Fagyos Angliát találok, a Lutonból befelé vezető vonatúton látom az ablakból, hogy fehér minden a dértől - ilyet sem láttam még itt. Közben egy-két főváros környéki település állomásépülete mögül néhány pillanatra felbukkannak a tipikus angol főutvák (a falvak is gyakra mintha városok lennének - utcaképileg mármint). A réteken gazdik sétálnak a kutyáikkal - rossz nyelvek szerint jobban szeretik őket, mint a gyerekeket, de szerintem ez nem igaz - max. tradicionálisan nem élnek vissza a másik kiszolgáltatottságával. De mondjuk a kutya tényleg speciális eset - erre később még fogok hivatkozni.
A vonat a St Pancras pályaudvarra futott be - nagyon szép pályaudvar, de a csarnokban is fázom. Reggelit egy francia bisztróban eszünk, az omlós péksüteményemhez forró csokit iszom - mindkettő isteni! Sok a francia, ide érkezik az Euroexpress a csatorna alagúton át. Ez a jegyvásárlásnál probléma - ahhoz, hogy az automaták francia menüjét megtalálják, érteni kell minimális angolt. Értik is, de sok az idős ember, ők nem boldogulnak segítség nélkül.
Szállás felejthető, nincs benne semmi, elég hideg a szoba (na, erre mondjuk számítottam), főleg pakisztániak lakják. Viszont szemben van a Hyde Park.
Otthon kinéztem magamnak egy sétát Islington kerületben, úgyhogy a délelőtt itteni bóklászással telt. Elsősorban a New Riverre voltam kíváncsi, amely egy mesterséges folyó, és 1613-ban készült el, és Herfordból hozza (-ta?) a vizet, viszont nem vagyok benne biztos, hogy azt láttam-e tényleg, mert igen kicsinynek tűnt - a neten böngészve a képeket viszont csak az lesz mégis! Tele volt szürke mókusokkal, különösebben nem féltek az emberektől - hozzászoktak, hogy szeretgetik őket! Gyönyörű lehet itt lakni, sok György-kori ház kertje kiér majdnem a partig.
Ami viszont biztos, hogy a Regent-csatornánál jártunk. Sokkal hangulatosabb, mint a Saint-Martin Párizsban, pedig sok helyen gyárak szegélyezik, de sok új apartmannház is épült mellé, és jó szokás szerint szerves egységben vannak a vízzel. (Én, mint zuglói, kicsit szomorúan gondoltam arra, hogy a Rákos-patak mennyire kihasználatlan.) A part mentén hajók voltak - legtöbb téliesítve, de nem mind: Árultak valahol könyveket, valamelyik bár volt, vagy csak épp főztek rajta, mert szépen sütött a nap.
Szerettem volna megnézni Hampsteadben Goldfinger Ernő egykori lakóházát, de sajnos zárva volt - egy lelket sem láttunk közel s távol, pedig csak december 1-től írták, hogy zárva, de mi november 30-án jártunk ott. De nem bánom, hogy arra jártam, mert egyik kedvenc londoni kerületem. Falusias hangulata van, itt található a szerintem legszebb metróállomás (gyönyörű zöld majolika csempék díszítik a bejáratát), dimbes-dombos utcáit, diszkréten pompázatos lakóházait, az üzletekkel és kávézókkal teli 'highstreetjét". Itt egy teljesen modernizált pubban (vagy bisztró volt) finom makréla salátát ettem, amelyet helyi sörrel öblítettem le.
Kicsit még sétáltunk az Oxford Streeten (beszereztem egy Hyppolite és Aricie CD-t), aztán aludtunk, mert én már nagyon kivoltam, este pedig a Camden Highstreet felé vettük az irányt - itt már javában zajlott a péntek esti láz - a dugig tömött kocsmák előtt számtalan bagós állt (valahol kiírták, hogy poharakat kivinni tilos), végül sikerült helyet kapnunk a másodikban - a kandalló mellett! Igazi autentikus hely volt - a környék nem épp London legelőkelőbb negyede, viszont divatos a bohémek között. Na itt volt a szomszéd asztalnál ülő triumvirátussnál egy kutya. Tudjátok, az a fehér, pirosas szemű véreb, vagyis harci kutya, annak egy kisebb változata, lehet, hogy nem fajtiszta volt. Na, neki kedvesen szóltunk, na onnantól nyomult volna felénk, de aki csak elment arra, mind megdögönyözte, megsímogatta. Volt előtte egy tál is, amiből ihatott. Nem volt szájkosár, meg acsarkodás. A
Kivételesen steaket kértem, de a maradékot neki adtam - egy laffantással lenyelte persze. Végül beleüld a gazdi ölébe. Na ez Anglia. Nagyon bírom! Nálunk meg mindennapra jut állatkínzás a királyi híradóban, és hát hova vihető ilyen kutya be? Hazamenet még betépett fiatalok rugdostak egy bódét a camdeni mertó lejáratnál. Olyan félholt voltam, hogy alig bírtam felkapaszkodni a hotel lépcsőjén (lift nem volt). Ja, mér kocsma előtt vettem egy Karen Millen topot, logós selyempapírba csomagolták, utána szép szatyorba tették, és egy szintén logós matricával leragasztották. Jaj, imádok így vásárolni. Kár, hogy nem vagyok még magyar mérce szerint sem gazdag nő - kicsit sem!
Másnapra szerencsére kialudtam magam, és végre elmehettem a nemrégiben divatossá vált Notting Hill negyedbe, ahova eredetileg gyarmatokról nyugállományba küldött tiszviselők és katonatisztek előszeretettel vásároltak otthont maguknak. Itt van a híres Poertobello Street, annak is teljes hosszában piac. Le kell szállni a Notting Hill Gate állomásnál a metróról, és menni a nép után. Nyüzsögnek köztük a küldöldiek. Először több vintage bolt ötlik szembe - számos nagy tervezők régi darabjait árulta, töredék áron, ami nekem így is drága volt. (Egy házon kis kerek tábla jelzi, hogy valaha George Orwell is lakta.) Aztán a skót üzletetek jöttek (az árun felirat: nem Kínában készült!), majd a régiségesek. (Itt egy fotót vettem egy dobozban szállított kutyusról: "Animal Rescue -1942"- hát igen, megint hát igen! A bácsi, aki árusított, átélte a bombázásokat - őt vajon nem telepítették ki gyerekként?) Következnek az élelmiszeresek, végül a vasúti híd alatt, és onnan lefelé a józsefvárosihoz hasonló gagyisok. Nem csak standok vannak az utcán, de rengeteg úzlet és kávézó is., és a mellékutcákba is érdemes betérni. Egész délelőtt elbókláasztam, mert a férjem közben elment meccsre, így egyedül lehettem délután. Kicsit megkeserítette, hogy iszonyúan fájt a bokámnál végződő izomzat a jobb lábamban, de szerencsére elmúlt egy idő után legalábbis nem zavart.
A Nottinghill Gate-en van egy diszkont könyvesbolt, ott láttam meg ezt a könyvet. Teljesen beleszerettem, de akkora méretű és súlyú volt, hogy nem mertem megvenni, mert a spórolós férjem csak egy poggyászjegyet vett (bakker, én a gyerekimnek mindig mevettm külön - mielőtt valaki sipákol: az általam megkeresett pénzből), így fájó szívvel otthagytam. Legalább megmaradt 20 fontnyi összeg a számlámon. bevallom ez sem volt mellékes. (Egyébként az utazásaim alatt meg nem vett könyvek egy külön történelem az életemben. Egyedül Koppenhágában adódott a lehetőség, hogy megvegyem a 3 évvel korábban otthagyott vaskos, nagy albumot.) Viszont a fiamnak vettem egy -természetesen jóval kisebb - második világháborús könyvet, sok fotóval, karácsonyra. (De megsérült. Leejtettem odahaza!)
Egyedül kóricáltam, végig a Queensway-en, itt megettem egy pekándiós pitét, amúgy az utva meglehetősen unalmas volt. Izgalmasabb volt a Kensington Highstreet, itt sok üzlet van - Topshop, csokiüzlet, dizájn bolt, áruház, katolikus bolt, charity shop, és persze könyves bolt, 3 szintes, micsoda könyvekkel! Az Oxford Circus-ön beszéltük meg, hogy találkozunk, mivel volt időm mászkáltam még egy kicsit. Mászkáltam? Inkább sodródtam. Iszonyat tömeg volt, krosszoznom kellett ügyesen az emberek között, hogy haladni tudjak egyáltalán! Itt lehetett tömegiszonyt kapni. Fájt a fejem, egész nap nem ittam, csak egy pohár forró csokit. Most vetettem magamnak egy limonádét, és még egy pekándiós szeletet, meg reggelire egy citromosat, azt elraktam. Fáradt voltam már. Picit megcsodáltuk még a Regent Street arisztokratikus kirakatait, aztán a Picadillyn hosszas tömörülés után (mindez persze fegyelmezetten - valahogy így vonulhattak az óvóhelyre is a háborúban) le a metróba. A Paddington pályaudvaron még vettem egy Wallpaper és egy Town magazint. Hotel, picit próbáltam aludni, de nem múlt el a fejfájásom, úgyhogy pubozás előtt még visszaugrottunk a Paddintonra, hogy a Bootsban vegyünk egy fájdalomcsillapítót, mert közben elfogyott a Miralginom. Mondtam, valami nagyon erőset, erre elmondta, hogy paracetanolos, ne kombináljam más paracetanol tartalmú gyógyszerrel, meg esetleg szédülhetek - na de ez erős. Úgyhogy inkább be sem vettem, a pubban meg szerencsére elmúlt. Na itt meg vagy fél tucat kivetítőn lehetett meccset nézni. Itt most egy pub tálat kértünk - kolbik, rákocskák, krumpli, miegyebek. Persze finom volt. (Amit sajnálok az, hogy sehol sem sikerült Bombardiert innom.) Amikor a meccsnek vége lett, szinte kiürült a kocsma, onnantól megváltozott a hangulata is, valami bár zene szólt, világítást is visszavették. (Vagy csak a kivetítők miatt űnt olyan világosnak?)
Utolsó reggel, dél körül indulni kell a repülőtérre. A könyvemből a Cleranwell negyedet néztem ki. Mint a helyszínen kiderült, ez is Islington része, de egészen más világ. A City hivatalnokok közül sokan laktak itt, innen a Clerk előtag. (A well meg egy gyógyhatásúvizű kút után adatott.) A viktóriánus Anglia egyik legrosszabb hírű nyomornegyede is itt volt, később olasz bevándorlók is szívesen telepedtek itt meg. Mára ennek a kétes romantikának csekély nyoma maradt, mert tele van 40, 50, 60-as években épült házakkal, szellősek az utcák, és budapesti szemmel eléggé zöld. De azért vannak utcák, házak, üzemek, amelyek ebből az időből származtak, és tényleg van egy hangulatuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése