Negyvenkettő

Milyen idióta külügyeseink vannak! Eddig volt Kinga nagyi, röhögtem; arctalan volt, azt szajkózta amit a szájába adtak, szánalmas volt, amikor megpróbált keménykedni. Hamar elege is lett abból, hogy egy paprikajancsi kormányfő minisztere, és neki kellene a világ felé képviselnie őt. OK, lépett, sőt - magától, helyesen. Aztán kaptunk egy új gézát: meg sem néztem az életrajzát, honnan szalasztották - csak remélni tudom, hogy nem valami diplomata iskolából, mert akkor jaj az amúgy sem fényes reputációnknak a nagyvilágban. Komolyan én magyarázzam, a külügyeket csak tankönyvekből ismerő ember, hogy nem mondunk egy alig két évtizede létező államra, hogy kistestvér? Nem tudta, hogy Szlovákia erre milyen érzékeny (most ne vitassuk igaza van-e vagy sem)? Ilyen alapon meg én tanítom őt jómodorra! Miniszter úr, legyen szíves tudomásul venni, hogy a diplomáciai életben nem használunk lekezelő kifejezéseket. Ezt kifinomultabban kell a másik fél tudtára adni - már ha megtehetjük. Az USA pl. megteheti. Sajnos Kína is. Mi nem. Továbbá egy szakmai jó tanács: sürgősen szabaduljon meg szóvivőjétől. Aki a közszolgálati televízió riporterének kérdésére rikácsolva válaszolja a telefonba, hogy "már 15x elmondtam, most tényleg mondjam el tizenhatodszorra is" - nos az vagy ennyire tahó, vagy iszonyat ostoba. Egyik esetben sem odavaló.