Strauss utolsó operája nem mondhatnám, hogy mély benyomást tett rám, bár - ahogy a Luciánál - itt is profi csapat állt össze. Gyanítom, a darabot a Metropolitain No. 1 csillaga, Renée Fleming kedvéért vették elő - mostanában úgyis ő a par excellence Strauss énekesnő, a hangja erre is predesztinálja. (Nekem kissé élesnek is tűnt.)
Az előadást szünet nélkül játszották, de az elején volt azért öltözői beszélgetés a főszereplőnővel, aki elmondta, hogy annyira egynek érzi magát a figurával és a zenével, amelyet annyira gyönyörűnek talál, hogy amikor első alkalommal énekelte a szerepet, a monológ alatt folytak a könnyei. Kíváncsian vártam, most mit fog csinálni. Sose tudom meg, mert pont erre a 10 percre elromlott a közvetítő vonal, hang egyáltalán nem jött, aztán volt kép hang nélkül, a hülye közönség ezt mulatságosnak tartotta, pedig nem volt az. Állítólag máshol nem volt hiba (Uránia, Kecskemét, külföld), szóval a MÜPA volt csicska, de a jegy árát eszükbe sincs téríteni, vagy esetleg felajánlani, hogy felvételről meg lehessen nézni. Na ja, ez Magyarország!
A díszlet most is pazar volt, 20-as évek Franciaországába helyezve a cselekményt, a ruhák mint valami Agatha Christie feldolgozás jelmezei. Fleming persze nagyszerű volt, nagyon tetszett Sarah Conolly Clarionja. Gyönyörű alt hang, elegáns, remek humorérzékkel öniróniával megáldva! Számomra felfedezést jelentett Morten Frank Larsen - szép bariton hang és - kell-e mondanom? - remek megjelenés. Tetszett Peter Rose színidirektora is.
Következő szezonra az Ernanira vettem már jegyet, kíváncsian várom.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése