2012. április 15., vasárnap

100 éves házak

Emlékszem, amikor hajdanán nem zárták a bérházak kapuit, anyukámmal számtalan ház udvarába, kapualjába bementünk a Budai Várban, és én később is, érdekesnek tűnő házakban nézelődtemLegtöbbször a kutyát sem érdekelte, mit keresek ott. Most jellemző volt, hogy néhány lakó még a nyitott házakban is gyanakodva méregette a látogatókat. Ráadásul a Lázár utcai gyönyörű, szecessziós ikerházba vasárnap délután be sem lehetett menni, egyszerűen zárva volt az ajtó, semmi tájékoztatás, pedig jó helyen jártam, a plakát kint volt.

Akkor nézzük, mit is láttam.

Károly körút 3/a
Ezt a házat annyiban ismertem, hogy átjáróudvar, a Dohány utcából a Károly körútra lehet átvágni. A magam széről mindig imádtam ezeket, Párizs, Berlin bővelkedik bennük, és néhány van Budapesten is. Ez az udvar amolyan szerényebb kiadása berlini Hackescher Hofnak, még egyes részletei is emlékeztetnek rá. Tudtam a gyönyörű hátsó kertről is, de kiderült, hogy van még két cseppnyi udvara is - vagyis ezek amolyan tágas lichthofok inkább. Az egyik régi lakó visszaemlékezéséből olvasni lehetett, hogy korábban itt működött - a Belvárosi Színház helyén, amely az épület aljában található - Budapest egyetlen drágakő tőzsdéje.






Üllői út 121.
Vannak házak, amelyek különösképpen felkeltik a figyelmem, valami misztikum veszi körül őket. Városszerte találhatók ilyenek, rendszerint saroképületek, erődítmény-szerűek - persze nem feltétlenül. Amikor megláttam, hogy ez a ház is köztük van, szabályos örömujjongásban törtem ki. Nagyon jó hangulatú ház, a hátsó lépcsőján az itt lakó  két festőművész képeiből volt kiállítás, amelyek ráadásul tetszettek is.
Ja a ház tervezője Petz Samu - ő tervezte a Nagyvásárcsarnokot is. Tiszteletreméltó, nagy tömegében is légies, romantikus épület.











Lehel út 14.
A neve is hivatalosan Művészház. Látszik is a sok jellegzetes üvegfelület már kivűlről is. A várkapu-szerű bejáratok ellenben komor hangulatot kölcsönöztek a sajnos eléggé rossz állapotban lévő épületnek. Nyomasztó, futurisztikus hangulatú volt, valahogy olyan gazdátlan is, semmi kopott báj. A törött ablakú pincékbe bekukkantva, valóságos tűzfészek volt odalent, a katasztrófa védelem tenne egy-két megjegyzést. Remélhetőleg lát még jobb napokat. Jelenleg is tele van műtermekkel, szerintem többen nem is laknak ott. A folyósók börtönfolyósókra emlékeztettek, gyér világítással, lomos helyiségekkel, döbbenetemben (egyedül voltam) meg is jegyeztem, hogy itt még harcoló német katonák is vanna. Tényleg: ideális helyszín háborús filmek forgatására. Szerintem sok patkány élhet benne. A hangulat mégis valahogy kíváncsivá teszi az embert.




 

Visegrádi u. 29.
Igazi új-lipótvárosi sikk! Jó állapotban van, előkelő, felső középosztály beli, régi értelemben vett polgárságnak készült, a szecessziós lakóházak gyöngyszeme.




Nincsenek megjegyzések: