Rózsalovag

Kép: www.operavilag.hu

Nagyon tetszett! Ami az embert először megfogja, az persze a zene. Lent van még a függöny, játszik a zenekar, igaz, meglehetős vastagon - még Strausshoz mérve is, pedig a 3. emeleten ültünk. Bár állítólag épp ott "megakad" a hang a középső ülések fölött. De később minden rendbejött. Aztán: gyönyörő, szecessziós díszlete, és szép jelmezek. De ne gondoljunk valami fülledt, klimti hangulatra! Letisztult, kevesebb=több, és főleg nem gagyi. A hölgyek ruhái pedig álomszépek voltak! A darabot csak a tavalyi MET közvetítésben hallottam, de még akkor sem teljes egészében, mert ménkű hosszú, 6-kor kezdtek, én melóból tömegközlekedéssel vágtattam oda, és tök jó volt, mert korán érkeztem, így a Hajós utcában vehettem kézi készítésű bonbont, majd beteszem a csokilistába, és amig ettem, még megnézegettem az Artista kirakatát is.

Na szóval. Mindenki kitett magáért, le a kalappal előttük! Mind a fő-, mind a kisszereplők! Engem elsősorban Bátori Éva ragadott meg - neki ez volt az álomszerepe, nem hiába készült rá olyan nagyon! De maga a szerep is hálás feladat egy 40 feletti (Magyarországon értsd: öregedő) drámai szopránnak. Ennélfogva féltem is beülni, főleg - ha nem is a történet szintjén volt némi érintettségem. Az első felvonást záró monológban minden benne volt, amitől a nők milliói (igen még - nyilván más módon - északon is - szerintem) gyakran úgy érzik sorsuk van, nem életük. Persze, hogy mikor mennyire, azt nyilván a környezetük adja. "megszerezni - tartani - elengedni könnyű szívvel szabad csak, mert aki nem így tesz, azt keservesen megbünteti az élet, de isten is." (Idézet nem szó szerint.) Hinnye, ez a Hofmannsthal nagyon ismerte a nőket! A darab igazi központi figurája octavian, a 17 éves arisztokrata (bécsi Bubi, ahogy Och említi), és az ő férfivé érését mutatja be. A nadrágszerep tulajdonképpen a még inkább a kisfiú, az anyával egykor egy testet képező ember, aki már uyan nem gyerek, de még mentálisan nem igazán felnőtt, ezért a Marschallin ágyában jobban érzi magát. Igaz, a végén igazi, felelősséggel teli, teteinek súlyát világosan átérző és azok tudatában levő férfi lesz, de valahogy más, amolyan ideális: erős, de erejével nem visszaélő. Vagyis egy olyan férfi, aki önmagával tisztában van. Meláth Andrea most is végig magabiztosan uralta szólamát, és ezúttal kitűnő humorérzékét is megmutatta. Och báró itt nem volt bumfordi, egyáltalán nem találtam semmi szerethetőt benne. A mai fennhéjjázó, csak magát szerető, ezért a hölgyeknél nem túl népszerű, következésképp nőgyűlölő prototípusa. Pedig neki vannak a legszebb énekelnivalói! A szegedi operatársulat basszistája, Gábor Géza telitalálat volt. Sokan fanyalogtak rá, nem értem miért, mert nagyon tetszett, szuper volt! (Mint az izlandi Sigmundson a MET-es közvetítésben. Naná!) Sophie szerepe nem túl hálás - báj és éteri hang kell hozzá (persze a zenekart vigye át, ami nem egyszerű). Rácz Ritánál együtt volt mindez. A kisebb szereplők közül az olasz énekest alakító Fekete Attila gyönnyörűen énekelt, Ulbrich Andrea pedig Annina szerepében tűnt ki. (Le is nyilatkozta, hogy számára elég megalázó ilyen kicsi szerepeket énekelni. Bár ki is mondta? Nincs kis szerep, csak rossz énekes. mondjuk ő nem rossz. Persze elhiszem, a veronai aréna Azucenája után... ja még Fanninal: itt egy kicsit kevésnek éreztem Kálmán Pétert - szerintem a karakterből többet ki lehetett volna hozni. Amúgy mára természetessé vált, hogy a kisszereplők is fontos szerepet kapnak azzal, hogy sokat tartózkodnak a színen. Itt rengeteg karakter jelenik meg.

A végén viszont olyan langyos tapsot kaptak (egy-egy bravo Bátorinak, Meláthnak és Gábornak), amilyet nem pipáltam még a házban. Pedig megérdemelték volna!

A másik, hogy ne eresszék már a nézőkre a huzatot. A zsorzsett sálamba burkolózva is majd megfagytam!

Siker: viszonylag jól elkaptam a trolikat, a házig kicsit féltem.

Budapesti Design Hét

Itt a budapesti Design hét, egészen október 10-ig! (http://www.designhet.hu/) Teli jobbnál jobb programokkal, és hát ki kellett használnom ezt a hétvégét, mert a következőn (pedig akkor vannak a legjobbak) nem érek rá családi okokból, de nem írom ide, mi az oka, mindenesetre álszent, na mindegy, nem akarok egyébként sem senkit a vallásos érzéseiben megsérteni, de jövőre erre nem leszek hajlandó.

A társaságom szokás szerint a kislányom volt. Először - indításként - elmentünk az Axték csokizóba (choxolat.hu/) és (http://melisandegyuruje.blogspot.com/2008/09/csoki-lista-rgi-blogbl-idemsolva.html), forrócsokiztunk, kivételesen hely is volt. Utána az Insitu által szervezett "csináld magad" délelőttre mentünk. (http://www.insitu.hu/)%20A műhelyük egy udvarból nyílik (nem onnan, ahonnét a bolt), oda volt kirakva mindenféle kütyü, meg szerszám, és lehetett alkotni. Én egy bakelitlemezből kivágott balerinát fűztem láncra, meg egy ciklámen színű gombból készítettem függőt, ezt az egyik láncsszembe fűztem. Kislányom hordja! Ő meg régi lemezborítókból jegyzetfüzetet csinált, segítettek a spirálozásnál, meg bicikligumi belsőből mini nyakba akasztós pénztárcát. (Csak sajnos az egyik srác folyton kántálta, hogy mindenki csak egyet készítsen. Akkor minek az egész, ha ilyen érvágás ez nekik? Szóval, a lányomnak akkor szóltam csak, amikor harmadikat is akart....). Mivel a programfüzet 20% engedményre jogosító kuponokat is tartalmazott, elmentünk a bizarr Kék Ló nevű üzlethez a Kazinczy utcába, amely étkező/kocsma is egyben. Szombat lévén több asztalnál zsidó fiatalok dumálgattak - ettől hirtelen nagyon kívülállónak éreztem magam, de a hely nagyon hangulatos volt, a ruhák viszont rongyok. (Szerintem mindegyik Tóth Virágtól volt.) Szemben van vele az Ellátó nevű romkocsma, azt is megnéztük. Ha már VII. kerület, irány a Printa (http://www.printa.hu/), itt turkui tervezők cuccait is kiállították, de állítom, még a turkui árakra is rátettek egy picit. Különösen gyönyörű volt egy gyapjú blézer - cirka 108.000 forintért... Egy pólót azonban vettünk a leánynak, szóval használtuk a kedvezményt. Egy budapesti csatornafedél lenyomata van rajta, és tunikának használja, mivel felnőtt méret (XS). Végül Öko Design néven tartottak workshopot gyerekeknek a Néprajzi Múzeumban. Míg az enyém "kerekasztal beszélgetett", én megnéztem a "Finnország magyar szemmel" kiállítást. (Nem volt nagy durranás, de csak én voltam a termekben, és ha nagyon beleéltem magam, megint arra jártam. És persze valami rettentő hiányérzet tört rám, majdnem sírtam.)

Vasárnap meglátogattuk Görömbei Luca (www.lucagorombei.com/üvegművész) parányi szuterén műhelyét a Terézváros egy kevéssé frekventált részében (ettől különös bájt kapott), akkor még csak mi voltunk, nagyon kedvesen megmutatott mindent, rövid idő alatt. A kislányom rajong az üvegekért, Muránoban néhány éve teljesen elvarázsolva nézte a forró műhelyben dolgozó üveg fúvókat.) Innen irányt vettünk a Soroksári út felé, a Kemikál (?) ipartelep egyik épületében különös gyűjteményt láttunk, zömmel dán, de számos, az egykori Iparművészeti Vállalat égisze alatt készült lakberendezési tárgyakat. Kár, hogy nincs hova raknom őket, bár, amennyire ízlelgetem megint a válás gondolatát... Szóval a volt raktár helyiségeiben összezsúfolt igazi "halastó" a Möbelkunst (http://www.mobelkunst.hu/shop/) kiállítás, ahol a bútorokat és tárgyakat minden vasárnap meg is lehet vásárolni, egész normális áron. Utolsó állomásként Szentendre következett. A kocsit ezúttal nem a Duna Korzón tettük le, hanem a HÉVvégállomásnál, és onnan gyalogoltunk be. Jól tettük, mert a fő utcának számító Dugonics (?) u. a patak partig nem turisták kiszolgálására szakosodott, több ízléses bolt is található ezen a szakaszon. Muszáj volt benézni az Édeni édességekbe (http://www.csokik.hu/) és (http://melisandegyuruje.blogspot.com/2008/09/csoki-lista-rgi-blogbl-idemsolva.html). Sajnos a csokitömbök eltűntek, de azért volt sokféle kézzel készült bonbon is, újdonságként a borókás ganachekrémes, illetve a mézkaramellás pisztáciásat kóstoltam (meg a bevált rózsás-datolyás marcipánszivet!). Régóta szerettem volna meglátogatni Szép Szidónia különleges hangulatú üzletét (http://salondeboheme.blogspot.com/), most kihasználtam a 20%-os kedvezményt, és vettem egy Pazicski blúzt. Egész feldobott ez a hétvége, sikerült némi energiát magamba szívnom.

Még mindig Turku - ezúttal képek

A nyár utolsó napjai északon

Hurrá, nekem 4 napon át érezhetően jó volt! A finnországi Turkuba immáron közvetlen járattal repül a WizzAir - és kivételesen pontosan is indult. Idehaza épp készült őszbe fordulni a nyár, akárcsak 2 évvel ezelőtt. (http://melisandegyuruje.blogspot.com/2008/09/helsinki-turku-nantali-2-nap-szakon.html) Szerencsére kint gyönyörű, napos, nálunk október közepén szokásos idő volt. A reptérről (az egy vicces barakk, a nemzetközi terminál 2) rövid kitérő után, több híddal összekötött szigeten áthaladva értük el az Airismaa sziget déli csücskénél lévő kompot, amelyet dróton húz valami szerkezet. A hajóállomás melletti pici öbölben nyaralóházak vannak, legtöbb előtt hajó is ki van kötve. Ezután tovább autózunk Aaslauluto szigeten, egy Hanka nevű kis településig, itt már egy komolyabb hajó vesz minket fel, közel egy órát utazunk, a felső fedélzeten üvegfalú fedett rész, előtte asztalok, két csinos, magam korú finn nő élvezi a napsütést, előttük egy pohár sör - micsoda királyság, bent a melegben némileg kapatos társasággal vannak, közülük is időről időre kijönnek néhányan. Kivételesen lefotóztatom magam a telefonommal - felismerhetetlen vagyok a sötét szemüveg mögött, ki fogom ide tenni, lássák, ilyen vagyok, legalábbis ez a kívánt (cél) állapot. Sok sziget és sziklazátony között haladunk, a szakadozott felhőzet a látkép különböző részeit helyezi megvilágításba, ahogyan tovahalad - egészen különleges hangulatot teremt. Kár, hogy nem tudom profin lefotózni, vagy lefesteni! Még egy kis kompozás, és Airistoba érünk. Ez egy üdülőtelep, homokos stranddal, apartmanokkal és feljebb egy kicsit faházakkal, amelyeket ki lehet bérelni, de van, aki majdnem egész évben ott van. És persze vitorlás kikötővel, étteremmel, teraszokkal. A fenyves a partig ér! A mi házunk 2 szintes, kandallóval, szaunával - a vendéglátónk 2 üveg vodkát hozott, és nagyon rendes volt, mert elvitt egy vinotékába, hogy válasszak, mert nem iszom vodkát. (Finnlandiát sem!) Vacsorám mi más, mint lazac, a tetején pirosra sült rákkal, alig bírtam kibontani. Odakünn későn is zajlott az élet, tűz volt a parton, valami halász ünnepség. Isteni reggelink van - pácolt heringet eszem, mint mindig, ha északon járok, isteni finom kenyérrel. Aztán sétáltam a kikötőben. A sima falú gránitsziklákon valaha ott járt hajók nevei voltak festve, némelyiknek még a lajstromszámát is odaírták. Milyen jó teraszon, melegen beöltözve borozgatni!
Mire Turkuba értünk, esett. Elsétáltunk az Aboa Ventus & Ars Nova múzeumba a folyóparton. Itt a középkori Turku föld alatt feltárt romjai voltak. Megtudtuk, hogy már a XIV. században is voltak luxuscikkek a városban, pl. velencei üveg maradványokat találtak - tehát virágzott a kereskedelem. 1827-ben porig égett, teljesen ujjá építették, a városszerkezet is módosult. A szemerkélő esőben felsétáltunk az ősi székesegyházig, de épp valami konfirmáció volt, vagy mi.
Hétfőn végre egyedül! A finom skandináv reggeli (Delisa, eszembe jutott a cikked!), aztán végre van időm a szombati Népszabit átolvasni - ennyi cikket még nem olvastam egyhuzamban nem tudom milyen régóta. Demokrácia és tekintélyelvű kormányzás - gyorsan átlapozom, olyan távol van most minden, és annyira nem lett volna odaillő! Ülök egy karosszékben, szól háttérben a finn televízió, kint még borús reggel - ez is királyság volt.
Elindultam tunika-kardigán-tweed zakó-kasmírsál cuccban, és még kellett is odakünn, de mire leértem az Aurajoki folyó partjára, gyönyörűen sütött a nap. A folyóparton volt a korábbi városközpont. A mai centrum oldalán lévő partszakaszon jobbára - engem német hatású - romantikus stílusú házak sorakoznak, de itt látható Turku legrégebbi polgárháza - ma Patika Múzeum - az egykori Qwensell-házban. Sajnos hétfőn minden kiállítás zárva, így az Aboa ventuson kívül nem láttam egyet sem. A folyópart ezen a részen gyönyörűen parkosított, egy gyaloghíd is átível felette padokkal, virágokkal berendezve a számos autós híd között. Na itt elkolbászol az ember, kicsit erre, kicsit arra. Megnézi a városi könyvtár skandináv klasszicista (?) vörös téglás homlokzatát, mögötte pedig a modern bővítést. Vagy egy szép ház, ahol talán III., de biztos, hogy Sándor cár szált meg, amikor az immáron Orosz Birodalomhoz tartozó Turkuba látogatott. (Napjainkban többek között az olasz és francia konzulátus helye.)
Ha az ember felmegy a székesegyház mögötti dombra, az az egyetemi negyed (ezért a sok fiatal a városban). Ebben érdekes inkább a sok-sok régi faház volt, rengeteg juharfával az utcákon és a kertekben is, és inkább orosz, mint skandináv stílusúak - ettől persze aztán nagyon finn. (A városban egyébként sok orosz eklektikus kőépület és meglepően sok szecessziós ház található.) A negyedből le lehet sétálni a folyópart jóval elhanyagoltabb részére, leülök a rakpart lépcsőre cigit szívni, verőfényes októberi nap aranyba von mindent. Kicsit még mászkálok, megnézem a főtéren található piacot, itt kapok SMS-t a főnökömtől - elfelejtette, hogy szabin vagyok, ő most nyaral, de megelégeltem, hogy a nyáron másodszorra zavarnak szabi közben. Aztán beülök ebédelni a vásárcsarnokba. (Erről is írtam már korábbi látogatásom apropóján - kb. 120 éves épület, az ételek minősége nem hasonlíthaó össze a vámház körúti csarnok mű-zöldségeivel és színtelen húsaival. OK, a halkínálat esetén mondjuk nem is lenne fair hasonlítgatni.) Először is veszek kézzel készült bonbont, aztán valami mini pitéket rendelek magamhoz. kultúráltan le lehet ülni, könyvek vannak kirakva, meg újságok, szóval lehet olvasgatni is. Aztán megkezdem bevásárló körutam, közben persze látok egyet s mást. Végül csak a Marimekkonál veszek egy topot. Némi őgyelgés után visszamegyek a hotelbe, 6-ra jön értünk valaki, elvisz minket vacsorázni. Isteni grillezett lazac, erdei gombás szósszal, hozzá egy pohár argentin (jó volt) pinot gris, ja, előtte egy jó proseco. A desszert karamellizált mocsári málna lekvár finom mascarpone krémen (nem a szarvasi, félig vajas) egy szabályos golyó vanília fagyival és menta levéllel. Könnyű és finom volt, és főleg organikus, ezért hát volt íze.
Kedden már csak a délelőtt volt az enyém, úgyhogy vettem a csarnokban bonbont a csokisnál, ameg még néhány ajándékot. És elindultam megint a folyó mellett, gyönyörű időben, le, a torkolat felé. A túloldalon zömmel modern lakóépületek, irodaházak, és persze parkok. Ahogy haladok, egyre több modern épület bukkan fel, amely megjelenésében szervesen próbál illeszkedni környezetéhez, kihasználva a víz közelségét. A koppenhágai Island Brygge déja vu érzetét kelti, de mondhatnám a londoni Camden Lockot is, vagy - végre végre - valami hasonlót a Petőfi-híd pesti hídfőjénél a Nemzetitől elindulva. De van egy nagy különbség: az említett helyeken zavartalanul le lehet menni a vízhez, mert a rakpart nem városi autópályként funkcionál, és ez teremti meg a szimbiózist város és természet között. Itt is - akár az összes említett helyen - régi raktárak állnak a parton. Ezek most más funkciót kaptak, szépen felújítva, dekorálva igazi színfoltjai lehetnek egy városnak. (Itt jegyzem meg, hogy 2011-ben Turku lesz Európa egyik kultúrális fővárosa. Itt a raktárnegyed rehabilitációja majdnem készen áll. Pécsen meg talán átadják decemberre a Zsolnay gyárat.... Berlin előtt két nappal jártam ott, de nem is írtam róla, annyira kiábrándítónak találtam. Olyan gagyi volt, hogy inkább nem rúgtam rajtuk még egyet én is. Persze nem azt akarom mondani, hogy nem szép a város, mert az, de hát élte az álmos mindennapjait - hétvégén. Erről ennyit.) Ja, a part is gyönyörűen parkosított, régi vitorlások állnak kikötve - némelyik étterem, némelyik pedig megtekinthető. Ilyesmik teszik színessé, mint 100 éve közlekedő icipici komp, szökőkút, amely a vízben áll, régi kikötői betonelemen, és egy visszabukó halat formáz. És látom a vadkacsákat, akik napoznak az aranyos fényben, meg locsognak, hirtelen hátatfordítanak. Jó volt bámulni őket is!
Aztán ki a reptérre, cigit szívok, megiszom egy doboz sört. A gépen egy nepáli egyetemista ült mögöttünk, egy idősebb finn úrral beszélgetett, igazából semmi különöset, de mégis jó volt hallgatni - sose találkoztam nepálival.
Úgy lépek az előcsarnokba, mint egy marslakó, ki tudja mennyi idő, míg megint arra járok. kint ömlik az eső - valahogy nem bánom, hogy nem tolakszik a kánikula. Tavaly ilyenkor még Koppenhágába készültem. Hát most csak valahogy lesz. Momentán a fizum sem kaptam meg, mert inkasszált 14 milát az APEH. Micsoda királyság, így Görögország meg Finnország után + iskolakezdés, füzetek, könyvek, ebédbefizetés. Vághatok így neki a hétvégének!
Képek jönnek!

Elhagyott állaptok napja

Ha jól tudom, a mai nap van az otthontalan állatok napja. Este későn (10 után) lesz a Duna TV-n egy dokumentumfilm Bukarest hírhedt kóborkutyáiról. Nem fogom megnézni, de mindenkinek ajánlom, főleg akak jönnek a közönyös, lelkiismeretüket megnyugtató dumával, hogy előbb az embereken kell segíteni, blablabla... Mindenesetre emlékezzünk meg azokról, akikkel Európa eme szegletében gyakorlatilag bármit meg lehet csinálni, és csak a kevés, valóban jó érzésű ember irgalmára vannak utalva...

Ezúttal délen - egy hetes fetrengés Makrigialoszon

Ez a falu Thessalonikitől kb 50 kilóméterre van. Kocsival ment a család (sajnos nem én finanszíroztam - szokásaimmal ellentétben legalább a rám eső részt - most kínban is vagyok...), Szerbián és Makedónián keresztül, majd' végig autópályán, egész éjjel. Török invázió - augusztusban lehetetlen kikerülni. Hosszú sor, különösen a szerb-makedón határon, éjfél már elmúlt. Kolduló gyerekek, ringyók, és valószínűleg valami mulatsáról visszatért igazi balkáni cigányzenészek - mint valami Kusturica filmben. Ütött-kopott kocsival, benne a rezes hangszerek. Fényképre kínálkozott, dehát nem állhattam oda mégsem, hogy belevakuzzak a képükbe.
Elég törődötten értünk Makrigialoszra. Semmi különös falu, egyáltalán nem volt görögös, inkább mint Horvátországban. Homokos strand, partmentén a promenád, hosszan teli vendéglőkkel és bárokkal. Ha valaki elfoglal egy napágyat (a tűző nap miatt tanácsos is a hozzátartozó napernyők miatt), az csekély fogyasztás ellenében egész nap birtokolhatja. Egy jeges kávé 2,5 EUR pl. Sört a parti kioszkból már lehet privátilag hozni (1,1 EU egy kis doboz Heineken). A parttól néhány száz méterre kagyló telep, végig. Ez nem baj, mert a kagyló tisztítja a vizet, viszont eléggé felkavarják a munkákkal, emiatt senki ne számítson horvát tisztaságú vízre. Viszont ha valaki elmegy a sólepárló felé, a pydnai romoknál (figyelem, csak hétköznap 14.30-ig tekinthető meg - le is maradtunk, belépés ingyér') van egy másik strand, ez jóval tisztább. De tengeri fű itt is van, amely óhatatlanul a partra vetődik. A nagy meleg miatt csak olvasni bírtam, kicsit kézimunkáztam is.
Feljebb a faluban számos élelmiszerbolt van, péntekenként heti piac - azt érdemes megnézni, bár amit én kerestem - házi olivaolaj, bor, sajt - ilyesmi nem volt. halak, rákok viszont igen - na de ezt hogy vittem volna Budapestre? Meg házi görög édesség sem volt. Volt viszont sok friss zöldség és gyümölcs.
Kirándulni voltunk a szörnyű Parálián - ez egy szántóföldön felhúzott, zsúfolt üdülőváros, suttyó nyaralókkal, hamar el is mentünk. Másik este Katarinába látogattunk (kb 20 km), itt sem volt semmi különös, de ennek már igazi polisz hangulata volt, tele boltokkal (kisváros, de a nálunk oly csodált tömeg/tucat márkák, mint pl. Benetton ott voltak. (Nem plazákban!) Hát legalább vidéken is kapnak divatos ruhát az emberek - jelzem, több görög divatüzlet is volt. Mondjuk Tapolcán ilyen nincs.
Szóval a hét a homokon történő fetrengésről szólt, de tulajdonképpen nem baj, ha csak az nem, hogy az az érzés maradt bennem, hogy nem is jártam sehol.
Visszafelé nappal mentünk át Makedónián - na az érdekes volt - igazi East-Balkán táj, meg emberek. Belgrádig klotyóra sem mentem - irtózom a pottyantós-taposós WC-től, pedig úgy tartják higiénikusabb...
Magyar határon mieink fontoskodtak a törökökkel, már 11 óra volt, semmi schengeni sor, ott dekkoltunk, még a mi csomagtartónkat is megnézték.

Berlini fotók

Itt van néhány kép Berlinről, még teszek hozzá, ha elérhető lesz.