Berlin - II. rész

Következő reggel irány Nyugat-Berlin, az Olimpiai Stadion. Ki ne tudná - az 1936-os olimpiára építették, és a náci propaganda a felsőbbrendű német szellemiséget kívánták demonstrálni vele. Birodalmi stílsuban készült, mint az akkor (és némileg később épült) stadionok mindegyike. Megfelelő szögben állva - szemben a kandelláberrel - Leni Riefenstahl filmjének résztvevőinek érezhetjük magunkat. A küzdőtér és a tribünök viszont abszolut modernek - itt volt az előző foci VB döntője. (Nálunk a Népstadiont le akarják dózerolni, és tök újat emelni helyette - értem én, sok pénz ez, viszont kevesebbet kell agyalni rajta, pl. a lelátókat kedvezőbb szögbe tenni, ilyesmi.) Különös, de a belső tér egyáltalán nem tűnik olyan monumentálisnak, pedig előírásos atlétikai pálya fut körbe. Amúgy az egész egy komlexum, ott az uszoda, egy msik stadion, bemelegítő pályák. Sose jártam még olimpiai stadionban, hallottam, a falába vésik a bajnokok nevét. Ez így van, láttam. Ott volt az első magyar bajnoknő, Csák Ibolya neve, de pl. a vizipóló csapaté is, vagy épp Kabos Endréé, aki aztán munkaszolgálatban halt meg... A mába: feltűnt a rengeteg klozett - igen, fontos, a Népstadionban alig van, ami van, az is kevés embert tud kiszolgálni.
Innen a Reichtaghoz mentünk, nagyon meleg volt, de előtte az Unter den Lindenen a Brandenburgi kapuig sétáltunk. Ez a kormányzati negyed, rengeteg új épülettel, követségekkel . (Meg kell mondjam, a magyar igen előkelő helyen van, de a kirakatában a szokásos gagyi, pörgőszoknyás képek.) A Reichtag előtt hosszú sor, hőségben ültünk a lépcsőn, ki-ki másképp védekezett a délután 2 órai tűző nap ellen. Szerencsére fél óra után bent voltunk. De jaj, a kupolába nem lehetett felmenni! Ha ezt tudom... Mert a tetőteraszról szép a kilátás, de a TV toronyból százszor job volt. Kívülről láttuk csak az üvegkupolát, meg a csigavonalban felkúszó gyalogjárót. Visszafelé, már az Unter den Lindenen bementünk a Willi Brandt Alapítvány kiállítótermébe, egy fotókiállításra. Hogy mi is van a történetek mögött. Pl. láttuk a Berlint ujjáépítő asszonyokat (ezentúl senki ne mondja, hogy túl nehéz munka valami nőknek), meg más torokszorító képeket. Innen a Prenzlauerberg kerület felé vettük az irányt, ez is a feltétlenül meglátogatandó helyek között szerepelt. Ez volt még az NDK-s időkben is az egyik legcsóróbb városrész, mára viszont igazi bohémvilág nőtt itt ki az öreg házak tövében. Telis tele feltörekvő és alternatív dizájnerek üzleteivel, utcán mindenféle alkalmatosságokon ücsörgő - zömmel fiatal - emberekkel, lézengővel, rengeteg bringással (máshol is sok van), éttermekkel, sörözőkkel, virágárusokkal, tucatnyi előkert foglalja el a járdákat. Nagy a nyüzsgés, az üzletek is minimum 7-ig nyitva vannak. Be is újítottam egy topot magamnak. Egész nap ellődörögtem volna itt!
Este beillamosoztunk az Alexanderplatzra. A hatalmasmas panel szalagházak alsó részén számtalan étterem - ezek persze korántsem olyan hangulatosak - gyerekkorom Drezdájára emlékeztet. Valami átjárószerűségen keresztül megyünk, a hátsó rész parkosabb, a sarokban pici söröző, hangulatos terasszal, és megint fel sem tünik, hogy panel. Virágok a kaspókban, napernyők, szép cseréptálban víz a kutyusoknak, és nyugalom, pedig a ház túlóldalán nyüzsög a tömeg. A terasz is majdnem teli, túristák, helyi törzsvendégek egyaránt. Itt végre kipróbáltam a currywurstot, finom volt, miként a nagy korsó sör is!
Utolsó délelőtt szerencsére borús idő van, Kreuzbergbe megyünk, de nem talájuk különösebben hangulatosnak, távolabb kellett volna menni, de már nem sok időnk volt. De még a Hackescher Höfében vettem egy tunikát Ute Allocánál http://www.uteallocca.de
Mindezek után nagy hiányérzetem maradt, bár tartottam magam ahhoz, hogy 2 nap alatt úgysem lehet mindent látni. De hogy ilyen keveset! Majd legközelebb, csak nem tudom, az mikor lesz.