2011. augusztus 23., kedd

Erdélyi vegyestál







1. nap: indulás, határ román oldalán áll a szemét, fiam nyavajog: itt nem fog egy hetet kibírni. Beljebb azért jobb. Nagyváradon keresztülmentünk - ide külön egy napra szeretnék eljönni, talán nyomokban még fellelhető a hajdani körös-parti Párizs. Útközben egy faluban valami rettenet cigánypalota állt befejezetlenül, de nagyon sok, fényes tetővel, és minden giccsel, ami elképzelhető, pl. gipsz csobogóval. (Közben rengeteg szegény romát láttam, szinte állati sorban.)Keresztülmentünk Csucsán is, de sehol nem álltunk meg. Iszonyat forgalom, 2 x 1 sávos úton. Lovaskocsikat kell előzni, és hát feltűntek a szegény kóborkutyák is - jó kis nyaralás, ahol így ki kell borulni. Sajnos szemtanúja vagyok a leborotvált hegyeknek is, szomorú a sok kopasz halom, bár a látszik, ahogy a természet itt-ott regenerálja magát! Kolozsvár viszont meglepően rendben van, viszont sajna dög meleg volt. Megebédeltünk a Camino nevű félig romkocsma, félig mediterrán kert étterem árnyas udvarán. A limonádé frissen facsart citromból készült, a rukkolás-paradicsomos (nem szósz!) tagliatelle rendben volt, hely nagyon kultúrált és trendi, román pincér lány kedves. Rövid sétára futotta még, ennyi. Benyomás: eddig jó. Kolozsvár után szebb lesz a táj, a falvak gyönyörűek, ahogy Székelyudvarhely felé veszi az útját az ember. Nekem legjobban talán Kibéd tetszett és Háromfalu. Az út mentén friss erdei gombát árulnak, de én nem mernék venni, csak úgy, hogy itt is bevizsgálják, mert nagyon félek a gombamérgezéstől. (Legtöbbször gombát jól ismerő ember téved, és szedi le a galócát, ismeretlen gombát nem fogyaszt senki.) Korondon megállunk még, már 8 óra, a bazársoron veszünk egy szép fekete vázát. (Ezt később a kisfiam egy véletlen, ám annál indulatosabb rúgással helybenhagyja.) Fél 10 felé érünk Tusnádfürdőre, szerintem miénk a város legjobb szállása, a Szent Kristóf Panzió: http://www.kristof.ro/main.php?l=hu. Magyarországi házaspár vezeti (ráadásul zuglóiak!), és nagyon igényesen csinálják. Tényleg lesik a vendég kedvét. Saját áfonya pálinkája van (vagy likőr?), összedobtak egy finom hidegtálat. Teraszon még egy hideg sör, aztán alvás.
2. nap: remek időn. A reggeli finom: havasi méz, gomolya sajt, juhtúró golyók (mézet rácsurgatva igen finom!), házi áfonya lekvár, házi vajkészítmény (nem tiszta vaj). Péksütemény nincs, de a romániai kenyerek igen finomak: szerintem egy icipici kukorica liszt is van bennük. Amit hiányolok: a kávé és a narancslé. Szerintem ezek nem drága tételek, ennyivel nyugodtan megemelhető a szobaár. A mai nap első állomása a Bálványos közeli Büdös-hegy barlangja. (Ismeritek a Sánta Ferenc novellát - sajnos nem jut eszembe a címe - amikor az immár teherré vált öregek felmennek a kénes barlangba meghalni? Szóval nyomasztó a hely, de ma már mofettaként használják, messziről érezni a kénszagot. A falon zöldessárga kicsapódás jelzi a gáz szintjét, állítólag lehajolni is életveszélyes ez alá. Kint három nyelvű tábla ismerteti a biztonságos gázfürdőzés szabályait. Innen a Szent-Anna tóhoz mentünk , szép, de sokan voltak nagyon, viszont kellems volt a vízhőmérséklet, pazar a táj. A szomszédban van a Mohos tőzegláp. Ez eredetileg egy kráter tó volt, miként a szomszédságában lévő Szent Anna -tó is. Hanem egyszer, réges-rég az időben, kitört a Szent Anna-tó vulkánja, és betemette a Mohos felszínét hamuval, amely akkoriban csak tó volt, és szép lassan növények népesítették be, tőzeg keletkezett rajta. Mostanra fenyőerdő van rajta. Ott, ahol a tőzeg vastag, magasabbak a fák, a tó közepe felé egész alacsonyak. Pallókon lehet haladni, és ha az ember kipróbálja, mennyire süppedős, hát igen, néhány 10 méter után csak ha lelógatjuk az egyik lábunkat, és finoman ránehezedünk, már érezzük, hogy süllyed. Vezetéssel lehet odamenni. A láp növényvilága lenyűgöző, itt láttam először vadon élő húsevő növényt. Na de a közönség - csupa magyar - meg a bornírt tréfákat megeresztő vezetőnő! Volt ott "Mi vagyunk itthon" meg buzisozás. Vacsora (finom - bár nem épp diétás - csupa helyi alapanyagból készült - na jó, zömmel) után tettünk egy sétát Tusnádfürdőn. Elkeserítő gyönyörű, századfordulós villákat láttunk pusztulni, tucatnyit. Sajnos a rendbehozott házak vannak kevesebben. Ráadásul hiába szerepel a település nevében, hogy "fürdő", ennek ellenére egy darab medence nincs a városkában, max. v.mi jakuzzi-szerűség, mint a szomszéd panzióban. Illetve hazudok, volt ott valami kórház-szerűség, szerintem abban akadt valami. Az egyik elhagyott, szép, tipikus fürdővárosi ház közvetlen közelében volt egy kettéosztott, romos, nem is nagy medence, valaha az volt a strand. (?) Az igazsághoz tartozik, hogy lent a tónál épül egy nagy, igényes wellnes központ, attól sokan fellendülést várnak. Amúgy a hely meglehetősen jelentéktelen, de látszik, hogy egykor jobb napokat látott.
3. nap: esik. Reggel még csak szemerkél. Első állomásunk Nyergestető, itt zajlott 1849 augusztusában a Moldvából visszavonuló Tuzson János maroknyi csapata, és az őket beérő oroszok között. A tömegsír fölött emlékmű van, szemközt emlék kopjafák, pl. Sólyom Lászlóé, de számos, pici gallyból összekötözött keresztecskét is leszúrtak a földbe. Innen tovább Kézdivásárhelyre - ez egy igazán bájos városka. A főteréről un. udvar terek indulnak ki sugárszerűen, összesen 74. Ezek tulajdonképpen a főtér házainak udvaraiból kiinduló utcácskák, kettős gyűrűben veszik körül a város központi magját. Ez - a mi Tapolcánkhoz hasonlóan - úgy alakult ki, hogy a növekvő családok hátrafelé terjeszkedtek, egész hosszan. Érdemes mindegyikbe besétálni, jót lehet bolyongani bennük, és néhány tengely irányú utcában. A városban egykor virágzott a céhes élet, amely a tömegtermelés elterjedésével gyorsan hanyatlásnak indult. Érdemes bemenni a régi városháza épületében berendezett Városi Múzeumba (már csak azért is, hogy belülről is megszemléjünk egy ilyen 1850-ben épült hivatalépületet), ahol nagyon lelkes lokálpatrióták emléket állítottak az egykori mestereknek a még fellelhető, meglehetősen értékes tárgyi emlékek bemutatásával. De van itt egy szintén értékes népviseletgyűjtemény: Egyszerű, szocializmusból oly jól ismert, kb. fél méteres babákon mutatják be az erdéyli női és férfi viseleteket, fantasztikusan aprólékosan kidolgozva, túlzás nélkül állíthatom, mindegyik valóságos remekmű! Nézzen be, aki ara jár! Edigre már eléggé esett, de sebaj, irány Csernáton, Kézdivásárhelytől 9 km. itt egy gyönyörű skanzen van, pazar gyűjteménnyel, főleg ami a mezőgazdasági gépeket illeti. Vannak berendezett parasztházak, kályhagyűjtemény (ez látványnak se semmi - finom kovács munkák, egyenként műremekek), méhkasok, székelykapuk, mestergerendák míves faragásokkal, kocsik, híradástechnikai eszközök, a kúriában ruhák, szőttesek. Mindez a kúria fallal körülvett parkjában. Szintén itt kinagyított fotók voltak falusi -zömmel öreg - emberekről. Minden "óriás plakát"3 képből állt: A portré, ahogy a modell a portrét tartja, és az otthona, ahová teszi. Az egyiknél már csak a fejfájára volt rakva. Több órás program. Elmentünk még Sepsiszentgyörgyre, de Csernáton már úgy eláztunk, és közben hideg is lett, hogy nem volt kedvünk semmihez. A város eleve nem szép, a központja sem, hiába a néhány gyönyörű ház. Viszont ebédelni (már inkább uzsi volt) egy szép szecessziós villában voltunk, ami a rendszerváltás után kupleráj volt, de most egy amolyanart café szerűség, eléggé rendben volt, látszik, hogy felújítás közben figyelemmel voltak a részletekre is. Én csak padlizsánkrémet kértem. Sajnos a Székely Nemzeti Múzeum már zárva volt, csak a kocsiból láttuk a Kós Károly tervezte épületet. A panzióban vacsoránál mindenkit egy kis "szíverősítő" várt az asztalánál. (Voltak, akik iszonyúan eláztak a Békási-szorosnál.)
4. nap változóan felhős, kellemes, farmeres idő. Éppen jó szekerezésre. Tusnádról (2 faluval lejjebb) indultak a szekerek. Mi egy 66 éves bácsi mögé ültünk, aki 80-nak nézett ki - ezen nem is csodálkozom azután, amit az élettéről mesélni hallottam. Mai napig keményen dolgozik, a lovaknak előbb ad első osztályú abrakot, mint magának elsőrendű kaját. Mesélt a szövetkezeti világról, a mostani rét és erdőkiosztásról, a nehéz kommunista évekről. Szóval a szekerek valami ménkü sáros (előző nap esett ugye) földutas utcában álltak, úgy vonultunk ki, a faluvégen szomorú cigánytelepek (de a bácsi beköszönt mindegyikbe, ahol állt valaki!), aztán fel a hegynek, nagyon rossz úton. Emberünk mesélte, hogy régen azt is milyen szépen karbantartották, amikor még az államé volt az erdő, de most már nyoma sincs a kőnek. Útközben többször megálltunk, és az édespáleszből töltött mindenkinek a panzió tulaj, a kocsisoknak szintén. Aztán megérkeztünk egy patak partjára, itt volt kolbászsütés, háziborból is töltögettek. Kislányom a hideg patakban gátat épített a többi gyerekkel, láttunk rengeteg virágot, erdei szamócát, vadmentát, lepkéket. Visszafelé útközben még kaptunk egy adag bort - hát azt nagyon nem kellett volna, mert már így is elég italos voltam - szerencsére ez úgy nyilvánul meg nálam, hogy nagyon álmos leszek. Amikor leszálltunk a kocsiról, megnéztünk még egy példás gazdaságot, család csinálja, de nagyon rendben volt minden! Az esti tartalmas vacsora elkelt. A visszatérő szállóvendégek viszont berúgtak, szólt a kocsiból a Székely himnusz diszkóváltozata. Ja, és organizáltak egy szintetizátoros lakodalmohuszárt is, na, az is nyomta a Hol vagytok székelyeket - hát, mentem hamar aludni.
5. nap meleg van. Jártunk a Gyilkos-tónál - erősen emlékeztet Zakopanére, mindenütt grill-hús sült, méretes bódésor, stb. A Békás-szoros festői, kár, hogy közben jönnek-mennek az autók. Gyergyószárhegyen megnéztük a Lázár-kastélyt. Ebben a reneszánsz várkastélyban töltötte gyermekéveit Betlehen Gábor. Utolsó pillanatban mentették meg a végromlástól a nagyon figyelemre méltó épületet, pontosabban épületeket, mivel a várfalakkal zárt udvarban több épület áll. Legszebb a lovag terem, de érdemes megfigyelni a bejárati falra szerelt festett kőtáblákat is. Két várost ejtettünk még útba, Gyergyószentmiklós semmilyen volt, sőt, kimondottan ronda, Csíkszereda is elég porfészek jellgű.
6. nap indulás Nagyszebenbe, de közben megállunk Brassóban. Mindkettő igazi európai nagyváros, kultúrált, rendben van, szemét szinte sehol. Fogarast is útbaejtettük - ez mostanra teljesen román város lett. Tavaly rendeltem az ETSY-ról egy tunika ruhát, amit egy itteni lány készített. (De nem abban voltam, mert az első két napon beleizzadtam.) Jó kis rusztikus lenvászon. A vár gyönyörű, épp slow food fesztivál volt, egy csomó helyi termelővel. Sajnos a múzeum viszont 4-kor zárt, így nem tudtunk bemenni, pedig nagyon szépen épen maradt, sokáig a Monarchia román határőrezrede használta. Viszont az udvara nyitva volt. Sajnálom, hogy a barcasági menedékvárakat elkerültük, mert ezek nagyon izgattak. Nagyszebenben gyakran gondoltam Herta Müller Szívlapát c. könyvére (http://melisandegyuruje.blogspot.com/2010/04/konyvfesztival.html), amely itt játszódik, meg úgy általában az itteni szászok XX. századi sorsára.
7. nap indultunk haza - őszintén szólva ennyi pont elég is volt. Útközben a légkonditól jól megfájdult a nyakam:(

Nincsenek megjegyzések: