2010. december 17., péntek

Ascanio Albában

Kép: www.port.hu
Csak néhány mondat a benyomásaimról. Mozart 15 évesen írta ezt az operát Mária Terézia egyik fiacskájának esküvőjére. Sokak szerint a Varázsfuvola elődjének is tekinthető, hiszen a két egymásnak rendelt szerelmesnek állhatatosságáról kell tanubizonyságot tennie a hőn óhajtott beteljesülésig. Így akar Vénusz istennő, alias Mária Terézia (Wierdl Eszter) meggyőződni arról, hogy helyes volt választása Silvia nimfát, vagyis a főherceg menyasszonyát (Fodor Gabriella) illetően. Bár ez a preklasszika kedvelt témája, így szerintem véletklen az egybeesés Schikaneder darabjával.
Gyönyörű dallamok láncolata volt, sablonos cselekménnyel, viszont a díszet nagyon tetszett. Imádom a világos díszleteket, itt pedig az operaház kinagyított terrajza volt az alap, mivel a felépülő Alba város tervezőirodájából (vezető tervező Vénusz) irányították a cselekményt. Az énekesek közül a címszereplőt éneklő Schöck Atala, illetve Fodor Gabriella emelkedett ki, de tetszett Megyesi Zoltán Lagerfeldre maszkírozott Aceste-je is. Wierdl Eszternek néhány magas hang gondot jelentett, viszont a záróképben hordott jelmeze, a rokokó hatású kreació, meg a paróka gyönyörű volt rajta! (Ajándék Lagerfeldtől!) Kolonits Klára viszont most nem tetszett. Igaz, beugrással mentette meg az előadást, de szerintem nem volt nagy szám, a dícséretek ellenére sem.
Csak két alkalom erejéig ment a darab, jövőre alig hiszem, hogy műsoron lesz, hiszen a produkció atyja, Fischer Ádám nem igen vezényel mostanság a MÁO-ban.

2010. december 9., csütörtök

Still standing

Annyi mindenről akartam írni, viszont olyan vagyok, mint egy kifacsart, és megrohadt héjú citrom. Fáradt, kedvetlen, unott, depressziós. Akartam írni a Nemzeti-beli Lear királyról (szerintem unalmas darab pörgősre rendezve, Kulka remekelt, meg mindenki), a WAMP-ról (menthetetlnül leszállóágban van, belterjes, a gasztro szekció mondjuk úgy: átverés). Minden karácsony előtt ez van, elmegy minden életkedvem, csak remélem, hogy a januárral visszatér. Itt őrültek háza van, fád a főnök, otthon, na jó, atz meg hagyjuk, megint én veszek mindent a nyakamba, mert a férjem inkább otthon is dolgozik, na de ő pénzt keres, úgyhogy maradok egyedül, mint mindenben és mindig. Na jó, nem öntöm senkire a bánatomat. Még akarok a fiam szülinapja alkalmából egy hosszabb elmélkedést írni a szülésélményemről a mai magyarországi helyzet apropóján, persze saját nézőpontból (hú, erre is van egy jó kifejezés, á, megvan szubjektív!!! hurrá!!). Ezt lehet elkezdem, szeretném kevéssé hevenyészetten, a fiam iránti tiszteletből is. (Vele is vannak gondok. Meg szakad le szélsebesen. Ez is megérne egy misét.)
Delisa, az írásommal jövök - azt sem akarnám összecsapni, remélem januárban... Jó volt az Orbános videó a blogodon, de a kommentektől még rosszabb kedvem lett. Tudnám, mit izgatom magam rajtuk!
Ja, van egy csomó szabim, de nem tudom, mikor veszem ki, mindjárt írok egy e-mailt a főnökömnek, őt se sűrűn látom mostanság. Na pá!

2010. november 25., csütörtök

Magánnyugdíj

Dühös vagyok!!! Azt tudtam, hogy a demokráciát meglehetősen sajátosan értelmezik, de erre álmomban sem gondoltam! Igen a magánnyugdíj lenyúlása, másról nem is hallani. Nem voltam magánnyugdíj pénztári tag, mert amikor 1999. szept. 1-ig lehetett az. un. második pillérbe lépni, én nme tettem meg, mert éppen a terhességem 1. harmadában jártam, elég enervált voltam. Meg aztán azt gondoltam, hogy úgyis jön majd egy másik kormány, az meg vissza az egészet. Mindegy, maradtam - ma már tudom, szerencsémre. Na most még ha nehezen, le is nyeletik velem, hogy a költségbetési lyukakat - amiket ez a piszok Gyurcsány csinált! (Egyébként tényleg az.) Mondom, nincs rendben, de nem lepett meg. De ilyet, hogy aki nem lép át, az ne számítson másra, mint kizárólag a magánnyugdíj pénztári megtakarítására - na ez már kiverte a biztosítékot! Ugyanis a második pillér annyit jelentett, hogy a munkáltató a nyugdíj járulékot 25%-ban a magánnyugdíj pénztárnak, 75%-ban a Nyugdíjintézetnek fizeti. Mármost arról nem szólnak a hírek, hogy ha csak a magánra számíthat a befizető, és az államira nem, akkor ez azt jelenti, hogy a munkáltató utána csak a magánba utal? Éppenséggel nem, mert továbbra is kell a 75%-ot Nyugdíjintézetnek perkálnia, csakhogy ebből munkavállaló semmit sem fog látni, mire nyugdíjba megy. Vagyis eddig a jogosultságot megteremtette a nyugdíjjárulék befizetése, de most már nem teremti meg. Azzal, hogy befizettél, még nem biztos, hogy jogosult leszel. Ez jó kis precedenst szül, éljen a jogbiztosnság, öngondoskodás, blablabla. Szerintem Bába Júlianna jó eséllyel fordul Strassbughoz. Valami azt súgja, hogy ez a fegyver visszafelé sül el.

2010. november 24., szerda

Végre vasárnap!

Nem volt kedvem írni a hétvégéről, pedig kiolvastam egy jó könyvet és színházban is voltam, és sikerült valami finomat készítenem kevés pénzből. Azért ez is valami.

A könyv Okudzsava: Szegény Avroszimov c. regénye, amelyet néhány éve egy kuka mellől szedtzem ki, elég viseletes is. Ugyan oly nagyon nem érdekelt, de aztán elfogyott minden olvasnivalóm, és a polcot böngészve leemeltem ezt. A Dekabrista-összeesküvők perét helyezi központba, bár maga az eljárás csak a könyv mitegy egynegyedét teszi ki. Az ifjú főhőst ugyanis békés orosz vidéki életéből hívták ide - micsoda megtiszteltetés - írnoknak, hogy jegyzőkönyvet vezessen a tárgyalásról. Szumma szummárum, a végén teljesen magáénak érzi a lázadók elveit, miként fiatal és kevésbé fiatal tiszttársai. Hát persze, hogy a mindenkori zsarkoság természetrajzát vázolja fel Okudzsava, lehelletnyi iróniával, közben a korabeli Szent Pétervár kulisszái mögé és bekukkanthatunk. Figyelem: rövid szakaszokban - este elalszom 2 oldal után a könyv felett - nem ajánlott, mert kell egy lendület, hogy keresztülrobogjunk az időnként lelassuló részeken.
A színház, na az alulmúlta azt is, amit vártam. Halló, halló c. örökbecsű angol TV sorozat színpadi adaptációját láttuk a kislányommal a József Attilában. Tulajdonképpen kellemes bohózat lehetne, ha egy kicsivel kevesebb altáji vicc és célzás lett volna benne, illetve nem ilyen bumfordian jelent volna meg, mert a film anno persze tele volt ilyesmivel, csak hát a finom angol humor és a vaskos magyar alpáriság között elég széles sáv van. Besency Árpád viszont jó René volt. Ja, meg még valami: mikroportok. Hát azok meg minek? Tetszett még Ullmann Mónika is.
Szombaton majdnem végeztem a nappali ablakkal, ügyesen megúsztam a két ablak között tanyázó kaszáspókokat is.

2010. november 17., szerda

Ványa bácsi, Vígszínház

Kép: www.bevezetem.hu

A nagy semmiről szól Csehov drámája. Arról, hogy az átlagember élete egy nagy semmi. Hogy sokan vagyunk, akik jobban kifuthatták volna magukat, mert erre minden képességük adva volt, de végül más futott be, és rossz esetben még a hátunkat is tartottuk ehhez. Hogy az emberek többsége bizony lúzer. Ezt fúőleg akkor látja, amikor az állóvizét megbolygatja valami. Legyen közhellyel élve egy kavics. Aztán minden megy a régiben. Legtöbbször elfoglaljuk azt a pozíciót, amelyet a környezetünk szán nekünk, és csak úgy tudunk kitörni belőle, ha teljesen felégetünk magunk mögött minden hidat. Ez meg elég nagy ár érte.

Lehet, hogy a hipochonder, idealistának tartott, gyakorlati dolgoktól írtózó egyetemi tanár (Benedek Miklós) sokkal racionálisabb, mit az összes többi szereplő? Ő eladná a ráfizetéses birtokot, éertékpapírokat venne az árából, azokat jövedelméből nyaralót venne Finnországban, és még valamicske maradna is. A kereskedelemmel, könyveléssel, birtok ügyeivel reggeltől estig szorgoskodó Szofja (Bata Éva) és Ványa bácsi (Gálfi László) pedig szentimentális idealisták, akik 10 körömmel ragaszkodnak a ráfizetéses gazdasághoz? Aztán ott van a modern asszony szerepében tetszelgő Jelena (Hámori Gabriella), aki viszont nem akar a társdadalmi felfogás ellen véteni azzal, hogy elhagyja férjét, aki mellett boldogtalan az orvos (Hegedűs D. Géza) kedvéért. Mindezt a finoman dekadens és lepukkant szűk mezsgyéjén egyensúlyozó színpadképben, ahol a mozdulatlan orosz nyarat csak az időnkénti égdörgés háborítjas. Egyébként meg tücskök ciripelnek.

2010. november 13., szombat

Bánk Bán, tévéből

Kép: Lukács Gyöngyi, www.opera.hu
Belenéztem az Erkel bicentenárium apropóján előadott ős-Bánk Bán előadás november 6-i felvételébe. Mondom, belenéztem, mert elég későn kezdték adni az m2-n, de legalább ment. (Sőt: vele párhuzamosan a Duna TV is közvetítette az Armel operaverseny egyik darabját, de az igen gyengécske volt, nem kellett sokat hezitálnom, hova is kapcsoljak.)
A Bánk Bán viszont igen jó volt. Nem mentem megnézni, mert kiakadtam, hogy mi az, hogy csak koncert-szerű (végül is olyan negyed szcenírozott lett), Erkel a nemzeti opera megteremtője, ki, ha nem a MÁO kéne játssza - legalább most - a műveit. Na mindegy, méltatlankodtak ezen mások, más fórumokon eleget. Már sajnálom azonban, hogy nem váltottam rá jegyet, mert azok, akiket láttam, nagyszerűek voltak!
Lukács Gyöngyi fantasztikus Gertrudis volt! Teljesen lenyűgözött a határozott királynő alakja, aki nem volt gonoszabb, mint környezete, de kétségtelenül az esze, nem a szíve vezérelte - az ilyen asszonyokra most is könnyen rásütik, hogy gonosz. Hangilag perfekt volt, néhány mélység talán nem sikerült olyan könnyedre, de hibátlanok voltak így is! Csak szuperlaviuszokban lehet róla szólni! Bevallom, kissé idegesít a Momus.hu-n irányába megnyilvánuló rajongás, de hát csak szólaljon meg - nincs helye fanyalgásnak. Kiss B. Attiláról már írtam, hogy igencsak leszálló ágban van. 2003-as Radamese még gyönyörű volt, két évvel ezelőtti Alvaroja már kínos pillanatokat is hozott. A nagyúr azonban valószínűleg igazán az ő szerepe, mert egyszerűen elsiklott az ember a kellemetlen hangok felett. Pedig a Hazám, hazám áriában is hibázott, de valahogy olyan természetesen, pátosz nélkül énekelte - nem úgy mint a Káel-féle filmben. A Bánk és Gertudis kettős mindkét énekes részéről csúcsteljesítmény volt. Perencz Béla üzembiztos Tiborc volt, de a Bocskai zakó helyett egy fehér ing elegendő jelzés lett volna a nyomorult pór megformálásához. Kolonits Klára gyönyörű, magasságokban finoman kibomló hangon énekelte Melinda egyébként meglehetősen siránkozós szerepét, amely ebben a változatban jóval nehezebb szólam, mint a manapság játszott verzióban. Még Szegedi Csabát láttam Biberach megnövekedett szerepében, és ő is meggyőző volt, szép, üde baritonhangon énekelt, elegánsan megformálva a helyezkedő udvaroncot. A többieket nem láttam, amit szívből sajnálok, de főleg azt, hogy nem voltam ott.

2010. november 12., péntek

Nők 40 év után húzzanak nyugdíjba!

Péntek lévén ma reggel Fiala János Navracsics Tibort faggatta. A tegnapi bejelentést, miszerint a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek, épp csak érintették. Elhangzott azonban Navracsics részéről egy olyan mondat, hogy igen, ezzel akarják kompenzálni a nőknek azt a többlet időt, amelyet a gyerekneveléssel, ellátásával, család összetartásával kell tölteniük. Már miért kellene? Az más kérdés, hogy a valóságban tényleg nincs választási lehetőség. De nem pont az ilyen nyilatkozatok miatt? Abszolut jó szándékú volt, amúgy is szimpatikusnak találom Navracsicsot, viszont elnézést, de ez egy igazi freudi elszólás. Vagyis a törvény betűje szerint van csak szabad döntési lehetőség - parasztvakítás céljából.
Amúgy meg: ez annyit jelent, hogy ha egy nőnek megvan a 40 év munkaviszonya, elküldik a francba, menjen haza unokázni (gyanítom a rendelkezés igazi indítéka ilyemi volt) alacsony nyugdíjért, mit akar tovább tevékenykedni, egy nagyanyó csak ne imádja a szakmáját! Tudom, ez csak az érem egyik oldala, mert pl. egy éjjel-nappali közértben minimál bérre bejelentett, túlórapénz kifizetése nélkül robototoló eladónőnek megváltás lenne. De mindegy, nem is ezt akartam mondani. Hanem azt, hogy az ennek az egésznek van egy olyan üzenete, hogy mivel ti, nők kapjátok a nyugdíj kedvezményt, így hát mindaz, amit Navracsics felsorolt, na ez a ti dolgotok, ez jut nektek a kiteljesedéshez, max. az ilyen tevékenységek ellátása mellett végezhető alulfizetett munka. A férfi dolga meg hogy tartsa el a családját. Nem ám egyenlően megosztva a terheket! Aztán ami ebből következik, hát azt tudjuk. Komolyan, remélem a lányom valami normálisabb országban lesz édesanya!

2010. november 10., szerda

Szerelmi bájital - Művészetek Palotája

Kép: www.operavilag.hu


Félig szcenírozott előadásnak hirdették, de szerintem - miként a többi MÜPA operaelőadás - teljesértékűre sikeredett. Immáron harmadszor tekintettem meg, és különösen kedves nekem, mert ezt az ízig-vérig bel canto darabot a stockholmi operában láttam először, és nagyon bájosnak találtam, ahogy az északi emberek a tipikus itáliai melódiákat éneklik. Másodszorra elég felejtős produkcióhoz volt "szerencsém" - a bezárt Erkelből a Tháliába szorult, elég szedett-vedett matiné előadást inkább nem minősítem, írtam róla emitt, de nincs kedvem belinkelni.
A színpadon most egy nagyon minimalista stílusú, néhány darabbal jelzett, igényes díszletet lehetett látni, és persze ahogy a helyszínen megszoktuk, a profi világítás is segített operaivá tenni a színpadot.
Adina Miklósa Erika volt, most láttam először élőben, tulajdonképpen szépen énekelt, a bombabiztos magasságai most is megvoltak, itt-ott éreztem némi élességet. A sokak által becsmérelt vibrátója nekem teljes mértékben belefér, és külön kiemelném remek színészi képességeit. Méltó párja volt Nemorinoként Alekszej Kudrija - gyönyörű tenorja van, nem véletlenül lett a Domingo énekverseny győztese idén! A Belcorét alakítő színesbőrű cseh bariton, Filip Bandzak már kevésbé volt meggyőző, de legalább a második felére bemelegedett. A kritikákkal ellentétben elnyerte tetszésem Enzo Capuano, persze a furfangos Dulcamara hálás szerep, külön élmény volt az Adinával énekelt kettősében a géppuskatűzként pergő olasz szavakat hallani. (Azért kíváncsi volnék, Nyesztyerenkó pl. ezt hogy oldotta meg!) Gianetta rövidke epizódszerepében a még csak akadémista Celeng Mária máris reményeket keltett bennem nagy vivőerejű hangjával. A kolozsvári Magyar Opera zenekara is és kórusa is meglepően jól szólt!
A karaktereket szimpatikusnak állította be Káel Csaba rendező, Adina sem volt nyafka, öntelt p...csa, Belcore sem bunkó (annyira), szóval az üde rendezés ellenére (de miért is ellenére?) az egész arról szólt ami: commedia dell'arte - szórakoztatott Donizetti idején is, és most is.

2010. október 25., hétfő

Álomképek 2.

Nyomasztó, nyomasztó hétvége. Aztán tegnap délutánra végleg kiborultam. Keresem, kutatom egy bizonyos jelenség okát, néha már azt hiszem, teljesen elértem a probléma gyökeréig, hogy na most! ... most! ... meglesz a megoldás. Nem mondanám, hogy egy csapásra rendbetenne, épp csak a kezdőrúgást jelentené.
Már hajnali 5-kor felébredtem, és mindjárt visszaemlékeztem az egyik álmomra. Valami vízszintes, nagyon keskeny, labirintusszerű kijáraton át lehetett kijutni egy várból. De olyan rövid szakaszok voltak benne, hogy szinte csak falak között lehetett folyton lépegetni. Nem volt sötét, és úgy haladtam kifelé, hogy az előttem lévőt követtem. Ő egy középiskolai osztálytársnőm volt, és mintha hallottam volna néhány más osztálytársam hangját is, akik előrébb jártak. Időnként megijedtem, mert ez az osztálytárs túl gyorsan haladt, hogy nem tudtam követni, de mentem utána rendületlenül. Már nem is kellett sok, hogy a szabadba érjünk, amikor egyszer csak eltűnt előlem, hiába kiabáltam, hogy várjanak. Nem sokáig próbálkoztam, mivel az elágazások nem vezettek sehová - mindig rossz szegletbe léptem, így jobbnak láttam, ha visszamegyek. Akkor felmásztam egy teremszerűségbe, és valami kürtőn át kimásztam a szabadba. Szóval felszínre kerültem, ez volt a lényeg. És ennek megébredve örültem. És még valami: közben eszembe sem jutott, hogy nem jutok ki onnan. Amikor kijutottam, anyám is ott volt, de nem dícsért meg, milyen ügyi vagyok, inkább zavarta, hogy lemaradtam a többiektől.
A másik álomban Per J-vel találkoztam. De mintha valami múltból visszanézett jelenetet láttam volna - egy folyó vagy tó partján ült a lépcsőn, mert ott beszéltünk meg randit. Valami vár volt mögötte, és majdnem biztos, hogy Finnországban, sok turista is ücsörgött körülötte. Olyan szép volt, hogy a szívem belesajgott, és úgy örültem! Nem szorongtam, hogy megfelelek-e majd, nem okozom-e csalódást. Aztán megint találkoztunk, akkor én vártam rá, de nyugodt voltam, egy új cipőt nézegettem a papírszatyorban, amit előtte vettem. Nem emlékszem, miként jelent meg, de biztos, hogy eljött! Itt valami kimaradt, mert aztán már mint ottmaradt szemlélő, vagy visszatérő - nem tudom, álom volt, egybefolynak néha dolgok - már mint múltbeli eseményre emlékeztem, és nagyon sajnáltam, hogy már csak múlt idő az egész. De mint beteljesült vágyakozásra (szándékosan nem írok szerelmet, mer' abban nem hiszek!), úgy tekintettem a dologra.
És harmadik: álomszerű város, első látásra unalmas, de sok rejtett gyöngyszemet (még ha azok talmik is) rejtett. Mindez mintha a mostani lakóhelyem lett volna. Elkezdtem helyeket sorra venni, sőt látogatni. Némelyikben rengeteg virág volt, meg apró, mesterséges tó. És elképzeltem, hogy ez egy idegen város (vagy az is volt?), és hozzáképzeltem, hogy barátaim vannak, művészeti iskolába járok, pezseg az életem. Jártamban emlékeztem P.J-re is, mert valami módon az előző álom váltott át ebbe, de nem hinném, hogy a "történetben" összefüggésben lett volna vele.
Úgy érzem, sok üzenet volt ebben a három képben, sok nagyon is egyszerűen értelmezhető, a harmadik szimbóleumai jellemzik leginkább a mai Melisande életét, és érdemes boncolgatni.

2010. október 13., szerda

Ostromállapot a Rózsák terén

Hát b+, valami filmet forgatnak a Rózsák terén. Emiatt lezárják ma és holnap gyakorlatilag egész napra a forgalom elől a környező utcaszakaszokat. Mármost ez is elég baj, mert amúgy sem lehet Budapesten normálisan közlekedni, ráadásul sanda gyanúm, hogy Andy Vajna legújabb, mérhetetlenül igényes fimjéről van szó. És ez már aztán több a soknál! Ugyanis nemcsak, hogy szívunk ezért, de tönkretették a környéket! Embermasságban homokzsákok állnak a szerb gimnázium és a templomkert mellett, kiégett Ladák betolva, de ez mind semmi! Leverték több ház vakolatát kameramagasságban, köztük nemrégiben vakoltakat is, légkalapáccsal felszedték a járdák burkolatát, a nemrégen lerakott díszköveket, és az úniós pénzből gyönyörűen felújított Szent Erzsébet templom gyönyörű kertjét is feldúlták, felszedték ott is a sétányokat - szóval remekül, valósághűen ábrázolják majd a háborús állapotokat. A helyreállítás - hát , az ki tudja mikor, milyen minőségben? És mindezt azért, hogy Andy Vajna (de ha más, akkor arra vonatkozik) zsebébe egy rakás lóvé kerüljön, ezért a dúlás, azért szívnak a környéken lakók, meg az arrajárók. De nem baj, ő meg néhányan, akik ezt engedélyezték, jól járnak. Alattvalók meg azért vannak, hogy a hátukon vigyék őket. Bravó! Hogy fordulnátok fel, komolyan!

2010. október 8., péntek

Rózsalovag

Kép: www.operavilag.hu
Nagyon tetszett! Ami az embert először megfogja, az persze a zene. Lent van még a függöny, játszik a zenekar, igaz, meglehetős vastagon - még Strausshoz mérve is, pedig a 3. emeleten ültünk. Bár állítólag épp ott "megakad" a hang a középső ülések fölött. De később minden rendbejött. Aztán: gyönyörő, szecessziós díszlete, és szép jelmezek. De ne gondoljunk valami fülledt, klimti hangulatra! Letisztult, kevesebb=több, és főleg nem gagyi. A hölgyek ruhái pedig álomszépek voltak! A darabot csak a tavalyi MET közvetítésben hallottam, de még akkor sem teljes egészében, mert ménkű hosszú, 6-kor kezdtek, én melóból tömegközlekedéssel vágtattam oda, és tök jó volt, mert korán érkeztem, így a Hajós utcában vehettem kézi készítésű bonbont, majd beteszem a csokilistába, és amig ettem, még megnézegettem az Artista kirakatát is.

Na szóval. Mindenki kitett magáért, le a kalappal előttük! Mind a fő-, mind a kisszereplők! Engem elsősorban Bátori Éva ragadott meg - neki ez volt az álomszerepe, nem hiába készült rá olyan nagyon! De maga a szerep is hálás feladat egy 40 feletti (Magyarországon értsd: öregedő) drámai szopránnak. Ennélfogva féltem is beülni, főleg - ha nem is a történet szintjén volt némi érintettségem. Az első felvonást záró monológban minden benne volt, amitől a nők milliói (igen még - nyilván más módon - északon is - szerintem) gyakran úgy érzik sorsuk van, nem életük. Persze, hogy mikor mennyire, azt nyilván a környezetük adja. "megszerezni - tartani - elengedni könnyű szívvel szabad csak, mert aki nem így tesz, azt keservesen megbünteti az élet, de isten is." (Idézet nem szó szerint.) Hinnye, ez a Hofmannsthal nagyon ismerte a nőket! A darab igazi központi figurája octavian, a 17 éves arisztokrata (bécsi Bubi, ahogy Och említi), és az ő férfivé érését mutatja be. A nadrágszerep tulajdonképpen a még inkább a kisfiú, az anyával egykor egy testet képező ember, aki már uyan nem gyerek, de még mentálisan nem igazán felnőtt, ezért a Marschallin ágyában jobban érzi magát. Igaz, a végén igazi, felelősséggel teli, teteinek súlyát világosan átérző és azok tudatában levő férfi lesz, de valahogy más, amolyan ideális: erős, de erejével nem visszaélő. Vagyis egy olyan férfi, aki önmagával tisztában van. Meláth Andrea most is végig magabiztosan uralta szólamát, és ezúttal kitűnő humorérzékét is megmutatta. Och báró itt nem volt bumfordi, egyáltalán nem találtam semmi szerethetőt benne. A mai fennhéjjázó, csak magát szerető, ezért a hölgyeknél nem túl népszerű, következésképp nőgyűlölő prototípusa. Pedig neki vannak a legszebb énekelnivalói! A szegedi operatársulat basszistája, Gábor Géza telitalálat volt. Sokan fanyalogtak rá, nem értem miért, mert nagyon tetszett, szuper volt! (Mint az izlandi Sigmundson a MET-es közvetítésben. Naná!) Sophie szerepe nem túl hálás - báj és éteri hang kell hozzá (persze a zenekart vigye át, ami nem egyszerű). Rácz Ritánál együtt volt mindez. A kisebb szereplők közül az olasz énekest alakító Fekete Attila gyönnyörűen énekelt, Ulbrich Andrea pedig Annina szerepében tűnt ki. (Le is nyilatkozta, hogy számára elég megalázó ilyen kicsi szerepeket énekelni. Bár ki is mondta? Nincs kis szerep, csak rossz énekes. mondjuk ő nem rossz. Persze elhiszem, a veronai aréna Azucenája után... ja még Fanninal: itt egy kicsit kevésnek éreztem Kálmán Pétert - szerintem a karakterből többet ki lehetett volna hozni. Amúgy mára természetessé vált, hogy a kisszereplők is fontos szerepet kapnak azzal, hogy sokat tartózkodnak a színen. Itt rengeteg karakter jelenik meg.

A végén viszont olyan langyos tapsot kaptak (egy-egy bravo Bátorinak, Meláthnak és Gábornak), amilyet nem pipáltam még a házban. Pedig megérdemelték volna!

A másik, hogy ne eresszék már a nézőkre a huzatot. A zsorzsett sálamba burkolózva is majd megfagytam!

Siker: viszonylag jól elkaptam a trolikat, a házig kicsit féltem.

2010. október 4., hétfő

Budapesti Design Hét


Itt a budapesti Design hét, egészen október 10-ig! (http://www.designhet.hu/) Teli jobbnál jobb programokkal, és hát ki kellett használnom ezt a hétvégét, mert a következőn (pedig akkor vannak a legjobbak) nem érek rá családi okokból, de nem írom ide, mi az oka, mindenesetre álszent, na mindegy, nem akarok egyébként sem senkit a vallásos érzéseiben megsérteni, de jövőre erre nem leszek hajlandó.
A társaságom szokás szerint a kislányom volt. Először - indításként - elmentünk az Axték csokizóba (choxolat.hu/) és (http://melisandegyuruje.blogspot.com/2008/09/csoki-lista-rgi-blogbl-idemsolva.html), forrócsokiztunk, kivételesen hely is volt. Utána az Insitu által szervezett "csináld magad" délelőttre mentünk. (http://www.insitu.hu/)%20A műhelyük egy udvarból nyílik (nem onnan, ahonnét a bolt), oda volt kirakva mindenféle kütyü, meg szerszám, és lehetett alkotni. Én egy bakelitlemezből kivágott balerinát fűztem láncra, meg egy ciklámen színű gombból készítettem függőt, ezt az egyik láncsszembe fűztem. Kislányom hordja! Ő meg régi lemezborítókból jegyzetfüzetet csinált, segítettek a spirálozásnál, meg bicikligumi belsőből mini nyakba akasztós pénztárcát. (Csak sajnos az egyik srác folyton kántálta, hogy mindenki csak egyet készítsen. Akkor minek az egész, ha ilyen érvágás ez nekik? Szóval, a lányomnak akkor szóltam csak, amikor harmadikat is akart....). Mivel a programfüzet 20% engedményre jogosító kuponokat is tartalmazott, elmentünk a bizarr Kék Ló nevű üzlethez a Kazinczy utcába, amely étkező/kocsma is egyben. Szombat lévén több asztalnál zsidó fiatalok dumálgattak - ettől hirtelen nagyon kívülállónak éreztem magam, de a hely nagyon hangulatos volt, a ruhák viszont rongyok. (Szerintem mindegyik Tóth Virágtól volt.) Szemben van vele az Ellátó nevű romkocsma, azt is megnéztük. Ha már VII. kerület, irány a Printa (http://www.printa.hu/), itt turkui tervezők cuccait is kiállították, de állítom, még a turkui árakra is rátettek egy picit. Különösen gyönyörű volt egy gyapjú blézer - cirka 108.000 forintért... Egy pólót azonban vettünk a leánynak, szóval használtuk a kedvezményt. Egy budapesti csatornafedél lenyomata van rajta, és tunikának használja, mivel felnőtt méret (XS). Végül Öko Design néven tartottak workshopot gyerekeknek a Néprajzi Múzeumban. Míg az enyém "kerekasztal beszélgetett", én megnéztem a "Finnország magyar szemmel" kiállítást. (Nem volt nagy durranás, de csak én voltam a termekben, és ha nagyon beleéltem magam, megint arra jártam. És persze valami rettentő hiányérzet tört rám, majdnem sírtam.)
Vasárnap meglátogattuk Görömbei Luca (www.lucagorombei.com/üvegművész) parányi szuterén műhelyét a Terézváros egy kevéssé frekventált részében (ettől különös bájt kapott), akkor még csak mi voltunk, nagyon kedvesen megmutatott mindent, rövid idő alatt. A kislányom rajong az üvegekért, Muránoban néhány éve teljesen elvarázsolva nézte a forró műhelyben dolgozó üveg fúvókat.) Innen irányt vettünk a Soroksári út felé, a Kemikál (?) ipartelep egyik épületében különös gyűjteményt láttunk, zömmel dán, de számos, az egykori Iparművészeti Vállalat égisze alatt készült lakberendezési tárgyakat. Kár, hogy nincs hova raknom őket, bár, amennyire ízlelgetem megint a válás gondolatát... Szóval a volt raktár helyiségeiben összezsúfolt igazi "halastó" a Möbelkunst (http://www.mobelkunst.hu/shop/) kiállítás, ahol a bútorokat és tárgyakat minden vasárnap meg is lehet vásárolni, egész normális áron. Utolsó állomásként Szentendre következett. A kocsit ezúttal nem a Duna Korzón tettük le, hanem a HÉVvégállomásnál, és onnan gyalogoltunk be. Jól tettük, mert a fő utcának számító Dugonics (?) u. a patak partig nem turisták kiszolgálására szakosodott, több ízléses bolt is található ezen a szakaszon. Muszáj volt benézni az Édeni édességekbe (http://www.csokik.hu/) és (http://melisandegyuruje.blogspot.com/2008/09/csoki-lista-rgi-blogbl-idemsolva.html). Sajnos a csokitömbök eltűntek, de azért volt sokféle kézzel készült bonbon is, újdonságként a borókás ganachekrémes, illetve a mézkaramellás pisztáciásat kóstoltam (meg a bevált rózsás-datolyás marcipánszivet!). Régóta szerettem volna meglátogatni Szép Szidónia különleges hangulatú üzletét (http://salondeboheme.blogspot.com/), most kihasználtam a 20%-os kedvezményt, és vettem egy Pazicski blúzt. Egész feldobott ez a hétvége, sikerült némi energiát magamba szívnom.

2010. szeptember 23., csütörtök

2010. szeptember 1., szerda

A nyár utolsó napjai északon

Hurrá, nekem 4 napon át érezhetően jó volt! A finnországi Turkuba immáron közvetlen járattal repül a WizzAir - és kivételesen pontosan is indult. Idehaza épp készült őszbe fordulni a nyár, akárcsak 2 évvel ezelőtt. (http://melisandegyuruje.blogspot.com/2008/09/helsinki-turku-nantali-2-nap-szakon.html) Szerencsére kint gyönyörű, napos, nálunk október közepén szokásos idő volt. A reptérről (az egy vicces barakk, a nemzetközi terminál 2) rövid kitérő után, több híddal összekötött szigeten áthaladva értük el az Airismaa sziget déli csücskénél lévő kompot, amelyet dróton húz valami szerkezet. A hajóállomás melletti pici öbölben nyaralóházak vannak, legtöbb előtt hajó is ki van kötve. Ezután tovább autózunk Aaslauluto szigeten, egy Hanka nevű kis településig, itt már egy komolyabb hajó vesz minket fel, közel egy órát utazunk, a felső fedélzeten üvegfalú fedett rész, előtte asztalok, két csinos, magam korú finn nő élvezi a napsütést, előttük egy pohár sör - micsoda királyság, bent a melegben némileg kapatos társasággal vannak, közülük is időről időre kijönnek néhányan. Kivételesen lefotóztatom magam a telefonommal - felismerhetetlen vagyok a sötét szemüveg mögött, ki fogom ide tenni, lássák, ilyen vagyok, legalábbis ez a kívánt (cél) állapot. Sok sziget és sziklazátony között haladunk, a szakadozott felhőzet a látkép különböző részeit helyezi megvilágításba, ahogyan tovahalad - egészen különleges hangulatot teremt. Kár, hogy nem tudom profin lefotózni, vagy lefesteni! Még egy kis kompozás, és Airistoba érünk. Ez egy üdülőtelep, homokos stranddal, apartmanokkal és feljebb egy kicsit faházakkal, amelyeket ki lehet bérelni, de van, aki majdnem egész évben ott van. És persze vitorlás kikötővel, étteremmel, teraszokkal. A fenyves a partig ér! A mi házunk 2 szintes, kandallóval, szaunával - a vendéglátónk 2 üveg vodkát hozott, és nagyon rendes volt, mert elvitt egy vinotékába, hogy válasszak, mert nem iszom vodkát. (Finnlandiát sem!) Vacsorám mi más, mint lazac, a tetején pirosra sült rákkal, alig bírtam kibontani. Odakünn későn is zajlott az élet, tűz volt a parton, valami halász ünnepség. Isteni reggelink van - pácolt heringet eszem, mint mindig, ha északon járok, isteni finom kenyérrel. Aztán sétáltam a kikötőben. A sima falú gránitsziklákon valaha ott járt hajók nevei voltak festve, némelyiknek még a lajstromszámát is odaírták. Milyen jó teraszon, melegen beöltözve borozgatni!
Mire Turkuba értünk, esett. Elsétáltunk az Aboa Ventus & Ars Nova múzeumba a folyóparton. Itt a középkori Turku föld alatt feltárt romjai voltak. Megtudtuk, hogy már a XIV. században is voltak luxuscikkek a városban, pl. velencei üveg maradványokat találtak - tehát virágzott a kereskedelem. 1827-ben porig égett, teljesen ujjá építették, a városszerkezet is módosult. A szemerkélő esőben felsétáltunk az ősi székesegyházig, de épp valami konfirmáció volt, vagy mi.
Hétfőn végre egyedül! A finom skandináv reggeli (Delisa, eszembe jutott a cikked!), aztán végre van időm a szombati Népszabit átolvasni - ennyi cikket még nem olvastam egyhuzamban nem tudom milyen régóta. Demokrácia és tekintélyelvű kormányzás - gyorsan átlapozom, olyan távol van most minden, és annyira nem lett volna odaillő! Ülök egy karosszékben, szól háttérben a finn televízió, kint még borús reggel - ez is királyság volt.
Elindultam tunika-kardigán-tweed zakó-kasmírsál cuccban, és még kellett is odakünn, de mire leértem az Aurajoki folyó partjára, gyönyörűen sütött a nap. A folyóparton volt a korábbi városközpont. A mai centrum oldalán lévő partszakaszon jobbára - engem német hatású - romantikus stílusú házak sorakoznak, de itt látható Turku legrégebbi polgárháza - ma Patika Múzeum - az egykori Qwensell-házban. Sajnos hétfőn minden kiállítás zárva, így az Aboa ventuson kívül nem láttam egyet sem. A folyópart ezen a részen gyönyörűen parkosított, egy gyaloghíd is átível felette padokkal, virágokkal berendezve a számos autós híd között. Na itt elkolbászol az ember, kicsit erre, kicsit arra. Megnézi a városi könyvtár skandináv klasszicista (?) vörös téglás homlokzatát, mögötte pedig a modern bővítést. Vagy egy szép ház, ahol talán III., de biztos, hogy Sándor cár szált meg, amikor az immáron Orosz Birodalomhoz tartozó Turkuba látogatott. (Napjainkban többek között az olasz és francia konzulátus helye.)
Ha az ember felmegy a székesegyház mögötti dombra, az az egyetemi negyed (ezért a sok fiatal a városban). Ebben érdekes inkább a sok-sok régi faház volt, rengeteg juharfával az utcákon és a kertekben is, és inkább orosz, mint skandináv stílusúak - ettől persze aztán nagyon finn. (A városban egyébként sok orosz eklektikus kőépület és meglepően sok szecessziós ház található.) A negyedből le lehet sétálni a folyópart jóval elhanyagoltabb részére, leülök a rakpart lépcsőre cigit szívni, verőfényes októberi nap aranyba von mindent. Kicsit még mászkálok, megnézem a főtéren található piacot, itt kapok SMS-t a főnökömtől - elfelejtette, hogy szabin vagyok, ő most nyaral, de megelégeltem, hogy a nyáron másodszorra zavarnak szabi közben. Aztán beülök ebédelni a vásárcsarnokba. (Erről is írtam már korábbi látogatásom apropóján - kb. 120 éves épület, az ételek minősége nem hasonlíthaó össze a vámház körúti csarnok mű-zöldségeivel és színtelen húsaival. OK, a halkínálat esetén mondjuk nem is lenne fair hasonlítgatni.) Először is veszek kézzel készült bonbont, aztán valami mini pitéket rendelek magamhoz. kultúráltan le lehet ülni, könyvek vannak kirakva, meg újságok, szóval lehet olvasgatni is. Aztán megkezdem bevásárló körutam, közben persze látok egyet s mást. Végül csak a Marimekkonál veszek egy topot. Némi őgyelgés után visszamegyek a hotelbe, 6-ra jön értünk valaki, elvisz minket vacsorázni. Isteni grillezett lazac, erdei gombás szósszal, hozzá egy pohár argentin (jó volt) pinot gris, ja, előtte egy jó proseco. A desszert karamellizált mocsári málna lekvár finom mascarpone krémen (nem a szarvasi, félig vajas) egy szabályos golyó vanília fagyival és menta levéllel. Könnyű és finom volt, és főleg organikus, ezért hát volt íze.
Kedden már csak a délelőtt volt az enyém, úgyhogy vettem a csarnokban bonbont a csokisnál, ameg még néhány ajándékot. És elindultam megint a folyó mellett, gyönyörű időben, le, a torkolat felé. A túloldalon zömmel modern lakóépületek, irodaházak, és persze parkok. Ahogy haladok, egyre több modern épület bukkan fel, amely megjelenésében szervesen próbál illeszkedni környezetéhez, kihasználva a víz közelségét. A koppenhágai Island Brygge déja vu érzetét kelti, de mondhatnám a londoni Camden Lockot is, vagy - végre végre - valami hasonlót a Petőfi-híd pesti hídfőjénél a Nemzetitől elindulva. De van egy nagy különbség: az említett helyeken zavartalanul le lehet menni a vízhez, mert a rakpart nem városi autópályként funkcionál, és ez teremti meg a szimbiózist város és természet között. Itt is - akár az összes említett helyen - régi raktárak állnak a parton. Ezek most más funkciót kaptak, szépen felújítva, dekorálva igazi színfoltjai lehetnek egy városnak. (Itt jegyzem meg, hogy 2011-ben Turku lesz Európa egyik kultúrális fővárosa. Itt a raktárnegyed rehabilitációja majdnem készen áll. Pécsen meg talán átadják decemberre a Zsolnay gyárat.... Berlin előtt két nappal jártam ott, de nem is írtam róla, annyira kiábrándítónak találtam. Olyan gagyi volt, hogy inkább nem rúgtam rajtuk még egyet én is. Persze nem azt akarom mondani, hogy nem szép a város, mert az, de hát élte az álmos mindennapjait - hétvégén. Erről ennyit.) Ja, a part is gyönyörűen parkosított, régi vitorlások állnak kikötve - némelyik étterem, némelyik pedig megtekinthető. Ilyesmik teszik színessé, mint 100 éve közlekedő icipici komp, szökőkút, amely a vízben áll, régi kikötői betonelemen, és egy visszabukó halat formáz. És látom a vadkacsákat, akik napoznak az aranyos fényben, meg locsognak, hirtelen hátatfordítanak. Jó volt bámulni őket is!
Aztán ki a reptérre, cigit szívok, megiszom egy doboz sört. A gépen egy nepáli egyetemista ült mögöttünk, egy idősebb finn úrral beszélgetett, igazából semmi különöset, de mégis jó volt hallgatni - sose találkoztam nepálival.
Úgy lépek az előcsarnokba, mint egy marslakó, ki tudja mennyi idő, míg megint arra járok. kint ömlik az eső - valahogy nem bánom, hogy nem tolakszik a kánikula. Tavaly ilyenkor még Koppenhágába készültem. Hát most csak valahogy lesz. Momentán a fizum sem kaptam meg, mert inkasszált 14 milát az APEH. Micsoda királyság, így Görögország meg Finnország után + iskolakezdés, füzetek, könyvek, ebédbefizetés. Vághatok így neki a hétvégének!
Képek jönnek!

2010. augusztus 16., hétfő

Elhagyott állaptok napja

Ha jól tudom, a mai nap van az otthontalan állatok napja. Este későn (10 után) lesz a Duna TV-n egy dokumentumfilm Bukarest hírhedt kóborkutyáiról. Nem fogom megnézni, de mindenkinek ajánlom, főleg akak jönnek a közönyös, lelkiismeretüket megnyugtató dumával, hogy előbb az embereken kell segíteni, blablabla... Mindenesetre emlékezzünk meg azokról, akikkel Európa eme szegletében gyakorlatilag bármit meg lehet csinálni, és csak a kevés, valóban jó érzésű ember irgalmára vannak utalva...

2010. augusztus 13., péntek

Ezúttal délen - egy hetes fetrengés Makrigialoszon


Ez a falu Thessalonikitől kb 50 kilóméterre van. Kocsival ment a család (sajnos nem én finanszíroztam - szokásaimmal ellentétben legalább a rám eső részt - most kínban is vagyok...), Szerbián és Makedónián keresztül, majd' végig autópályán, egész éjjel. Török invázió - augusztusban lehetetlen kikerülni. Hosszú sor, különösen a szerb-makedón határon, éjfél már elmúlt. Kolduló gyerekek, ringyók, és valószínűleg valami mulatsáról visszatért igazi balkáni cigányzenészek - mint valami Kusturica filmben. Ütött-kopott kocsival, benne a rezes hangszerek. Fényképre kínálkozott, dehát nem állhattam oda mégsem, hogy belevakuzzak a képükbe.
Elég törődötten értünk Makrigialoszra. Semmi különös falu, egyáltalán nem volt görögös, inkább mint Horvátországban. Homokos strand, partmentén a promenád, hosszan teli vendéglőkkel és bárokkal. Ha valaki elfoglal egy napágyat (a tűző nap miatt tanácsos is a hozzátartozó napernyők miatt), az csekély fogyasztás ellenében egész nap birtokolhatja. Egy jeges kávé 2,5 EUR pl. Sört a parti kioszkból már lehet privátilag hozni (1,1 EU egy kis doboz Heineken). A parttól néhány száz méterre kagyló telep, végig. Ez nem baj, mert a kagyló tisztítja a vizet, viszont eléggé felkavarják a munkákkal, emiatt senki ne számítson horvát tisztaságú vízre. Viszont ha valaki elmegy a sólepárló felé, a pydnai romoknál (figyelem, csak hétköznap 14.30-ig tekinthető meg - le is maradtunk, belépés ingyér') van egy másik strand, ez jóval tisztább. De tengeri fű itt is van, amely óhatatlanul a partra vetődik. A nagy meleg miatt csak olvasni bírtam, kicsit kézimunkáztam is.
Feljebb a faluban számos élelmiszerbolt van, péntekenként heti piac - azt érdemes megnézni, bár amit én kerestem - házi olivaolaj, bor, sajt - ilyesmi nem volt. halak, rákok viszont igen - na de ezt hogy vittem volna Budapestre? Meg házi görög édesség sem volt. Volt viszont sok friss zöldség és gyümölcs.
Kirándulni voltunk a szörnyű Parálián - ez egy szántóföldön felhúzott, zsúfolt üdülőváros, suttyó nyaralókkal, hamar el is mentünk. Másik este Katarinába látogattunk (kb 20 km), itt sem volt semmi különös, de ennek már igazi polisz hangulata volt, tele boltokkal (kisváros, de a nálunk oly csodált tömeg/tucat márkák, mint pl. Benetton ott voltak. (Nem plazákban!) Hát legalább vidéken is kapnak divatos ruhát az emberek - jelzem, több görög divatüzlet is volt. Mondjuk Tapolcán ilyen nincs.
Szóval a hét a homokon történő fetrengésről szólt, de tulajdonképpen nem baj, ha csak az nem, hogy az az érzés maradt bennem, hogy nem is jártam sehol.
Visszafelé nappal mentünk át Makedónián - na az érdekes volt - igazi East-Balkán táj, meg emberek. Belgrádig klotyóra sem mentem - irtózom a pottyantós-taposós WC-től, pedig úgy tartják higiénikusabb...
Magyar határon mieink fontoskodtak a törökökkel, már 11 óra volt, semmi schengeni sor, ott dekkoltunk, még a mi csomagtartónkat is megnézték.

2010. augusztus 11., szerda

Berlini fotók








Itt van néhány kép Berlinről, még teszek hozzá, ha elérhető lesz.

2010. július 27., kedd

Carmen-csere Szegeden



Lecserélték a Szegedi Szabadtéri játékok Carmenjét, Schöck Atalát! A históriáról itt bővebben:




Szegény Schöck Atala! Hogy lehettek vele ilyen szemetek? Schöck nem asszony-állatot játszott volna, aki nem bir magával, hanem egye embert – aki jelen esetben egy önmagával tisztában lévő nő. Számomra Carmen a másik birtoklásáról szól, illetve ennek sikertelenségéről – vagyis párkapcsolati erőszakról. Azt hiszem Schöck eleganciája egyfajta egészséges távolságtartást szimbolizált volna, vagyis azt, hogy a vágyban is megmarad autonómiája, hiszen egy alávetett egyén nem kívánhatja meg a maga teljességében a domináns partnert, mert az más nem szabad választás. Ő ilyen félmegoldásokkal nem éri be, a patriarchátus pedig ezt keményen bünteti. Én ilyen Carment rendeznék, és pl. Schöckre osztanám a szerepet.


Sok sikert a külföldi Carmenhez neki!


2010. július 26., hétfő

Babák a kukán

Ma reggel nagyon szomorúan láttam a kukák tetején néhány régi, kemény műanyagból készült babát. Mindig nagyon elszomorodom, amikor olyan kidobott játékot látok, amelynek tekintete van. Számtalan babát, macit és egyéb állatot mentettem már így meg, de nem tehetem mindegyikkel. Nem voltak szépek a babák, de egyszer valaki babusgatta talán őket. Kié lehettek? Valamelyik néni gyermekeié, akik a házban laktak és nemrég haltak meg? Valakinek mindenesetre nem jelentett már semmit.

Most, hogy belegondolok, nem kizárt, hogy piaci értékük is volt, mivel nekem már kizárólag csak puha, gumi-szerű műanyagból készültek a babáim. Vagyis most visszaemlékezve volt, amelyik nem, az ott van anyukámnál. De annak van haja, ezekre meg úgy öntötték műanyagból, színük sincs. Én 43 éves vagyok most, a babák gyanítom 50 körüliek… Most már mindegy, kuka nap volt, a szemeteseknek nincs érzékük a frissiben “régiség” kategóriába lépett tárgyakhoz. Főleg azoknak, akik hozzánk járnak.

2010. július 20., kedd

Berlin - II. rész

Következő reggel irány Nyugat-Berlin, az Olimpiai Stadion. Ki ne tudná - az 1936-os olimpiára építették, és a náci propaganda a felsőbbrendű német szellemiséget kívánták demonstrálni vele. Birodalmi stílsuban készült, mint az akkor (és némileg később épült) stadionok mindegyike. Megfelelő szögben állva - szemben a kandelláberrel - Leni Riefenstahl filmjének résztvevőinek érezhetjük magunkat. A küzdőtér és a tribünök viszont abszolut modernek - itt volt az előző foci VB döntője. (Nálunk a Népstadiont le akarják dózerolni, és tök újat emelni helyette - értem én, sok pénz ez, viszont kevesebbet kell agyalni rajta, pl. a lelátókat kedvezőbb szögbe tenni, ilyesmi.) Különös, de a belső tér egyáltalán nem tűnik olyan monumentálisnak, pedig előírásos atlétikai pálya fut körbe. Amúgy az egész egy komlexum, ott az uszoda, egy msik stadion, bemelegítő pályák. Sose jártam még olimpiai stadionban, hallottam, a falába vésik a bajnokok nevét. Ez így van, láttam. Ott volt az első magyar bajnoknő, Csák Ibolya neve, de pl. a vizipóló csapaté is, vagy épp Kabos Endréé, aki aztán munkaszolgálatban halt meg... A mába: feltűnt a rengeteg klozett - igen, fontos, a Népstadionban alig van, ami van, az is kevés embert tud kiszolgálni.
Innen a Reichtaghoz mentünk, nagyon meleg volt, de előtte az Unter den Lindenen a Brandenburgi kapuig sétáltunk. Ez a kormányzati negyed, rengeteg új épülettel, követségekkel . (Meg kell mondjam, a magyar igen előkelő helyen van, de a kirakatában a szokásos gagyi, pörgőszoknyás képek.) A Reichtag előtt hosszú sor, hőségben ültünk a lépcsőn, ki-ki másképp védekezett a délután 2 órai tűző nap ellen. Szerencsére fél óra után bent voltunk. De jaj, a kupolába nem lehetett felmenni! Ha ezt tudom... Mert a tetőteraszról szép a kilátás, de a TV toronyból százszor job volt. Kívülről láttuk csak az üvegkupolát, meg a csigavonalban felkúszó gyalogjárót. Visszafelé, már az Unter den Lindenen bementünk a Willi Brandt Alapítvány kiállítótermébe, egy fotókiállításra. Hogy mi is van a történetek mögött. Pl. láttuk a Berlint ujjáépítő asszonyokat (ezentúl senki ne mondja, hogy túl nehéz munka valami nőknek), meg más torokszorító képeket. Innen a Prenzlauerberg kerület felé vettük az irányt, ez is a feltétlenül meglátogatandó helyek között szerepelt. Ez volt még az NDK-s időkben is az egyik legcsóróbb városrész, mára viszont igazi bohémvilág nőtt itt ki az öreg házak tövében. Telis tele feltörekvő és alternatív dizájnerek üzleteivel, utcán mindenféle alkalmatosságokon ücsörgő - zömmel fiatal - emberekkel, lézengővel, rengeteg bringással (máshol is sok van), éttermekkel, sörözőkkel, virágárusokkal, tucatnyi előkert foglalja el a járdákat. Nagy a nyüzsgés, az üzletek is minimum 7-ig nyitva vannak. Be is újítottam egy topot magamnak. Egész nap ellődörögtem volna itt!
Este beillamosoztunk az Alexanderplatzra. A hatalmasmas panel szalagházak alsó részén számtalan étterem - ezek persze korántsem olyan hangulatosak - gyerekkorom Drezdájára emlékeztet. Valami átjárószerűségen keresztül megyünk, a hátsó rész parkosabb, a sarokban pici söröző, hangulatos terasszal, és megint fel sem tünik, hogy panel. Virágok a kaspókban, napernyők, szép cseréptálban víz a kutyusoknak, és nyugalom, pedig a ház túlóldalán nyüzsög a tömeg. A terasz is majdnem teli, túristák, helyi törzsvendégek egyaránt. Itt végre kipróbáltam a currywurstot, finom volt, miként a nagy korsó sör is!
Utolsó délelőtt szerencsére borús idő van, Kreuzbergbe megyünk, de nem talájuk különösebben hangulatosnak, távolabb kellett volna menni, de már nem sok időnk volt. De még a Hackescher Höfében vettem egy tunikát Ute Allocánál http://www.uteallocca.de
Mindezek után nagy hiányérzetem maradt, bár tartottam magam ahhoz, hogy 2 nap alatt úgysem lehet mindent látni. De hogy ilyen keveset! Majd legközelebb, csak nem tudom, az mikor lesz.

2010. július 19., hétfő

Berlin drágám, hunyja le a szemét egy percre! - I. rész

Így néhány nap elteltével mi jut eszembe Berlinről? Hát, hogy hatalmas. Hogy besorolhatatlan. Kaotikus. A sárgára perzselt fű. Meg hogy mindezek ellenére élhető. Sok blogger megjegyezte, hogy Budapest is lehetne ilyen, de távolról sem az.
Kivételesen pontosan szállt fel a repülőgépünk, a kora esti órákra értünk a Lichtenberg kerületben található szálláshelyünkre. Lichtenberg nem a belváros, de nem is külső kerület. A Grand City Hotel Berlin East-ben szálltunk meg. Ez egy panel monstrum egy kelenföldihez hasonló lakótelep közepén, még az NDK-s időkből - nem mondom, szépen rendbe hozták, jó a közlekedés, de amire nem számítottunk az az, hogy dög meleg van, és az ablakok közül csak az egyik nyitható - bukóra!!! Odakünn a nappali hőmérséklet 33 fok volt! Hát legalábbis nyáron nagy ívben kerüljétek el, mert éjszaka nem bírtunk nagyfiammal aludni, folyt a víz rólunk (szabályosan!), függönyt el kellett húznunk, hogy járjon némi levegő, emiatt viszont 5 órakor már világos volt, és persze a zaj is feljött a prospektről. Kimerítő városnézést itt ki nem pihen senki!
Mi napijeggyel jártuk be a várost, ez most 6,80 EUR felnőtt, illetve 4,50 EUR gyerekárat jelent (fiam 14). Metróra, villamosra, gyorsvasútra és buszra is érvényes. Első utunk az Alexanderplatzra vezetett, itt láttam, hogy a gyermekkorom képeslapjairól ismert Világóra milyen pici, és szerényen húzódik meg az immár gyalogos forgalom által birtokba vett hatalmas téren. Berlinnel foglalkozó blogokban olvastam, hogy a Fernsehenturmnál akár órákig is várni kell a feljutásra - na mi rögtön tudtunk menni, délelőtt 10 óra felé. Csak a bankkártyámmal bénáztam a jegyvételnél (10,50 EUR). 205 m magas, gyors lift visz fel, a dizájnja most nagyon divatos - de feltételezem, még az eredeti van benne, valamikor a 70-es évekből. Fentről remek rálátás a városra. Épp szemerkél, de a látványt ez nem akadályozza. Innen elsétáltunk a középkori Berlin - hát azt nem mondanám, hogy megmaradt - egy darabkájába, a Nicolaus Viertelbe. Súlyos károkat szenvedett a II. világháborúban, így újraépítették - panelből! Ez így elég bizarrul hangzik, de el kell ismerjem, nem is olyan rossz. Egyrészt öröm, hogy nem kúrták szét, mint az Alexet (bocs), másrészt mi maximum a 2. szintig látunk, azt meg befutotta a vadszőlő, meg az mívesebb is eleve. Azért számos épület megmaradt, az utcaszerkezettel együtt, persze autók nem hajthatnak be, és telis-tele van ízléses ajándékboltokkal (na jó, árulnak Berlin táskát is, pici fiam vett is magának), éttermekkel, kávézókkal, ott folyik a Spree - meg is ittunk a partján egy frissítőt. Az egy kicsit koppenhágás volt. Aztán metróra szálltunk - na ezt azért említem meg, mert nagyon szép állomások voltak, a XX. század első harmadának stílusában. Ez a város zivataros elmúlt száz évi történetét ismerve meglepő volt.
Következő - fiam által választott - látnivaló a Checkpoint Charlie volt. Ma már egy jelentéktelennek tűnő túrista látványosság a Friedrichstrasse és a Zimmerstrasse kereszteződésében, 20 éve ez volt az egyetlen átkelőhely, ahol külföldiek átjárhattak a város két fele között. (A meki teraszáról jól rálátni:)). Egy komoly képű, fiatal szovjet tiszt portréja emelkedik a homokzsákokkal körülvett bodega felett, és egy hatalmas tábla, amely a nyugati oldalról arra igyekvőket imigyen figyelmezteti:
YOU ARE LEAVING THE AMERICAN SECTOR
ВЫ ВЫЕЗЖАЕТЕ ИЗ АМЕРИКАНСКОГО СЕКТОРА
VOUS SORTEZ DU SECTEUR AMÉRICAIN
SIE VERLASSEN DEN AMERIKANISCHEN SEKTOR!
Ezzel a felirattal a környék tucatnyi, csak a kettéosztott Berlinnel kapcsolatos szuveníreket árusító boltjaiban is kaphatók pólók, táskák, jelvények, meg ami kell. És van egy múzeuma is (belépő asszem 10,50 EUR - felnőtt, gyerek icipicit olcsóbb). Rengeteg relikviát összegyűjtött az alapítója, számtalan szerkezetet, vagy annak modelljét, amelyben embereket csempésztek át, újságcikkeket szerencsés szökésekről, kilyuggatott ruházatot, amelynek viselője csodával határos módon túlélte az automata tüzelő golyóit. Az őr kutyák házait. Makettet a senki földjéről. És persze a tragédiákat... Akiknek nem sikerült, akik soha nem láthatták a szerelmüket, pedig egy városban éltek, de nekem legszörnyűbb mégis a rendszer által megbízhatatlannak tartott anyák vallomásai voltak, akiktől elvették a gyerekeiket! Sokan csak a fal leomlása után láthatták viszont egymást! Szörnyű volt! Igen rossz kedvem kerekedett.
Így mentünk tovább a város dicstelen legújabb kori történelmének másik jelképéhez, a Potsdamer Platzra. Hajdan a város szíve volt, 1945-ben romhalmaz. Mivel itt ment keresztül a fal, senki följe volt, hatalmas szántóföld a város szívében (tényleg olyan volt!). Az újraegyesítés után úgy döntöttek, hogy megteszik a főnix madárként feltámadó Németország szimbólumává. Hát... dicséretes munka volt, tényleg hihetetlen, hogy ott volt a nagy semmi nem is olyan rég. Most ha nézem, egy új birodalom kialakulását látom. Nem azért nyomaszt, mert német, hanem mert birodalom. Az épületek nyilván az építészet csodái, a statika remekművei, de számomra a kevesebb több lett volna. Ott a nyüzsgő Sony Center, de nem vágytam betérni a csillogó áruházakba, eszpresszókba. A szépen megmaradt fajansz borítású metró állomás itt még kontrasztosabb. Vegyes érzéseim vannak.
Kisfiú visszamegy a hotelbe aszalódni, így enyém a Mitte városrész! Mindjárt elsőnek a Hackescher Höfe - erről vagy tíz éve olvastam egy napilap hétvége mellékletében, és nagyon izgalmasnak tűnt. Amúgy is imádom a titokzatos, egymásba nyíló udvarokat. Na, itt 9 is van belőlük! Az első, a híres mázas csempékkel díszített. Aztán van szökőkutas, átjáró folyosó jellegű, és csupa parkos is! Rengeteg étterem és tervezők butikjai - viszonylag megfizethető, bár nem olcsó kategória. Amúgy a környék szépen átvészelte az ostromot és a kommunista időket. Jellemző a sok udvaros, gyakran átjárós ház, ezek nincsenek lelakatolva, mint pl. Budapesten, nem is parkolónak használják őket, hanem élő terei, sőt szerves részei a városnak! "Atelier"-k, bárok, kávézók, galériák vannak itt. De számos ilyen kicsi, helyi egység van az utcáról nyíló üzletekben. De ha ilyesmi nincs, hát van mini játszótér, pihenőpad. Kijutok az Oranienburger Strasséra. Nagy a forgalom, kicsit vegyes a környék, de izgalmas. Este prostik is sétálgatnak, de még több a gyerekes turista - itt ez valahogy természetes. (No nem a prostitúció. Nagyon fiatal, nyilván kelet-európai lányok voltak...) Látom az Új Zsinagóga épületét, ez is, mint minden, hatalmas. És a túloldalon azt, amit mindenképp meg akartam nézni: a Tachelest! Ez egy félig lebombázott áruház, hasonlít a Divatcsarnokra, de kettéválik az egész a semmibe vezetnek a folyosók. Most undergund művészek szállják meg a világ minden tájáról, rebesgetik, bezárják, aláírom névvel, címmel a petíciót, hogy a német kultúra szerves és megismételhetelen részének tartom. Felmegyek a félhomályos kihalt lépcsőn - először bátortalanul. Húgyszag van, grafittik, és persze kosz. Kilátok a színes ablakokon át - lent valami kusza, homokkal felszórt nyomortelep-szerűségen folyik a késő délutáni élet. Odabent mégiscsak jönnek-mennek. Az egyik teremben táncpróba. Felejebb árusítanak - nem túl művészi - dolgokat. Vehettem volna egy 5 eurós sokszorosított akvarellt. Na mindegy, majd legközelebb. Van még egy-két kiállítás. Több helyiség lezárva, nincsenek ott a lakói. Körülnézek az udvarban. Kiszuperált kanapék a porban, mindenféle installációk helyben megvehetők, lehet adományozni, folyik a sör - más egyelőre még nem - koncert lesz este későn. A földszinti utcafronton néhány enervált művész árulja alkotásait - megjegyzem, nem épp alacsony áron!
Visszamegyek a fiamért, este ismét a Mitte - a Hackesche Markt egykori piactere a magasvasút tövében telezsúfolva vendéglőkkel, nem olcsók, 36, 70 EUR-t fizettem kettőnkért, benne volt a sör is, a hangulat meg pazar, na mit panaszkodjak, úgysem tudom ilyen kamatcsökkentési lázban befektetni a kis megspórolt, kevéske pénzemet. Ez meg legalább mindig az enyém lesz. (Hiába közhely ám!)
Képek jönnek - majd, és holnap következik a második nap, talán a nyúlfarknyi harmadik délelőttel.

2010. július 16., péntek

Megjöttem

Na megvolt Berlin is. Készül a beszámoló, elöljáróban csak annyit, hogy hatalmas város, úgy érzem nem láttam semmit, nem ad egykönnyen az energiáiból sem, de a helyzet nem reménytelen, sikerült kicsit inspirálódnom, csak sajnos ennél több kellett volna.

2010. július 4., vasárnap

Ó, VB!

Nem tudom, ki, hogy van vele, de a mostani foci VB kommentátorai valami rettenetesek! Nem Gundel Takács Gáborra és Faragó Richárdra gondolok, hanem az ifjú "titánokra", Egri Viktorra és a a másik kettőre - testvérek, talán ikrek is, a nevüket szerencsére kiszórta az agyam. Utóbbiak egyébként hazatértek már, de Viktorka ott maradt, és félek, neki adják a döntőt is. A testvéreknek pedig kis színes beszólásaikkal készítettek valami tisztelgő összeállítás félét, amelyek 80%-a ízetlen, minden eleganciát nélkülöző beszólás volt. Ez a triumvirátus viszi tovább a - sajnos a korábbi nagyok által (boldogult Knézy, Gyulai) is művelt - tudálékos közvetítési stílust, azonban azok minden profizmusa, műveltsége, szakmai és sportág iránti alázata nélkül. Hajdú B-t, Faragót, Gundel Takácsot akarom!
A stúdióban pedig - na az is egy érdekes világ - ott ül négy prominens, köztük egy nő, a többi három pasi (esélyegyenlőség, hurrá!), beleértve a focirajongó vendéget is. A hölgyre az udvarias moderátor szerep hárul, meg a pirulós mosolygás az általa is alpárinak talált humormorzsákon. Mezei Dani, Deák Horvát Péter profik, korrektek, a nagyik kedvence, Szántó Dávid - hát neki is volt az olimpián egy-két szexista elszólása - még elmegy. Lehet a díszhármas helyett inkább őket kellett volna delegálni. És a hölgyeket hagyni műsort vezetni vendégestül, szakértőstül.

2010. július 1., csütörtök

Dunaparti csónakházban....


Szerintem a Római-part igazi unikum Budapesten. Persze tudom, már régóta nem a régi, újgazdagék és a lakóparkok betolakodtak ebbe a falusias miliőbe, a csónakházak többsége, ahová a kispolgárság és a munkások is kijártak anno, már zömében nincsenek meg, de a hangulatát nem lehet csak úgy megszűntetni. Az ártéri sétány mögött, egész a Szentendrei útig árnyas utcák, régi, Siófokot idéző villákkal, nyaralókkal igazi vakációs hangulatot árasztanak. Hiába a wellnes hotelek, mediterránkodó (sorozatgyártott kovácsoltvas bútorok+terrakotta járólap) bárok, a parton mégis a bodegák dominálnak, meg a sült hal illata, Duna-szaggal keverve, az elhúzó bicajosok, a hideg sör egy nyári este – szóval hajlamos az ember elfeledkezni arról, hogy másnap a szokásos verkli vár rá, ha egy hétköznap este kilátogat ide.Egyik barátnőmmel az Evezős kertbe http://www.evezossorkert.hu/index.html ültünk dumcsizni. Ez elég szedett-vedett: kerti boxok, divatos teekfa bútorok, néhány fonott kanapé (ó, manapság kötelező, úgy látszik egy mezei sörkertben is!), fröccsöntött műanyag székek – mindegy. A hekk állítólag itt elsőrangú – a Time Out magazin szerint, én mondjuk nem ettem, de jól nézett ki. Kapható palacsinta is meg flekken, és persze sör, hetente kétszer élőzene van, lehet táncolni. Legjobb helyek a fák alatt vannak, már egész a Dunánál, persze mindig foglaltak. Ja, és vigyünk magunkkal füstölős szúnyogriasztót, mert azt nem tesznek az asztalokra, pedig rengeteg a szúnyog!
Itt egy jó cikk a Rómairól: http://www.utazona.hu/magazin/uticel/romaipart_vjm.htm
És nem állom meg, ezt is beszúrom, bár korántsem idillikus: Itt egy jó cikk a Rómairól: www.fntudosito.hu/.../701/pics/748/08_small.jpg

2010. június 16., szerda

Szicíliai vecsernye - harmadszor


Kép: www.nol.hu

Nagyon klasszul megért az előadás a tavalyihoz képest. Sümegi Eszter csodálatos volt - a múlt évi gyenge Siciliana után most már az első hangok után, ahogy megszólalt éreztem, hogy meglesz. A mélységek nem voltak tompák, a magasságok is hibátlanul megvoltak, egy-két éles (de korántsem bántó) hangtól eltekintve. A Bolero után lehetett volna nagyobb sikere, elég udvarias volt a taps. Talán túl későre járt már. Fekete Attila gyönyörű, puha, igazi bel cantó hanggal rendelkezik! Ő az este egyszerűen tökéletes volt. Szerintem most van a csúcson. Tavaly elrontotta 4. felvonásbeli áriáját, egyszerűen nem bírta kiénekelni - most minden erőlködés nélkül megtette. Anatolij Fokanov az elején kissé fáradtnak tűnt - itt-ott nem jött át a hangja (ez Kesselyák maestro bömbölő zenekara kíséretével nem is csoda), de aztán belejött, és hozta tavalyi formáját. (Akkor ő volt a húzóerő.) Rácz István csodálatos matériával rendelkezik, de néha az volt az érzésem, hogy nem találja el a hangokat. (Nyilván nem a muzikalitásával van baj, mert pl. a Nabuccoban vagy a Rigolettóban ezt nem éreztem.) A kisebb szerepeket éneklők közül dicséretesen odatette magát Daróczi Tamás és Horváth Ádám. Kórusnak ismét dicséret.
Kár, hogy félházzal ment - talán a Brazília-Észak-Korea meccs miatt. És hát nagyobb ovációt is megérdemelhettek volna végén, igaz, 11 körül ért véget. (És a kislányom elég szépen bírta!) Ja, meg a marhák, ráengedték a nézőtérre a klímát a páholyok felől - asszem megfáztam, kivágott hátú ruhában, sajnos a horgolt csipka izlandi kendőm se sokat segített.

2010. június 15., kedd

Vakáció!

A fiaméknál ez a mondat utoljára kerül az iskola táblájára - jövőre már gimnáziumban folytatja. Szerintem az inkább az ő terepe lesz (na jó, persze az is csak egy magyarországi iskola), de azért fáj a szívem. (Pedig a pénteki ballagást megúsztam könnyek nélkül.) Hányszor mondtam, hogy elegem van már ebből az iskolából! És most hiányzik, hogy ezentúl már csak a kislányt vihetem oda! Egyébként is napok óta depressziós vagyok, olyan elmúlás érzésem van, és ne csak a suli miatt.
Na de jövőre jön a jól bejáratott régi világ, megszűnik a szöveges értékelés, amely esélyt adott arra, hogy kicsit árnyaltabb képet rajzoljon az iskola a gyerekről. Vagyis megfeleljen annak a célnak, amiért kitalálták: tájékoztassa a gyermek fejlődéséről (szándékosan nem előmenetelt írtam) a szüleit. Az osztályozás - nevében is benne van - címkézi a gyerekeket, mint megannyi kis portékát. Hogy stigmatizálást ne írjak. (Tényleg, van egyáltalán ilyen szó?) Igaz, a mostani tájékoztatásnál is előre megírt panel mondatokkal helyettesítették be a hagyományos jegyeket - majd minden aláhúzandó kategóriának meg volt a pandanja - de mégis többet árult el (pl. miben kell konkrétan fejlődnie), mint egy szám. Hogy irigyeltem franciaországi rokonunk kisgyerekét, mikor mutatta az alapos, két oldalas jellemzését, amelyhez a gyermek iskolai személyiségéről is írtak még egy összefoglalót. (Kíváncsi volnék, a tanár sírt-e azalatt, míg ezt készítette, hogy ájjaj, ki fogja ezt a plusz munkát megfizetni neki. Most az itthoni szégyenletes pedagógus bérek persze más téma. És sóhajtoznak a szülői értekezleten is, hogy ez micsoda plusz terhet jelent - na, ez már nagyon nem elegáns!)
A szülők többsége viszont - legnagyobb döbbenetemre - visszasírta a régi jegyeket, egyszóval igényelte, hogy kategóriákba sorolják a gyerekét, ami kb. 3. osztálytól kezdve már kasztot is jelent - magyarán átjárás max. lefelé van, de igazán arra sincs, mert a "jókat" elég jól védi a nimbuszuk.
Érdekes volt néhány éve egy általános iskolai osztálytalálkozón. A csúcs arisztokrácia (jelesek) nem voltak sehol, max. otthon a gyerekekkel (na jó, egyik kémiai doktorit szerzett, de a harmadik kölkét pelenkázta - ez szép dolog, de az életben vissza nem küzdi magát 10 év kieséssel), a legnagyobb karriert egy orvos végzettségű p.csa csinálta - most gyógyszer vigéc, úgy adja magát elő, mint business lady, de világos volt előttem, hogy abszolute nincs döntési helyzetben; orvosokat kísér külföldre egy gyógyszergyár pénzén. Viszont állati büszke volt magára. LOL. Két négyes tanuló csinált karriert: egyiknek sport média vállalkozása van (kicsi, de ott vannak egy-két helyen), a másik az MTV-nél valami közép pénzügyi vezető volt még 4 éve. A közepesek közül viszont egyik jogász lett, a másik kettes matekos épp a diploma munkáját készítette a műszaki egyetemen, valamelyik vezető kultúros egy műv. házban. Csakhogy ez utóbbiak később találták meg magukat, a magyar oktatási rendszer egyáltalán nem segítette őket kibontakozni, a szüleink sajnos szekundáltak is ehhez - versenyezve, ki tudja jobban elvenni a gyerek nyitottságát, önbecsülését, hitét, stb. És akkor most ezt konzerválni akarják, pedig olyan nagyot nem közelített Európához az iskolarendszer. És a szülők többsége sem.

2010. június 9., szerda

:DDDDDD

Ezen könnyesre nevettem magam, ha Ti is akarjátok, kattintsatok a linkre!
http://kikvogymuk.blog.hu/2010/06/08/szajberszittya_kalandjai

2010. június 4., péntek

Anyáknapja, némi keserű utóízzel

Tegnap tartották kislányomék osztáyában az anyaáknapi műsort - kapaszkodjon meg mindenki: fél ötkor! Sajnos Zuglóból háromnegyed óra is lehet az út, ami annyit jelent, hogy háromnegyed négykor le kellett volna lépjek, poedig 5-ig tart a munkaidőm. Persze elkéste, negyed órát (q--va nemzeti vágta miatt a Hősök tere környéke a Dembinszky utcáig le van zárva - anyátokat!), és persze, hogy pontosan elkezdték, persze, hogy a kislányom volt a legelső. Még szerencs, hogy újra elmondhatta a versét a rongybabáról. De nincs pardon, szegénykét látom magam előtt, hogy keres a szemével, nem vagyok ott, szorongatja a kellékként hozott Juli babát, és a többi anyukának szaval. Akiknek a többsége majd széttépett a tekintetével, pedig alig van köztük olyan, aki teljes munkaidőben dolgozik, sok a pedagógus, több gyeses van, meg részmunkaidős, meg zuglói munkahellyel bíró. Hát igen, bűnhődjön a karrierista (hö?) dög, vagyis inkább a gyereke, az ilyen aki önálló jövedelemre tesz szert, ahelyett, hogy a férje kegyelemkenyerét enné, az ne számítson másra, és főleg az csakis rossz anya lehet. És a mostani politikai éra erre a felfogásra még jópár lapáttal rá fog tenni, nincsenek illúzióim.