Könyvfesztivál

(Hű! De bénán töltöttem fel! Elég amatőr vagyok ilyesmiben. Képesk forrása: http://www.bookline.hu/)

Kiköltekeztem, vettem 3 könyvet magamnak (fentiek, lehet, hogy írok róluk majd, most még mást olvasok), meg kettőt a kislánynak +kaptunk egy ajándék könyvet a Polár kiadó standján. Sok jó könyvet láttunk, kár, hogy olyan meleg volt, hogy majd' elájultam. Kénytelen voltam meginni egy kólát.

Utána a Millenáris gyepén olvasgattunk, levehettem a cipőmet is, nagyon jól esett a földenergia! Azért szomorúan állapítottam meg, hogy az a sarok, amely a Magyarországon elterjedt kultúrnövényekbül mutat be, igencsak elhanyagolt. A szőlősorokkal szabdalt négyzeteken korábban gabonafélék voltak, most amolyan legelő, de félő, hogy inkább csak a parlagot nőtte be. Korábban volt egy kis fákból álló sor is a játszótérnél, de azt kivágták, amikor a játszóteret picit "odébbhelyezteék". Ki találja ki, mi okból? Hát persze, mert házépítésre lecsippentettek egy picit a területből. Ki is a 2. kerület polgármestere?

Update: Amosz Oz könyve nem tetszett: rövid terjedelme ellenére nekem túlságosan parttalan volt, végtelenségbe nyúlt, ahogy az egyes, véletlenszerűen kiválasztott emberek köré történeteket épít, olyannyira, hogy már maga sem tudja megkülönböztetni a valóságot a képzeletétől, és ettől valahogy olyan érdektelen lett az egész. Magáról az íróról (egyes szám első szeméylű elbeszélés) keveset tudhatunk meg, viszont nagyon lekezelő véleménnyel van a körülötte élőkről.

Sokkal jobban tetszett Knud Romer regénye, egy kisfiúról (itt is az író a narrátor, ez is önéletrajzi ihletésű, akárcsak Amosz Oz műve), akinek német édesanyja van, ezért pedig sok évvel a háború után is kirekesztés jár osztályrészül. A külvilág lenácizza őket, fogalma sincs, min ment keresztül az anya - sokkal jobban megtépázta, mint a dán apát. Lendületes, majdhogynem csak a tényekre szorítkozik (az író eredetileg reklám szamember), mégis magával tudott ragadni.

A Lélegzethinta tényleg zseniális - pátosz nélkül mesélteti el a valóságban is élt főhőssel a málenkij robot poklát, miként lehet megszokni a legrosszabbat, milyen az, amikor nem tudunk visszailleszkedni a világba, gyűlölni mindenkit aki nélküle élte tovább a megszokott életet, de egyszersmint megtagadni azt a néhány évet is, amelyet a laza láncolatú történetek felölelnek. És mégsem lehet újraszületni, bár a cselekedetek úgy teszen, mintha ki lehetne lépni a múltból, mint egy ajtón kersztül máshová.