kép: fesztblog.huEzen a vasárnap délutáni előadáson a kakasüllőn ültünk, de szerencsére az ív középre eső szélén, így a színpad csak egész kis része volt láthatatlan. Nem is olyan rossz hely – valahogy a szereplők is közelebbinek tűnnek, mint a jóval drágább középső szekcióban. Pedig magamtól nem vittem volna gyerekeket ide, de ez egy iskolai program volt, és el tudtam csípni egy visszaadott jegyet.
Nagyon lelkes, fiatal szereplőgárdát láttam, tisztességgel dolgoztak benne. (Sajnos korábban láttam Bánk Bánt, neves művészek is félgőzzel teljesítettek – ha nem éppen tüntetően érdektelenül, hallgathatatlan hangokat bocsátva ki magukból.)
A darab a közismert Andersen mese nyomán íródott, eredetileg rádiós műnek, sokan tudni vélik, hogy Pomádé király egyenesen Rákosi Mátyás személye. De ehhez nem kell nagy elvonatkoztató képesség: persze, hogy ő, meg még sok mások, nemcsak országok, de vállalatok, családok mindenható vezetői, vagy egyéb véleményformálók is céltáblái a történet adta fricskának.
Ránki zenéje kifejezetten dallamos volt, tetszett nagyon. Cser Krisztián megnyerő, ám korlátolt Pomádé volt, ellentétben pl. Gregor József buta, infantilis királyával. Szerepének megfelelően, és azt meg nem haladó mértében ripacskodott Horváth Ádám az udvarmester szerepében. Élvezetes, pörgős takácslegény volt Pataki Potyók Dániel és Geiger Lajos. Palerdi András kancellárját tudtuk szánni, a gyerekek pedig láthatták, miként képes a hatalomtól rettegő – de azt jó pénzért kiszolgáló – személy internalizálni a nyilvánvaló képtelenségeket is. Egyedül Rácz Rita Dzsufija nem tetszett. Szép hangja az állandó, amúgy szükségtelen ripacskodás miatt visításnak hatott, bár szerintem dramaturgiai szerepe nincs, csak a zenei hatás miatt írta Ránki a szerepét, mintegy díszítésként a koloratúrákat.
A gyerekeknek is tetszett az előadás, kár, hogy a Ház csak félgőzzel készült rá: pl. egy db. Ruhatáros, 1 jegyszedő, büfét – legalábbis a harmadikon – ki sem nyitották. És hát elég foghíjas volt a nézőtér is. De nem baj, végül is ez már a második szezonja. És van még a Kéményseprő, néhány balett, jövőre talán a Jancsi és Juliska nyilvános lesz – szóval ilyen darabokkal be lehet a gyerekeket csalogatni.
Nagyon lelkes, fiatal szereplőgárdát láttam, tisztességgel dolgoztak benne. (Sajnos korábban láttam Bánk Bánt, neves művészek is félgőzzel teljesítettek – ha nem éppen tüntetően érdektelenül, hallgathatatlan hangokat bocsátva ki magukból.)
A darab a közismert Andersen mese nyomán íródott, eredetileg rádiós műnek, sokan tudni vélik, hogy Pomádé király egyenesen Rákosi Mátyás személye. De ehhez nem kell nagy elvonatkoztató képesség: persze, hogy ő, meg még sok mások, nemcsak országok, de vállalatok, családok mindenható vezetői, vagy egyéb véleményformálók is céltáblái a történet adta fricskának.
Ránki zenéje kifejezetten dallamos volt, tetszett nagyon. Cser Krisztián megnyerő, ám korlátolt Pomádé volt, ellentétben pl. Gregor József buta, infantilis királyával. Szerepének megfelelően, és azt meg nem haladó mértében ripacskodott Horváth Ádám az udvarmester szerepében. Élvezetes, pörgős takácslegény volt Pataki Potyók Dániel és Geiger Lajos. Palerdi András kancellárját tudtuk szánni, a gyerekek pedig láthatták, miként képes a hatalomtól rettegő – de azt jó pénzért kiszolgáló – személy internalizálni a nyilvánvaló képtelenségeket is. Egyedül Rácz Rita Dzsufija nem tetszett. Szép hangja az állandó, amúgy szükségtelen ripacskodás miatt visításnak hatott, bár szerintem dramaturgiai szerepe nincs, csak a zenei hatás miatt írta Ránki a szerepét, mintegy díszítésként a koloratúrákat.
A gyerekeknek is tetszett az előadás, kár, hogy a Ház csak félgőzzel készült rá: pl. egy db. Ruhatáros, 1 jegyszedő, büfét – legalábbis a harmadikon – ki sem nyitották. És hát elég foghíjas volt a nézőtér is. De nem baj, végül is ez már a második szezonja. És van még a Kéményseprő, néhány balett, jövőre talán a Jancsi és Juliska nyilvános lesz – szóval ilyen darabokkal be lehet a gyerekeket csalogatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése