Sürgősség

Életemben először segíteni próbáltam egy emberen, aki rosszul lett az utcán. Ült a Péterfy Sándor u. - Rottenbiller u. sarkán a korház (!) kerítésének dőlve, és jellemző mód két öreg néni támogatta, egyik hozott vizet neki. Néztem a kocsiból a piros lámpánál. Jó sokáig volt piros. Aztán egyszerre csak gondoltam egyet, nem állt mögöttem senki, hátrébb tolattam a taxi rámpához. Döbbenetemre állt már volt ott egy taxi, de a sofőr nagyon beletemetkezett az újságjába. Nekem az volt az érzésem azért, hogy ne kelljen odamennie a beteghez. 30 év körüli fiatal ember volt. Az egyik néni szólt a járóbeteg portán, hogy odakinn segítségre szorul valaki. Hát senki nem jött! Közben én is, és egy immáron negyadik hölgy is szólt, sajnos-sajnos a portás senkit nem lelt a helyén. Épp a mentőket tárcsáztam, amikor látom, hogy kint a két néni (egyikük bottal járt!) sikeresen lábraállította a férfit és megtették azt a kb 10 métert a rendelő előcsarnokáig, ahonnan már nem dobhatták ki. (Ja, az egyik portás egyetértett, hogy a korház elől mentő vigye el! Elépesztő!) De az egészben a legfelháborítóbb az volt, hogy az utcán és az előcsarnokban több egészségügyi ruhás dolgozó jött ment, de egy sem kérdezte meg, hogy mi van, kell-e segítség! Hát dinamitot, oszt az utcára velük, mehetnek Angliába, ha tudnak egyáltalán pötyögni valamit!