Léda és Csinszka

Képek: www.litera.hu

Jó lenne rendszeresen ismertetőt írni az olvasmányaimról, ez azonban mégis rendszertelenül teszem, mert nagyon felületesre sikerülnek, hosszabb elemzésre nincs kedvem, meg időm sem, kritikához dilettáns vagyok - akkor meg minek. A csábításnak viszont nem egykönnyen állok ellen, hiszen szívesen beszélgetnék könyvekről, de nincs igazán kivel.

Egy rádió műsorban beszélt Rockenbauer Tamás "A halandó múzsa" c. könyvéről, amelyet Csinszkáról írt. Ady két szerelme közül minid is ő érdekelt jobban, úgy éreztem (így is volt), háttérbe szorul Léda mögött. Na nem mintha olyan nagy irodalmi érdeklődéssel bírnék, mindez csak érintőleges része volt az érdeklődésemnek. A könyv Ady temetésétől Boncza Berta temetéséig ismerteti a múzsa életét. Mert múzsa volt ő a javából. Végigjátszotta z életét, de közben magányos maradt - legalábbis nekem ez a benyomásom támadt olvasás közben, mert sokszor hivatkoznak szándékolt ferdítésekre, amelyekkel nyilván érdekesebbé vagy épp titokzatosabbá akarta magát tenni. Rengeteg tehetség szorult belé, de a kor viszonyai között ezeket nem igen tudta volna kellően kibontakoztatni. Mivel nyilván (joggal) rettenetesnek találta a kortársnői számára előírt életutat (ezzel persze alig hiszem, hogy egyedül lett volna), érdekes, sőt rendkívüli emberek társaságát kereste, kicsit sarkosan fogalmazva bármi áron. Persze mondhatjuk, könnyű volt neki, maga is egy ilyen "érdekes, rendkívüli" ember volt. Tudott valamit. Egyáltalán nem volt szép (ezt azok is megállapították, akik rajongtak érte, pl. Babits), művelt, nagyvilági asszony is akadt bőven az országban, függetlenségre törekvése - hát, az talán ritkább volt - ő mindenesetre - hála körülményeinek - megengedhette magának ezt a luxust.

Kétségtelenül sok rosszakarója volt - maga is elég konfliktusos személyiség lévén - nyilván ezeknek is köszönhette későbbi negatív megítélését. Ezek zömmel az Ady művek kiadatásának joga körüli pereskedésnek köszönhetők, illetve annak, hogy a Márffyval kötött házassága bizony sikeres frigy volt, és mellette mintegy 15 év olyan életvitel adatott meg számára, amelyre nyilván mindig is vágyott. Jó volt olvasni az őket körülvevő pezsgő társaságról, utazgatásokról, kertről, otthonról. A sors megkímélte az öregedéstől, mindössze 40 évesen halt meg - egyébként Brüll Adéllal egy esztendőben.

Amikor befejeztem a könyvet, érdekelni kezdett Brüll Adél élete is. Találtam is egy jót, Péter I. Zoltán: Ady és Léda. Egy szerelem története című könyvét. Ez is nagyon alapos munka, számtalan levél részletet és visszaemlékezést vetett egybe, így törekedve a lehető legnagyobb hitelességre. Léda rendkívüli asszony volt, sokkal titokzatosabb 'utódjánál', és személye rendkívüli módon felkeltette érdeklődésem, nagyon át tudom élni érzéseit. Magányos, jobb sorsra érdemes, művelt és szép asszony. Adyban nyilván az életet látta, azt, amivé válhatott volna, és amivé a Léda-verseken keresztül vált is. (A könyv nyitotta fel a szemem, ezeknek a verseknek a szépségére. Sose voltan nagy versrajongó, de ezek gyönyörűek! Kár, hogy egy középiskolásnak ezek még olyan keveset mondanak, hogy elveszik a kedvüket attól, hogy egyszer újraolvassák és értelmezzék őket. Persze pl. a gimnazista korú Csinszka nagyon is értett azokat.) A kapcsolat utolsó éveiben görcsösen kapaszkodott Adyba, érezte, hogy a kapcsolat lezártát követő sivár élet olyan lesz számára, mint akit élve eltemettek. Kislánya 1908-ban halva született, gyermek sem adatott meg neki. Az Elbocsátó szép üzenet után alig említette Adyt. Diósyék az első világháború kitörésekor mindenüket hátrahagyva menekültek Franciaországból. A férj aztán idehaza hadsereg szállítója lett, meggazdagodtak. Villájuk volt a Bajza utcában és Gödöllőn, rengeteg állattal vette magát körül. Életének erről a szakaszáról nagyon keveset tudunk, de egy régi, Gödöllőről szóló rádióműsorban elhangzott, hogy a Gödöllőn tartózkodó - zömmel budapesti - társaság kivetette magából, házasságon kívüli kapcsolata miatt. (Ja, a Léda-versekért persze lelkesedtek.) Léda kegyetlen véget ért: trópusi bőrbetegségben halt meg 1934-ben.

Léda és Csinszka sohasem találkoztak személyesen, bár Csinszka igyekezett mindent megtenni, hogy megismerhesse. A legenda szerint egyszer futottak össze egy fodrásszalonban, az esetet több szemtanu is megemlítette, bár 100% hitelességet nem ad Rockenbauer sem neki. Nagy tisztelettel tekintett rá, jellemző, hogy szobája falán édesanyja mellett Brüll Adél képe volt kirakva. Mindkét nő független gondolkodású, bár nem teljesen emancipált asszony volt, kortársaiknak azonban így is szemet szúrtak.

Léda temetésekor koporsójára Csinszka csokrot küldött, amelyet meglátván azonban Diósy elhajított onnan. Még abban az évben meghalt Csinszka is - hozzá némileg kegyesebb volt a sors, agyvérzést kapott, alig néhány napra rá egy újabbat, amelyet már nem bírt ki a szervezete.

De én nagyon örülök, hogy két ilyen rendkívüli embert - még ha csak könyvön keresztül is - megismertem. Köszönet a szerzőknek az alapos munkáért.