Still standing

Annyi mindenről akartam írni, viszont olyan vagyok, mint egy kifacsart, és megrohadt héjú citrom. Fáradt, kedvetlen, unott, depressziós. Akartam írni a Nemzeti-beli Lear királyról (szerintem unalmas darab pörgősre rendezve, Kulka remekelt, meg mindenki), a WAMP-ról (menthetetlnül leszállóágban van, belterjes, a gasztro szekció mondjuk úgy: átverés). Minden karácsony előtt ez van, elmegy minden életkedvem, csak remélem, hogy a januárral visszatér. Itt őrültek háza van, fád a főnök, otthon, na jó, atz meg hagyjuk, megint én veszek mindent a nyakamba, mert a férjem inkább otthon is dolgozik, na de ő pénzt keres, úgyhogy maradok egyedül, mint mindenben és mindig. Na jó, nem öntöm senkire a bánatomat. Még akarok a fiam szülinapja alkalmából egy hosszabb elmélkedést írni a szülésélményemről a mai magyarországi helyzet apropóján, persze saját nézőpontból (hú, erre is van egy jó kifejezés, á, megvan szubjektív!!! hurrá!!). Ezt lehet elkezdem, szeretném kevéssé hevenyészetten, a fiam iránti tiszteletből is. (Vele is vannak gondok. Meg szakad le szélsebesen. Ez is megérne egy misét.)
Delisa, az írásommal jövök - azt sem akarnám összecsapni, remélem januárban... Jó volt az Orbános videó a blogodon, de a kommentektől még rosszabb kedvem lett. Tudnám, mit izgatom magam rajtuk!
Ja, van egy csomó szabim, de nem tudom, mikor veszem ki, mindjárt írok egy e-mailt a főnökömnek, őt se sűrűn látom mostanság. Na pá!