Vígszínház
Jaj de jó előadás volt! Igazi brechti színház, a díszletek mindjárt helyre tették a daradot, úgy értem pont olyan volt, mint az elvárásaim, ha Brechtet nézek meg. Legyen egy kicsit futurisztikus, valami olyasmi, mint a 20-as évek Berlinjében készült kollázsok. Vagy inkább olyan Fritz Lang-os. (Anyám, ezt, hogy is kell írni?) Szóval az alaphang megvolt.
Eszenyi Enikő elvitte a show-t, annyira vérében van a színház, naív, jólelkű, és persze manipulálható Sen Te volt, egyszersmint józan, bölcs, és gyakorlatias nagybácsi. (Istenem, de ragyogóan megoldotta ezt is.) Olvastam, micsoda technikát, fegyelmezettséget és kondit igényelt számára a tulajdonképpeni kettős szerep eljátszása! Nagyon tetszett
Mészáros Máté sorsát szarkasztikusan elfogadó, kicsinyes trükkökkel túlélni akaró, mégis kemény és reménytelen munkát végző Vízárusa, és
Lukács Sándor elfásult, de nyomokban emberi érzésekkel rendelkező Sin asszonya. Igazi szemétládára sikerült
Lengyel Tamás (a Hivatali ügyekben az ifjú főnök - bevallom, kedvelem ezt a bugyutácska sorozatot) - igazi kis f. szopó. (Bocs.) A női szerepeket is férfiak játszották, még inkább fokozva az elidegenítő hatást. De perzse annyira aktuális volt - sokkal inkább mint az elmúlt években látott Koldusopera vagy az Arturo Uli, döbbenetes. És hát az örök téma: kihasználni a szerelmest, megcsúfolni érzéseket, megalkuvó kapcsolatokba, netán házasságba besétálni. Adni önzetlenül, vagy később elvárjuk a törlesztést - ezzel igazolva amgunkat mások előtt.
Na, nem vagyok egy színi kritikus, ez csak egy napló jegyzet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése