London

Nem ajánlom a WizzAir hajnali járatát azoknak, akiknek nem London Lutonhoz közel eső oldalán van dolguk, és ki van számítva az idejük. Ugyanis ebben a korai időpontban érkezik az összes kelet-európai gép, legalább ezer ember áll sorban (nem túlzok) olyan 4 útlevélvizsgáló ablakra. Minimum fél óra. Továbbá busz helyett (Green Line) válassza a vasúti összeköttetést, mert a buszok is ilyenténképpen zsúfolásig tele vannak, tehát ott is sort kell állni, mire lesz helyed. Utasok szinte csak kele-európaiak, magamban elneveztem bébiszitter járatnak ezeket a gépeket, vadidegen fiatalok beszélgettek, akik kint dolgoztak, vagy épp most jöttek először szerencsét próbálni a szigetországba.
Nekem ez volt a harmadik látogatásom, úgyhogy most lazára vettem mindent.
A szállodánk a Hampsteat kerületben volt, egy nagyon elegáns utcában, de rendkívül kedvező áron, januári special offer. Itt megtekinthető: http://www.langorfhotel.com/. Eső szemerkél, de irány az Oxford street, mert úgy döntöttem, lelkiismeret furdalás nélkül vásárolni fogok (abból a marha sok pénzemből), épp most van a téli leárazás vége. Végiglátogattam néhány áruházat, lábam majd' leszakadt, mert a nagyszerű új csizmám (amelyet előtte olyan igénybevételeknek vetettem alá, mint egész napi ülés a túlfűtött irodában - hiába) iszonyatosan szorított, úgyhogy kénytelen voltam venni egy 12 fontos műbőr papucs "csodát" a Debenhamsben, hogy kibírjam! Nagyon jajde sajnos a legpipecebb cussosok már elkeltek, az én méretemben főleg, nem mondom, 14-esekből bőséges volt még a választék! Laura Ashley-t nem találtam (viszont asszem neten lehet rendelni tőle), Karen Millenek nem tetszettek, vagy nagyok voltak. Maradt végül 2 valódi selyem top, egyik Ted Baker, a másik fogalmam sincs ki, a House of Fraserben vettem. Egy kis kalauz: Top Shop, mindjárt az Oxford Circusnél - jó áru, az alagsorban feltörekvő designerek zömmel tizenéveseknek készülő kreációi - anyagok többnyire olcsók, de ha egy magyar korosztálybéli olvasóm arrra jár, nézzen be. Meg bárki más, mert valamit biztos talál. Én speciel sajnáltam még azt a 30 fontot is. John Lewisnél angol konfekció található - magasabb színvonalat képviselnek, mint a Zara típusú üzletláncok (utóbbi sajnos már a Regent streeten is felütötte fejét). House of Fraser: ez szerintem még egy fokkal magasabb, itt van pl. Karen Millennek, Max Marának is sarok. Bementem még a Selfridgeshez - nos, nekem ez már drága volt. Itt olyan márkákat is árultak, mint Burberry, Vivien Westwood, G&Gabbana, Versace, Donna Karan, stb, Cloé, stb. Viszont aki netalán egy leárazási szezonra spórol, kihalászhat valamit - persze a magamfajta átlag nőre gondolok, a tehetősek nyilván nem raknak holmi sales-re félre. A Regent street sokkal előkelőbb, de már sokat veszített fényétől, mivel olyan jöttmentek vertek tanyát, mint a ár említett Zara, a H&M, Benetton és társai. Viszont itt van (egy picikét hátrébb, de látni a Regent street felől), patinás, régi áruház, q... drága, még a leárazott cuccok is, hiába 75% off...). Viszont az épület hangulatáért mindenképp érdemes benézni. Olyan, mint a régi Divatcsarnok, vagy az Úttörő Áruház, vagy épp Corvin a nyikorgó lépcsőivel, partkettájával, egymásba nyíló termeivel - csak persze (nekünk) luxus kivitelben. Tényleg, hol vannak már ezek az áruházak... Talán a Divatcsarnokból lesz még valami, persze csak a két alsó szinten. Pedig el tudnék képzelni apró részeket, sarkokat, ahol magyar tervezők ruháit árusítanák. Van ilyen Stockholmban is (Ahlens, karikás a-val). Szép gyerekruhák a Moonsoon-ban és Next-ben is kaphatók. Este sör egy Finchley Roadon található pubban, igazi angol steakkel.
Másnap körülnéztem a Hampsted városrészben. Elindultam a Frognaltól felfelé, szombat reggel lévén sok kocogó tartott a közeli Hampstead Heat-re, ami egy nagy rét, asszem Antonioni: Nagyítás c. filmjében itt fotózott le véletlenül egy gyilkosságot a főszereplő. A környék is vidékies. Olyan egyszemélyes ösvényev vágtam ét, mint a Sheaperd Path, egy ember fél er kényelmesen, persze kertek szegélyezik, sokban pálma fa is nő. A főutca bájos, pici de színvonalas üzletekkel, reggelizőkkel, minden békebeli, vöröstéglásak a házak, majolikával díszített a földalatti lejárat épülete. Egyik kis utcácskában régiségkereskedők rakodtak ki. A Church Way régi, egyben fennmaradt György-kori házaival megkapó látvány, hát még este, ha be lehet látni az ablakokon. Pl. szombat este valamelyik ablakon át házikoncertet lehetett látni, de több helyen gyűlt társaság össze. A berendezéseket, kereket, lépcsőfeljárókat külön nem ecsetelném, de nem lakáskultúra - Barátok közt-tehénszarrá szikkadt gyep kategória volt egyik sem...
A déli órákban a Charingcross Roadon található könyváruházakat vettem szemügyre, különösen a 3 emeletnyi Foyles-t. A CD-k és DVD-k között jó áron is lehet böngészni, pl. volt 9.90-ért tjles Ring (na jó, nevek nem sokat mondtak), de Callasos Turandot is, 14.90-ért Peter Grimes DVD Jon Vickersssel. És persze rengeteg könyv!
Kis időm maradt az Imperial War Museum, azaz a Birodalmi Hadi Múzeumra. Ez az első és második világháborút, illetve a 45 utáni konfliktusokat mutatja be, de olyan szemléletesen, amilyet még sehol nem láttam. Mindig csodáltam az angol civilek második világháború alatt tanusított heroizmusát. A nagy kiállítócsarnok mintegy megerősíti az embert ebben. Minden tárgy a birodalmi dicsőséget hirdeti. Mik is vannak itt? Csak úgy találomra: Rudolf Hess Messerschmidtjének roncsai. Fényszórók, amelyek az eget pásztázták a bombázások idején (fantasztikus volt amúgy élőben látni - emlékeztem a "Lángoló világ" c. képestörténelem könyv képaláírására: "Fényszórók pásztázzák az eget a londoni Hyde-parkban"), a harckocsi, ahonnan Montgomery tábornok az El-Alamieinnél zajló ütközetet figyelte. Az első világháborúban debütáló tank (szintén történelemkönyvből ismert kép). V2 rakéta, a Nagaszakira ledobott plutóniumbomba másolata. Csónak Dukerque-ből. Lancester belseje, hallani ahogy a pilóta kommunikál, valamelyik német város felett. Be lehet menni egy tengeralattjáróba, ott is van periszkóp, torpedó, amit ki lehet lőni. A három híres tank: Sherman, T34-es és a Tigris. Na eddig a hősi rész. Aztán: az egyes emberek, miként szólt a háború az életükbe. Kinagyított fotók az ypresi gáztámadás élő halottjairól. Kórházi ágyon babáját szorongató pici lányról. Berlin romjain ülő rongyos, síró katonáról. Egy másik fotón apa és kiskamasz fia sírva megy a romok között. A fiú üvölt a fájdalomtól, tekintetét az égnek emeli. Talán az édesanyját vesztette el? Megint ismerős kép. Asszem "Az utolsó töltényig" címen futott nálunk. Szovjet katona, egy szál pisztollyal tankok ellen. (Mert olyan ütődött parancsot adott ki a hadvezetés, hogy inkább meghalni - hú basszus:() Aztán az első világháború trench experience: megépítettek egy lövészárkot, bűzzel, nyirkos sötéttel, persze tetvek és patkányok nélkül. Viaszfigurákkal, hallani, amint a rádiós veszi a koordinátákat, sáros, koszos csizmában, mellette a társa alszik, az is tiszta sár. Valaki az otthonról kapott levelet olvassa egy sarokban. (Te jó ég, a gyerekek, akikről írtak neki, a második világháborúban fognak meghalni?) A kijáratnál hideg van, két katona létrán merészkedik ki. Odabenn pedig a lövegek becsapódása és robbanása hallatszik. Ki lehet nézni a periszkópon is. Sötét van, néhány fűszál, a sötét horizonton időnként vörös fények villantak. A hideg futkározott a hátamon. Az egykori ellenség (nekünk). Sajnos a második világháborúsra nem volt időm, mert megbeszélt találkozóm volt a férjemmel. De van blitz experience, modellezett bombatámadássl az óvóhelyen, meg utcakép támadás után. Szóval le a kalappal, olyan töri óra volt!
Késő délután séta még a Regent street, Piccadilly, Leicester Square úton. Épp felvonulás volt a palesztínok mellett, a Regent Streeten egy autó sem járt, tele volt gyalogosokkal az úttest is. Este egy hampsteadi pubban ittunk, kaja már 9 után nem volt, úgyhogy visszafelé a Finchley Roadon vettünk kínait, ami nem ám olyan, mint itthon. Baromi finom volt! Szerencsére a studionkban meg tudtuk kényelmesen enni!
3. nap a Camden Lockot látogattuk meg, hatalmas vásárpiac, gagyi, de mindenképp halászásra érdemes gagyi! Hatalmas kínálat, az emberből önkéntelenül előjön a vadász szellem. Pakisztáni, kínai (na az sem olyan, mint az itteni kínai üzletekben) ruhák gyapjúból, selyemből. Rengeteg cipőárus, új fazonokkal, nagyon olcsón, persze nem mind a legjobb minőségben (sőt!). De nem is keres más holmit ilyen helyen az ember. Ami azt illeti, a budapesti plazákban sincsenek különb ruhák (Zara, Mango és társait is ideértve). Végül csak egy tiszta selyem sálat vettem. Ide torkollik a Camden csatorna, amit Kis Velencének hívnak. Nagyon elbűvölő - egyidejűleg idézi a dickensi nyomrt, füstös, koszos munkásnegyedeket, és a város rehab áldásos tevékenysége nyomán kialakuló divatos negyedet. A Camden Locknál vízibuszra is lehet szállni. Aztán még egy finom ebéd a közeli kocsmában, aholva az eső elöl menekültünk be (iszonyúan ömlött). A Foyles-ben vettem cirka 6 fontért egy Callasos Rigolettót, meg 16 fontért egy Borisz Godunov DVD-t Bolsoj, Nyesztyerenkóval a címszerepben). Majd cuccokért vissza, és irány a reptér. A Lutonba induló buszokra csak a Victoriánál lévő végállomásra szabad menni, mert 2 busz is elment azzal a felirattal, hogy bocs, de tele. Végül taxit kellett fognunk, egy ott várakozó párral legalább osztozni tudtunk a költségeken.
Bye bye London-don-don good bye!

Harminchárom

Hogy száradna le a keze az ilyen g..ciputtonyoknak!
http://www.fn.hu/zold/20090121/ketszer_lottek_fejbe_egy_sast/
Én is fejbepuffogtatom őket, heccből. Már mért is ne?

Nincs cím, sem sorszám

Tegnap sikerült elkapnom gyermekkorom egyik kedves sorozatának, a Sztrogoff Mihálynak utolsó részét. Milyen jó kis kalandfilm volt, és mai technikát figyelembe véve milyen kezdetleges! Az irkutszki helyőrség szerintem azonos azzal a díszlettel, amelyet az Egri csillagok forgatásakor használtak! Zene is szuper volt! És mire akadok ma? Pallér oldalán gyönyörú, irkutszki faházakra. Itt az eredeti forrás: http://englishrussia.com/?p=2070
Valami jó is történt tegnap legalább. Amúgy kibuktam nagyon, elegem volt a napból, elég legyen annyi, hogy munkából hazamenet a Budafoki úton még a rendőr is megbüntetett 10000 forintra, mert nem csináltattam új forgalmit, hogy bevezethessék a műszaki vizshát igazoló bejegyzést. Az a rész ugyanis betelt - szeptemberben. És letelt a 30 nap is. Azóta vagy hárman megállítottak, de csak szépen kérték, menjek be az önkormányzathoz (egyébként voltam, csak hiányzott egy meghatalmazás). Szóval tegnap kifogtam két, jóindulatúnak cseppet sem nevezhető, savanyúképű rend őrét, örülhetek, hogy csak 10 rugóval rövidítettek meg, mert még ugyanennyi lehetett volna azért, mert nem volt nálam a kötelező befizetését igazoló banki ivonat... Hiába no, múlt héten az ellenőr könyörült meg rajtam (ezúton is áldassék aza jó asszony!), mindent nem úszhatok meg... Na még az kellett volna itt a bünti mellé (+ még ügyintézési díj is lesz az önkormányzatnál - hurrá!) Amúgy sajna rendőri intézkedés jogos volt, de nagyon megalázónak éreztem, úgy beszéltek velem, mintha valami piti tolvaj volnék.
Szegény kislányomon vettem elégtételt. Ilyesztő, hogy tk. bántalmazom a kislányt. Jaj, csak ne forduljon elő többé. Ő nem hibás azért, mert elégedetlen vagyok az életemmel, és igazából el kne vonuljak egy lyukba.
Ez most nem gyónás, nem oldoz fel. Nem is akarom. Ez bűn, ezért lakolnom kell. És jóvátenni, Pici Tündérnek érezni, hogy imádom!

Ismét január

Hát aki olvas annak itt kívánok boldog új évet. Ma kezdtem újra a melót, a karácsonyi party után úgy döntöttem, új munkahelyet keresek. Erről ennyit.
Ünnepek alatt persze megint nem úgy pihentem, mint kellett volna, de lényegesen jobb volt, mint a nyári szabi.
Néhány érdekesség, csak hevenyészve. Mezzo TV-n Poppea megkoronázása, Glyndebourne-ból/ből. Eléggé kiakasztott, szoft pornó határát súrolta, erre helyezte a hangsúlyt, nyilván azzal a céllal, hogy (erőteljesen) szemléltesse, miként veszíti el eszét a felálló farkú férfi, ha begerjed. (Bocs a vulgáris kifejezésért.) És miként érvényesülhet egy kellően körmönfont és szexi nő a férfiak által uralt világban. És ezt miként használják ki mások. Mondom ez így rendben van. (Vajon Monteverdi korában is ez volt a darab lényege?) Nem tartom prűdnek magam, de azért ez sok volt. Szabályos nemi aktust játszottak el az énekesek, még el is csuklott a csúcson a hangja a mutatós, tehetséges Danielle de Niese-nek (őt a MÜPA-béli Lovagok c. Rameau opera koncert-szerű előadásban láthattuk-hallhattun Budapesten is). Egyedül az elegáns, finom, női mivoltában megsértett Octaviát alakító Tamara Mumford tetszett. Volt egy-két jó ötlet, pl. humosor volt a két nevelőnő, akiket kontratenorok énekeltek. Szép hangú, de - már elnézést - ronda leszbi volt Nerone alaktója, fogalmam sincs ki (én Kazarovára tippeltem, de nem ő volt).
Volt egy kiállítás, a Kiscelli Múzeum Divat és tradíció címen rendezett kis bemutatója, egy teremben néhány régi munkaeszköz, meg egy-két mai designer ruhája. A lényeg a katalógusban benne van, azt érdemes is megvenni. Későn érkeztünk, 4-kor már zárt, és 3/4 4-kor szó szerint kirúgtak minket, mint a sicc, még be sem dobhatták a gyerekek a rajzaikat a ládába, ahova lehetne. Tök udvariatlanok voltak, nagyon kiakadtam rajtuk.
Tegnapelőtt és tegnap még egy korizás is belefért, tegnap pl. Tihanyban a Belső tavon. Gyönyörű volt a jég, de baromi hideg volt. Ezzel együtt sokan lejöttek.
Olvasás kevés, inkább a szép albumom nézegettem, olasz terekről, de egy ki Eszterházy 16-oson belül, vagy valami ilyesmi című könyvét olvasgattam, csak nem jutottam a végére. Sajna nem vagyok focirajongó, viszont a családomban van ilyen, úgyhogy valamelyet képben vagyok.
Reggel ismét örömmel hallgattam Fialát.

