Sanzon bizottság?

Hallom tegnap a rádióban, hogy Harrach Péter valami olyasmit vetett fel a West Balkán kapcsán, hogy az sem mindegy, mit hallgatnak a fiatalok. A műsorvezető Fiala János kajánkodott is, hogy akkor majd a DJ akárki benyújt Péter bácsinak egy listát a rendezvények előtt, hogy mely számok lesznek lejátszhatók?
Hú de elegem cóvan ebból a feszületrágcsáló bagázsból. Számolják má' össze, hány szavazókuk van, aztán aszerint osszák az észt. Vegye már tudomásul, tisztelt KDNP, hogy nincs társadalmi bázisa a klerikális állam ötletének.

Méhecskés rajz

Amikor első osztályos elemista voltam Pesterzsébeten, a tanterem egyik polcán volt néhány mesekönyv. Az egyik szünetben többen nézegettek egy könyvet, én a társaim feje felett kukucskáltam. Az egyik oldalon színes rajz volt egy méhecskéről, aki bölcsőben ringat egy méhcske bébit. Annyire szívemhez szólt a kép, hogy majd belehasadt. (Emlékszem, a többieknek is tetszett.) A könyv rendszerint másnál volt, de valamelyik szünetben megszereztem, és hosszasan nézegettem. És még többször, úgy szerettem volna, ha az enyém lenne, persze tudtam, ez lehetetlen. Eszembe sem jutott ilyen könyvet kérni anyámtól - őszintén szólva sosem kértem semmilyen játékot tőlük.
Egyik hosszabb szünetben fogtam egy átlátszó lapot, és "lekopíroztam" a rajzot, persze nem lett olyan megejtő, mint az eredeti. Azt hiszem, ezután már annyira nem érdekelt. Nem tudja valaki, mi lehetett ez a könyv? Annyira szeretném látni azt a képet újra!
(Szeretnék kilépni a saját életemből. Önmagam szeretnék lenni.)

Ellis: Nullánál is kevesebb

Kép: www.ekultura.hu

A sok orosz/szovjet regény után irány Amerika. Hatalmas csalódás, pedig erre is régóta fentem a fogam. Los Angeles-i gazdag gyerekek, unalom, kábítószer, buli buli hátán. És végtelen közöny meg magas ingerküszöb. Ellenszenves minden figurája, talán még az író érdekes, benne maradt némi emberi, nem véletlenül ment New Hampshire-be egyetemre. A regény épp otthon töltött karácsonyi szünetéről szól. Tagja a klubnak, de mégis, az egyes szám első személy valami kívülállást sejtet - pedig ritkán kommentálja élményeit, hangosan azonban végképp nem. Talán mind ilyen is, gondolják, de nem minősítik. Az alakok egyenesen ocsmányak: nepper, férfi prostituáltak stricije. De az kábítószer fogyasztása miatti adósságai rendezése okán prostinak álló fiú sem ébreszt szánalmat. (Ahogy a stricije mondta, nem ő csinált belőle kurvát, hanem ő csinált magából.) Amit olvastam, egyenesen undorító volt. Csak nagyon erős idegzetűeknek, és ez most nem lózung! Volt olyan, ami nem felháborított, félelemmel töltött el, vagy dühös lettem miatta - nem: undorító volt. A gyomrom majd felfordult. Már olvastam ennek a magyar pandanját is (az jobb volt), és ennek okán nincs minek örüljek - ezek szerint ilyen tetvek nálunk is vannak.

Főhős végén úgy dönt, haladéktalanul visszamegy a keleti partra.

Személyes benyomásom írtam le, értőbb kritika itt: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2011-01-29/bret-easton-ellis-nullanal-is-kevesebb

Ulickaja: Elsők és utolsók

Kép: www.alexandra.hu

Nagyon tudom ajánlani mindenkinek, még kezdő könyvmolyoknak is. A korábban olvasott, kissé érdektelennek tartott Szonyecska után már kezdem kapisgálni, miért e nagy rajongótábor az írónő körül. Ezúttal legutóbb megjelent novellás kötete került hozzám, anyukám ajánlotta. A novellák valahogy úgy tűnnek, mintha regények lennének. Sokszor a műfaj keretei túl szűknek bizonyulnak a történet és a karakterek kibontásához. Itt - noha akár regény terjedelmet is elérhettek volna minőségi romlás nélkül - végleges formájukban is teljesek.

Már a könyvborító is szívet melengető: egy kislány játszik az udvaron. Először is: ki engedne a ház elé játszani egy kislányt manapság a nagyvárosban? Aztán: a kislány ruházatáról és lakókörnyezetéről nem lehet megállapítani, hová is tartozik. Gazdag? Szegény? Szeretetben él? Senki nem figyel rá? Egy olyan világba visz minket, ahol látszatra egyen emberek élnek, de az egyéni sorsok - hát azok nagyon különbözők.

Sok novella hőse visszaköszön a későbbi történetekben, hol újra mint főszereplő, hol épp csak megemlítik. A társadalom széles spektrumából merít anyagot, a cselekmények időpontja csaknem minden novella esetében a szovjet időkre tehető. Hol irtózatos szegénység, hol tisztes gazdagság, hol irigyelt kiváltságosság. Majd' mindenütt ott vannak a nagymamák, akik valamiképpen az anyák helyett nevelik lányaikat. (Az is érdekes kitérő lenne, miért volt így. Építették kifulladásig a jövőt, vagy meghaltak - ki ezért, ki azért.) Ami nagyon tetszett, hogy több novellában a legérdektelenebb/szegényebb/lenézettebb/nyomorultabb többre viszi, mint szerencsésebb csillagzat alatt felnőtt társnői. Modern mese, ki ne vágyna boldog végre, ha a szereplők ismerőseinknek tűnnek? Persze tudjuk, ők a száz közül egy - sorsuk mégis példa értékű: ezek a lányok ugyanis sokat tettek azért, hogy ne fulladjanak meg a reménytelenségbe, ne sorsuk legyen, hanem életük. Épp ez a nehéz benne: nem garancia, hogy ki is törnek, de csak annak sikerül, aki mer önmaga lenni, tesz a boldogulásáért.

Egy példa értékű ház

Kép: www.lira.hu

Eléggé kifogytam a mondanivalókból. Erről a könyvről írok most, az év első munkanapján vettem meg. Pedig régóta akartam, a rádióban Grigorij Rjazsszkij könyvéről, és kedvem támadt elolvasni, de sose volt rá közel 4000 forintom. Szerencsére nem csalódtam, végig olvasmányos, meglepő fordulatokkal teli regény volt, számtalan szereplővel - hűen az orosz regény hagyományaihoz, viszont jóval kevesebb elmélkedéssel.

Egy moszkvai zsidócsalád története tulajdonképpen 1913-tól kb. 2000-ig. A szovjet-orosz történelem átrobog felettük, meg a ház lakói felett (a tulajdonképpeni főhősnő férje tervezte még a cári időkben). A lakók időnként cserélődnek - ki önként, ki nem önként - különböző korok tipikus figurái ők. Egészen meglepő korrajzot kapunk a nem is olyan régmúltról.

Koldusnő kisgyerekkel

Egy 20 éves román nő kicsi gyerekkel koldult a szmogos és fagyos pesti belvárosban. A kislánynak tüdőgyulladása volt, és egy jó lelkű autós értesítette a mentőket, gyerek kórházba, ott megállapították, hogy nem elég, hogy beteg, ráadásul többször súlyosan bántalmazták. Az anyát őrizetbe vették kiskorún elkövetett súlyos testi sértésért. Ez szerdán történt, a híradóban is csámcsogtak rajta (közszolgálati napi bulvár, D. Tóth Krisztával).
Na kérem, hiteles tájékoztatás, ha már itt tartunk: honnan tudják, hogy az anya bántalmazta a gyermeket? Naponta látok én is ilyen szerencsétleneket, és amikor markukba nyomok néhány forintot, bizony idegen akcentussal köszönik meg - ez az egy szó vagy mondat, amit mondani tudnak a mi nyelvünkön. Azóta persze fény derülhetett a valóságra, de aznap este még szinte biztos, hogy nem. Mindenki tudja, hogy egy ilyen fiatal (lehet, hogy még nem is volt 20) nők jövedelem és tudás híján teljes mértékben ki vannak szolgáltatva gyermekükkel együtt a családjuknak, akik nem restek szabályosan eladni őket olyan embereknek, akik a nyomorúságukból hasznot húznak. Ellenük mikor indul eljárás? Soha. A környékünkön lévő rossz hírű utcában (Budapest, Zugló!) is van egy ilyen alak, lányokat futtat, orrgazda, remek ügyvédet tart (pasi pedig irtó bunkó ám, de úgy látszik szóba álltak vele), aki tudja, kit mikor kell lepénzelni.
Ezt a szegény madarat pedig ócsárolták, hogy micsoda anya, aki koldul a gyerekével (megszólalt a pszichológus is, hogy mennyire megnyomorítja ez a gyereket - kétségtelenül, de vajh' ez a társadalmi környezet nem?), és bántalmazza is. Egy ilyen nyomorultat úgy látszik nem illet meg az ártatlanság vélelme, ő nyilván nem fog sajtó pert indítani, pedig busás kártérítést kaphatna! Hozzáteszem, nem tudom a történet végét, de a tájékoztatás nem volt megalapozott, ráadásul félrevezető is volt. mert szociológust persze nem citáltak a kamera elé, hogy magyarázza má' meg, mér' koldult a kislánnyal, ahelyett, hogy pici babaedényekben játékkását főzött volna! Szívből sajnálok minden gyermeket, akinek így kell felnőnie, és minden édesanyát, aki szörnyű helyzete mellett attól is szenved, hogy mindezt nem adhatja meg neki! (Mellesleg gyerekkel kolduló apukát még sose láttam, pedig koldusból jócskán akad Budapesten!!!)

Gianni Schicchi/Mário és a Varázsló

Kép: www.budapestterminal.hu

Múlt pénteken az Operett Színházban jártam, mert érdekes vállalkozásba fogtak: operát játszottak - igaz erősítésül hívtak néhány operistát is. A két egyfelvonásos közül az első részben Puccini művét játszották - ez tulajdonképpen a Triptichon első darabja. Kerényi Miklós Gábor (KERO!) a reneszánsz Firenzéből napjainkba helyezte Dante furfangos csalójának történetét. Kálmán Péter, az Operaház buffo baritonja alakította folyton rágógumit rágó öreg rockernek öltözve. Az ő produkciója telitalálat volt, mind színészi, mind hangi szempontból. A Rinucciót éneklő Boncsér Gergely (szintén MÁO) szép hangon énekelt, de az ő karaktere kevesebb játék lehetőséget tesz lehetővé. Nem tetszett viszont semmilyen szempontból Geszthy Veronika. Nem ez az első opera, amelyikben próbálkozik, de szerintem egyáltalán nem egy operai hang. Míg Lauretta áriája, az O mia babbino caro jól sikerült, addig a záró kettős magas hangjait hallhatóan nem sikerült kiénekelnie. Továbbá a belépése után is teljes elcsúszott a tenor és a szoprán hangja, és a teljes produkció után hajlamos vagyok azt hinni, hogy nem Boncsér miatt. A családot alakító énekesek külön-külön csak egy-egy mondatot énekelnek, mégis fontos, hogy jelen legyenek. Hangjuk kihallatsszon a többi közül, meg lehessen különböztetni, de senki ne harsogja túl a másikat, mert ezek együttes részek. Talán egyedül Zita anyó az, aki nagyobb hangsúlyt kap - talán mert ő is olyan minden hájjal megkent, mint Schicchi. Farkasréti Mária drámai szopránjával énekelte ezt az altoknak írt szerepet, de ez nem volt zavaró. Nellát Fischl Mónika alakította, aki primadonna szerepeket énekel operettekben, de maga is opera szakon végzett a Zeneakadémián, Szegeden Don Pasquale Norinát, az Operában pedig Éj királynőjét énekelt. Nem lehetett volna ő Lauretta?

Vajda operáját egyáltalán nem ismertem, de felülmúlta várakozásaimat. Először is: nagyon is élvezetes, könnyen befogadható zenei világa van, másodszor mert sikerült a regény drámaiságát színpadra ültetni. Itt egyértelműen a gonosz Cipolla vitte a prímet, körülötte "nem rúgott labdába" senki. hatalmas bravo Szabó P. Szilveszternek, aki musical énekesként félelmetes volt, és hangilag is - noha nem operai, hanem musical hangon, de hibátlanul énekelte a nehéz szólamot, a librettó alig hagyott néhány perc pihenőt neki.

A mikroportozás viszont egyáltalán nem tetszett nem tetszett ( Marioban technikusi baki is volt), bár elmagyarázta a végén színpadra szólított Kerényi, hogy muszáj, mert a nézőtér és színpad eredetileg meg volt cserélve, így most akusztikai problémáik vannak. (Ami azt illeti, elég régóta így van, és korábban tudtak énekelni olyan nevek, mint Németh Marika, Rátonyi Róbert, Lehoczky Zsuzsa mikroport nélkül?)

Remélem lesz hasonló folytatás az Operettben. Picit reménykedem, hogy amolyan budapesti Volksoperré válik - ahogy magukat definiálják is: zenés népszinház.