Vári cukrászda

Na én is elmentem múlt szombaton a több forrás szerint is legjobb magyarországi fagyizóba, Vári Cukrászdába. Mátyásföldön van, Budapest XVI. kerületében. Kinézetre nagyon gagyi, a közönség vegyes, a fagyik azonban isteniek! Nem vagyok egy nagy fagylaltevő, úgyhogy igen jónak kell lennie! Eddig nálam a szimpla velencei árusok csokicsíkos mentafagyija viszi a prímet. Itt is volt, de strachiatella-szerű pici csokipettyekkel. Íze jó volt, de azért a velenceit nem verte. Aztán jött a csipkebogyós rózselkváros - hát a virággal ízsesített édességek amúgy is viszik nálam a pálmát! Végül a rebarbara fagyi valami chutney szerű ízesítéssel, hát ez is nagyon finom volt! Hatalmas a kínálat, elfogadnak kártyát is (pozitív!), persze az ár húzós - 250/gombóc, de ilyen minőség szerintem kevesebből nem jönne ki.
Az eladók kedvesek, türelmesek voltak, és kávéskanállal kóstolót ajánlottak, ha nem tudtál volna dönteni.

Jelentős analógiát vélek felfedezni az ország jelenlegi vezetése és a Rákosi/Kádár-időszak között, ami az értelmiség ellenességet illeti. Demján Sándor szájából hangzott el, hogy munnkáskezekre van szükség, nem kell annyi művészt képezni. Ja, és persze stadionokra, hogy harcedzett legyen az ország népe.
Ma meg olvason az FN-en, hogy a debreceni polgármester nem minden önelégültség nélkül közli, hogy diplomásoknak is kell közmunkában utcát seperni.
A bajom nem a munkásképzéssel van. (Na és kiket képeznének? Szövőnőket? Cipészeket? Műszerészeket? Hisz nincs is már iparunk, igazából segédmunkára van szükség.)
Az is OK, hogy ha nincs más, hát elvégzi, ami van - papír ide vagy oda.
Nem lehet alternatív iskolákat létrehozni, a létezőket is felmerül, hogy megszűntetik.
Gyűlölik a tanult, művelt embereket, aki lehet, igyekeznek szegénységbe lökni (mert biza az álláskeresők között a diplomával rendelkezők aránya a legkisebb), és akkor a tömegek rá lesznek utalva az állam irgalmas gondoskodására (kérdem, mégis milyenre), és főleg aki éhes és rongyokban jár, oduban él ázva-fázva, nyilván el lesz foglalva a mindennapi létharccal. Persze ezt honnan veszik? Az ilyesmi robbani szokott.
Az únió meg csak néz karbatett kézzel. Na jó, eddig is gondoltam, hogy csak felvevő piacnak kellettünk nekik, de gondoltam, legalább a gyerekek európai jogrendszerben nőnek fel, kapnak esélyt a társadalomtól, és akkor ki tudja, szépen, lassacskán... Mára csak annyi maradt, hogy el lehet menni külföldre dolgozni. És bizony mondogatom is a gyerekeknek. Megengedő szülő vagyok, de a nyelvtanulást nagyon szigorúan veszem. Agyrém! (Nem a nyelvtanulásra értettem.)

Nyerges András: A barátságszédelgő

Szabadulós könyv. Egy, a főszereplő számára oly fontos barátság már nem szimmetrikus., és ettől félembernek érzi magát. Septében el is veszi feleségül az egyetem elérhetetlen bombázóját (akinek épp kapóra jön, hogy mint férjezett asszonyt ne merjék kikezdeni). A kapcsolat eleve kudarcra van ítélve, a főhős megbocsáthatóan gyáva, végül (jellemzően amikor rövid időre egyedül marad) rádöbben, hogy a rosz kapcsolat fenntartása elsziőőantja minden alkotóenergiáját, és ha nem teszi meg, amit meg kell tennie, végérvényesen bedarálódik a mindennapok fogaskerekébe.

Élvezetes stílusban megírva, váltakozó szemszögből láttatja a történetet. Amikor a nő személyén keresztül beszél, akkor gyesszám második személyt használ, ettől persze olyan, mintha első személyben beszélne. Egyébként a többi részt Nyerges valóban egyes elsőben írja.

Egyben remek korrajz a korai hatvanas évek társadalmáról, a bölcsészkarról, és a kiadók világáról.

Lili Marlene

Doberdo

Tegnap az M1 Hiradóban csöpögtek a doberdói hősökről. Néhány kivénhedt f@sz ült valami emelvényen, és arról szónokoltak, hogy micsoda helytállást vittek véghez a magyar katonák 14 hónapon keresztül az Isonzó-völgyben. Persze iziben eldobtam az agyam, hogy a qrva anyjukat, naná, hogy helytálltak, még mindig több esélyük volt így is a hazatérésre, mintha hadbíróság azonnali hatállyal végrehajtandó, golyót reptet a fejükbe! Megnézném 14 hónap alatt, sárban esőben, fagyban, hőségben, patkányok közt, szegényes ellátással, golyózáporban, nő nélkül, parancsnokoknak kiszolgáltatva, szeretteiktől távol ki a lófaszt fűt a hazaszeretet!
Ja meg ilyen duma: nem volt hiábavaló áldozat, mer' aszongya hogy fúúú, az olaszok (mint tudjuk az antant legütősebb hadserege volt) egész a Monarchia fővárosáig (az nemde Bécs volt) meneteltek volna! Hát igen. Így viszont kikaptuk Kun Bélát, aztán meg a románokat, Horthy már csak hab volt a tortán. (Hú, tegnap róla is milyen film ment! A második rész még hagyján, de az első...)
Na most pubikáim: nekem van egy fiam, és soha eszem ágában sem volt a haza jelszava mögé bújtatott semmiféle hatalom ágyútöltelékévé felnevelni. A legnagyobb gonddal és szeretettel véghezvitt törődést baromira az ő saját és a társadalom épülésére kapta, nem pedig azért az uralkodó elit kedvenc mulatozásában tehetetlen bábu legyen! Egyébként is félek, hogy ez a sok impotenidióta barom majd visszaállítja a sorkatonai szolgálatot!

A Lily Marlene videóját ideszántam. (Csak még mindig béna vagyok feltenni.)

Brávó, Hoffmann!

Jaj, de el vagyok keseredve megint!

A NOL-on ma megjelent Horn Gábor cikkből idézek, a legmellbevágóbb két bekezdést. A szerző személyétől kéretik eltekinteni, mert sajnos amit leírt úgy fajdalmasan igaz, ahogy van!

"Integráció, együttnevelés helyett korai szétválasztás, a leszakadók, lassabban haladók, hátrányban lévők leválasztása, külön kezelése. Igazi barbárság, és nem egyszerűen a leszakadók, hanem legalább ennyire a többség miatt, akik így nem tanulnak meg együtt élni, elviselni, alkalmazkodni. A társadalom végleges és végzetes kettévágása és nem mint következmény, hanem büszkén vállalt cél, feladat."
"Tehetséggondozás címen persze folyik felül is a szegregáció a 6 és 8 osztályos gimnáziumok, mint valami janicsárképző intézetek lebegnek a tervezet kiagyalói fejében, központilag megnövelt óraszámmal, kötelező tantárgyi versennyel, és persze legalább 3 idegennyelvvel. >Hogyan tegyük tönkre gyermekeink kamasz éveit intézményes keretek között< játék részeként. Folyik tehát a magyar közoktatás egyébként sem túl erős intézményeinek szétverése, politikai elfoglalása, teljes központosítása. A középszer intézményes elrendelése."

A teljes cikk itt olvasható: http://nol.hu/velemeny/20110517-itt_a_vege

Sürgősség

Életemben először segíteni próbáltam egy emberen, aki rosszul lett az utcán. Ült a Péterfy Sándor u. - Rottenbiller u. sarkán a korház (!) kerítésének dőlve, és jellemző mód két öreg néni támogatta, egyik hozott vizet neki. Néztem a kocsiból a piros lámpánál. Jó sokáig volt piros. Aztán egyszerre csak gondoltam egyet, nem állt mögöttem senki, hátrébb tolattam a taxi rámpához. Döbbenetemre állt már volt ott egy taxi, de a sofőr nagyon beletemetkezett az újságjába. Nekem az volt az érzésem azért, hogy ne kelljen odamennie a beteghez. 30 év körüli fiatal ember volt. Az egyik néni szólt a járóbeteg portán, hogy odakinn segítségre szorul valaki. Hát senki nem jött! Közben én is, és egy immáron negyadik hölgy is szólt, sajnos-sajnos a portás senkit nem lelt a helyén. Épp a mentőket tárcsáztam, amikor látom, hogy kint a két néni (egyikük bottal járt!) sikeresen lábraállította a férfit és megtették azt a kb 10 métert a rendelő előcsarnokáig, ahonnan már nem dobhatták ki. (Ja, az egyik portás egyetértett, hogy a korház elől mentő vigye el! Elépesztő!) De az egészben a legfelháborítóbb az volt, hogy az utcán és az előcsarnokban több egészségügyi ruhás dolgozó jött ment, de egy sem kérdezte meg, hogy mi van, kell-e segítség! Hát dinamitot, oszt az utcára velük, mehetnek Angliába, ha tudnak egyáltalán pötyögni valamit!