Rossz ómen

VIGYÁZAT! NAGYON SZEMÉLYES DOLGOK VANNAK BENNE!
BUÉK mindenkinek!
Hát nekem hogy kezdődött, az valami katasztrófális, pedig már az év vége sem volt semmi, alig vártam, hogy szabira mehessek.
Hogy én milyen hülye vagyok!
El kell meséljem, bár nem vagyok magamra épp büszke, de talán valamennyire sikerül kiírnom magamból a szomorúságot, mert most úgy érzem, bedilizek mindjárt, de persze a legszörnyűbb az, hogy tartanom kell magam. (Nem nagyon sikerül.)
Szóval az történt, hogy a céges karácsonyi bulin nagyon sokat ittam, vagyis szerintem nem többet, mint mondjuk Olaszországban egy vacsihoz (ott 1 palack könnyű fehér+prosecco előtte), de minden esetre úgy berúgtam, hogy haj! Az egyik kollégám lekísért, hogy fog taxit. Előtte cigiztünk, és dumálgatni kezdtünk. Mondtam, hogy nagyon félek, jön az új csaj, és attól tartok, hogy fokozatosan átadják a munkám neki, ugyanis még augusztusban fizetésemelést kértem. És félek, mert öreg vagyok, elszürkültem, és emlékszem, hogy állították félre a másik kolléganőm, mikor én idekerültem. Erre á, csinos vagy, meg mindenki imád itt, bla, bla, bla... Megemlítettem, hogy régen ő is milyen más volt, mennyit beszéltünk, és sokat segített, de mennyire megváltozott Azt mondta, nincs velem semmi baja, csak én bezártam magam az elefántcsont tornyomba, és egy jégkirálynő vagyok, aki drága ruhákban jár, operába megy, meg utazgat, és ő egy vidéki bunkó, ezzel nem tud versenyezni. És ekkor - nagy alkoholos állapotomban - elmondtam neki azt - ami igaz egyébként - hogy ő az egyetlen férfi, akivel kapcsolatban sajnáltam, hogy 13 évvel (na ezt ilyen pontosan még piásan sem fejtettem ki) idősebb vagyok nála. Mire ő: basszus, ezt csak most mondom. És ez azt jelenti, hogy tetszik nekem? (Igen.) És hogy el tudom képzelni, hogy én vele...? (Igen, el.) Mert hogy ő is, de én elérhetetlen voltam neki, és tudom-e, hányszor kívánt, édes, gyönyörű, izgalmas, kívánatos Melisande. Ilyen jó nő még nem mondta neki soha, hogy tetszik! És tudom-e, hogy mennyire örül ennek. És erre én is örültem, bizony ám! Csak sajnos Londonban valami ismeretlen gyógyszert vettem még hó elején fejfájásra, és utólag láttam a tájékoztatóján, hogy tilos rá alkoholt inni - na, ez a sok pia, hát igen, kidobtam a taccsot - még jó, hogy félre tudtam fordulni. Persze erre is, hogy ugyan már, semmiség ő is ivott (igen, de jobban bírta), és magához ölelt. Na most állapotomnál fogva nem tudom minden ömlengését felidézni, amiket persze ott tényleg boldogan hallgattam, de kérdezte azt is, elvigyen-e iziben valahová. (Hát ilyen állapotban inkább ne, mert reggelig fel nem kelek.) OK, megérti. A máskorról gyanítom szó esett (ezt most jó lenne pontosan tudni, bár végül is tök mindegy). Cirógatta, csókolgatta az arcom, szám - igaz a hányás miatt nem engedtem, hogy megcsókoljon (milyen kár!), az ölembe fúrta az arcát, és láttam, hogy tényleg örül, és én is nagyon örültem. (Ezt már írtam.) Sajnos persze egyre inkább olyan lettem, mint egy rongybaba, a gondolataim nem követték mozdulatok, úgyhogy végül csak leintett egy taxit, és valahogy hazaértem. Igaz megkérdezte, elkísérjen-e, de szumma szummárum, mikor kiszálltam (ja, nem fizettem), alig tudtam bemenni a kapun, nem is tudom, valami szerencse folytán mégis eltaláltam a kódot, különben a detoxban kötök ki, vagy esetleg meg is fagyok. A kaputelefon alatti járdára így is ment egy újabb adag okádék (következő délutánra szedtem magam össze, hogy egy palack vizet odaöntsek, szerencsére nem fagyott még), de bent voltam a lakásban. Másnap aztán olyan macskajaj, mint soha! Aztán kezdtek visszajönni a dolgok, és karácsonyra már valami lila ködszerűségben éltem, szerintem csak úgy ragyogtam, azon kaptam magam, hogy az utcán mosolyogva megyek, aztán úrrá lett a bizonytalanság, és kételkedni kezdtem abban, amit saját szememmel láttam. Szilveszterkor küldtem egy semleges buék üzenetet és odabiggyesztettem svédül egy "milliószor csókollak" mondatot is, nehogy illetéktelenek olvassák, google fordító is van a világon ugye. A válasz, hát az aztán elég világossá tette a dolgok állását: mi is kívánunk nektek. Egyes első az egyes másodiknak, ő meg többes első többes másodiknak. Aha! De persze attól még reménykedtem, pedig kínok kínját álltam ki, képzelhetitek! Ma reggel aztán mintha mi sem történt volna, és éreztem, nem azért, mert itt a fél iroda. Ráadásul megjött az új csaj, sürögnek-forognak körülötte (ő is, persze tény, hogy tényleg mindenkivel segítőkész), a csaj vagy 15 évvel fiatalabb nálam, és jobban néz ki, mint az interjúról emlékszem, pedig én választhattam a jelöltek közül. (Amúgy szimpatikus, kedves lány.) Teljesen padlón vagyok, hogy így átbasztak, én a legmélyebb érzéseim tártam fel, őszinte voltam részegen is, és nagyon sebezhető. És persze semmi magyarázat, hogy bocsi, vagy hogy piás volt, és csupán kanos, és félreértettem. Pedig hát tényleg, egy érdeklődő telefon nem volt, hogy hazaértem-e, vagy boldog karácsonyt, semmi.
A legszarabb, hogy persze ezt senkinek sem mondhatom el, noha jó lenne Brigitte Jones mintájára búfelejteni, de nem. Mielőtt beszálltam a taxiba, megeskettem, hogy minden köztünk marad, a hányás is - sajnos pedig férfi létére nagyon könnyen eljár a szája. Az hiányzik, hogy még mások is tudjanak róla! Most, hogy írom, kezdek aggódni.
Ma még semmit nem ettem, két korty vizet ittam, ellenben 4 cigit szívtam, ráadásul a menzim is megjött. És nagyon félek.
Sürgősen állás után kell nézni, találtam is egy "skandináv hátterű cég" hirdetést, az önéletrajzom már aktualizáltam. Kár, hogy még azt sem válaszolhatom, mint Brigitte Jones arra a kérdésre, miért akar munkahelyet változtatni, hogy "dugtam a főnökömmel" (nem a főnököm, viszont a főnök kedvence) - legalább ez az élmény lenne meg. Mert folyton parancsolnom kell magamnak szilveszter délután óta, hogy nem gondolni arra a szerda éjszakára, pedig nagyon szép volt!!! Most múlik... de mi minden! Komolyan a földet kaparom, és én barom állat még mindig valahol reménykedem, hogy legalább magyarázatot ad, pedig az eszem tudja, hogy azt leshetem.
Elnézést az olvasóimtól, biztos nagyot csalódtak bennem, de ez is én vagyok.