Téli virág

Lassan már két éve kaptam ezt a tipikusan nőnapi cserepesvirágot a kollégáktól, és most kivirágzott! Úgy látszik - velem ellentétben - szereti az új helyünket!

Évszázadnyi élet

Ezt láttam két ünnep között az utcánkban - szerntem nagyon kedves. A kislányom barátnőjének anyukája mondta, hogy a szemközti közértben is köszöntötték, mert még bejár oda - tehát jó állapotban van. Isten éltesse sokáig egészségben!

Új év

Boldog új évet!
Remélem, ez jobban sikerül, mint az előző. Ahogy visszagondolok rá, olyan nyomasztó volt, sokszor talált rossz hangulatban. Már a kezdete is. Ha nem hosszú hétvégére esik az év vége, talán már elváltam volna.
Valahogy tavaly az idő múlásával is sokkal keményebben szembesülnöm kellett. Ráadásul nem igazán tudtam egy-két kilótól megszabadulni, romlott a látásom, két ősz hajszálat találtam, kezd rendszertelenné válni a menzim, löttyedt a térdem. És hát a gyerekeim, ők már nagyon nagyok. Nincs kisgyermekem, nagy gyerekeim vannak. Nagyon törelmetlen vagyok velül, kiborulok, megsértődöm - nem ilyenek a klimaxos nők?
Ami nagyobb veszteség, az a kapcsolataim leépüllése, a minőségük romlása - ezt minden területén az életnek megfigyeltem - legyen szó valóságos vagy virtuális, rokoni, baráti, vagy kollegiális. És ez nem lehet véletlen, azonban sajnos nem tudom az okát, pedig nyilván rejt üzenetet.
A munkahelyemen pedig nagyon rossz - na, az megérett bennem, hogy nincs mese, tényleg váltani kell, pedig vasárnap töltöm a 45-öt, mindegy, nincs lehetetlen, meg aztán ki tudja. Larion írta, hogyha becsukunk egy kaput, kinyílik egy másik. Ez sokszor tapasztaltam én is. (Bár nem mindig...) Utolsó nap olyasmit éreztem, mintha arcul köptek volna. Hiába volt a nagy éves hajtás, lojalítás, idegeskedés, mások helyett dolgozás, falazás. Nemhogy a jutalma elmaradt, még világosan értésemre is adták, hogy a cselédlépcsőn szíveskedjek közlekedni. Persze amior erre rámutattam, hazudtak. Mindegy, valamilyen szinten hullák a szemembe. Kár. mert amúgy végtelenül rendes, de sajnos gyenge emberek.
A karácsony estén már hulla fáradt voltam - 12 emberre a vendéglátás, előtte a sok takarítás, rendrakás, dekoráció, idegeskedés - némely rokonom meg úgy érezte már (ezt negyedik éve csináltam sorban), mintha valami partira mennék, engem meg max. valami intézőnek néztek. Éjjel 1-kor mentek el végre valahára, de még várt rám a mosogatás, a férjem már éjfél előtt elhúzot misére, bár előtte, meg meg kell hagyni, miután hazajött, sokat segített. Pihenni csak 27-től - miután megérkeztünk vidékről - sikerült. Persze megint zabáltam egy csomó apró süteményt, ittam a likőröket, jó dagadt lettem, pedig 2x voltam futni. (Ma is megyek a sötétben:S)
Na de új év, új lehetőségek, elhatároztam, hogy jobban fogok magamra figyelni, ezáltal a gyerekekkel is türelmesebb leszek. (Bár ma reggel megint üvöltöttem velük, mert iskolakezdés felett érzett bánatukban egymásnak estek.)

Fiam születésének napja

Hétfőn december 19-e volt - ez a fiam születésnapja. 16 éve született, és mondhatom, ő csinált embert belőlem. De most nem erről akarok írni. Hanem arról, hogy lerombolta az addig fáradtsággal felépített személyiségemet, és ezt a törést - vagyis hát azt a pontot, ahonnan újra kellett építkeznem - korántsem olyan között, ahogyan ez az ember 20-as éveiben, független nőként megadatik.
Éjszaka valószínűleg a nagy súlygyarapodás, és a karácsony előtti készülődés miatt elkezdett szivárogni a magzatvíz valami véres trutyi kíséretében (jó, erről tudtam micsoda). Reggel hívtam a dokit, azt mondta menjek be. Még 2 héttel a kiírás előtt voltam, de már éppen belefért, hogy ez itt szülés, noha semmilyen görcseim nem voltak. Odabenn valami fájdalmas vizsgálat történt - azt hiszem a magzatvizet ellenőrizték (amniocentézis, vagy mi a neve), de ezt csak később okoskodtam ki, és az eredményéről sem tudok semmit, pedig később kellett volna tudjam, több alkalommal. Emlékszem, milyen verőfényesen sütött a téli nap, amíg a ronda kincstári hálóinget vettem fel magamra, a vizsgáló egy sarkában. mindezt az ország egyik VIP kórházában, a Kútvölgyiben. Alig engedték meg, hogy kimenjek telefonálni, hogy lemondjam a fodrászt, illetve szóljak a húgomnak, hogy ne várjon. Átadtak egy kövér, közönséges, durva szülésznőnek - a neve Aranka volt, ő volt a szülőszoba vezető. Lekezelően, vezényszavakban beszélt, első perctől kezdve elutasítva minden együttműködésre kísérletet tevő kommunikációt. Megkaptam a szokásos beöntést, egyebeket, közben a lábammal felrúgram véletlenül valami odakészített vackot, amiért jól lecseszett, pedig nem is láttam. Ekkor még egy orvostanhallgató lány rámnézett időnként, ki volt akadva ő is a pokróc modorú némberre.
Hamarosan következett az oxiton infúzió (úgy 11 óra körül), ott feküdtem a kényelmetlen szülőágyon. Nem értettem, miért kell infúzió. Volt néhány kismama könyvem, angol kiadások fordítása, azokban a szülés menetét úgy kommentálták, mint az anya és a személyzet és a baba közös kontrollja alat tartott folyamatot. Légzés, séta, masszázs, bíztató szavak.  Erről szó sem volt. Hamarosan két perces fájásaim lettek, bekötött infúzióval és plusz magzatmonitorral max egyik oldalamról a másikra fordulhattam. Az orvos néha bejött, görcs közben vizsgált, miként tágulok, volt, hogy a szülésznő (közben műszakváltás volt, és jött egy alig kedvesebb Bősze Erzsébet nevő madame) ránézett az orvosra, hogy még mindig semmi? (Órák óta kinlódtam.) Egyszer lecsúszott a magzatmonitor, a férjem próbálta visszarakni - hiába, és nem is érdekelt, hogy nem hallok semmit. Kb 45 perc múlva vették észre, és tették vissza. Lassan besötétedett. Megszültek mellettem ketten is. Eszembe jutott, hogy a húgom 11 órát vajúdott, így este 7-kor nagyon reménytelennek láttam a helyzetem. Nem is értem, hogy voltam magamnál még. És meg sem mukkantam közben! A második mellettem történt születést követően (ja, paravánokkal voltak elválasztva a szülőágyak) megnézték mi a helyzet, és felkiáltották, hogy szülünk! hívják a nagyságos doktor urat. 8 órakor érkezett Jakab, az én fiam. Gyönyörű nagy haja volt, nagyon jó APGAR értékeket produkált. De én, amint kint volt azon rimánkodtam magamban, hogy "könyörgöm, csak ne jusson eszükbe így véresen rámtenni!" (Azok a külföldi könyvek...). Megfürdetve, bebugyolálva kaptam vissza, és azzal a jellegzetes Jakab-nézéssel figyelt minket. hát ő az! Le petit Jacques!
Az összevarrást szinte nem is éreztem, rövid időm volt telefonálgatni - a nagymamámnak, apám feleségének és a húgomnak. Az un. megfigyelés a szülőszoba előterében történt, szidtak egy bennnfekvő kismamát, mit ugrál, hogy fájásai vannak. (Még a megfigyelés alatt be is került a szülőszobába - annyira képzelődött. Fiatal pár volt, és sajnáltam őket, mi vár még rájuk.) A szülőszoba személyzete közben szaloncukrokatt kóstolgatott tőlem néhány méterre, nem bírták kimondani Tátrafüred szlovák nevét (legszívesebben odavetettem volna nekik), és -komolyan nem írnék ilyet, ha nem lett volna így - rágyújtottak!
Éjjel sokat ébren voltam, közben leesett a hó - egyetlen, ami szép volt azon a helyen, az a hegyoldali kórházból a szép kilátás volt - és én azt gondoltam, hogy végre, folytathatom, ahol abbahgytam, nincs már a nagy hasam, nem kell mindenről lemondanom az állapotom miatt, stb.
Persze nem így történt. A korházban most a csecsemősök kezeltek hasonló fejlett tudatú lényként, mint az ideiglenesen gondjaikra bízott újszülöttek. Rövid idő alatt megtanultam, milyen szeretni valakit úgy, hogy gondolkodás nélkül odadobnám érte a saját életemet. Hogy a szeretet bizony rabság is. És megtapasztaltam, milyen kiszolgáltatott nak lenni, milyen 24 órás szolgálatban lenni akkor is ha fáradt vagy beteg vagy.
A második gyermekem sokkal jobb körülmények között szültem - persze más orvosnál és főleg: másutt.
Mai napig nem tudok a szülés körülményeiről sok olyat, amely a fiam és engem érintett, közünk volt hozzá. Lehet, hogy a magzatvíz elszíneződött - vagyis oxigénhuány lépett fel  -azért kellett gyorsan elindítani a szülést? Az OK, hogy szivárgott a magzatvíz, de korházi körülmények között nem lehetett volna még várni? Vagy a közeli karácsony miatt inkább nem vártak? Ezt már soha nem fogom megtudni. Fontos része az életemnek, de senki nem tartott érdemesnek arra, hogy tájékoztassanak. (Azóta hallottam szülészeti erőszakról, amely nagyjából annyi jelent, hogy a szűlő anya saját teste feletti kontrollját teljes egészében - szakmai okokra hivatkozva - megvonják tőle.)

Ez történt velem 2011. december 19-én.

Gyalogos felüljáró az Árkádnál

Tegnap 6 óra körül az Árkádnál - látva a parkolónál hosszan felfelé araszoló kocsisort - úgy döntöttem, a szomszédos lakótelepen parkolok le, és nagy szerencsémre még hely is volt. Elégedetten elindultam hát, hogy a játszótéren keresztül bejussak a hátsó bejáraton keresztül, de látom, van valami építkezés. Az nyilvánvaló, hogy ott keresztül nem mehetett senki, így egy gyalogos felüljárót építettek, hogy azon fel- majd lehaladva érjék el a bevásárló központot. Igenám, de ezek az agyhalottak valami rácsos fémelemekből állították össze az egész tákolmányt, ezen ment a nép három lépcsőfordulón keresztül fel, ugyanannyin le. Persze nem felejtettek el különféle táblákat elhelyezni rajta. Mindjárt elsőnek azt, hogy mindenki csak saját felelősségére közlekedjen rajta, továbbá a szokásos tiltó piktogrammok között volt, hogy magassarkúban se mászkáljunk ott. Persze, hogy magassarkú cipő volt rajtam. (Megesik ez velünk, nőkkel.) Már csak azért is tipegnem kellett, nehogy beleragadjon a cipősarok, és a fém lenyúzza róla a bőrt. Beakadásra jobb nem is gondolni, de pl. ha havas az egész gyaloghíd (hétvégére jelezték!), hát akkor minimum csonttörés veszélye áll fenn. Maga a felüljáró inogott rendesen, "lejtmenet" épp egy legalább 8 hónapos terhes kismama szitkozódott, meg persze mindenki más. Tériszonyosoknak (a rácsokon keresztül remekül lehet a mélységet érezni) meg maga a pokol. Jelzem a legközelebbi bejárat kb. 200 méterre van.
Ennyire balfékek legyenek, hogy valami deszkával hnem tudják beborítani! Az ilyenideiglenesen használható vackokra biztos van valami minimum előírás. Vagy csak annyit határoznak meg tényleg? Mondjuk azon sem csodálkoznék!

Ajtó koszorú

Én készítettem szőlőindákból. Sajnos a bejárati ajtónkon nem érvényesül, utálom az üvegét egyébként is.

Én egész meg vagyok vele elégedve:)

Hegedűs a háztetőn

Jó kis zenés darab ez musicalben nagyjából amúgy is csak a drámaiakat viselem el, de abból sem sokat. (Kb hármat.) Semmi extra, mondjuk nagy ének teljesítményekre ne számítson senki.(Kivéve Halász Juditot, és Pápai Erikát.) Ez Reviczki esetében kimondottan zavart, de meg lehetett szokni. Kikapcsolódásnak nagyon kellemes és színvonalas. Vígszíház, rendeztő: Eszenyi Enikő

Ez a filmből van: