Notot úgy mutatta be Frances Mayes, mit a sziget belsejében található városkát. Az igaz, hogy nincs közvetlenül a tegnerparton, de tőle nem messze van egy Noto "fürdő", szóval azért nem az a fülledt Szicília. Azon túl, hogy ragaszkodtam ahhoz, hogy belső szigetből is érezzek valami (az igazi Enna lett volna, de akkor túl sok időt vesztünk remélem, legközelebb!), a világhíres fagyija is csábított ide.
Noto igazi barokk város, nem olyan, mint az osztrák barokk, hanem talán a dél-amerikaihoz tudnám hasonlítani. Hiába, az 1693-as földrengéskor épp spanyol uralom alatt állt, így érthető. Rengeteg a túrista, delelőn a nap (ahogy Lampedusa a Párducban írta, Szicília egyetlen igazi ura), sapkát elfelejtettem vinni - mindegy, fejemre húzom a kardigánom! Meglepő, hogy a templombelsők a csili-vili külső ellenére is egyszerűek, szinte csak néhány kép a meszelt falon, meg szobrok. A fűutcától kicsit le kell menni, ott a Via S. Spaventa, ahol a Constanzo kávéház található. A fagyi tényleg finom (úgy emlékeztem, van nekik jázminos, de itthon aztán láttam, hogy azt a jégkására írták), de azért a velencei még... pedig Szicília a fagyi hazája állítólag, régen telente vermekbe hordták a havat az Etnáról, hogy a rekkenő nyárra majd legyen alapanyag. Isteni azonban a mandulás fagyi, és remek az erős fekete is! A városban érdemes a korzó fölfelé eső mellékutcáiban elkalandozni, csak vigyázni, mert feljebb hiába a rengeteg ksekeny kaptató, bemennek autóval, és robogók is felbukkanhatnak a legváratlanabbul - ez amúgy egész Szicíliára jellemző.
Feljebb van egy "másik" Noto, itt látszik, hogy a földrengés után újjáépítéskor nem követték a régi városszerkezetet: az utkák néhol olyan szabályosak, mint Budapest VII. kerületében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése