobban megérte volna, mert nagyon drága volt minden. Az is bosszantó volt, hogy a csokikészítők fele látványos, mindenféle aszalt gyülölccsel, magokkal, miegyébbel teleszórt csokival rukkolt ki, de ez már nem újdonság. Ízlések és pofonok, de szerintem a kevesebb több lenne.
A következőket kóstoltam meg:
Először Bilák Imre egyik bonbonját kostoltam, rózsás töltelékkel - hát nála nem lehet melléfogni. Utána jött a Stümmer Korfuja - ez nálam a világverők mözöt van, imádom, ahogy a tejszínfrappé krém olvad a számban, és keveredik a bevonat lapocskáival! Utána az előző héten megismert Királyi Marcipán - ezúttal barckpáleszes ízseítéssel. Geil, de finom! Aztán az Aranyszarvas fehér szarvasgombás krémmel, és fehércsokival bevont finomsága következett - őszintén szólva ettől többet vártam. Persze simán elbírnék fogyasztani egy dobozzal! Kis kitérő a La Delizia Kekszmanufaktúránál - ez annyira nem jött be. A kostoló sem, és a csokoládés golyócskák sem Pedig reméltem, hogy valami szicíliaihoz hasonló finomság lesz, de nagyon nem. Persze rossz nem volt, de  - bocs - én jobb kekszeket készítek. a fiatalemberek azonban nagyon lelkesek, segítőkészek és fessek voltak! Én még vettem a soproni Harrertől egy hármas csomagolású bonbont. Itt elsősorban az vett le a lábamról, hogy az egyik  - a kiírás szerint - jázminos. Odahaza megnéztem, a csomagoláson már jázmin teás szerepel, ami ugye nagyon nem ugyanaz, de így is isteni volt, átjött a jázmin íz. Ez a kedvenvcem, állítólag egyszer valamelyik Medici fejedelem rendelte el, hogy komponáljanak ilyen ízesítésű csokoládét. Volt még benne sós mogyorós, a harmadikra nem emlékszem. Mivel a kislányom névnapja a hétvégén volt, választhatott a ChokoMe tiritarka táblái közül. A WAMP-ról korábban már szereztem be ezzel-azzal telszórt fehércsokit - nem volt nagy durranás, de érezni lehetett, hogy jó minőségű anyagokkal dolgoznak. Amit most kóstoltam, túl keserű volt, ami OK, de akkor hagyták volna el a fűszereket. Zárásként a Hegyközi Manufaktúra egy marcipános bonbonjából vettem, amelynek a közepén egy asszú szöllőszem volt.
Mondjuk ahhoz képest, hogy első ilyen rendezvény volt, elég színvonalasra sikeredett, de mégis az volt a benyomásom, hogy lenyúlós volt az egész. Azért egy este csokira 9000 forintot elkölteni (pláne sulikezdős hónapban...), mégha abban a méregdrága belépőjegy is benne van (b.ki, az drágította így meg), nekem rendkívüli luxus, jövőre alig hiszem, hogy megengedem magamnak. majd elbandukolok egy csokiboltba - hál'istennek egyre több helyen kaphatók a kiállítók portékái, még akár egy helyen is!

2011. szeptember 14., szerda

Transit Art Café

Augusztusban több alkalommal elkísért az irodába a kislányom. Ezeken a napokon a Transit Art Caféban ebédeltünk. A helyet a koszolányi Dezső tér egykori buszpályaudvarából alakították ki, most bisztróebédeken és italokon kívül filmvetítéseket is szerveznek (decemberben meg is nézem a hosszú idő óta nem látott Kabarét). Ha szép az idő, az egykori esővédők alatt függőágyaban is ejtőzhetünk, de ha kedvünk van, elvehetünk a régi művészeti magazinokból.
Nagyon melegek voltak ezek a napok, jól esett a déli órákban ülni az árnyékban, és inni a finom málnaturmixot. A környékbeli lakások ázsiója biztos alaposan megnövekedett: zajos, szennyezett térből békés, kimondottan szép hely lett.

2011. szeptember 12., hétfő

Szombat délután, amilyennek lennie kell

Szombaton elmentem végre megnézni a Gombold újra pályázat döntős darabjait, amelyek a Dizájn Terminálban láthatók, már nem sokáig. Szerintem nem volt ott mindegyik mű, pl. nem láttam kedvenc Lookréciámét sem. Azért voltak szépek, bár a honlapon a rajzok szebbek voltak. Pl. ilyen volt a Blue Paprika, vagy az Esztille gyönyörű kabátjai. Viszont egytől egyig elképesztő kreatívan használták fel a magyar népi motívumkincseket.
A Király utcán mentünk végig, merthogy a környéken parkoltam, és ott épp Király Vásár, vagy valami ilyesmi nevű rendezvény volt, az egész nem sokat ért, viszont felfedeztem egy iszonyat jó csemegést, Királyi Marcipán Desszert a becssületes nevük. (Itt az oldaluk) Igazából marcipán massszával kevert gyümölcs és egyéb töltelékű minyon-szerű finomságokat kínáltak. 3 db 600 forint volt, vettünk zöldcitromosat, kakaórorban hempergetett fahéjasat és sajnos a harmadikat elfelejtettem, mindegyikkel megosztoztunk a kislányommal.
Végül bementünk az Ariosoba, reméltem, van turmixuk, de csak kávé frappét ittam. Ez egy virágbolt dizájn kiegészítőkkel, és francia delikát csemegékkel. A tulajdono egy francia házaspár.  (Pl. itt kapható kedvenc provanszi marcipánom.) Bent van néhány asztal, és lehet inni, illetve az Auguszt cukrászda néhány sütemény kreációjából fogyasztani. Több francia ételt, vagy más jellegzetességet bemutató albumot lehet nézegetni. Legjobb odamenni hétköznap délelőtt, amikor nincs még senki! (Én szoktam rendezni ilyen görbe napokat, amikor szabit veszek ki.) Most azonban a csodás hátsó kert is nyitva volt, ott fogyasztottunk ezen a koraőszi szombat délután.


2011. szeptember 9., péntek

Periférián

Dühös vagyok. Mert a munkahelyemen úgy éreztem, hogy megbecsülnek. De ez nem igaz, csak kapok valami ellenszolgáltatást, alkalomadtán dícséretet a munkámért. Amikor elkezdtem, bármi áron saját egzisztencia kellett, ogy a viszonylagos függetlenségem meg tudjam teremteni, ezáltal mozgástérhez jutva én irányíthassam az életem. Sokáig hallottam, mennyire meg vannak elégedve velem, és az volt az érzésem, megvan a saját helyem a 10 fő alatti kis csapatban. Tisztába lettem néhány tulajdonságommal, miként tudom használni/hasznosítani azokat, és hogy mikre vagyok képes. Már négyéve bejárok nap mint nap. Mostanra (igazából már úgy egy jó éve) rádöbbentem, hogy sose fognak befogadni, és kis túlzással, de levegőnek néznek. Mint ha ott sem lennék. Ugyanis én vagyok az egyetlen nő. Pontosabban van egy kolléganőm, aki hetente két délelőttöt az irodában tölt, és akkor jobban is érzem magam. De én egyedül vagyok a munkám illetően, ők csapatban, persze ez a cég struktúra miatt van így. Én vezetem az irodát, ők szervizesek, illetve kereskedők, járnak a gyárakba, van közös téma, ha probléma van, együttéreznek, egymással megbeszélik, megosztoznak a felelősségen - ezkeből nekem semmi nem jut. Ők együtt mennek ki cigizni, megy a nem dohányos is, én maradok. Gyerekszülést terhességet megtárgyalnak, de én mintha ott se lennék, pedig egyedül én szültem, a néha belátogató kolléganőt is beleértve a csapatból. Nem mintható az észt akarnám ezzel kapcsolatban osztani, csakhát ez is mutatja, hogy én nem érek annyit, az én szavam nem olyan fontos. Nem ritka, hogy mégis bekapcsolódok valami beszélgetésbe, és a mondanivalóm közepén észreveszem, hogy nem figyelnek rám. Fel sem tűnik, hogy elhallgattam! Mondjam, hogy a fizetésem jó 20%-al alacsonyabb bármelyiknél, pedig hatalmas pénzek mozognak a feladataim elvégzése közben - több tízezer eurók! (OK, ez igaz a többiekre is.) A többieknek jár a home office, ha nem kell ügyfélhez menni, van hogy egy hónapban csak kétszer. Ennek ellenére, ha beesik néha egy túlóra, azt fizetik nekik. A sales-es sem jutalékra, hanem fixre folgozik - és kétszer annyit keres, mint én! És még csak nem is sikeres! Úristen, hogy hány balfa...-kodását hoztam én rendbe! És nem csak az övét! De a karácsonyi partikon én ülök az asztal szélén, ha jönnek-mennek, velem nem fognak kezet, csak odaköszönnek, alig voltam szabin, hogy ne csörgött volna rám a telefon, vagy SMS.
Ami tegnap kiverte a biztosítékot, az volt, hogy a főnököm velem alig beszél, viszont az egyik szervizes - elnézést, de atom egyszerű, nem csinos - feleségével kötetlenül társalgott. Tudom, hgy ragaszkodik hozzám, de egyszerűen írtózik attól, hogy fele olyan közel kerüljön, mint a férfi dolgozókhoz. Mert távolságtartó, ami jó, de valakivel jobban.
Szóval akezdeti jó már kevés, előjönnek a negatívumok, amelyeket ideig-óráig el lehet nyomni, meg lehet magyarázni, de szerintem intő jel.