Vakvezető kutyák világnapja

Ma van a vakvezető kutyák világnapja, és megérdemelnek egy rövid bejegyzést tőlem is. Mint Berta Irén, a Vakok Állami Intézetének igazgatónője elmondta, hogy az ilyen kutyák a függetlenséget jelentik a nemlátóknak. A feladatra alkalmasnak ítélt kutyák kiképzése 6 hónapig tart, amely nem egyenlő az idomítással - jutalmazáson, dícséreten alapul. Rithnovszky János fejlesztette ki, aki maga is egy gránátrobbanás következtében elvesztette szeme világát. Szolgálatuk kb. 8 éves korukig tart, ugyanis nagyon kimerítő munka számukra, utána kutyaszerető gazdiknál töltik pihenőéveiket.
Beszámoltak olyan kutyáról, aki különbséget tudott tenni rossz szándékkal közeledő embereket illetően, v. olyan aki nem engedelmeskedett, így egy pirson áthajtó busz ne csaphatta el a szabadjelzésnél áthaladni készülő vak gyalogost és kutyáját.
Nagyon drága a kiképzésük, pénzszűke időket élünk, így évente csak kb. 10 kutyát tudnak kiképezni, a várólista pedig hosszú.
Ünnepeljük ma őket!

Könyvfesztivál

Keret szűkében csak néhány két könyvet vettem magamnak a fesztiválon (pedig idén Skandinávia volt a dízvendég!)+kettőt a kislányomnak. Egy finn regényt a skandináv irodalomra szakosodott Polár kiadótól, illetve biztos ismeritek a Taschen inspiráló lakásbelsős albumait. (Van egy Berlin Interriors, illetve egy kisebb könyv formában a Living in Sweden - szürke téli napokon egy sűrű kakaót kortyolgatva - házitejszínnel! - gyógyító hatású enyhébb depresszióra.)

A regényt még nem olvastam, viszont az albumot már többször áttanulmányoztam. Most féláron adták - mindössze 3500 forintért, persze rácsaptam, jelzés értékkel bír. Régi vágyam Buenos Airesbe menni, de most egy könyv hatására (erről majd később írok a negyedéves olvasónaplóban) tiszta Dél-Amerika mániás lettem. (Talán jövőre összeszedem rá a pénzt... inkább novemberre, semmint márciusra... el ne kiabáljam....)


www.polarkonyvek.hu



Forrás: Taschen Verlag

100 éves házak

Emlékszem, amikor hajdanán nem zárták a bérházak kapuit, anyukámmal számtalan ház udvarába, kapualjába bementünk a Budai Várban, és én később is, érdekesnek tűnő házakban nézelődtemLegtöbbször a kutyát sem érdekelte, mit keresek ott. Most jellemző volt, hogy néhány lakó még a nyitott házakban is gyanakodva méregette a látogatókat. Ráadásul a Lázár utcai gyönyörű, szecessziós ikerházba vasárnap délután be sem lehetett menni, egyszerűen zárva volt az ajtó, semmi tájékoztatás, pedig jó helyen jártam, a plakát kint volt.

Akkor nézzük, mit is láttam.

Károly körút 3/a
Ezt a házat annyiban ismertem, hogy átjáróudvar, a Dohány utcából a Károly körútra lehet átvágni. A magam széről mindig imádtam ezeket, Párizs, Berlin bővelkedik bennük, és néhány van Budapesten is. Ez az udvar amolyan szerényebb kiadása berlini Hackescher Hofnak, még egyes részletei is emlékeztetnek rá. Tudtam a gyönyörű hátsó kertről is, de kiderült, hogy van még két cseppnyi udvara is - vagyis ezek amolyan tágas lichthofok inkább. Az egyik régi lakó visszaemlékezéséből olvasni lehetett, hogy korábban itt működött - a Belvárosi Színház helyén, amely az épület aljában található - Budapest egyetlen drágakő tőzsdéje.

Üllői út 121.
Vannak házak, amelyek különösképpen felkeltik a figyelmem, valami misztikum veszi körül őket. Városszerte találhatók ilyenek, rendszerint saroképületek, erődítmény-szerűek - persze nem feltétlenül. Amikor megláttam, hogy ez a ház is köztük van, szabályos örömujjongásban törtem ki. Nagyon jó hangulatú ház, a hátsó lépcsőján az itt lakó  két festőművész képeiből volt kiállítás, amelyek ráadásul tetszettek is.
Ja a ház tervezője Petz Samu - ő tervezte a Nagyvásárcsarnokot is. Tiszteletreméltó, nagy tömegében is légies, romantikus épület.

Lehel út 14.
A neve is hivatalosan Művészház. Látszik is a sok jellegzetes üvegfelület már kivűlről is. A várkapu-szerű bejáratok ellenben komor hangulatot kölcsönöztek a sajnos eléggé rossz állapotban lévő épületnek. Nyomasztó, futurisztikus hangulatú volt, valahogy olyan gazdátlan is, semmi kopott báj. A törött ablakú pincékbe bekukkantva, valóságos tűzfészek volt odalent, a katasztrófa védelem tenne egy-két megjegyzést. Remélhetőleg lát még jobb napokat. Jelenleg is tele van műtermekkel, szerintem többen nem is laknak ott. A folyósók börtönfolyósókra emlékeztettek, gyér világítással, lomos helyiségekkel, döbbenetemben (egyedül voltam) meg is jegyeztem, hogy itt még harcoló német katonák is vanna. Tényleg: ideális helyszín háborús filmek forgatására. Szerintem sok patkány élhet benne. A hangulat mégis valahogy kíváncsivá teszi az embert.

 

Visegrádi u. 29.
Igazi új-lipótvárosi sikk! Jó állapotban van, előkelő, felső középosztály beli, régi értelemben vett polgárságnak készült, a szecessziós lakóházak gyöngyszeme.

Arabella

Sümegi Eszter, Frank Morten Larsen
www.jegymester.hu

Már jó adag kritikát elolvastam, mire eljutottam az operába, úgyhogy már előzetesen véleményt formáltam - egy részéről reméltem, nem lesznek igazak, a többi meg várakozással töltött el.
Ez is egy amolyan társalgó darabja Straussnak, mint a Capriccio, vagy a Rózsalovag - ami engem illett, jobban szeretem az Elektra és Salome típusú darabjait, de a Rózsalovag zenéje nagyon tetszik. Szerencsére ez is telis-tele volt valcer aláfestésekkel a párbeszédek alatt, úgyhogy élvezetes volt. Szerencsére most a földszinten ültem, így közelebbről élvezhettem a színpadon történteket, csodálhattam meg a szép kosztüköket és díszleteket. (Amelyeket valaki giccsesnek nevezett - sebaj, azért néha jó ilyen miliőben látni az énekeseket, végül is valami operettvilág-félét gúnyol ki. Bár a műsorfüzet szerint - bármily bizarr - van valóság alapja a sztorinak.)
Sümegi Eszter tényleg világszínvolnalút nyújtott, ő egyébként is mindig elbűvöl. Egyszerűen imádom. Sajnos a fess dán Frank Morten Larsen esetében igazuk volt a bírálóknak: kritikán aluli volt, hangja meg mintha romokban lenne. Pedig egy éve írtam itt a MET-es Capriccioról, és abban nyoma sem volt kedd esti formájának. Kár, mert én őszintén szólva - kövezzenek meg, bár minden tiszteletem Perencz Béláé, akit szintén sokra tartok - örültem, hogy élőben láthatom. Zdenka szerepében Váradi Zita viszont nem volt nagy szám, igaz akadtak nangyon szép pillanatai, figyelemre méltó szépségű legatoi vannak. Wiedemann Bernadett, mint mama persze könnyedén megoldotta szólamát, remekül játszott, le a kalappal előtte, hogy nem ripacskodta el, pedig erre a szerepe kínálná magát. (Egyébként egy szégyen, hogy alig van a repertoáron neki való főszerep - még Amneriszt is a külföldön levitézlett Komlósi Ildikóval énekeltették el.) Miklósa Erika rövid szerepében remekelt, és megoldotta Fiaker Millit úgy, hogy ne legyen közönséges. Pataki Potyók Dánielt hibátlannak, bár szürkének találtam, de ez a rövid szerepnek tudható talán be. Szvétek László már kevéssé állt ellen a ripacskodásnak, de a hangja szépen szólt. A három udvarló közül Wendler Attila alakítása tetszett legjobban, de a hangja nem volt szép, Káldi Kis András viszont szürke volt, de meglepően jól szólt - azt kell mondjam, Mandryka alakítójánál lényegesen kellemesebb. Egri Sándor énekelt talán a legkevesebbet, ő is jó volt.
Ja a rendezés: Bereményi Gézától többet vártam volna, mint jelmezes koncertet. Semmitmondó volt, sehol egy szép megoldás, árnyalás ötlet. Csalódás volt ő is.

A láthatatlan munka napja

Április első keddje - errről most találtam egy cikket a Figyelő Neten. Ezek a munkavégzéssel - tehát fizikai, szellemi és érzelmi erőkifejtéssel, illetve felelősséggel - járó feladatok nem minősülnek munkának, és természetesen az, aki nincs rákényszerülve, hogy idejének egy jelentősebb részét ilyen tevékenységgel legyen kénytelen tölteni (tehát gyengébbek kedvéért: nem hobbyról beszélek), az nem is smeri el annak. Viszont a yorki egyetem elemzése szerint a GDP egyharmad része mégis ebből származik - tehát számszerűsíthető értéket hoz létre. (Egyéb teremtő erejéről - anyagás szépségei, irgalmas segítség, blablabla - lózungok szintjén mindig elhangzott.)
Íme egy rövid idézet a cikkből:

Április első keddje a láthatatlan munka napja. De mi is ez? Minden olyan feladatot ide sorolhatunk, amelyet nem fizetség ellenében – egyszóval a családért vagy egy közösségért – végeznek az emberek, akik gyakran társadalmi elismertséget sem kapnak érte. Ilyen a nyugdíjas nagymama önkéntes „bébiszitterkedése”, az idős, beteg rokon vagy szomszéd néni gondozása, és ide tartozik a házimunka vagy a civilszervezeteknél végzett önkénteskedés is. A láthatatlan munkások nagyobb része nő (ez a hagyományos nemi szerepek miatt alakult így, és a nők tömeges munkavállalása ellenére sem sokat változott).

Szomorúan erősítettek rá a kommentek a hozzáállásra - amely ha lehet, Magyarországon még merevebb és támogatottabb. De hogy ne ringassuk magunkat rózsaszín álmokba, hogy a nők is milyen rendben lévőnek tartják, olvassuk el néhány hozzászóló nagyon elkeseredett és reménytelen megjegyzését. És persze - már aki mazochista - néhány hólyag okoskodását.

Néhány könyv

Néhány könyv az utóbbi időszakból (januártól mostanáig) - a listán szereplő művek találomra követik egymást; sem időrendi, sem tetszési sorrendet nem jelenít meg.

Leavitt: Az indiai hivatalnok
Matematikusok világa - kedvelt témája a regényíróknak, és én is szívesen veszem a kezembe. A szereplők valóban éltek, és a Riehmann sejtés bizőnyítási kísérlete mellett plasztikus leírást kapunk a cambridgei professzorok zárt világáról, az első világháborúról, illetve brit háborús propagandáról, homoszexualításról, pacifizmusról. Nagyon jó volt, ötcsillagot neki!

Paolo Giordano: A prímszámok magánya

Megint matematikus szereplő, szíven talált. És igen, megint a Riehmann-sejtés, asszem, valami olyasmi, hogy a prímszámok látszólag véletlenszerűen helyezkednek el a számegyenesen. Magányosak, és még ha egymás közelébe kerülnek, sem lehetnek valóban egymás mellett. És egyelőre nem bizonyította senki, miért kell ilyen szomorú, egymagukban állónak lenniük. Szabályt még nem bizonyított senki. Prímszám vagyok magam is. (Elég baj!)

Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek
Ceausescu Romániája, na meg rögtön utána. Szereplők lazán kapcsolódnak egymáshoz. Tulajdonképpen 3 kisregény. VAn néhány eredeti fogás, gyakran élvezetes, nem ritkán azonbqan túl terjengős, túl metaforikus - kevesebb több lett volna.

César Aira: Kísértetek
Nem igazán tetszett, kicsit uncsi volt. Az élet nagy kérdéseiről mintha szomszédasszonyok fecsegnének prakkerezés közben. Épp ettől az, ami. Valóban, egyszerű nők, az óév utolsó napján, ahogy a világot látják. Meglepő végkifejlet, őszintén szólva nem találtam magyarázatot rá.

George Simenon: A költözködés
Simenon egyik kedvenc íróm, már nem tudom, ki mondta, hogy több franciaságot tanulhatunk tőle, mintha végigolvasnánk a klasszikusokat. Maigret felügyelőnek is nagy rajongója vagyok (szülésre is bevittem, hogy az talán jobban eltereli a figyelmem, de nem került rá sor). Ezúttal nem krimi, persze bűnügyi szál azért mégis van benne. Kisember, aki szívós munkával felküzdi magát (gyakori motívum Simenonnál), új lakást vesz egy divatos alvóvárosban, és ez olyan mederbe tereli életét, amelynek már nem ura.

Melinda Nadj Abonji: Galambok szállnak fel
Vajdasági emigránsok Svájcban, ahol persze jugoszlávok. Tulajdonképp mindegy is volna, egész addig, míg ki nem tör a délszláv háború. Megrázó emlékezés, valódi feloldódás nélkül. (Az írónő nagyon szép!)

Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben
Borzadály, 4 oldal után letettem. Sajnos már majd' mindent elolvastam adhaza, és erre fanyalodtam - volna.

Korngold: A halott város - A debreceni Csokonai Színház vendégjátéka a MÜPA Fesztivál Színházban

Rálik Szilvia és Nyári Zoltán
www.mupa.hu

Tegnap igazi csemegéhez volt szerencsém. Nagyon későn került a Tavaszi Fesztivál programjába, így majdnem a Händel operára vettem jegyet. Korábban sok szépet olvastam az előadásról, és sajnáltam, hogy az Operaházban csak a biztos közénségsiker darabokat merik újabban adni - arra bemennek a külföldiek a méregdrága árakon is.
Korngold Richard Strauss kortársa volt, de szerintem dallmosabb a zenéje, noha néhol talán terjendős. A dallamosabbat úgy értem, hogy szerintem Strauss - mint valami Freud - távolról bogozza ki, vagyis ez esetben komponálja persze - addig Korngold a páciens maga. Filmzeneszerzőként is nyilvántartják (bár ezt a művét a nagy filmkorszakot megelőzően, 1920-ban írta.
Valóban sokszor érezni lehetett azt, amit kritikusok hatásvadásznak írtak, tehát hogy a cselekményt aláfesti, és nem szervesen összetartozik vele, mint Wagner, Strauss, de nem akarok hülyeséget írni, mert baromira nem vagyok zeneértő. Sokszor operettesek/musicalesnek a dallamok, szerintem remekül megszólítana fiatalokat is,főleg mert nagyon is hétköznapi esetről - a veszteség feldolgozásáról szól.
A hatalmas zenekat a színpadon, két szinten foglalt helyet, így némileg kiküszöbölték nem odavaló voltát. Egyébként Kocsár Balázs nagyon odatette őket.
A díszlet vetített városképekből, sírkövekből és egy festőállványcól állt, meg különféle szerkezetekből állt, aprított fakéreggel felszórva.
Rálik Szilviát nagyon megtalálta a női főszerep. Eleinte ugyan zavartak az éles magasságai, de hamar ráhangolódtam. Hitelts volt Marietta már-már közönséges figurájának megformálásában csakúgy, mint a halott Marie törékeny, áttetsző szellemének megidézésében.
Nyári Zoltánról nagyon jó híreket hallani mostanság: fellép a drezdai Semper Operben, és más vezető európai házakban (talán München?) is. Igazi reménytelenül szenvedélyes-szeszélyes volt Paulja.
Massányi Viktor alakította a hű barátot, szép, erős hangon énekelt, hiteles karaktert formálva meg. Miként Bódi Marianna is - nagy nyeresége ő Debrecennek, simán építeném rá a repertoárt. De bizony jók voltak a kisebb szerepekben fellépők. Ez az előadás nagyon összeérett! Sok ilyen vendégszereplést Budapesten is!
Ja: és a kalapok gyönyörűek voltak!!!!