Ólomidő

Igen, hetek óta nehezedik már rám. Ennyi minden egyszerre összejött. Pontosabban nem jött össze. Ráadásul ma eltűnt a földrajzi számlálómból is a korábbi látogatók száma és eloszlása. Jó lenne sírni egy nagyot, megsiratni a fontos dolgokat, amelyeken mindig kívül maradtam, meg a sose teljesült vágyaimat. Mert nem igaz, hogy nem tettem értük, csak kevés voltam. Nem tudok ám sírni, lehet, hogy igaz, hogy az ember könnyei végesek, és egy idő után elfogynak. Simándy Józsefet figyelmeztette egyszer valaki (talán Ferencsik?), amikor egy baráti társaságban dalolászás közben tökéletes C-t vágott ki, hogy most már életében eggyel kevesebbszer tudja csak ezt megtenni.
Volt egy-két szép élményem (apróbbak), de nincs kedvem írni róluk. Talán egyszer. Ez egy szabálytalan napló. Most rettentő fáradt vagyok. Jó lenne aludni.
Eredetileg azért kezdtem írni, hogy megosszam a gondolataimat mással, de voltaképpen csak egy-egy napom, hetem lenyomatát tettem bele. Idővel - ahogy több bloggert olvastam - kedvet kaptam mindenféle témára, hogy azokról fejtsek ki némi mondanivalót, dehát dilettáns vagyok - sebaj, a műfajban az a szép, hogy semmihez nem kell érteni. Na ezt most minek írtam le? Nem magamnak, szóval látszik, már másoknak írok, és így nem az igazi. Ejnye, ez a számláló így felmérgesített. Még az is lehet, hogy visszahozható, de most lusta vagyok angol szöveget is olvasni.