Harminckettő

Valószínűleg ez az idei utolsó blog bejegyzés. Szombaton jártam a NAgytétényi Kastélymúzeumban, ezúttal a karácsonyfa kiállítás apropóján. Igazából a kastély hangulatát szeretem, a karácsonyfák oly nagyon nem izgattak. Pedig nagyon szépen mutattak a gyönyörű környezetben, régi bútorok között. A többség passzolt ahhoz a stílushoz, amelynek berendezési tárgyai adott szobában ki voltak állítva. Nagyon szépre sikeredett pl. a gótikus hátterű, vagy a francia barokk stílushoz illeszkedő karácsonyfa. De édes volt a magyar reneszánsz helyiség nemez barikáival díszített is. Mindet iparművészek tervezték, az i-re a pontot - az összes többit sem alábecsülve - Gross Arnoldé tette fel, márcsak annak okán is, hogy nagyon közel áll hozzám grafikáinak világa. Ő hol máshol, mint az időrendben utoljára következő terem, a késő biedermeier/historizáló bútorok szobájában állított fát. A gödöllői karácsonynál (kb 2 éve jártam ott) családiasabb volt, tehát tömeg-mentes. Kint néhány forraltbor árus, lent is diszkrét számú iparművész asztala, kislányom kapott egy barika bábot (merthogy kos jegyű a lelkem).
Sötétben jöttünk már ki, én igazi karácsonyi békességet éreztem magamban, amikor visszatekintettem a csillogó girlandokra az erkélyen, a kivilágított szobákra, ahol hasonló érzést véltem felfedezni a többi látogató arcán. Mert így is lehetne ünnepelni. Mindenesetre megpróbálok az én zuglói tornyomba is valami hasonlót varázsolni. Kizárom magamból a rosszat.

Rádió Calypso

A múlt héten két napot otthon töltöttem, mert a kislányom beteg volt, és nem ment iskolába. Eszembe jutott a régi Calypso rádió. Azt hallgattam GYES-en, már a kisfiamnál is. Eleinte az jelentette az egyetlen társaságot. Olyan volt, mint egy nagy család, ismertem a betelefonálókat, akik megosztották a problémáikat, mert nem ritkán nekik is a Calypso volt a családjuk. A műsorvezetők pedig többnyire emberségesen meghallgatták őket, és előfordult, hogy valaki (épp egy másik hallgatótól, vagy műsorvezetőtől) segítséget is kapott. A zene is kellemes volt, rendszerint régi slágerek, szerintem zömük a főszerkesztő, B. Tóth László saját gyűjteményéből volt. Azóta sem hallottam azokat a dalokat. Talán a Sztár FM-en felhangzanak néha. Aztán - épp a kislányommal töltöttem a GYES éveit - megszüntették az adót. Az akkor elnök, Kondor Katalin racionalizálásra hivatkozott, nyilván így is volt. Kis körzetben lehetett fogni, hallgatósága nem konzumidiótákból és nem épp tehetős emberekből állt. Hirdetők alig voltak, mivel a reklámokra fogékony réteg Roxy-t vagyJuventust, vagy Slágert hallgat. Sokan - köztük én is - elsiratták a rádiót, aztán kisimultak ez éter hullámai, mint már annyiszor. De ez a közösségi háló mindörökre elveszett, azóta sincs ilyen. (Illetve, mintha a gödöllői helyi rádió ilyesmi lenne, meg kéne hallgatnom.)
Reggel 8-tól este 7-ig szólt, minden óra félkor rövid hírekkel. Az utolsó - 1/2 7-es híreknél már sokszor sírt a kisfiam, de ki kellett várni a 7 órát, addig a kis kelenföldi panelben le-föl róttam azt a néhány métert, ami megadatott az efféle sétákra. 1/4 8-ig előkészületek, aztán a "fürdi". Sötét volt, január, júniusban pedig már Zuglóban laktunk. (De nehezen szoktam meg azt is! Milyen jó, hogy ott volt a Calypso, a maga folyamatosságával... Tényleg Isten nyugosztalja!)
Hétfőn délelőtt volt Kőszegy Gábor (bocs, ha rosszul írom a nevét - vele vajh mi van?), délután Kudlik Juli (az picit uncsi volt nekem, utolsó fél órában valami ismert vendéggel), kedden délelőtt Fiala János (kedvencem, állandó rovata egy időben a gyónás, ki mit bánt meg, aláfestő zenének Kispál és a Borz), délután Török László (első órában Sportóra, aztán Rég volt, szép volt, Misztikus történetek, utolsó félóra valamelyik kedvenc lemezével), szerda délelőtt egyik héten Kristóf Gábor (ő aztán menet közben a Déli krónikához távozott, vagy Gulyás László a Telesportból, délután Fodor László, igen/nem játékkal, sokak nagy kedvence volt. Csütörtők B. Tóth Lászlóval, nagyon élvezetes műsort állított össze (többek közt "Odamondogató", akkor a tengerész haverja, meg sok egyéb. Délután jött Deák Horváth Péter (ma már ő is telesportos). Péntek délelőtt Zorán, őt a kislányommal otthon töltött évek alatt váltotta Heilig Gábor - mindketten elveszett rádiós tehetségnek bizonyultak a zene mellett! Délután Novotny Zoltán kissé vontatott műsora szólt, ami azért a sok jó zenével mégis kellemesre sikerült. Szombat délelőtt ritkán hallgattam, Molnár Dániel (istenem, azóta már nem él) kissé tudálékos műsorvezetését viszont sokan imádták ("Könyvkereső"). Őt váltotta Pártay Lucia, amolyan nyugis, szombat délutáni stílusban. Vasárnap hamarabb befejeződött az adás, 4-kor, így egész nap Dombóvári Gábor ült a stúdióban, és jó műsort csinált, bár akkor ritkábban szólt a rádió.
Az évek során persze cserélődtek a műsorvezetők, így jött az éterbe Lantos Gábor, Siklós Erik, Albert Györgyi, Jakupcsek Gabriella, de korábban volt pl. Dér János, Szilágyi János, vagy éppen Fenyő Miklós. Ja, és ők mondták a híreket is, amit nagyon bírtam (már nem a tartalmukat).
De jó rájuk emlékezni!

Manon Lescaut

Tegnap úgy ültem be az opera Manon Lescaut előadására, hogy na jó, nézzük meg, nem lesz egy nagy szám, de ha már van, legyen! Ehhez képest szép, lírai előadást láttam, elég dedós rendezéssel, de mindegy.
Valamikor régesrég - 1987-ben - láttam a darabot Kincses Veronikával a címszerepben, és akkor dögunlamasnak tűnt. Valahogy - nyilván ennek hatására - úgy könyveltem el, hogy Puccini nem épp legsikeresebb operája, még ha első nemzetközi sikerét a Manon Lescaut hozta is meg. Ehhez képest egy feszesre vett, szívszorító történetet láttam (amit korábban dagályosnak, csöpögősnek tartottam - na hiába, öregszem!).
A bemutató örömére volt a rádióban egy riport, ahol Valló Péter, de még a karmester Győriványi is az eredendő női romlottságról (sic!) sopánkodott, hogy Manon tönkre teszi a férfiakat a talmi csillogás kedvéért, szexualis vonzerejével visszaélve eszüket veszi a szerencsétleneknek, akik aztán megbabonázva hagyják, hogy az orruknál fogva vezessen ez a szép baba. Majdnem lehidaltam, XXI. században ilyen f@szságot mondani! A zenéből és a szövegből azonban arra merek következtetni, hogy a két begyepesedett úr lehet, hogy így gondolkodik, de Puccini nem! Még hogy Manon kilóg a hősies(en) szenvedő Puccini-hősnők sorából! (Mondjuk a műsor füzetben volt egy írás -rémlik, hogy Csáth Gézától - amelyben épp e hősnők közötti hasonlóságot feszegette. Néhány figurája ugye, ha úgy vesszük, könnyelmű nőcske - még Cso-Cso Szán is, de ha kell, a helyzet magaslatára áll, általában ezért is buknak el.)
De vissza Manonhoz. Manon történetét bátyja, Lescaut meséli a le havre-i kikötőben, mikor a száműzendő lányokat a hajóra szólítják. Nem a tényeket meséli el, hanem a valóságot, ami ugye megeshet, hogy csak némely ponton érintkezik. A lényeg: Manont tárgyként használják ki, ő pedig szinte még gyermekként (na és a kor kínálta "lehetőségek" következtében) gyakorlatilag nem rendelkezik sem akarattal, sem erkölcsi érzékkel. Teszi, amit a hatalmasok mondanak. Persze több, mint sejtés részéről, hogy ez így nincs jól, ezt bizonyítja Des Grieux iránt érzett szerelme, bizalma, és rossz lelkiismerete, amikor a csillogást választja. a 2. felvonásban ösztönösen énekel egy kis kuplét a szerelemről, mígnem rájön maga is, hogy ezt nem a mellette ülő de Ravoirnak - kitartójának - énekli tulajdonképpen, hanem des Grieux-nek, aki felől nemrég kapott hírt.
Az első két kép díszlete és beállításai gagyik, a harmadikról rálátni a tető nélküli díszletekre (na, ennyi pénzért ezt kapjátok alapon), ráadásul nem is konzekvens - lásd 2. felvonás: most egy barokk kertben vannak, vagy egy II. császárság korabeli budoárban? Mert akkor minek a dér lepte, formára nyírt puszpáng bokrok látványa? A harmadik kép igen szép volt, az szerintem szuper. A ködös kikötő, a várakozó hajó. Szívszorító volt, ahogy Lescaut igyekszik húgát kimenekíteni az őrszem megvesztegetésével, a lányok hajóramenetele. Ámbár itt azért elrontották megint: több hetes hajóút előtt álló, ki tudja, mióta börtönben, mocsokban, bizonytalanságban tartott, megalázott (talán megerőszakolt is, de nyilván kihasznált) lányok nem lépnek fel kokottként az ismeretlenbe tartó hajóra! S főleg nem egy szál míderben! Mindazonáltal nagyon megható volt a névsorolvasó jelenet, persze nem a rendezésnek, hanem a szerzőknek hála!
A IV. felvonás már csak kinlódás. Sivatagban vándorolnak, Prévost alapötletet adó írásából megtudható (meg a műsorfüzetből:)), hogy angol telepesekhez akartak eljutni, ahol jobban a körülmények, de eltévedtek az úton, és Manon már ezt a megpróbáltatást nem bírja ki.
Lehet, hogy a jellemeket nem dolgozta ki Valló Péter rendező eléggé, viszont a két főszereplő ösztönösen - azaz utasítások nélkül - mégiscsak megformálta az általuk életre keltett figurákat. Sümegi Eszter csodálatos Manon volt! A hangja csengett, mint egy 15 éves lányé, az egész lényével sugározta a naivitást. Erőssége a drámai átélés, amelyet ezúttal is túlzás nélkül mutatott meg a közönségnek. Azt hiszem, ő átadja a szerepnek magát, főleg ő az aki a figurához alkalmazkodik, és nem a maga képére formálja az alakot (amely ellen sincs persze kifogásom - ebben is van, aki mester!). Mindezt hihetetlen alázattal teszi! Valahogy tegnap este annyira magát adta! Fekete Attila méltó partnere volt. Hatalmas terjedelmű hangjával, lelkesedésével, és nem kevés alázattal alakította des Grieux-t. Néha - a korábbi beszámolókkal egybevágóan - én is éreztem, hogy túl sok neki a hangerő. Nem kínlódott, de valahogy várta az ember, hogy na, most megszakad. (Ez mintha meg is történt volna, asszem a 3. felvonásban.) Pedig szépen szólt a hangja ám! Meglepődtem, Massányi Viktornak mennyire testhezálló Lescaut szerepe. Amolyan puhány, romlott, de mégis jó szívű embernek ábrázolta a zsugás, nyilván gyakori pénzzavarral küzdő katonatisztet. Őszintén sajnálja Manont, amennyire lehet, segíti is, de áldozatot ritkán hoz érte. (Azért néha mégis, pl a kikötői vesztegetés, vag amikor hozza a hírt, hogy feljelentette Ravoir). Hangereje azonban nem egyszer nem ért el a 3. emeletig, de egy ízben az Erkel Színház földszintjénsem jött át egy Hamupipőkében a hangja. Szerintem ő inkább Mozart-énekes (szuper Massetto volt a Don Giovanniban). Egri Sándort (általában) lehetett hallani, csak ő meg nem énekel tisztán. Egyszerűen időnkét hamis. Géronte de Ravoirt azonban hitelesen játszotta. Tekintélyt parancsoló, érzéketlen, önző despota volt. Semmit nem érzett Manon iránt, csupán hatalmaskodott vele. A mellékszereplők - leszámítva a névsort olvasó Őrnagyot elegánsan éneklő Gurbán Jánost - nem emelték az előadás fényét. A zenekar - ahogy arról már mások szintén beszámoltak - indokolatlanul hangosan szólt, sokszor ment az éneklés kárára, és azon túl is zavaró volt. (Karmester: Győriványi Ráth György)
Azt hiszem a Café Momuson írta valaki a kritikájában, hogy megrendezhetné valaki tisztességesen a Manont, mert nagy lehetőséget rejt magában. Tökéletesen egyetértek, végre Manon szemszögéből is lehetne érzékeltetni a történetet, és nem - tévesen! - a nagyratörő, majd bukott - legfeljebb bukásában felemelkedő - lányt kellene bemutatni.