2008. szeptember 2., kedd

Krakkó, Zakopane - régi blogról idemásolva

Képek: www.zakopane-life.com



Vonattal utazni - még ha az hálókocsi is - nem nagy élmény 40 évesen, ez inkább a fiatalok mulatsága de azért kibírható volt.
Érkezéskor már látszott, mennyi minden változott a 20 év során - ennyi idő telt el azóta, hogy erre jártam. A pályaudvar elé sétateret készítettek, magát a régi épületet felújították, nincs húgyszag, tiszta. Szembe épült egy pláza, hasonló üzleteket hirdetve, mint nálunk. A Planty parkot kell egy darabig követnünk, korrekt, rendben tartott park - itt húzódott a várárok régen, és jól körülhatárolja az Óvárost és a Wawelt. A "zöld gíűrű" külső részén elhelyezkedő épületek is rendben vannak. Hotelünkhöz majdnem a Rynek Glowi-ig kell menni. Régi, békebeli hotel, gyönyörű hallal.
http://www.hotelsaski.com.pl/index.php?lang=en
A szobákra ráférne némi újrabútorozás, mindazonáltal jól felszereltek, a közösségi terek szép részleteket rejtenek, és egészében is rendben vannak. A reggeli pedig kiváló! A szoba ablakából egy antikváriumra látni ami a szemközti ház első emeletén van.
A Rynek rengeteget változott! Most tele van szofisztikált belsejű kávézókkal, éttermekkel, elegáns boltokkal. Egyes kávéházak berendezése igen réginek tűnik (hol voltak a nehéz évek alatt?) Az üzletek között ilyeneknek mint Zara, H&M, stb, a belvárosban helye nincs! A posztócsarnokot renoválják éppen, a földszint működik, 9 óra felé még csak szedelődzködnek az árusok, itt későn kezdődik az élet, és sokáig tart. Az áruk: szokásos szuvenírek, nem a magas művészet teteje, nem olyan ízléstelen.
Első állomásunk az egyetemi negyed: a Jagelló egyetem legrégebbi campusai vannak itt, mia Collegium Maius udvarában fényképezkedtünk, szép vöröstéglás reneszánsz épület, jártam már itt '85-ben. Akkoriban még nem létezett az "egyetemi negyed" elnevezés, egy volt a látnivaló között, amelyek akkoriban igen kopottasak voltak (naná).
Sajnos nagy volt a meleg - 35 fok minimum! Azért felmegyünk a Mária tempol tornyába, szép kilátás nyílik a városra. Megiszunk a Ryneken egy sört, benézünk egy üzletházzá alakított régi polgárházba ugyanitt, aztán sétálunk a Wawel felé.
Útközben nézem a kirakatokat, lenvásznat keresek, de ilyet sehol nem láttam, és később sem fogok. Azért vettem egy rövid gatyát lengyel gyolcsból, mivel az óvárosban több lengyel ruhatervező is boltot nyitott. És persze betérünk néhány régi templomba, legalábbis bekukkantok. Az óvárosban sétálva sokszor emlékeztetett Koppenhágára az utcák hangulata. Nyilván nem csak a vörös téglák teszik, szerintem sok északi kereskedő érintette Krakkót, illetve krakkói járt északon.
Kicsit hüssölünk a Planty egy padján, aztán felmegyünk a Wawelbe - jó nagy tömeg van, de szépen rendbehozták. Van ott minden, elegáns étterem, ápont kert - kicsit olyasmi, mint a Tower. A belépő 15 zloty - nincs nálam ennyi kp, megnézzük hát a templomot, de csak egy kis része tekinthető meg ingyér, marad a sárkánybarlang - annyi van nálam. Ez tulajdonképpen egy föld alatti járat, kivisz a Visztulához. Itt elücsörgünk egy kicsit, de mára elég volt, visszasétáltunk a hotelbe, és aludtunk. Este még belefért egy újabb séta és sörözés.
A nyitott ablakon keresztük késő éjszakáig beszűrődik a jókedvű ricsaj.
Ami Velencében reggelente a sirályok kiabálása, az Krakkó Óvárosában a lódobogás. A konflisok hétvégente a Ryneken gyülekeznek, már a korai órákban.
Célpontunk ezúttal a wieliczkai sóbánya. Kényelmes ingázón lehet odajutni a főpályaudvarról (ami rendes, nincs pisa szaga), menetközben pedig olyan érdekességeket látni, mint bolhapiac, zsidó temető...
A bánya -nem akarom ragozni - fantasztikus. Azt azért mondom, hogy iszonyat drága a belépő, kettőnknek (egyik gyerek jegy volt) 113 zloty - uszkve egy tizes forintban. De mégérte az árát, sorbanállással együtt. Sajnos bekerült a csoportba valami külső londoni proli brancs pasik elhízva, nők kelet -európai giziket megyszégyenítő stílusban. Szóval: 2 órás séta angol nyelvű idegenvezetéssel (valami némber darálta a szöveget, rohadtul unta), elég fárasztó, de közben nem lehet észrevenni. Vagy 30 emeletet kell lemenni egy aknában, deszka lépcsőkön, vicces, folyton elakad a menet, mert mindenki próbál a korlátok közti résen lelesni, mennyit tett meg, és mennyi van még hátra. Odalént mindenféle teremben (némelyik az 1660-as években került kiásásra) szobrokat, munkaábrázolásokat, víztározókat lehet látni. A kiállítás fénypontja persze a sótemplom, még a csillárok kristályai és a kőkockák is sóból vannak! A korabeli sóbányászok rengeteg kiváltságot kaptak, nem volt alantas munka a bányában dolgozni, bár kétségtelenül veszélyes és nehéz. Amúgy összesen 300 km a járatok hossza, de 2 km a látogatható rész. (Nekem többnek tűnt.) Van még lent egy múzeum (kisfiam nem bírta szusszal, ez szó ami szó, nekem is jó kifogás volt!), koncertterem, étterem, kórház, úszómedence. Az egész bánya ma a világörökség része.
Érdemes megnézni a web oldalukat:
http://www.kopalnia.pl/
Este megvacsizunk a főtéren egy lengyel étteremben, és ízelítőt kaptunk a lengyel "nouvelle cuisin"-ből. Mogyoróval töltött (nem földi!) párolt csirkét ettem fokhagymás spenóttal, diós zöldségkörettel. A borlapot nézve feltúnkt, hogy szinte csak olasz és francia borokat kínálnak, némi dél-amerikaival - magyar sehol, nem csak ebben az étteremben. Nem értem, miért akarnak feltétlenül Angliában és Japánban eladni, mikor az előbbi helyen 400 éve francia bort isznak, míg Lengyelországban ugyanennyi ideje magyar bort. Ez a sok idióta borész felveszi bormarketing címén a nagy zsozsót, és fogadok, hogy a lengyel piacnak meg felé sem néztek!
Este megjön a rossz idő, de azért nem vészes, sétálunk, és felfedezek egy két jó cukrászdát és csokiboltot! (Egyik az ul. Florianskan van.)Ja, és nem ejtettem szót egy mindenképpen felkeresésre érdemes üzletről, a Kredens-ről, ahol lengyel finomságokat lehet kapni nagyon jó minőségben. A bolt maga is gyönyörű!
www.almamarket.pl/delikatesy/mapa_smakow/krakowski_kredens
Lefekvés előtt pici séta a Planty-n túlra. Mégis ott él a krakkóiak többsége. Itt már nincs minden kiglancolva, voszont tiszta, rendes ez a rész is, és persze hangulata, az van!
Harmadnapra marad a Kazimierz. Először rossz irányba megyünk - eredetileg a régi zsidó nagyedet akartuk látni. Sebaj - Krakkó egy újabb arca, ezúttal esőre álló időben. (Na majd az is mindjárt elered.)
A zsidó negyedet mára rendbehozták, látszik, hogy nem sajnálták az egykori elszármazottak a pénzt - merthogy az eredeti lakosságból szinte senki nem maradt itt. Most a Szeroka utca (amely igazából tér) tele van hangulatos, és eléggé drága kóser, vagy jellegű étteremmel, és persze zsinagógákkal, pici zsidótemetővel. Nehéz elképzelni, hogy a 90-es évek elején milyen lehetett. A Ráday műsorában láttam, hogy felverte a töredezett utcakövezetet a gaz, hullottak a vakolatok, sok ház lakatlan volt, zsinagógák beomlottak... Msot tényeg festői hangulatú, divatos negyed lett.
Továbbvillamosozunk Podgórzébe. Itt jelölték ki a második világháború idején a gettót, amelyre nem sok minden utal. Valaha önálló város volt, csak '17-be egyesült Krakkóval. (A villamosozás mellesleg új dimenzióban láttatja velünk a várost.) Amolyan munkáskerület, elég szürke, és forgalmas is. Csekély számú tábla (A Gettó hőseinek terén) jelzi, hogy mi merre, meg hol húzódtak valaha a falak. Néhány faldarab maradt fent mára, és áll a Telepod, Schindler egykori gyára, de az időközben ömlőre váltó esőben nincs kedvünk megkeresni, pedig jó irányba indultunk. A faldarabot (az egyiket) megleljük viszont.
A városnegyed főtere körüli rész szép, amúgy alapos felújításra szorul. (Ez részben már folyamatban van.)
És végül, ha valaki Krakkóba készül, és idetéved, ajánlok valamit olvasni:
kakaoscsiga.blogspot.com/search/label/helyek
Másnap reggel búcsúzunk Krakkótól, és irány Zakopáne. Még jó, hogy a recepciós lebeszél a vonatról, mondván, hogy túl sokáig tart. Legalább láthattunk még valamit Krakkóból, abból, ami nincs a bédekkerekben. A buszról nézve itt is rendben volt minden, ám néhány parkban alvó hajléktalant már sikerült megpillantanunk.
Zakopánéban rossz idő és es fogad. Tömeg, a buszpályaudvaron cimmerferisek. A szállás nincs valami közel, elég körülményes felfelé menet, vacak kövezeten, tömegben hurcolkodnunk. Folyik rólam a víz. Azért végre odatalálunk, igen kellemes, csendes helyen van. Elegáns, mértéktartóan berendezett, nemrég újították fel teljesen. Az a tipikus hely, amelyre azt mondják, hogy ár/teljesítmény kiváló! Montha nem is Zakopánéban lenne, aki tovább olvassa, majd meglátja, miért írom ezt.
http://www.hotelpatria.pl/
5 percre innen van a sísánc, ahol világkupa futam is van minden évben. Ehhez képest elég elhanyagolt. Préselt lemezből vannak pl. az újságíró állások, de a lelátók is elég ramaty állapotban vannak. Még szerencse, hogy a hó jótékonyan eltakarja ezeket.
Ezután séta lefelé, a központba. Már a szállodába menet kinéztünk egy cukrászdát, kovácsoltvas terasszal - nem épp gorál stílus - guszta turmixokkal a kirakatban. Na ezek a turmixok juhtejből készült joghurt italok voltak sok gyümölccsel. Nem épp erre számítottam, de jó volt. Nem úgy a kiszolgálás. Igazi komcsi időkre emlékeztetett. A város nem sok szót érdemel. 20 éve jártam itt, de most óriási csalódás volt. A régi, békebeli üdülővároskából Szentendre gagyihalmát is überelő perzsavásár lett, mérhetetlen embertömeggel, silány árukkal, ételekkel. Szépen kialakították a sétálóutcát, és van egy-két szofisztikáltabb üzet rajta, de a többi: Pizza Hut, McDonalds, Change, utcai árusok bódéi, amelyek száma lefelé menve, a Gubalowka-hegy lábához közeledvén exponenciálisan növekszik, végén pedig eléri csúcspontját, és a fogaskerekű feljárója előtt a Józsefvárosi piacot megszégyenítő bódévárossá növi ki magát. Fent a Gubalowka hegyen folytatódik a zsibvásár, szó sincs kellemes sétáról. Ott is árusok, kapandparkok (minimum hármat számoltam belőlük), sütödék (a nehéz, zsíros grillhúsok szaga szmogként telepedik Zakopánére), gorál lovasszekerek, és persze ember ember hátán. 20 éve birkák legeltek odafent és néhány néni lejött áruni a híres sajtot némi forint reményében. Most 1 birkát láttam fent (lehetett vele fényképezkedni), sajt árust annál többet (olyan is volt a sajt).
Kerestem volna lent a gorál kézművekek kisszámú, háziparban készült termékeit, volt valami szegényes bolthálózatuk, szegényes kínálattal. Szóval a kifinomult Krakkó után lesujtó volt ez a kép. Persze a hegyek, azok azért gyönyörűek maradtak!
Azért most ideszúrok egy szép zakopanei házat - hát ilyen volt egykor a híres tátrai üdülőhely, a lengyel művészvilág pihenőhelye, a túrista központ, a síparadicsom.
Végül vártuk az Orange Way buszára. Nem jött a jelzett időben, információ nuku ("Nem a mi járatunk"). Végül hosszas telefonálgatások után kiderült, késni fog. 1,5 óra minimum késés, a sofőr számtalanszor kérte a társaság honlkapkészítőit, hogy javítsák ki az időpontot. Hát megtehették volna, mert kezdtem bepánikolni. Szóval, ha valaki 4-re kimegy és nem érkezikaz Orange way, kitártás, várjon. Ja, és nem megy a buszállásokhoz, a buszpályaudvar előtt áll le 2 percre, bebasszák a csomagokat, és uzsgyi tovább.
Hát ilyen volt Lengyelország egy piciny darabja 2008. nyarán...

Megjöttem - régi blogból idemásolva

2008.07.17. 14:07 Mélisande
Meg ám. Beszámoló majd készül, apránként. Rossz itthon, és nem éreztem felhőtlenül magam Krakkóban sem. Nagyon magányos voltam, egy 12 éves kis nagyfiú azért nem az igazi utitárs. Emiatt hiányérzetem volt. Ma is szomorú vagyok. Még látom magam előtt a teraszokat, az utvát, amit a nyitott kirakathoz tolt asztal mellől nézegettem reggelizés közben.... Itthon meg a fagy, meg sem kérdezték, hogy éreztem magam, iszonyat kupi a lakásban, pedig csak két napot töltöttek idehaza, de sikerült olyan rumlit csinálnium, hogy az száz nyelven beszél. Folytogat a sírás, baromira elérzékenyülök magamon. Milyen jó, hogy a kislányom örült nekem, meg bent a kollégák. Nagyon megkéne az infantilis férjemtől szabadulni, basszus ennyire nem keserítheti meg az életem!

Még egy verbális bántalmazás - régi blogból idemásolva

2008.07.09. 10:29 Mélisande
Basszuskulcs, ez a hülye férjm megint kikészített, mintha nem lennék fizikálisan is szarul. Meghív vacsorázni, én javasoltam egy környéket. Erre mondja, hogy ő csak a közeli (Tesco alapanyagokból dolgozó) helyekre menne. Mondtam, hogy hát akkor inkább ne, ahhoz semmi kedvem. Tény, hogy csalódott voltam, de normális. Erre ő levitte a kutyát, és közölte, hogy az legalább szívesen megy vele. Mert én hogy mertem visszautasítani az ő meghívását. Mondjuk erről szó sem volt, csupán az általa javasolt hely nem jött be. Azért a városban van néhány vacsorázó hely. Minekután kérdezte, hova szeretnék menni, meg sem fordult a fejemben, hogy a lakóhelytől 1 km távolságra található egységek jöhetnek csak szóba! Hát istenem, nem azt választottam amire ő gondolt. Ez nem visszautasítás. Telefonba még megjegyeztem tréfásan, hogy valami jó drága helyre mennék, és még nevetett is hozzá. Csakhogy történt ám valami azután: kapott egy telefont, és kiderült, hogy megeshet az, hogy kimarad egy bizniszből! Na itt van a kutya elásva! Gyorsan kellett egy apropó, amiért szabadon kiadhatta a dühét!
Ezek után semmi kétség, nem lesz meghívás több (pedig most még a gyerekek is a Balcsin vannak!), pedig a szülinapomon (az az alkalom, amikor elmegyünk) is az a szempont, hogy neki közel legyen. Hát sűrűn úgysem járunk el, oly nagy változást ez nem jelent az életemben. Menjen csak az üzletfeleivel, majd én is megyek mással. (Sajnos nem hapsival, pedig jobban megérdemelném, mint némelyek.) Jaj, de jó, pénteken utazom, 2 néma estét kell még kibirnom vele. Az már csak megy valahogy!


Húsz
2008.07.08. 13:59 Mélisande
Betegácsi után tértem vissza. Levert vagyok még, és most a nyakam is fáj. Állítólag tipikus számítógépp előtt sokat ülők betegsége ez. Tegnap egy Algó segített, a szomszédnő adta, de mikor ma ebédszünetben kiugrotta a patikába, eszembe jutott, hogy ez csak vényre kapható. Basszuskulcs. És nyilván a Demaolgon is. Helyette valami? - Algoflex. Na, a kollégák mondták, hogy ez egy lebutított Algopirin (hogy is írják?), semmit se ér. De most mégsem fáj! Szóval lehet, hogy ugyanaz, csak átnevezve.
A távollét pozitív hozadéka, hogy végre végighallgathattam a Pelléas és Mélisande-ot úgy, hogy közben a francia szöveget követtem. Ehhez sajna azért előtte tanácsos az angol szövegkönyvet elolvasni, és akkor tudjuk, mi történik. Viszont így tényleg megérte! Nem vagyok egy nyelvész zseni, de igaza volt Kocsis Zoltánnak, miszerint a francia nyelv deklamációnak nagyon fontos szerepe van (naná!), nem adható elő akárhogyan, tehát legyen vagy perfekciózus, vagy ne adják elő. Azért kicsit szigorú. Hány nem német anyanyelvű Wagner énekes van (és milyen kiválóak!), pedig ha valahol, ott fontos az énekbeszéd! Itt Mélisande-t Anne-Sophie von Otter énekli - ő svéd, de asszem nagyon jól tud franciául, szóval semmi gáz nem volt. (Szerintem.) Most nem írok a lemezről benyomásokat, lehet sose fogok, nem olyan mű ez, aminek csak úgy neki lehet állni néhány sorban.
Aztán éztem TV-t és Francis Mayes Vigyük haza Toszkánát! c. albumát nézegettem-olvasgattam - ma reggel is ezt tettem - kapjak valami erőt és életkedvet. Kell, mert péntek este indulunk pici fiúval Krakkóba. Szerintem addig már nem fogok írni, beszámoló majd készül.
Itt mindjárt esik...hm, esős Toszkána:)
Szólj hozzá!

-->

Tizenkilenc - régi blogból idemásolva

2008.07.01. 10:08 Mélisande
Jól megfáztam a kurva klímától, most antibiotikumon vagyok. Kint 30 fok felett, én meg meleg teát iszom, gyógyszert szedek, nem tudok hétvégén a Balcsiban fürdeni, mert egy hülye kollégám, aki két hete jött, leállítja a légkondit 19 fokra, mikor odakint 35 fok van, és ráadásul mindez pont rám fúj. Idén ki sem volt tisztítva. Ha én most valami trutyit (a doki mondta, hogy gombákat is össze lehet szedni) beszívtam, én nem tudom mit csinálok. Ráadásul jövő pénteken megyek Krakkóba, mi lesz, ha az antibiotikum csinál valamit velem, pl. hüvelygombát? Akkor ott szívok az idei utazásomon?
Az új kolléga amúgy gusztustalan, 2 méteres colos, körte formájó hapsi:((( és hatalmas az öntudata!

Axték csoki

2008.06.17. 11:25 Mélisande
Tegnap bevetődtem az Azték csokizóba, ahol vettem 1 tábla korianderes csokit - a ház terméke, és 1 db wasabis bonbont. Ez utóbbi nem volt nagy durranás. Hanem az Azték - hát az felséges volt!
Ja, bag&More megszűnt, pipec bőrönd nem lesz.

Hoffmann meséi - régi blogból átmásolva

2008.06.24. 10:34 Mélisande
Tegnap végül mégis úgy döntöttem, felmegyek a végzős opera szakosok előadására a Kiscelli Romtemplomba. És de nagyon jól tettem! Rendező Kovalik volt - el van szállva kicsit magától, és idegesít, ahogy azok a sznobok, akik előszeretettel neveznek másokat sznoboknak, csak mert konzervatív (na jó: avitt, poros) az ízlésük, ami ugye nem ugyanaz, szóval ezek a sznobok úgy ajnározzák - de tud nagyon valamit ez az ember, meg kell hagyni.
A helyek mind foglaltak voltak, végül maga Marton Éva mutatott egyet, mindjárt az első sorban, az asztal közelében! Igen, a terem közepén ízlésem szerint megterített asztal volt, amelynél a nézők bemenetelekor, már a szereplőkből álló társaság fogyasztott.
Az opera zanzásított változata ment, magyarul, a zenekar az egyik hátsó sarokban helyezkedett el.
A koncepció szerint ott volt a 3 nőalak, akikbe Hoffmann (Vadász Dániel) beleesett, mindannyiszor úgy érezve, hogy viszont szeretik, de sajna mindnek fontosabb volt valami más. Vagyis hát a no. 1 Olympiának (Rácz Rita Franciska, Matron Éva tanítványa) saját maga fontosabb volt - ahogy énekelték, nincs szíve (hát igen, az eredeti mű szerint ő egy bábu), rángatják is ide-oda szép "babát", leitatják, megalázzák, tulajdonuknak tekintik - Olympia a még ma is tipikus autonómia nélüli nő! A nincs szíve azért nem igaz, mert világosan látható, hogy tudatában van szánalmas mivoltának, annak, hogy használják és kihasználják. Erőtlenül próbál ellenállni, de világos, hogy nem igazán mer (Coppélius - Geiger Lajos mintha a stricije lenne). Így hát marad az ital, és a többi nő nyomoruságán való kárörvendő nevetés. Rácz Rita azon túl, hogy mutatós, magabiztosan énekelte a nehéz koloratúrákat, a rendezés a legmagasabb hangoknál ugyancsak ügyesen kihasználta a hely adottségait - csak úgy szóródtak a trillák, mint valami pezsgős buborékok! A "jelenetek" között a harmadéves Kiss Tivadar Ference (a figura itt főúrként volt jelen az asztalnál) vonta le a tanulságot bűbájos kuplékat dalolva - nem mindig tökéletes hanggal, de ezt a hiányosságot ügyes gegként tolmácsolta. Ő volt a bájos lúzer, aki viszont ennek köszönhetően - na meg hogy a rendezés szerint sem tartozott a társasághoz, akik azért persze nagyon is kedvelték őt - remekül "rálátott" a viszonyokra, és mint a legtöbb főúr, jól tudta mifélék a mulatozók.
Színészi és szempontból az egyik legjobb alakítás, és legjobban megrajzolt jellem Antónia (Balogh Tímea) volt. Talán nem véletlenül az ő jelentet húzták meg legkevéssé. Bájos, különleges jelenség, finom, éteri, áttetsző. Szegény Hoffmann - Antónia meg a sikert szerette, amit énektudásával megkaphatott volna. Antónia tipikus mai nő - választania kell a karrier és az egyéni boldogság között. A jó apuci és a vőlegény is (...lány olyan férjet választ, mint az apa...) lebeszéli az énekléstől, mert elbukik, mint az anya, aki tudjuk, hogy meghalt, de azt nem miért. (Így oldotta meg a feloldhatatlannak látszó ellentétet?) Nos, Antóniát féltik, hogy rá is ez a sors fog várni. Antónia a csillogást, a saját jogon történő boldogulást választja, de a végén vér (bocsánat bor) folyik. (Eredetileg meghal.) Antóniában meg van az autonómia igény, rendelkezik az önmegvalósításhoz szükséges tudással, de azt is sejti, hogy ha cserében boldogtalan lesz, az nem is igazi szabadság. De hát a nőre ez vár, ahogy azt Miracle (Szegedi Csaba) is énekli: addig kellesz egy férfinak, amig kívánatos vagy, utána közöny - ezért ugyan kár lemondani a sikerről, egy röpke boldogságért.
A velencei kép viszont kissé halványra sikeredett - talán addigra elfáradtak a szereplők. A tükörkép megszerzése szimbólumból szerintem Kovalik többet ki tudott volna hozni. A központi nőfigura itt Giulietta. Szerintem ő egy befolyásos kurtizán, a kitartója a kegyeit keresi, tudva, hogy nem ő az egyetlen gazdag pasi Giulietta körül, úgyhogy nem is ugrál. Itt inkább Dapertutto (Szegedi Csaba ismét) játékszere, aki erőszakos, goromba vele, látszik, hogy nem tiszteli. Talán Giulietta őbelé szerelmes? A gyémántja ugyanis annyira nem nélkülözhetetlen számára, megkapja azt mástól is, annélkül hogy megalázná az illető. Ráadásul a többi férfi szemében épp az teszi vonzóvá, hogy nem birtokolható. Polyák Valéria nem tudom miért fogta magát vissza ennyire. Nem kizárt, hogy lámpalázas volt. Mert különben magabiztos nőiességével, jó kedélyével rögtön kiragyogott az asztaltársaságból. Sajnos nála egy-két éles magasság is becsúszott ebben a jelenetben.
A végére hagytam Miklóst, aki gyakran egyben a Múzsa alakítója. Várhelyi Éva vállalta Hoffmann kísérőjének a szerepét. Nos, ő már nem vizsgázik, Kovalik talán ezért húzott olyan sokat belőle. Pedig ő a mű legérdekesebb figurája. Ugye eredetileg nadrágszerep, de a Múzsával egy kalap alá véve világos, hogy az a személy, akiben Hoffmann viszontlátja magát. Várhelyi Éva kiválóan játszik, szép és magabiztos mezzó hangon énekel, és mosst érett meg komolyabb szerepekre az Operaházban is. Itt elegáns, de nőies, bizonyára drága nadrágkosztümöt visel, talán ő a businesss lady típus alteregója. Egyenrangú a férfiakkal, akik éppen ezért nem is tekintik igazán nőnek. Reménytelenül szerelmes Hoffmannba, de rajta senki sem gúnyolódik, amiért érzései viszonzatlanok maradnak. Ott van mindig vele, amikor az másik nőkbe szerelmes, és figyelmezteti, hogy csalódni fog, persze le irigyfapicsázzák. Kérdés az itt lehagyott utójátékot követően is, hogy kell-e Hoffmannak egyenrangú társ, avagy olyan kell, aki a férfiaktól függ, mert csak azok tudják megadni nekik, ami kell (gondoskodást, vagy sikert, amihez így-úgy férfiak segítik, vagy gyémántokat), kvázi kiszolgáltatottak, ezért a hatalmukban vannak. Csakhogy ettől a pillanattól kezdve már nem a saját tükörképük. Itt Olympia helyzete ugye világos. Antónia - és itt látszólag ellentmondásba kerülök magammal - saját jogán érvényesül, de tudjuk, hogy egy nő előmenetele jobbára férfiakon múlik - nem ritkán szereposztó díványokon, és ez nem csak színházi berkekben van így. Giulietta látszólag maga irányítja sorsát, amíg szép és amíg bele nem szeret valakibe. Ekkor azonban láthattuk, hogy irányíthatóvá válik, mert valójában labilis személyiségű. Miklós kiforrott személyiség, neki tényleg Hoffmann lenne a legfontosabb, de szerintem ő meg sose fog neki kelleni. Úgyhogy keresheti tovább a tökéleteset, hiába van mellette, de Hoffmann egy ilyen mazohista típus.
A szereplők közül a lányokról és Kiss Tivadarról szóltam. Az urak közül Szegedi Csaba tett rám mélyebb benyomást kellemes baritonjával és szereplformáló képességével. Geiger Lajos amolyan buffó baritonnak tünik, viszont nem éreztem elég vivőerőt a hangjában. Persze még nagyon fiatal, és egyáltalán nem biztos, hogy nem más típusú karakterekkel ne bírkózna jól meg. A címszereplő Vadász Dániel szépen, kiegyenlítetten énekelt, az idealista karaktert véleményem szerint kiválóan megformálta. Ő is operai tag, a figyelem elsősorban tehát a többiekre irányult. A zenekar nyilván kamarai méretűre csökkent, viszont a sarokba "téve" nem érvényesült igazán.
Ismétlem, hogy tetszett a rendezés, noha néhűny helyen kidolgozatlan maradt, a helyszín nagyon jó választás volt, tetszett a fénnyhatásokkal történő játék (főleg a Barcarola alatt elhalványuló világítás), a dramaturgia (beszédhangok, amikor szedelődzködnek)... Jó volt, hogy már az előadás közben is gondolatok ébredtek bennem, miközben zavartalanul követtem a cselekményt és zenét.