Bevallom, teljesen tudatlanul mentem tegnap Rákoszentmihály apró színjátszóhelyére. Már a környezet is elbűbölt: igazán falusias kertváros, s bár nyilván viszonylag tehetős emberek lakják, mégsem volt nyoma az elmúlt 20 esztendő elképeszten rossz ízléssel megépíttetett családi házainak. Maga a színház is mozi lehetett egykoron, elég lepukkant, próbálják alternatívossá varázsolni, de lerí a pénzhiány, az, hgy tönkre akarják tenni ezeket a kis színházi közösségeket. Mert azoknak a szeretete, akik csinálják, hát annak mindenütt nyoma volt, és ezért minden tiszteletem és szimpátiám.
Britten operája állítólag kamara darab - tényleg nincs benne kórus, kicsi a zenekar is. 2004-ben az Erkel is a szinpadára ültette azt a néhány nézőt, aki kíváncsi volt rá. Mindennek persze ellentmondani látszik, hogy az ősbemutató a velencei Fenice operában volt.
A történet - ez számomra mindjárt az elején kiderül - amolyan Hókirálynő szerű feldolgozás, bár maga az ötlet adó regény híres, Henry James írta azonos címmel. Adott két árva, akikkel gyámjuk mit sem törődik, mondván, igen elfoglalt. Nevelőnő szabad kezet - és persze felelősséget - kap, viszont cserébe semmivel se zavarja, mert egyáltalán nem akar az árvákról tudni. Elmegy hát a vidéki kastélyba, ahol a fiú és a lány élnek a házvezetőnő társaságában, aki az ő nevelésüket már sokank érezné. Látszólag mindenki örömmel fogadja, egy ideig minden rendben megy. Egyszer azonban levél érkezik a bentlakásos iskolából, ahol a fiú tanul, méghozzá igen jól, hogy a nyári szünet után ne térjenek vissza, mert nem bírnak vele. Ahogy telik az idő, a nevelőnő is egyre kevésbé. Viszont sem ő, sem a házvezetőnő nem mer írni gyámjuknak, mert nem merik zavarni. Színre lép az egykori inas kísértete - a házvezetőnő elmeséli, hogy nagyon rossz ember volt, el sem meri mondani, mi bűnei voltak, és hogy bevert fejjel találták télen az úton. És felbukkan a régi nevelőnő szelleme is, aki amolyan cinkostárs lehetett - ő elment a szülőfalujába meghalni. Na ezt ragozzák, a zene által kibomlik, hogy a két - immáron szellemmé lett - figura miként szállja meg a gyerekeket, azok miként leszenek egyre ellenségesebbek nevelőnőjükkel.
Nos, az világos volt, hogy a két elhalt személyzet - miként Andersennél a Hókirálynő - szimbólumok. Az világos volt, hogy a gyerekek szeretet hiánytól szenvednek, hiszen gyámjuk nem foglalkozott velük. Az ilyen kicsiket könnyű a szeretetmorzsa, törődés ígéretével magunkhoz édesgetni, aztán kihasználni. Vagyis érzelmileg függő helyzetbe kerülnek. Eddig nem problémás. Itt azonban ketten vannak kiszolgáltatva (lám, még a gazdag, befolyásos árvák is!), de a kislány kevésbé. (Ez sem épp tipikusnak tűnő.) Eldurvulnak - tehát valami nyomasztja őket. A korábbi nevelőnő szelleme terhes. A szálakat nyilvánvalóan az egykori inas tartotta kézben, de mivel és miképp? Na este azért kitaláltam, mert kisalabizáltam a sokszorosítással készült műsorlap kb 4-es nagyságú betűit a villanyfénynél (szhóval így romlik a szemem!), amelyben ez szerepel: they have been abused. Értem! Szóval a két szellem a nyomasztó emlék - megerőszakolták őket. Bár szerintem az ábra ez lehet: a kisfiút erőszakolta meg az inas. A kislány és a régebbi nevelőnő tudott róla, de az inas megfenyegette őket. A kislánnyal könnyű dolga lehetett, hisz gyerek volt még. A nevelőnő viszont szintén szeretet hiánytól szenvedhetett, őt nem kellett megerőszakolnia, önként összefeküdt vele - terhes is lett, innen aztán már nem volt hova menni, mindenben kiszolgáltatott volt, valószínű, még segített is - ha más nem abban, hogy a szörnyűség titokban maradjon. Ugyan mindketten meghaltak - szerintem a házvezetőnő rájött, mi történt, és az inast ő gyilkolta/tatta meg, a nevelőnő pedig csakugyan hazament meghalni, nyilván öngyilkos lett - XIX. századi Anglia, megesett lány. A nyomasztó emlékektől szenvedő gyerekekkel viszont nem bírt, ezért kért új nevelőnőt, aki végül eléri, hogy a kislány távozzon az asszonnyal, ő maga - márint a nevelőnő, pedig végül kiszedi a fiúból az igazságot, azaz a démon nevét. De ekkor a kisfiú meghal. Nincs tehát az anderseni feloldozás, a szeretet ereje, vagy a megkönnyebbülés, amikor valami nyomasztó titkot megnevezünk. Mert feloldozás sincs. A fiú erős presszió határása árulta el a nevet - ugye mondják is, hogy óvatosan, szakember segítségével kell az ilyen borzalmas élményeket feldolgozni.
Hát dióhéjban ennyi volt, mondanom sem kell a zene hátborzongató szimbiózisban volt a cselekménnyel. A pici színpadon egy fekete paraván takarta le a zenekart, előtte játszottak az énekesek - mind fiatalok. Sarah Gabriel meggyőzően énekelte és alakította a nevelőnőt - dolgozott már Lorin Maazellel is, úgy tűnik, igazi Britten-szopránná válhat. A házvezetőnőt Marie Degodet énekelte - ő a párizsi opera kórusában is hallható volt, illetve több ízben coverolt Wagner szerepeket. A két gyermeket ezúttal szopránok: Jennifer Clark, illetve Emily Vine személyesítették meg - maguk is félig gyereknek tűntek, bár előbbi már egész nagy - felnőtt - szinpadi gyakorlattal rendelkezik. Az inast, illetve a prológ mesélője az amerikai Zachary Devin volt - szép tenor hang,kisebb londoni társulatokban énekel barokk és Mozart főszerepeket. A régebbi nevelőnőt Farkas Lívia énekelte - volna, de elment a hangja, így néma szereplőként játszott, így helyzettől függően hol Marie Degodet, hol Emily Vine hangja szólt alá, akik addig a paraván mellől énekeltek kottából.
Álljon itt még a maestro, Kaposi Gergely neve: ő és zemekara (az opera zenészei egyébként) a nem épp operaházi körülmények ellenére legjobbjukta nyújtották tegnap este.
A bevétel az Együtt a daganatos gyermekekért alapítvány javára ment.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése