2011. március 28., hétfő

Kettős mérce

Ragyogó péntek volt, reggel óta vártam, hogy délután felkapom a suliból a kislányom, és átmegyünk a szemközti Városligetbe sörözni. Előző esti futáskor láttam, hogy kinyitott kedvenc "egységem", a Pántlika http://melisandegyuruje.blogspot.com/2010/03/tegnapi-langyos-mar-mar-nyarias-esten.html, hívogatóan égtek a színes lampionok, amelyeket a fák küzütti drótra függesztettek ki. Odaértünk jó időben, sikerült is az utolsó szabad asztalra rácsapni, eldöntöttük, hogy a kislányom bodzaszörpöt és palacsintát, én pedig egy pohár sört fogok rendelni. Sajnos azonban a pincér egyszerűen levegőnek nézett bennünket. Először nyugtatgattam magam, persze, biztos mert sokan vannak. Aztán bejött két pasi, azokhoz rögtön odament. Ááá, gondoltam, én gondolom csak rosszul, itt voltak már azok. De közben fizettek, szabadultak fel asztalok. Még mindig semmi. Újabb két 30-as pasas - focizásból jöhettek - hozzájuk is odaugrik. És itt el is szakadt a cérna. Felálltunk, és én nagyon rossz szájízzel távoztam, Megint kigolyóztak a "klubból", 40 éves, egyedül söröző nő nem vendég. Itt tartunk még mindig, és nem elszigetelt eset, szinte közhely, hogy "kísérő nélküli" hölgyeket utoljára szolgálnak ki, éreztetve velük, hogy itt semmi keresnivalójuk. Hej, de nagyon vágyom pedig arra, hogy egyenrangúként kezeljenek - leglább a pénzemért! Érintőlegesen kapcsolódik ide, de a cím ötletét adó poszt a nokert.hu-ról épp arról ír, hogy Geréb Ágit könyörtelenül bekasztlizták, pedig a születési/szülési komplikációkból adódó halálozás nála sem alacsonyabb, mint kórházban praktizáló kollégáié. (Sőt - de hivatkozást sajna nem tudok - mintha jobb statisztikával is rendelkezne!) Igen, dr. Geréb Ági szülész-nőgyógyász szakorvos, és nem bába. Igaz, eltiltották a prakszisától. Bezzeg nem úgy a MÁV kórház hentesét (jelenleg a Schöpfl-Méreiben folytatja ámokfutását), H. Szabolcsot, aki tucatszám végzett indololatlan császármetszéseket, amelyek során halállal, vagy maradandó károsodással végződő beavatkozás is történt. Mindezt az ügyeleti időben csinálta, nehogy már be kelljen külön - ne adj'isten éjjel - a vajúdó kismamához! A Magyarországon kiugróan magas császármetszések számát is meghaladta az ő átlaga. A nyomozás során kiderült, hogy dokikám az évi átlagos 1 szülész/születésszámhoz (50-100) képest 454 szülést vezetett le, ezek felét ügyelet alatt, az így világra jött babák 40%-a került újszülött intenzívre.

2011. március 21., hétfő

Lammermoori Lucia/MET HD közvetítés az Urániában

Szombat este végre én is láthattam egy HD minőségben közvetített előadást a MET-ből. Annyira jó volt! Már eleve nemzetközi gárda, a legnagyobb nevekkel, a világ egyik vezető operaházából! A szereplők egytől egyig remekül teljesítettek, a közönség pedig hálásan üdvözölt a függöny előtt (csak a legvégén hajoltak meg) minden szólistát.

Hogy nem szűkölködtek pénzben, azt egyrészt a mérhetetlen profizmusban, a pontosan, jól szervezetten működő gépezetben, illetve a pazar díszleteken, igényesen elkészített, jó minőségű jelmezeken azonnal le lehetett mérni. René Fleming vezette a közvetítést, készített interjúkat a főszereplőkkel, és néhány kulisszatitkot mutatott be (pl. az ír vadászebek - akik a nyitójelenetben szerepeltek - gazdáival is beszélgetett, közelről mutatták az immáron pihenő kutyusokat). Érdekes dolog volt látni, ahogy szünetekben lemegy a függöny, lejönnek a szereplők a színpadról, segítenek cipelni Nataly Dessay uszályát, lesegítik a lépcsőről a kórus hölgy tagjait, mert viszonylag nagyot kell lépni, vagy ahogy Ludovic Tézier kioldja a szoros gombolást a nyakán... Mutatták, hogy Lucia véres ruháját a zsinórpadláson veszi fel a főszereplőnő, mert nincs idő az öltözőbe menni, és ott már elhelyezték a menyasszonyi ruha pontos mását - immár véresen - úgy, hogy csak bele kelljen lépni.

A főszerepekben:

Lucia - Nataly Dessay

Edgaro - Joseph Calleja

Ashton - Ludovic Tézier

Raimondo - Kwangchul Youn

A többi szerepklő nevét sajnos már a MET honlapja törölte, és másutt sem találtam, pedig megérdemelnék, hogy kideírjam!

2011. március 3., csütörtök

Sofi Oksanen: Tisztogatás

kép: www.irodalmijelen.hu
Zseniális, félelmetes könyv nők elleni szervezett erőszakról. Mit is tehetnék hozzá? Csak néhány csapongó benyomást. Észt származású finn írónő, mintha maga is abban a környezetben élt volna, pedig hiába látogatta meg rokonait, az ottaniak nehezen nyíltak meg előtte. Az első mondathoz: természetesen az erőszak mindenkit érintett, férfit, nőt egyaránt. De itt a sok nézőpontból az egyiket ábrázolja. Még csak azt sem írom, hogy a legkiszolgáltatottabbakét, mert nehéz különbséget tenni (bár a 8 év körüli kislány anyja és nénje szeme láttára történő megerőszakolása, hogy amazokat szórabírják, és akik egy imádott férfi miatt hallgattak - mit is tehettek volna - az volt). És persze itt nem a nők homogén tömegéről van szó - bizony mind ms okból válik áldozattá. Hárman egy totalitárius rendszeré - Sztálin mindenhol őrjöngött, de a Balti-államokban különösen megsinylették. Egy testvérpár, nagyon különböző habitussal, az egyik mindig nyertes ráadásul. Ugyanazt a férfit szeretik, mindent feláldoznak, hogy tovább tudják rejtegetni, ki ezt, ki azt, és persze a kislány. És a másik szál, az unoka, immáron a széteső Szovjetúnióból külföldre csalják prostituáltnak, de senki ne romantizálja a sztorit, szabályos szexrabszolga, iszonyat perverziónak kitéve, tudja, hogy mi vár rá az út végén, nem sokat számít az élete. De az esze a helyén van - egy alkalmas pillanatban szökik, a fájdalmas és szörnyű titkokat rejtő észt ház udvarán találja az egyik testvér. Szálak bogózódnak ki, régi füzet poros oldalai lapozódnak fel, gondolatok csapkodnak ide-oda, félig kimondott mondatok fejeződnek be. Minden mozaik, lassan - még ha teljes egészében soha már - egész lesz valami. Nincs heppiend. Én vagyok minden észt nő. Minden nő.

2011. március 2., szerda

Modortalan könyvtárosok a Szabó Ervin központban

Iszonyat bunkók a Szabó Ervin Könyvtár központjának alkalmazottjai! Ez a front office! Gyönyörűen felújított Wenckheim palota, már-már skandináv gyerekrészleg - tényleg tök kultúrált minden, de a ruhatáros fiúk a legudvariasabbak az egész házban. És ami a legborzasztóbb, a 10 éves lányommal is barátságtalanok. Van egy nagyon szép nő köztük, de az is, el nem mosolyodna, úgyhogy hiába, savanyú uborka. A többi meg... "Adja ide az olvasójegyet!"- a kérem az lemaradt. Amikor végeztünk a könyvek kiadásával, elköszönünk, annyit sem szólnak vissza, hogy alá' szolgája, vagy valami! Gyerekeknek! Szégyelljék magukat!

2011. február 24., csütörtök

Mefistofele


Szerintem hosszú ideig ez volt az utolsó előadás, pedig idén mutatták be, jó sok pénzbe került a színrevitel. Sebaj, vesszen inkább a pénz (pedig teltház volt - és tüntetően nagy siker). Pedig nagyon látványos opera, bár a bajom pont ez volt - hosszúra nyúlt, a jelenetek közt is hosszasan rendezték a színpadot. Mondjuk kellett is a látvány (bár tuti, 500 forintos helyről többet nem nézek semmit, mert a felről lemaradtam), mert hát Boito műve nem az operairodalom remeke. Vagyis hát - nagyon jó darab, szép muzsikával, de a viszonylag feszes cselekményt folyton megtörik a hatalmas kórus tablók. A vége megy egyszerűen - inkább nem írom le... Kicsit olyan Tannhäuseres. Bár a zene akkor is szép. Hiába, megmondták, hogy Kovalik rendezéseinek mennie kell, de á, nem ám a rendező személyével van baj, neeem!
A kórus ezen az estén parádésan teljesített, nyugodtan mondhatom világszínvonalon. A Margitot éneklő Bazsinka Zsuzsa megint elkápráztatott. És milyen különlegesen csengő hangja van, magabizos, kiegyenlített minden lágéban. Sajnos a 3 évvel ezelőtti Végzet óta jelentősen kikerekedett... A vendégtenor (Gaston Rivero) nem különben - azon gondolkodtam közben, melyik világhírességre emlékeztet a hangja, de nem jöttem rá. Egyedül a címszereplő Palerdi Andrással nem voltam teljes mértékig megelégedve. Talán nem is annyira a hang, inkább a szinpadi jelenléte volt haloványabb a többiekhez képest.

2011. február 22., kedd

Ljubljana sötétben

Kép: firstclass.com.au
Mindössze 1 órát töltöttem itt múlt szombat este, de feltétlenül vissza fogok térni. Most csak a folyóparttal párhuzamos utcákat jártuk be, főleg a vár alatti részen. A kocsit az épp felújítás miatt zárva tartott operaház előtt parkoltuk le, innen lesétáltunk a Tomsiceva utcán a Slovenska Cesta-ig (ez amolyan határvonal, talán itt valami várárok vagy fal húzódott - ki tudja?), majd egy sétálóutván kimentünk a Száva partra. A Presernov téren gyönyörű barokk székesegyház áll, kicsit odébb a nagyvilágias fényárban úszó Emporium luxusáruház. A kis kerek téren egy bronz makett is van a belvárosról. Ez már a folyópart, olyan a sötétben, mintha valami fürdőváros promenádja lenne, a Száva nagyon keskeny, max. kishajó mehet rajta (ha megy, kb. olyan széles, mint a Donau Kanal Bécsben), éttermek, kultúrált bárok, helyi üzletek szegélyezik, padok, díszfák - szóval az ott lakók és látogatók élettereként funkcionál. Számtalan hídon lehet rajta átkelni - híd hátán híd. Egyébként meg összehasonlíthatatlanul kifinomultabb a mi Váci utca és társai környékénél - persze tudom, egy olyan hatalmas városban, mint Budapest, mondjuk irreális is lenne. A boltok nem bóvlival vannak tömve (habár az Ázsiában összeszerelt plaza-márkák itt is megtalálhatók, de sajna bármely nagyváros központjában is), három csokiboltot láttam e rövidke idő alatt, szerencsére az egyik még nyitva volt! És még be tudtam menni a Városháza gyönyörű reneszánsz loggiás, festett díszes udvarára, és volt még egy üveggel fedett udvar is, ahol kiállítás volt, este fél nyolckor, és nem őrizte senki! Az éttermi árak - ahogy néztem a kirakott étlapot - nem tűntek húzósnak, 15 EUR-ból kijött simán egy jó vacsora.
(A külső lakótelepek mondjuk olyanok, amilyenek - mindenki ismeri az itthoni kioszk-sorokat, na ott sem más.)
Lehet menni, nincs messze, tiszta, szép, és nem is túl drága! Mindenkinek ajánlom!

2011. február 21., hétfő

Darabolós feleséggyilkos

Reggel hallom a hírekben valami darabolós gyilkosról, aki kalapáccsal (ez nyilván hirtelen felindulásból kéznél volt) szétverte a felesége fejét, feldarabolta és a Dunába dobta. Utána hozzáttték, hogy az asszony pszichiátriai kezelés alatt állt és alkoholista volt. A férj csak a közös kiskorú gyermek miatt maradt vele. Az ismerősök szerint feszült viszonyuk gyakran torkollt tettlegességbe.
Úgy ám! Így már aztán érthető, miért is ölt meg egy édesanyát. Mi több az is, miért verte a feleségét ("torkollt tettlegességbe"). Tényleg, a végén kicsit nagyot szólt az a kalapács, de hát nem megérdemli az ilyen? A nő alkoholista is volt, meg pszichopata. Szóval van itt enyhítő körülmény bőven.
(Szívesen kinyomoznám azonban, miért ivott a nő? Csak nem depressziós volt? És pszichológushoz fordult, mert persze nyilván vele volt baj. Ebben - ismerve a magyar LÉLEKGYÓGYÁSZOKAT - biztos meg is erősítették, sőt ellátták tanácsokkal, miként is kell alkalmazkodnia. Nem csoda, hogy inni kezdett. Megint tipikus áldozat hibáztatásról van szó, a bántalmazót - ti. gyilkost - meg majd valami nevetséges büntetéssel "jutalmazzák". Ha már most volt házasság hete!