Lefelé az olasz csizmán II.

Siena

Ahogy az úton haladunk, az Appenninek számos magaslatán apró városok húzódnak, mind egymagában olyan érték, amelyre a magyar idegenforgalmat alapozhatnák.
Sienához én ragaszkodtam. Van egy szép albumom olasz piazzákról, és hát persze a kagyló alakú, téglával kikövezett főtér fotója mindig elbűvölt.
A város - ellentétben a legtöbb toszkánai várossal - téglából épült, és ez hallatlanul különlegessé teszi, mert a napon csillogó sárgás vörös szín különleges aranyfénnyel vonja be. Az középkori várost szinte teljes egészében épen maradt fal veszi körül, elég nagy területen fekszik - a felfedezését némileg megnehezíti a dimbes-dombos elhelyezkedés. Ember is mintha kevesebb lenne itt - főleg ázsiai turisták - persze a nevezetes térhez közeledve egyre többen vannak. Az elegáns üzletekkel szegélyezett utcákon (érdekesség: míg Firenzében sehol nem láttam a saldi feliratot, itt nagyban tartott a nyári leárazás) számos palazzo ajtaja nyitva, be lehet kukkantani. Tulajdonképpen semmi különös, mindegyikben ott a faragott kőkút, de egyszerű belsejük van. Nem tudom mondjuk mennyire alakították át a mai igényekhez. mert persze ezekben a több száz éves épületekben emberek élték a napi életüket. (Vagy épp haltak meg. Épp koporsót vittek ki a halottszállítók a temetkezési vállalat sarkon várakozó kocsijába. Hát igen, ez is a velejárója.)
A híres dóm persze gyönyörű, nekem legjobban a színes márványberakások maradtak meg a padozaton. A "szokásos" csíkos templom, különféle színű márványokkal burkolva (akárcsak a mellette lévő harangtorony), belül "egyszerűbb" - legalábbis a pompázatos külsőhöz viszonyítva. Az egyik oldalsó helyiségben régi énekes kódexek voltak kiállítva.
A főtéren nagy a nyüzsgés, szerencsére nem most (HANEM AUGUSZTUSBAN) van a híres Palio, ami több évszázados hagyomány a város kerületei között, középkori öltözetben vágtáznak (barbár mulatság), meg persze parádé, minden van, de ezek engem nem érdekelnek. A velencei regatta sokkal szimpatikusabb. A téren van a Palazzo Pubblico - ma múzeum, fel lehet a tornyába menni. Akinek nincs kedve kivárni a sort a melegben, az a belső udvarban ingyen gyönyörködhet. A főtértől távolodva, a kevésbé felkapott utcákon a mindennapi Siena - fodrász, borkimérés, semmi csillogás. Némi kapaszkodó után (egyáltalán nem vészes) fel lehet jutni a domonkosok templomába, amely a XIII. században épült. Nagyon egyszerű tégla templom, igazi középkori hangulata van, és már csak azért is érdemes felbaktatni, mert nagyon szép kilátás nyílik a városra. Kevésbé tetszett a Szent Katalin templom - bár korábban egy tűzvész elég nagy kárt tett benne.
Sajnos már nem tudom hol, de a Szent Katalin templomtól lefelé menet mozgólépcső megy a szemközti hegy gyomrában - így egy kemény gyaloglás megspórolható - mi lefelé vettük igénybe, úgy is érdemes! Ebben a városban nehéz hibázni - menjen az ember, amerre viszi a lába!
Nagy vágyam volt, hogy legalább egy csésze kávét megigyak a Piazza del Campon, direkt jeleztem is, de ah, micsoda malőr, félreértették. Ezen már magamban igen lógattam az orrom, de mindegy, nem is lett volna az igazi, majd egyszer, jó társaságban, úgyis!!!
Tovább indultunk Rómába, még mindig pipa voltam, de azt hazudtam, hogy fáradt vagyok, azért ülök csak, mint egy bálvány.
Viszont este finom volt a szállás közelében a prosecco és a kagyló.

Egy palazzo előtere

Piazza del Campo

Palazzo Pubblico - a városháza

Ez is a Piazza del Campo

Utcai világítótest - talán a városrész - esetleg az épület eredeti tulajdonosának (?) - címerével

Sikátor I

Sikátor II

Sikátor III

Dóm

Itáliai stílusérzék

Téglából rakva

Lefelé az olasz csizmán I

Firenze, Colle Di Val D'Elsa

Csütörtökön megbolondult mindenki - iszonyú nyüzsgés volt az irodában, én úgy elfáradtam, és fél négykor lépnem kellett, mert éjszakai vezetés várt rám a magyar-szlovén határtól Triesztig. A hajnal már Venetóban ért minket (ajjaj, családi nyaralás), iszonyat pára volt, de tenger szagot éreztem a benzinkútnál, ahol visszaadtam a volánt. És iszonyat mennyiségű pihenő kamion! Azta, ennyit még életemben nem láttam egy kupacban. Aggasztó is volt, mi lesz, ha felébrednek? Hát tényleg nem volt jó! De nem ragozom, a reggelit már Firenzében ettük. Kezdett is jó meleg lenni, ahogy nekiláttunk a városnak. Na én itt jártam már 18 évvel ezelőtt, és akkor nem volt rám különösebb hatással - szép, szép, láttuk a Pitti Palotát, dómot, Keresztelő Szent János-kápolnát, és persze az Uffizit. A közönyömet akkor a fáradtságra fogtam - egy hetes társas utazás utolsó állomása volt.
Most hát itt kezdtünk. Szerettem volna inkább a város hangulatát megragadni, de ez több okból nem sikerült. Először is, mert a tempót a férjem diktálta, és vitázni nagyon nem akartam, mert ekkor ott volt anyósom is, meg ne legyek má' ünnep rontó, ingyenutas hallgasson. Szóval a finom részletekre, átélésre, a láss, ne csak nézzére nem volt mód. De a rengeteg turista is nagyban rontott az összképen. Bevallom, főleg a japán és koreai nők borítottak ki. mindenütt ott voltak, tolakodtak, mindent megvettek -és jó magyar szokás szerint azt kérdeztem magamtól, ugyan miből, hiszen ha még Észak-Európában sem engednek maradéktalanul minden nőt a jól fizető, zsíros állásokhoz, akkor épp ott miből engedhetik meg maguknak a sok Pradát, Guccit - mert mindegyik minimum egy ilyen szatyorral mászkált. (Ahogy Belgiumban is megvették a csokiboltot.)
Persze a város tényleg tele van szebbnél szebb kirakatokkal - és most nem csak divatárura, de papíráru üzletekre, cukrászatokra, könyvesboltokra is gondolok. Az idegesítő tömegben tényleg csak ilyesmikre lehet koncentrálni. Ó, boldog Goethe, Byron - nekik még tényleg megadatott, hogy átadják magukat a hely szellemének! Firenze azonban nem ezért hideg. Valahogy nekem gőgösnek tűnik - Velence is az, de neki tetszik, hogy imádják, szeretetre méltó. Firenzéből valahogy hiányoltam ezt. Előbbi egy fonnyadó szépség, aki így is hódít, a másik ráncfelvarrott, botoxos.
Az Arno-híd arany árusai mint valami török bazár - persze a Ponte Vecchio így is bájos. Megnéztük a Dómot (viszonylag gyorsan haladt a sor), a Palazzo Vecchiót, ahol főleg a régi térképek voltak érdekesek számomra, utána kb. 40 perces sorbaállást követően felmásztunk a toronyba. Na, ez jó muri volt, éjszakai utazás, városnézés, meleg. Persze a kilátás gyönyörű, de valahogy nagyon fásult voltam. Épp csak konstatáltam a toszkán cserepes tetőket, megpróbáltam elképzelni, hogy ezeken az utcákon sétált Leonardo, meg Michelangelo, a palotában a brokát ruhás Medicieket, de nem és nem ment. Levert voltam már és szomorú. Megint csalódtam. Ja, mindezek előtt még elcsoszogtunk az Academiához is, de irdatlan sor állt.
Nem akarom senkinek elvenni a kedvét Firenzétől, mert nagyon szép város, és iszonyat kulturális örökséggel bír, és ma is meg van valami abból a kisugárzásból, amellyel évszázadokon keresztül rendelkezett. Csak próbáljunk más időszakot választani. Szerintem október eleje még szép, és már talán nincsenek annyian - mi is az iskolai szünet miatt mentünk épp júliusban oda.
Viszont egyik ámulatból a másikba estem az apró Colle Di Val D'Elsaban. Az autópályáról beérve jelentéktelen helynek látszott, de gondoltam mindegy, csak a fejem lehajthassam valahol, ja, meg vegyek egy jó zuhanyt. Na ez sikerült is. A hotel egy régi papírgyárban volt, nagyon aranyosan megcsinálták - nem kell valami nagy durranásra gondolni, sima 3 csillag, szép közös helyiségekkel. A város a toszkán üvegcsiszolás központja, szemmel láthatóan elég munkalehetőség akad. Egy alsó és egy felső városból áll. Az alsó város csinos, több tere van, többek között az árkádos piazza is. A felső városba lifttel is fel lehet menni, de girbe-gurba utcácskákon is felkapaszkodhatunk. Itt rengeteg palazzo van, mindegyiken a családok címerei, de üzletek, éttermek is. A városrészt lakják, tehát nagyon is élő, fejlődő település, nem valami múzeum, mint pl. a Várnegyed Budapesten. Kb. Tapolca nagyságrendű város. Egy februári szombaton Tapolcán talán ha egy helyre be lehetett menni vacsorázni. Szinte kizárólag kínai boltok, GSM üzletek, és bankok vannak a Fő utcán. Na itt volt 3 színház, 3 múzeum, kávéházak, ahol emberek voltak szombat reggel, éttermek - sok - ahol emberek ettek, mindenféle üzlet, amelyek nem mentek tönkre. És igen, gyerekkocsikban gyerekek, na meg munkahely. A kiülős emberekről annyit, mielőtt még jönne a szokásos de ők megengedhetik maguknak az ottani fizetésekkel. Kérem: igaz, Toszkána a leggazdagabb tartományok közé tartozik, de azért délen ugyanez megfigyelhető (pl. Szicília). Persze el kell dönteni, kell-e egy számmal nagyobb lakás, kocsi, telefon, plazma TV, avagy inkább élünk.
Folytatás következik.

Firenze, Arno part

Ponte Vecchio

Ponte Vecchio

Firenzei hangulat

FIrenze

Firenze

Corte Di Val D'Elsa

Corte di Val d'elsa

Corte di Val d'Elsa

Corte di Val d'Elsa

Még néhány kép a Tourról és Bruges-ről

Belga pralinék

Mint jó anyuka, támogatom gyermekeim, ahol tudom. A fiam komoly kerékpár blogot vezet, többször kikerült a Népsport címoldalára, a Giro d'Italia facebookos sajtótájékoztatóján név szerint megválaszolták a kérdését, iskolai órák alatt is cikkeket ír - egyszóval nagyon sokat foglalkozik vele, hogy pontos legyek, egyetlen dolog, ami érdekli. Mivel idén Liège-ből startolt idén a Tour de France, Belgium lett ebben az évben az egyik gyermekemmel az uticél. (Egyik évben a fiammal utazunk, másik évben a kislányommal. De már nem bírom anyagilag.)
Néztem a szállásokat, a programot, végül úgy döntöttem, Brüsszelben lesz a főhadiszállásunk, mivel a liège-i hotelszobákat aranyáron adták a Tour ideje alatt. Szerencsére speciális vonatjegyet is lehetett jó áron szerezni! És ha már Belgiumban vagyunk, nem tudtam megállni, hogy Bruges-be ne látogassak el.
1988-ban jártam itt legutóbb (leszámítva egy reptéri átszállást, akkor épp a fiammal voltam terhes), stoppal bejártuk az országot, igaz, Liège akkor kimaradt.
Na tehát megvettem a Wizzair-re a jegyünket, Mert a Brussels Airlines jóval drágább lett volna. Ez reggel 6-kor indul, örvendeztem is, hogy legalább jó sok időm lesz. De nem ajánlom 45 év felettieknek, mert ez annyit jelentett, hogy zuglói indulással 3/4 4-kor kellett keljek. Persze egész éjjel a telefonom nézegettem, mennyi az idő, el ne aludjak. Ja, és a lakás 3 hete romokban van, nem tudom a megszokott életemet élni, és ez rendkívül kiviszi az erőmet. (És távolról sincs vége...!) Délutánra úgy elfáradtam, hogy semmit nem találtam meg - igaz, minden térképem ócska volt - sírva keringtem, legalább 2 órát aludnom kellett, hogy összeszedjem magam.

1. nap  - Brüsszel
Szerencsére esős idő volt, ami most a 38 fokból még szebbnek tűnik. A bénázás már a Gare de Midi-nél elkezdődött - nem találtuk a metrót. (Viszont a környék nem olyan gáz, mit a fórumokban írták. OK, táskát előre, bőröndöt markolni - a szokásos elővigyázatosság nagyvárosokban.)
Közel laktunk a Densert negyedhez - ez a belga tervezők környéke, erről majd később. Ez a Grand Place-hoz közel eső terület egyre csinosodik, viszonylag sok régi - bár nem nagy szám épülettel rendelkezik, több kávézó, söröző és egyéb kiülős helyekkel tarkított utcái, terei vannak. A 24 évvel ezelőtti Brüsszelhez képest most nem voltak túl jó benyomásaim. Ennyit romlott hátrányára? Vagy akkor rácsodálkoztam a Nyugatra, de azóta történt egy 's más? Nem tudom. Engem nem elsősorban a piszok és a rengeteg bevándorló zavart, sokkal inkább a jellegtelensége, a ledózerolt városrészek és a helyükre emelt rusnya irodaházak. Ám fontos megjegyeznem, hogy a városnak vannak izgalmas, felfedezésre váró negyedei az utikönyv tanulsága szerint, csak nem adja magát olyan könnyen - egy nap ide bizony nem elég! És hát sajnos mióta EU központ, rendkívül drága is lett. Belgát így alig láttunk...
A Grand Place, az persze csodálatos, kevés ilyen egységes, azonnal rabul ejtő tér lehet a világon, tényleg megkapó az arany színekkel, finom faragásokkal. A környékbeli szűk utcácskák is nagyon hangulatosak, persze teli szuvenír és csokiárusokkal, turistacsalogató éttermekkel. na itt elkóricáltunk egy jó fél napot, gyroszosnál ebédeltünk (van egy görög utca), persze jó kis csokit is magamhoz rendeltem. Megnéztem néhány vintage üzletet a Grétry környékén. Utána aludtam, majd irányt vettem a Densert környékére, benéztem a boltokba, de nem vettem semmit - azért jó volt helyi készítőket látni. Azt hiszem, jobb áron lehet helyi kézműves/tervező/készítő portékákat vásárolni Ixellesben - annyira ez sincs kint, de a mi időnkből nem futotta. Egyébként a belga nőt onnan lehet felismerni, hogy egyszerű, kényelmes, de elegáns ruhát visel, rendszerint magas sarkú cipővel, a haja pedig félhosszú. (Ez is rendszerint.)
A Grand Place környéki apró utcák egyikében kagylót ettünk, persze turista menü formájában, viszont ingyen rozé bor járt hozzá, a fiamét is én rendeltem magamhoz, és minden meglepően finom volt, pedig óva intik ilyen helyektől az embereket - rendszerint joggal, csak hát én 24 éve vágyakozva néztem, milyen jó lehet ilyen helyen enni, és hát tényleg az is.
Elmetróztunk a Marolle negyedig - itt van a híres bolhapiac, és persze városszerte népszerű second hande üzletek, antik árusok is, meg amúgy is amolyan bohém negyednek volt beállítva, sok régi, tipikus munkásházzal - én az ilyen helyeket jobban szeretem, mint a csili-viliket. Persze eltévedtünk, csupa bevándorlót láttunk, de egyáltalán nem tűnt félelmetesnek, kimondottan érdekes volt, és aranyosak a domboldalra vezető utcák. Persze azért elég lepukkant volt, de folyik a rehabilitációja. Aztán még egy rövid séta a Grand Place körül - remek arab csemegést fedeztem fel - majd vissza a hotelbe, és alvászat.

Ez a kutyus épp lepisil egy oszlopot, csak a fotón nem jól látszik:)

Kagyló!

2. nap - Liège/Tour de France
Kedvenc íróm, Georges Simenon szülővárosa, '88-ban elmulasztottam, de most sem jött létre igazi találkozás, mert az év utolsó júniusi napján minden a Tour de France-ról szólt, amelynek első napja, a városi derby idén Liège-ben volt. Nem terveztem, hogy követem a versenyt, csak kísérőnek mentem, s bár sejtetettem, hogy a városból nem sokat látok, végül a verseny teljesen magával ragadott, meg amúgy is el volt zárva. Ezen a napon jó idő volt, de nem elviselhetetlen meleg. Mondjuk úgy: normál nyári meleg. Már a vonatra alig fértünk fel Brüsszelben. (Szerencsére oda-vissza 11 EUR-os jegyet adtak a Tour alkalmából.) Tele voltak a folyosók, mire a vonat a Gare Centralba gurult. Szerencsére előttem egy nő ölbekapta a gyerekét,én meg levágtam magam. A várost elérve látni lehetett a bevezető utakon a dugókat, aztán - az egyébként hiper modern, gyönyörű - pályaudvarról a hangyaként vonuló szurkolókat, a csapatostul kiszálló rendőröket.
Végigjártuk a csapatok istállóit: hatalmas kamionok buszok - szerviz, öltöző, pihenőhely - persze közel sem olyan flancos, mint a Forma I, egy szál kordon választja el a néptől, közel lehet menni, bebámulni, fotózni. Aztán indult a karaván - a felvezető - a szponzorok ötletes autóival, széplányok szórták az ajándékokat, és a tömeg sem volt valahogy elviselhetetlen, leszámítva az eredményhirdető pódium előtti részt a verseny végén. Aztán odaálltunk a Radio Shack táborhelyéhez, komoly törzsszurkolók közé vegyülve, de tömeg nem volt. A fiam beszedett egy aláírást a hivatalos mezére, elkattintott fotókat, a versenyzők és a csapatfőnökök is kedvesnek tűntek, kiosztottak néhány csapat újságot - ez is érdekes volt, aztán különváltunk, én a cél után kb 200 méterre álltam, szintén a kordonnál közvetlenül. Visszafelé már jobban eloszlott a tömeg a vonatokon. A törzsszurkolókra visszatérve: hatalmas csapatzászlókkal járkáltak, néhányukat a versenyzők ismerősként köszöntötték, mások komoly - akár díszkötéses - albumokba gyűjtötték az aláírásokat - szóval nem semmi volt a hangulat.
Fáradtan értünk vissza Brüsszelbe.

Festmény egy liege-i virágárus kirakatában

3. nap - Bruges
Ez a világ egyik legszebb városa, itt már eltöltöttem néhány napot, és most szinte hihetetlen volt, hogy megint ott vagyok. Sajnos egyedül kellett nekivágjak a városnak, mert a fiam a Tour de France-ot nézte, és eléggé szomorú voltam, hogy már megint milyen egyedül vagyok, pedig úgy osztoznék ebben a sok szépségben, amit látok. Na itt kosz nem volt - pedig turista akad bőven, szerencsére estére visszahúznak a Brüsszelbe, miután szétvásárolták magukat, meg tettek egy kört a csatornákon. Így aztán a Grote Mark környéke nyüzsi - persze érdemes benézegetni a csoki és csipke boltok valamelyikébe, vagy leülni meginni egy sör különlegességet. (Bár mindössze 19 fok volt, viszonylag erős szél, és időnként eleredő eső - nekem való!) A szabály amúgy itt is az, mint Velencében: tetszőleges irányban elindulunk, és megyünk, amerre a lábunk visz. Egy napra ezt ajánlanám, esetleg érdemes bemenni a szépséges városházában berendezett múzeumba - másért nem, hogy belülről is lássunk egy ilyen épületet. Divat imádók (szigorúan lokál, persze) - a Nordzandstraaton találnak több belga tervezőtől üzletet.
Amikor meguntuk a nyüzsgést, menjünk ki a híres Spigelreire - híres csatorna part, nem kell nagy fantázia kitalálni, hogy a vízben tükröződő házakról kapta a nevét. Meglepő, de alig akad turista itt. A vizet követve elérjük a körcsatornát, amit érdemes körbejárni. A Spiegelreitől távolodva egyre kevesebb az ember, a városháza harangjátékának hangját viszi csak a víz felénk. Megnézhetjük a vadkacsáknak épített házikót, meg a vízhez vezető lejárójukat - ó, nagyon melankólikus bír lenni, de milyen szép! Megnézném még egy párás őszi reggelen - giccsnek talán giccs, de szerintem a 10 legnagyobb királyság az életben című listában benne lenne!
Amúgy az éttermek drágák, kettőnknek 65 EUR volt - nekem ez cseppet sem olcsó. A hotelünk a Hotel Ter Brughe volt, 1553-ban épült, és a csatorna partján áll - igazi ódon flamand polgárház, a reggeliző a csatorna felett van, szerintem a padló már vízszint alatt. Stoppoljuk asztalt valamelyik ablaknál, és odaállva igyuk a finom kávét, amihez belga csokit is hoznak, szép csészéből, közben nagyon diszkrét klasszikus zene szól.
Mellesleg az apró utcák a Grote Marktól távolodva is bájosak, nem kell feltétlenül vízpartiak legyenek. Annyira szép volt! Szívesen visszatérnék bármikor!

A 4. nap délelőtt még sétáltunk egy kicsit Bruges-ben, utána vissza Brüsszel, ebéd a Gare du Midin (remek zöldséges pite választékkal - és ez csak egy pályaudvari étkezde, nem ám Fornetti). A busz ugyanonnan indul, ahol érkezéskor megáll, tehát nem kell kolbászolni - leszámítva, hogy a Midin tájékozódni - hát finoman szólva is - nem egyszerű.
Akinek van elkölteni való pénze, a reptéri shopban vehet még csokit, sőt: sört is, jól becsomagolják.
Hú, itthon a meleg most milyen durva!

Gazdag mami

Ez egy oldal anyukáknak, akik szeretnének saját lábukra állni, és sikeres vállalkozást létrehozva kitörni a gúzsbakötő alkalmazotti létből, elkerülve az eltartottságból adódó kiszolgáltatottság csapdáját.
Na, ezt most jó nyakatekerten fogalmaztam meg!
Volt egy verseny is, az év vállalkozó anyukája, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy van egy névsor - sajnos nem tematizálva, bár lehet, hogyha jobban megnzem, ilyen formában is megjelennek - ahol az illető mamák bemutatkoznak röviden, és megtalálható a netes elérhetőségük is, Én fantasztikus ötleteket találtam itt - csak sajnálni tudom, hogy az én képzeletem nem tud így szárnyalni - bár ki tudja, egyszer időt kéne szakítani rá és végiggondolni. Én pl. rátaláltam egy stílusos szálláshelyeket összefoglaló oldalra - nekem ugyanis gyengém az egyedi, ízléses szálláshely, és nem egyszerű találni ilyet. A nagy szállásportálokon kerresztül ritkán is sikerül. De van családi napközi, házikozmetikum készítő tanfolyam, vagy épp légikísérő felvételire felkészítő tanfolyamokra specializálódott cég, vagy épp márkás (ettől a szótól mondjuk kiráz a hideg) on-line bébiruha értékesítés, a szokásos könyvelés, tolmácsolás, web-dizájn vállalkozásokon kívül.

Melegen ajánlom mindenkinek, látogasson el az oldalra - szüksége lehet valamilyen szakemberre, másrészt pedig támogat kisgyermekes anyukákat - tessék csak utánanézni, hogy egy nő esetében a gyermekszüléssel mekkora a szegénységi kockázat.

Az oldal: gazdagmami

A csavar fordul egyet

Angol-Magyar Opera, Holdvilág Kamaraszínház

Bevallom, teljesen tudatlanul mentem tegnap Rákoszentmihály apró színjátszóhelyére. Már a környezet is elbűbölt: igazán falusias kertváros, s bár nyilván viszonylag tehetős emberek lakják, mégsem volt nyoma az elmúlt 20 esztendő elképeszten rossz ízléssel megépíttetett családi házainak. Maga a színház is mozi lehetett egykoron, elég lepukkant, próbálják alternatívossá varázsolni, de lerí a pénzhiány, az, hgy tönkre akarják tenni ezeket a kis színházi közösségeket. Mert azoknak a szeretete, akik csinálják, hát annak mindenütt nyoma volt, és ezért minden tiszteletem és szimpátiám.
Britten operája állítólag kamara darab - tényleg nincs benne kórus, kicsi a zenekar is. 2004-ben az Erkel is a szinpadára ültette azt a néhány nézőt, aki kíváncsi volt rá. Mindennek persze ellentmondani látszik, hogy az ősbemutató a velencei Fenice operában volt.
A történet - ez számomra mindjárt az elején kiderül - amolyan Hókirálynő szerű feldolgozás, bár maga az ötlet adó regény híres, Henry James írta azonos címmel. Adott két árva, akikkel gyámjuk mit sem törődik, mondván, igen elfoglalt. Nevelőnő szabad kezet - és persze felelősséget - kap, viszont cserébe semmivel se zavarja, mert egyáltalán nem akar az árvákról tudni. Elmegy hát a vidéki kastélyba, ahol a fiú és a lány élnek a házvezetőnő társaságában, aki az ő nevelésüket már sokank érezné. Látszólag mindenki örömmel fogadja, egy ideig minden rendben megy. Egyszer azonban levél érkezik a bentlakásos iskolából, ahol a fiú tanul, méghozzá igen jól, hogy  a nyári szünet után ne térjenek vissza, mert nem bírnak vele. Ahogy telik az idő, a nevelőnő is egyre kevésbé. Viszont sem ő, sem a házvezetőnő nem mer írni gyámjuknak, mert nem merik zavarni. Színre lép az egykori inas kísértete - a házvezetőnő elmeséli, hogy nagyon rossz ember volt, el sem meri mondani, mi bűnei voltak, és hogy bevert fejjel találták télen az úton. És felbukkan a régi nevelőnő szelleme is, aki amolyan cinkostárs lehetett - ő elment a szülőfalujába meghalni. Na ezt ragozzák, a zene által kibomlik, hogy a két - immáron szellemmé lett  - figura miként szállja meg a gyerekeket, azok miként leszenek egyre ellenségesebbek nevelőnőjükkel.
Nos, az világos volt, hogy a két elhalt személyzet - miként Andersennél a Hókirálynő - szimbólumok. Az világos volt, hogy a gyerekek szeretet hiánytól szenvednek, hiszen gyámjuk nem foglalkozott velük. Az ilyen kicsiket könnyű a szeretetmorzsa, törődés ígéretével magunkhoz édesgetni, aztán kihasználni. Vagyis érzelmileg függő helyzetbe kerülnek. Eddig nem problémás. Itt azonban ketten vannak kiszolgáltatva (lám, még a gazdag, befolyásos árvák is!), de a kislány kevésbé. (Ez sem épp tipikusnak tűnő.) Eldurvulnak - tehát valami nyomasztja őket. A korábbi nevelőnő szelleme terhes. A szálakat nyilvánvalóan az egykori inas tartotta kézben, de mivel és miképp? Na este azért kitaláltam, mert kisalabizáltam a sokszorosítással készült műsorlap kb 4-es nagyságú betűit a villanyfénynél (szhóval így romlik a szemem!), amelyben ez szerepel: they have been abused. Értem! Szóval a két szellem a nyomasztó emlék - megerőszakolták őket. Bár szerintem az ábra ez lehet: a kisfiút erőszakolta meg az inas. A kislány és a régebbi nevelőnő tudott róla, de az inas megfenyegette őket. A kislánnyal könnyű dolga lehetett, hisz gyerek volt még. A nevelőnő viszont szintén szeretet hiánytól szenvedhetett, őt nem kellett megerőszakolnia, önként összefeküdt vele - terhes is lett, innen aztán már nem volt hova menni, mindenben kiszolgáltatott volt, valószínű, még segített is - ha más nem abban, hogy a szörnyűség titokban maradjon. Ugyan mindketten meghaltak - szerintem a házvezetőnő rájött, mi történt, és az inast ő gyilkolta/tatta meg, a nevelőnő pedig csakugyan hazament meghalni, nyilván öngyilkos lett - XIX. századi Anglia, megesett lány. A nyomasztó emlékektől szenvedő gyerekekkel viszont nem bírt, ezért kért új nevelőnőt, aki végül eléri, hogy a kislány távozzon az asszonnyal, ő maga - márint a nevelőnő, pedig végül kiszedi a fiúból az igazságot, azaz a démon nevét. De ekkor a kisfiú meghal. Nincs tehát az anderseni feloldozás, a szeretet ereje, vagy a megkönnyebbülés, amikor valami nyomasztó titkot megnevezünk. Mert feloldozás sincs. A fiú erős presszió határása árulta el a nevet - ugye mondják is, hogy óvatosan, szakember segítségével kell az ilyen borzalmas élményeket feldolgozni.
Hát dióhéjban ennyi volt, mondanom sem kell a zene hátborzongató szimbiózisban volt a cselekménnyel. A pici színpadon egy fekete paraván takarta le a zenekart, előtte játszottak az énekesek - mind fiatalok. Sarah Gabriel meggyőzően énekelte és alakította a nevelőnőt - dolgozott már Lorin Maazellel is, úgy tűnik, igazi Britten-szopránná válhat. A házvezetőnőt Marie Degodet énekelte - ő a párizsi opera kórusában is hallható volt, illetve több ízben coverolt Wagner szerepeket. A két gyermeket ezúttal szopránok: Jennifer Clark, illetve Emily Vine személyesítették meg - maguk is félig gyereknek tűntek, bár előbbi már egész nagy - felnőtt - szinpadi gyakorlattal rendelkezik. Az inast, illetve a prológ mesélője az amerikai Zachary Devin volt - szép tenor hang,kisebb londoni társulatokban énekel barokk és Mozart főszerepeket. A régebbi nevelőnőt Farkas Lívia énekelte - volna, de elment a hangja, így néma szereplőként játszott, így helyzettől függően hol Marie Degodet, hol Emily Vine hangja szólt alá, akik addig a paraván mellől énekeltek kottából.
Álljon itt még a maestro, Kaposi Gergely neve: ő és zemekara (az opera zenészei egyébként) a nem épp operaházi körülmények ellenére legjobbjukta nyújtották tegnap este.
A bevétel az Együtt a daganatos gyermekekért alapítvány javára ment.

Macbeth

Magyar Állami Operaház

http://www.hirado.hu/

Nagyon szép volt a tegnapi Macbeth! Pedig Szinetár rendezte, akinem eddigi operai munkái - hát hogy is mondjam finoman - nem voltak a legfényesebb égők a csillárban. (Hunyadi, Carmen) Fanyalogtak a fórumokon, meg kritikákban a tavalyi bemutatót követően is, hogy értelmetlen szimbólumokat használ, modernkedő, de nem modern - szóval voltak fenntartásaim. Mivel azonban kedvenc operám, bárhogy megnézem. Nos hát 1: a két évvel ezelőtti bécsit egyébként is nehéz alulmúlni 2: nagyon következetesen végigvitt koncepció volt, a díszletek egyszerűek (de nem olcsók!) voltak, a jelmezek szépek - hagyományos rendezés, korhű környezetben. Időnként szájbarágós volt, OK, de csak a jóízlés határain belül. Nagyon tetszett a háttérbe vetített homokkép animáció. Ez nem mindig volt aktív, sőt, zömmel állt (vagy én nem fiyeltem). De pl. a komor nyitány alatt kicsi lány portréja rajzolódott ki, ami végül egy keskeny arcú, szinte csontváz-szerű női portrévá lett. Tényleg: Lady Macbeth valaha 3-4 éves forma kislány volt - bizonyosan mentes hatalmovágytól. A boszorkányok félelmetesek voltak, először szellemeknek öltözve (ez még a nyitány alatt volt), valhogy úgy néztek ki, mint Forman Amadeus c. filmjében a koporsó hiány miatt gyolcsba kötött halottak. Ezt felhúzták azután a magasba róluk, és majd az Alvajáró-jelenetnél ereszkedtek alá a végén.
Én a kezdő színt imádom, már csak emiatt újra és újra végignézném: komolyan a hideg futkározik a hátamon, ahogy a végén éneklik (és milyen gyönyörű muzsikával!!), hogy most már elindult Macbath a végzetes útján, és visszatér, amikor villámok hasítják az eget (valami ilyesmi). Annyira együtt van a zene, meg a cselekmény. És az egész jelenet közepén ott a gyönyörő Macbeth-Banquo kettős (bariton és basszus duó - azt hiszem nem túl gyakori). Zseniális dallamok - közben mindketten gyanakszanak a másikra az elhangzott jóslatok miatt. Előbb még barátok voltak, de most már a máz mögött ellenségek. Ez igazából nem is duett, egyszerre énekelnek, de mindketten egymástól függetlenül gondolnak valamit, rendszerint egymással ellentétes irányban is énekelnek.
Most nem ismertetem mindegyik jelenetet, de egy részlet a II. felvonás báli jelenetének zárósoraiból, ahol miután Macbeth a meggyilkolt Banquo szellemét látja minduttalan, és itt fordul át véglegesen zsarnokba, miután a vendégek sejtik, mi történt. Macduff így morfondírozik (át kell énekelnie a hatalmas kórust és zenekart):
"Én már értem!

Mért is várok?
El kell hagynom
Ezt az országot!
Nincs itt élet biztonságban,
Zsarnok-kéztől retteg a nép"
Különös -egyben félelmetes - hogy ezeket a szavakat kimondva leereszkedett hátul a várkapu vasrácsa.
Amúgy utánaolvastam, és érdekességként leírom, hogy valóban élt Macbeth, de egyáltalán nem volt zsarnok. Tény, hogy Duncan királyt meggyilkolták, de ebben Macbeth nem vett részt, viszont ő követte a trónon (azt hiszem, ekkor nem egyenesági öröklés volt szokás Skóciában). Valószínűleg Shakespeare ezt a két dolgot kombinálta össze, a történetet a Holinshed-krónikában lelte fel. 1005-1057 között élt, és pl. járt Rómában is, ahol állítólag pénzt osztott a szegényeknek.
Na és akkor a szereplők: a címszerepben Alexandru Agache brillírozott, nagyon is emberi Macteh volt, a hangja hatalmas, színészi eszközei árnyaltak, az elején kicsit mintha nehezére estek volna a pianók. (Gondolok itt a Ladyvel énekelt kettősre - bár itt foghatjuk a kezdő gyilkos ilyedelmére.) Partnere az isteni Lukács Gyöngyi volt, nemhiába kedvenc szerepe ez, nagyon testhez álló, megérti, szereti a karaktert, a gyilkos szólamot egyetlen elbizonytalanodás nélkül, hibátlanul tolmácsolta. A nagyon picit NÉHOL éles megasságok nem számítanak - Verdi amúgy is "csúnya" hangot ír elő (persze ez kicsit sem volt csúnya), én goldolom inkább kiegyenlítetlent, nem tudom, de mintha Lukácsnak írta volna. (OK, Rysanek is nagyon jó lehet, de tőle csak az alvajáró jelenetet hallottam. Ja, meg Déry Gabi.) Megérdemelten kapták mindketten a csokrokat meghajlásnál. Bretz Gábor még nem Banquo-hang. Fiatal hozzá, bár hangerővel nagyon is győzte, és igen szép a matéria, - nem hiába szerepel nagy nevű házakban - de ide inkább egy Gábor Géza vagy Rácz István kellett volna. Kovácsházi István Macduffként korrekt volt, ezúttal nazalítása sem nagyon érződött, vivőerő megvolt, amit lehetett, kihozta a figurából. Nem úgy a nagy reménység, Boncsér Gergely Malcolm rövid szerepében: egyelőre ehhez az operához kicsi hang, neki sem kéne még eröltetni. Mozart, Belcanto - ez az ő terepe. MAcbeth szolgálója, illetve az orvos szerepét összevonták, Clementis Tamás kifogástalanul megoldotta - igazi súlya volt ennek a mellékszerepnek az ő tolmácsolásában. Az udvarhölgy ellenben felejthető volt.
Remek karmestere volt az estének a kiváló Kovács János - figyelmes volt, pontos, partnerként együttműködő. És még nagy taps a kórusnak - az utóbbi években nagyon színvonalasan teljesítettek az altalam látott előadásokon