Aida

Metropolitain HD közvetítés, MÜPA

Ludmilla Monatirszkaja
Forrás: WCNY

Legendás előadása ez a MET-nek: ha jól tudom, több évtizede megy. Fenntartásokkal is ül le az ember, de hát az Aida, az Aida, a jó szólisták biztosítva lesznek, pazarak a díszletek, jelmezek, hatalmas a statisztéria, stb, stb.
Nem is kell itt semmit túlcifrázni - monumentális, látványos műről van szó, és ha van pénz, érdemes is korhűen visszaadni az ókori Egyiptom uralkodóinak pompáját. Itt látszott, hogy a díszleteket, jelmezeket jól karban tartják, vadonat újnak néztek ki. Renée Fleming, a közvetítés háziasszonya elmondta, hogy jelenleg az egyetlen darab a MET-ben, amely a színpad mind a hét emelet magasságát teljesen betölti. Valóban, fantasztikus kamera állásokból lehetett a méreteket érzékelni. Igen, szájbarágóssá vált, milyen kicsik vagyunk mi a templomokhoz (sors), palotákhoz (regnáló hatalom) képest, de így is beleborzongott az ember. Drága, pazar jelmezek közül Aida 3-4. felvonás alatt viselt öltözetét simán elfogadnám. A győztes seregek bevonulása igazi parádé: nagy tömegeket mozgattak (az ügyelő és asszisztense mesélt erről a szünetben, mennyire sokfelé kell figyelniük), két paripa nyitotta a menetet, Radamest pedig póniszekér húzta be. (Fleming sárgarépával kínálta őket a felvonás után.) A szünetekben most aztán süröghettek a díszletmunkások, bár inkább kész elemeket mozgattak le-föl, egyedül a Nílus-partot kellett külön berendezni.
A rongyosra hallgatott Decca CD magasra tette a lécet: Vickers-Price-Gorr-Merill felvétele (Vickers tenonorja és Gorr mezzója etalon),  aztán itthon is állítottak ki nagyon jó Aidát (Sümegi Eszter-Bándi János-Pánczél Éva).
Aida szerepe tele van siránkozással, sokkal jobban tudok azonosulni Amneris-szel. Most azonban Ludmilla Monatirszkaja cselekvő emberként elevenítette meg a címszereplőt, főleg a Nílus-parti jelenetben (amelyet rendszerint egy kicsit unalmasnak találtam). Igazi őrlődő, apja megzsarolta, szerelme nem meri felvállalni - nagyon egyedül van. Ezt alkata ellenére finoman, ihletetten játsza el, és persze nem mellesleg érzékelteti hatalmas, kifejező hangjával. Vetélytársa, a félelmetes Amneris, a világon egyeduralkodó mezzó, Olga Borogyina alakítása kissé teátrális, és  - főleg az előző esti rádióközvetítésben - kissé úgy tűnt, sötétített hangon szólalt meg. De mégis, micsoda drámát visz a figurába! A nagyedik felvonásban (kedvencem) lehullik róla minden manír - könyörög, marcangolja magát, átkozódik, majd mély rezignációba süllyed. Roberto Alagna Radamese szépen szólt, és elrugaszkodott az egy tömmből faragott hős figurájától. Az első felvonás hármasában szinte sunnyog, nehogy kiderüljön a szerelme. A harmadik felvonásban pedig - de ismerősen - szánalmasan mentegetőzik Aida előtt. Szóval kicsit féltem, hogy ripacs lesz, de bőven a jó ízlés határain belül maradt. (Csak könyörgöm, ujjatlan jelmezt ne viseljen HD közvetítésnél, mert a közeli képek nem mutatják előnyösen.)
A gátlástalan - igaz, ezúttal legyőzött  - etióp király George Gagnidze volt. A próbán szólhattak volna neki, hogy most nem Scarpia, mert nekem az volt az érzésem, mintha a Toscából hozná manírjait: üvöltözött, forgatta a szemeit, fel-alá járkált, követelőzött. Igaz, Amonasro figurája elég kidolgozatlanul van megírva, de talán színpadi emberként ez lett volna a szép feladat neki. Az énekhangja azonban nagyot szólt! Szintén NAGY HANG a Ramfist éneklő nagyszombati születésű Stefan Kocan. (Róla a bécsi Macbethben írtam.) Még nagyon fiatal, de szerintem 10 év múlva Fülőp királyt fog ugyanitt énekelni. És a figura ott volt, élt, és noha egy nagyon is érzelmektől mentes karakter, mégis voltak jelzés értékű gesztusai, mint pl. a 4. felvonásban, amikor megvetését ugyan visszafogva, elfordul a könyörgő Amneristől). És végül Sebestyén Miklós. Igen, fiatal basszusunk, aki  már Budapesten is fellépett a Don Giovanni Massettojaként, a MET deszkáin állt. Szép, magvas basszusa van. És elhitette, hogy öreg király, pedig ~30 éves mindössze. Micsoda partnerekkel énekelhetett! Néztem az első felvonás háborúba hívó képénél, mennyiféle ember áll és énekel együtt a hatalmas szimpadon - persze a méretekhez "passzoló" hanggal, a világ hány sarkából!
Ja, az egyiptomi rabszolgákhoz igyekeztek az összes színesbőrű kórustagot beosztani!
Maestro Luisi azt mondta a szünetben, hogy kell 3 kitűnő énekes, a többi megy magától, nincs sok dolga. Azért azt a nem sokat derekasan tette - a hatalmas zenekar, kórus, zenészek a színpadon is, nem semmi ekkora stábot dirigálni.

Álarcosbál

Metropolitain HD közvetítés, Uránia Filmszínház

Stephanie Blythe

Valahol olvastam, hogy az a baj a new yorki közvetítésekkel, hogy túl sterilek, a címszereplőtől a zöldfülű díszletmunkásig mindenki olajozottan teszi a dolgát, természetesen a legmagasabb színvonalon. Nem tudom, engem ez különösebben nem zavar, bár értem én, hogy mit akar ezzel mondani: valahogy nem érzékelni az embert, inkább valami masina működik.
Az Álarcosbált alig ismertem, most hallottam teljes egészében. Tudtam róla, hogy a cselekményt át kellett helyezni Bosctonba, mert a királygyilkosságot a kor Itáliájában nem díjazták színpadon sem, így III. Gusztáv svéd királyból Riccardo, Boston kormányzója lett. (Most az eredeti helyszín és nevek szerepeltek, ez időnként furcs is volt, pl. René Ankström visszaküldése szülőföldjére.)
Verdi más történelmi operáitól eltérően rengeteg volt a játékosság benne. Fabio Luisi karmester a szünetben ki is emelte: egyidejűleg jelen van benne a dráma, komédia, romantika.
Egyszerű, letisztult díszleteket használtak, több jelenetben egy zuhanó Ikaruszt ábrázoló kinagyított freskó részlettel. Gyönyörűek voltak a díszletek is.
A Gustavot éneklő argentin tenor, Marcelo Álvarez az elvárt magas fokú énekesi teljesítményen túl elsősorban a komikus jeleneteiben tetszett: mint egy pajkos kisfiú, aki épp valami csínyt készül elkövetni. A rendező, David Alden úgy jellemezte a figurát, mint akinek elege van az uralkodásból, szeretné ledobni magáról a felelősséget, elvágyódik.
A Dimitrij Hovorosztovszkij által megformált Renato savanyú, kötelességtudó alaknak tűnk, bár szerintem csak én láttam ilyennek - őszintén szólva nem teljesen értem a kultuszát, no nem hangi vagy színpadi kvalitásai miatt, csak valahogy nem érzem olyan súlyú egyéniségnek, dehát de gustibus... (Viszont már tudom, hogy mi zavart ezen az egyébként jó kiállású, szimpatikusnak tűnő férfin: nem csak agyon van az arca botoxolva, de a kivetítő premier planjan jól látható apró plasztikai műtét nyomokat is látni véltem, amit vastag make-up fedett.)
A nő, akiért a két férfi harcol (Amelia állítólag Callas egyik legjobb szerepe volt, sajnálatosan kevésszer énekelte), ezúttal egyik kedvencem, Sondra Radvanovsky képében jelenik meg. (Kikerekedett, mióta Bécsben láttam.) Nagyon ihletett Amelia, a hangja pedig gyönyörűen szárnyalt minden tartományban, szépek voltak a pianói is. (Hú, azt hiszem tavaly - de temették a Momuson néhányan, érthetetlenül kárörvendve.)
Az előadás legnagyobb alakítása Stephanie Blythe Ulrikája volt. (A figura állítólag tényleg létezett!) Hát ezt a hangot! Gyönyörű matéria és hatalmasat szól! Az énekesnő vagy 150 kilós (mondjuk saját érdekében le kellene fogynia), láthatóan nehézkesen mozog. Viszont nagyon erős színpadi jelenléttel bír, hallatlan eleganciával énekelte a jósnő szerepét, sistergett a dráma körülötte, mégis képes volt egy csepp humort is becsempésznie.
Oscar karakter szerepe kicsit értelmetlennek tűnik dramaturgiai szempontból, győnyörű bel canto koloratúrákkal tűzdelt áriái vannak. Ő oldja fel a drámát, képviseli a külvilágot, ahol az egyéni drámákon túl is van élet, amely mindig megy tovább. Kathleen Kim maníroktól mentesen alakítja a nadrág szerepet. Mint egy cserfes kislány, de közben nem jutott eszünkbe, hogy a figura nem férfi.
Remek előadás volt, ja a gyönyörű jelmezeket meg sem említettem. Jövő héten Aida.

London calling

Jaj, ezek a reggel 6 órás túrista járatok, hát ezeket a jövőben kerülnöm kell! (Már ha lehet.) Főleg, ha az ember előtte éjjel alig alszik, mert 3/4 4-kor kelni kell úgyis, és ezért már 3 óra óta éberen hánykolódik.
Fagyos Angliát találok, a Lutonból befelé vezető vonatúton látom az ablakból, hogy fehér minden a dértől - ilyet sem láttam még itt. Közben egy-két főváros környéki település állomásépülete mögül néhány pillanatra felbukkannak a tipikus angol főutvák (a falvak is gyakra mintha városok lennének - utcaképileg mármint). A réteken gazdik sétálnak a kutyáikkal - rossz nyelvek szerint jobban szeretik őket, mint a gyerekeket, de szerintem ez nem igaz - max. tradicionálisan nem élnek vissza a másik kiszolgáltatottságával. De mondjuk a kutya tényleg speciális eset - erre később még fogok hivatkozni.
A vonat a St Pancras pályaudvarra futott be - nagyon szép pályaudvar, de a csarnokban is fázom. Reggelit egy francia bisztróban eszünk, az omlós péksüteményemhez forró csokit iszom - mindkettő isteni! Sok a francia, ide érkezik az Euroexpress a csatorna alagúton át. Ez a jegyvásárlásnál probléma - ahhoz, hogy az automaták francia menüjét megtalálják, érteni kell minimális angolt. Értik is, de sok az idős ember, ők nem boldogulnak segítség nélkül.
Szállás felejthető, nincs benne semmi, elég hideg a szoba (na, erre mondjuk számítottam), főleg pakisztániak lakják. Viszont szemben van a Hyde Park.
Otthon kinéztem magamnak egy sétát Islington kerületben, úgyhogy a délelőtt itteni bóklászással telt. Elsősorban a New Riverre voltam kíváncsi, amely egy mesterséges folyó, és 1613-ban készült el, és Herfordból hozza (-ta?) a vizet, viszont nem vagyok benne biztos, hogy azt láttam-e tényleg, mert igen kicsinynek tűnt - a neten böngészve a képeket viszont csak az lesz mégis! Tele volt szürke mókusokkal, különösebben nem féltek az emberektől - hozzászoktak, hogy szeretgetik őket! Gyönyörű lehet itt lakni, sok György-kori ház kertje kiér majdnem a partig.

 Ami viszont biztos, hogy a Regent-csatornánál jártunk. Sokkal hangulatosabb, mint a Saint-Martin Párizsban, pedig sok helyen gyárak szegélyezik, de sok új apartmannház is épült mellé, és jó szokás szerint szerves egységben vannak a vízzel. (Én, mint zuglói, kicsit szomorúan gondoltam arra, hogy a Rákos-patak mennyire kihasználatlan.) A part mentén hajók voltak - legtöbb téliesítve, de nem mind: Árultak valahol könyveket, valamelyik bár volt, vagy csak épp főztek rajta, mert szépen sütött a nap.

Szerettem volna megnézni Hampsteadben Goldfinger Ernő egykori lakóházát, de sajnos zárva volt - egy lelket sem láttunk közel s távol, pedig csak december 1-től írták, hogy zárva, de mi november 30-án jártunk ott. De nem bánom, hogy arra jártam, mert egyik kedvenc londoni kerületem. Falusias hangulata van, itt található a szerintem legszebb metróállomás (gyönyörű zöld majolika csempék díszítik a bejáratát), dimbes-dombos utcáit, diszkréten pompázatos lakóházait, az üzletekkel és kávézókkal teli 'highstreetjét". Itt egy teljesen modernizált pubban (vagy bisztró volt) finom makréla salátát ettem, amelyet helyi sörrel öblítettem le.

Kicsit még sétáltunk az Oxford Streeten (beszereztem egy Hyppolite és Aricie CD-t), aztán aludtunk, mert én már nagyon kivoltam, este pedig a Camden Highstreet felé vettük az irányt - itt már javában zajlott a péntek esti láz - a dugig tömött kocsmák előtt számtalan bagós állt (valahol kiírták, hogy poharakat kivinni tilos), végül sikerült helyet kapnunk a másodikban - a kandalló mellett! Igazi autentikus hely volt - a környék nem épp London legelőkelőbb negyede, viszont divatos a bohémek között. Na itt volt a szomszéd asztalnál ülő triumvirátussnál egy kutya. Tudjátok, az a fehér, pirosas szemű véreb, vagyis harci kutya, annak egy kisebb változata, lehet, hogy nem fajtiszta volt. Na, neki kedvesen szóltunk, na onnantól nyomult volna felénk, de aki csak elment arra, mind megdögönyözte, megsímogatta. Volt előtte egy tál is, amiből ihatott. Nem volt szájkosár, meg acsarkodás. A
Kivételesen steaket kértem, de a maradékot neki adtam - egy laffantással lenyelte persze. Végül beleüld a gazdi ölébe. Na ez Anglia. Nagyon bírom! Nálunk meg mindennapra jut állatkínzás a királyi híradóban, és hát hova vihető ilyen kutya be? Hazamenet még betépett fiatalok rugdostak egy bódét a camdeni mertó lejáratnál. Olyan félholt voltam, hogy alig bírtam felkapaszkodni a hotel lépcsőjén (lift nem volt). Ja, mér kocsma előtt vettem egy Karen Millen topot, logós selyempapírba csomagolták, utána szép szatyorba tették, és egy szintén logós matricával leragasztották. Jaj, imádok így vásárolni. Kár, hogy nem vagyok még magyar mérce szerint sem gazdag nő - kicsit sem!
Másnapra szerencsére kialudtam magam, és végre elmehettem a nemrégiben divatossá vált Notting Hill negyedbe, ahova eredetileg gyarmatokról nyugállományba küldött tiszviselők és katonatisztek előszeretettel vásároltak otthont maguknak. Itt van a híres Poertobello Street, annak is teljes hosszában piac. Le kell szállni a Notting Hill Gate állomásnál a metróról, és menni a nép után. Nyüzsögnek köztük a küldöldiek. Először több vintage bolt ötlik szembe - számos nagy tervezők régi darabjait árulta, töredék áron, ami nekem így is drága volt. (Egy házon kis kerek tábla jelzi, hogy valaha George Orwell is lakta.) Aztán a skót üzletetek jöttek (az árun felirat: nem Kínában készült!), majd a régiségesek. (Itt egy fotót vettem egy dobozban szállított kutyusról: "Animal Rescue -1942"- hát igen, megint hát igen! A bácsi, aki árusított, átélte a bombázásokat - őt vajon nem telepítették ki gyerekként?) Következnek az élelmiszeresek, végül a vasúti híd alatt, és onnan lefelé a józsefvárosihoz hasonló gagyisok. Nem csak standok vannak az utcán, de rengeteg úzlet és kávézó is., és a mellékutcákba is érdemes betérni. Egész délelőtt elbókláasztam, mert a férjem közben elment meccsre, így egyedül lehettem délután. Kicsit megkeserítette, hogy iszonyúan fájt a bokámnál végződő izomzat a jobb lábamban, de szerencsére elmúlt egy idő után legalábbis nem zavart.

A Nottinghill Gate-en van egy diszkont könyvesbolt, ott láttam meg ezt a könyvet. Teljesen beleszerettem, de akkora méretű és súlyú volt, hogy nem mertem megvenni, mert a spórolós férjem csak egy poggyászjegyet vett (bakker, én a gyerekimnek mindig mevettm külön - mielőtt valaki sipákol: az általam megkeresett pénzből), így fájó szívvel otthagytam. Legalább megmaradt 20 fontnyi összeg a számlámon. bevallom ez sem volt mellékes. (Egyébként az utazásaim alatt meg nem vett könyvek egy külön történelem az életemben. Egyedül Koppenhágában adódott a lehetőség, hogy megvegyem a 3 évvel korábban otthagyott vaskos, nagy albumot.) Viszont a fiamnak vettem egy -természetesen jóval kisebb - második világháborús könyvet, sok fotóval, karácsonyra. (De megsérült. Leejtettem odahaza!)
Egyedül kóricáltam, végig a Queensway-en, itt megettem egy pekándiós pitét, amúgy az utva meglehetősen unalmas volt. Izgalmasabb volt a Kensington Highstreet, itt sok üzlet van - Topshop, csokiüzlet, dizájn bolt, áruház, katolikus bolt, charity shop, és persze könyves bolt, 3 szintes, micsoda könyvekkel! Az Oxford Circus-ön beszéltük meg, hogy találkozunk, mivel volt időm mászkáltam még egy kicsit. Mászkáltam? Inkább sodródtam. Iszonyat tömeg volt, krosszoznom kellett ügyesen az emberek között, hogy haladni tudjak egyáltalán! Itt lehetett tömegiszonyt kapni. Fájt a fejem, egész nap nem ittam, csak egy pohár forró csokit. Most vetettem magamnak egy limonádét, és még egy pekándiós szeletet, meg reggelire egy citromosat, azt elraktam. Fáradt voltam már. Picit megcsodáltuk még a Regent Street arisztokratikus kirakatait, aztán a Picadillyn hosszas tömörülés után (mindez persze fegyelmezetten - valahogy így vonulhattak az óvóhelyre is a háborúban) le a metróba. A Paddington pályaudvaron még vettem egy Wallpaper és egy Town magazint. Hotel, picit próbáltam aludni, de nem múlt el a fejfájásom, úgyhogy pubozás előtt még visszaugrottunk a Paddintonra, hogy a Bootsban vegyünk egy fájdalomcsillapítót, mert közben elfogyott a Miralginom. Mondtam, valami nagyon erőset, erre elmondta, hogy paracetanolos, ne kombináljam más paracetanol tartalmú gyógyszerrel, meg esetleg szédülhetek - na de ez erős. Úgyhogy inkább be sem vettem, a pubban meg szerencsére elmúlt. Na itt meg vagy fél tucat kivetítőn lehetett meccset nézni. Itt most egy pub tálat kértünk - kolbik, rákocskák, krumpli, miegyebek. Persze finom volt. (Amit sajnálok az, hogy sehol sem sikerült Bombardiert innom.) Amikor a meccsnek vége lett, szinte kiürült a kocsma, onnantól megváltozott a hangulata is, valami bár zene szólt, világítást is visszavették. (Vagy csak a kivetítők miatt űnt olyan világosnak?)
Utolsó reggel, dél körül indulni kell a repülőtérre. A könyvemből a Cleranwell negyedet néztem ki. Mint a helyszínen kiderült, ez is Islington része, de egészen más világ. A City hivatalnokok közül sokan laktak itt, innen a Clerk előtag. (A well meg egy gyógyhatásúvizű kút után adatott.) A viktóriánus Anglia egyik legrosszabb hírű nyomornegyede is itt volt, később olasz bevándorlók is szívesen telepedtek itt meg. Mára ennek a kétes romantikának csekély nyoma maradt, mert tele van 40, 50, 60-as években épült házakkal, szellősek az utcák, és budapesti szemmel eléggé zöld. De azért vannak utcák, házak, üzemek, amelyek ebből az időből származtak, és tényleg van egy hangulatuk.

Lutonon még vettem Country Livinget meg ajándékot, és aztán fél 6 körül Budapesten voltunk. Közben itt is nagyon hideg lett, és esett.

Törvényesített gyerekrablás – esetleírás, avagy miért demonstrálunk dec. 1-jén szombaton 15 órakor a Kossuth téren?

Törvényesített gyerekrablás – esetleírás, avagy miért demonstrálunk dec. 1-jén szombaton 15 órakor a Kossuth téren?

Egészen elképesztő!!!!!! Aki együttérez a kislányaitól megfosztott édesanyával, és teheti, menjen el!!!!!!! Megtörténhet velünk, a lányainkkal, testvéreinkkel, barátnőnkkel, munkatársnőnkkel!!!!!!!!
Én sajnos Londonban leszek, pedig de itt lenne a helyem! Hányszor fenyegetett meg a férjem, hogy ha elhagyom, így fogok járni!!!! Ezután szólogassanak be, miért maradtam mégis!

Ide kopizom a cikket is, és kérem, hogy a facebookon, meg ahol csak tudjátok, osszátok meg!!!!!!!

"Facebook oldal: http://www.facebook.com/events/564226773603578/?ref=ts&fref=ts

A kislányaim és az én történetünk sajnos szomorú valóság. A félelmetes az egészben az, hogy bármelyik nővel megtörténhet ma Magyarországon, aki mellett nincs egy férfi, aki megvédje. Lehet az az ember apa, testvér, rokon,vagy barát...

Az esetem tehát nem egyedi, azt már tisztán látom, hogy ami velünk történik, az csak egy példája a családon belüli erőszaknak, a fizikai és lelki bántalmazásnak, amiben sok sorstársammal osztozom az országban.

 

2012 február 19.-én a férjem elvitte az öt éves Júlia, és a 7 éves Johanna nevű kislányainkat apai láthatásra Egerszólátra, ahonnan nem hozta vissza őket. A férjem és a családja elérhetetlen volt napokig, így megindult a lányok rendőrségi és facebook keresése. Harmadik napra megtudtam, hogy a férjem a lányainkkal vándorolt az országban.

Tette ezt annak ellenére, hogy érvényes bírói végzésem volt arról, hogy a folyamatban levő válás ideje alatt nálam voltak elhelyezve a gyerekek.

2011.december 7.-én férjemtől a folyamatos lelki és fizikai bántalmazás miatt voltam kénytelen kimenekíteni a gyerekeket. Gondolkodás nélkül hátrahagytam az ingóságaim, a házam, és hazaköltöztünk a pestlőrinci szülői házba. Johanna már akkor is komolyan depressziós volt, mivel őt két éves kora óta verte az apja, és csak Hülyegyereknek nevezte. A babáival azt játszotta el számtalanszor, hogy "Anya, én minek születtem meg..."Amikor a kis unokatestvérétől ezt megtudtam,azonnal beadtam válókeresetet. Sokan kérdezik,akik nem ismernek, hogy miért nem hamarabb léptem.

 

A kislányaim között nincs két év korkülönbség. A második terhességem idején ütött meg először a férjem, mert a nemzetközi szállítmányozó cégem nem hozott elég pénzt, és neki anyagilag helyt kellett állnia a családban. Ebben az időben kezdődött el Johanna bántalmazása is. Sajnos én a terhesség ideje alatt, súlyos beteg lettem. Méhnyakrákom, trombózisom, és háromszoros gerincsérvem lett a kimerítő életem miatt. A rettenetes fájdalmaim ellenére vittem a cégem, neveltem a gyerekeket, vezettem a háztartást, csináltam a kertet... Nehéz volt minden szempontból, de csináltam, mert jó feleség akartam lenni.

Johannát mindig védtem, némán tűrtem a sorsomat. A családomtól és a barátaimtól 160 km-re Egerszóláton vettünk házat. A gyönyörű táj mellett egy rendkívül bigott, zárkózott közösség áll, ahol ma is feudális viszonyok közt élnek az asszonyok.

2011 áprilisában súlyosan megtámadott a férjem: szétverte a bal kezem, szétrúgta a méhem, és akkora pofont adott, hogy napokig fájt a fejem. Ekkor már nyílt titok volt a faluban, hogy nagy baj van a házasságunkkal. De a válásról lebeszéltek. A kórházi látlelet után a rendőrség megkérdezte, hogy akarom-e a távoltartási végzést, és hogy büntető eljárást indítsanak-e a férjem ellen...Mai ésszel nem is értem, miért bocsájtottam meg a férjemnek... (Ezért kellene, hogy a csbe ne magánvádas legyen, hanem hivatalból üldözendő. Egy testileg lelkileg sérült nő nyilván nehezebben lép fel az érdekeiért, az intézkedés nem szabad, hogy ezen múljon – a szerk.) Hazamentünk, és ezek után tovább folytatódott a bántalmazás. Ősszel beadtam a válókeresetet, és decemberben, az első békítő tárgyalás után elmenekültünk a házunkból.

Volt egy viszonylag békés évünk Pesten a gyerekekkel. Igaz, akár heti 3-4 napot is a gyámhivatalnál kellett töltenem, a férjem feljelentései és rágalmai miatt. Eljárást indíttatott ellenem a férjem a XVIII. kerületi Önkormányzat gyámügyi hivatalában, ahol kiskorú veszélyeztetésével vádolt...vagy rendszeresen jött a férjem feljelentései miatt a gyermekjóléti szolgálat is a házunkhoz...de mindegyik hivatal mindent a lehető legnagyobb rendben talált.

Eleinte a kerületi gyámhivatal ügyintézője a bizalmamba férkőzött...és egyik napról a másikra kijelentette,hogy el kell venni tőlem a gyerekeket . Az Önkormányzat,a gyermekjóléti szolgálat,valamint az óvoda is értetlenül és együtt érzően figyelte az eseményeket. Ők, és a rokonaim folyamatosan hívtak telefonon, és tartották bennem a lelket. Mint menet közben kiderült, a gyámhivatal valamilyen iratot állított ki, napokkal a gyermekrablás előtt, de én a mai napig nem tudom mit írtak.

Közben az ügyünket a kerületi önkormányzat figyelte, és K.D.-t, a kerületi gyámügyhivatal ügyintézőjét figyelmeztette, hogy bírói szakaszban lévő ügyben nem intézkedhet. Ennek ellenére az ügyintézőnő valamilyen iratot kiállított a férjemnek -mint utólag megtudtam- és arra hivatkozva, teljesen törvényellenesen a férjem nem hozta vissza a láthatásról a gyerekeket.

Már napok óta körözte a rendőrség a gyerekeim, mikor behívott a gyámügyes, és gúnyosan azt mondta nekem, hogy ne játsszam az eszem, tudom én, hol vannak a gyerekeim, és jobb is ez így, mert ha nem fizet gyerektartást a férjem,akkor nagyon jól el fogja látni a gyerekeket. Mondta ezt annak ellenére a gyámügyes, hogy a láthatásokról régebben az apa rendkívül elhanyagoltan és kiéhezve hozta haza a lányokat... Ezekről a láthatásokról minden esetben fotókat készítettem, és leadtam a gyámügynek. A gyerekek gyakran sikítva futottak a saját apjuk elől... Ezekről az esetekről minden esetben rendőrségi jegyzőkönyv is készült, de betettük a kocsiba, és így el tudta vinni a férjem a gyerekeket.

Szintén mint utólag megtudtam, a férjem, és a gyámügyes mind a gyermekrablás előtt és után is szoros privát kapcsolatot tartottak.

A február 19.-i gyermekrablás után az apa nem engedte, és hogy lássam a kislányaimat, akiket kizárólag én neveltem addig.

Február 27.-én, a következő bírsági tárgyaláson a bírónő a nyíltan bántalmazó és elhanyagoló apának ítélte ideiglenes hatállyal a gyerekeket, mint mondta, a következő - negyedik! - pszichológiai szakvéleményig.

A láthatásokat úgy szabályozta, hogy minden második szombaton 9-13 óráig, ellenőrzött láthatáson, azaz börtön körülmények között láthatom a kislányaimat...

Február 27.-e óta gyakorlatilag telefonon sem beszélhetek a kislányaimmal, és mivel nincs szabályozva az elmaradt láthatások pótlása sem, így ha az apa nem hozza el láthatásra a kislányaimat, akkor nem láthatom őket egyáltalán...Erre padig sok példa volt.

Sajnálatos módon, mivel a gyermekelhelyezési per bírói szakaszban van, így sem a jegyző, sem a gyámhivatal, sem a gyermekjóléti szolgálat munkatársai, de még az ombudsmani hivatal sem léphet semmit az ügyben.

Gyakorlatilag tökéletesen kiszolgáltatottjai vagyunk az Egri Városi Bíróság bírónőjének, aki ennyi idő elteltével sem hajlandó tárgyalni a gyermekelhelyezési ügyünket. Teszi ezt annak ellenre, hogy az ellenőrzött anyai láthatások alkalmával a kislányaim folyamatosan panaszkodnak az apjukra, hogy megfenyegeti őket, amikor velem szeretnének beszélni.

Mindemellett az ovis-sulis szünetekben nem vigyáz a gyerekekre, vagy a szomszéddal vannak, vagy leviszi Makóra az anyjához, nyáron például kétszer másfél hónapra, és akkor egyáltalán nem is látogatta őket.

Mindennek értelmében el lehet mondani a férjemről, hogy jellemét tekintve igazi bántalmazó, a gyerekeket nem szeretetből akarja maga mellett tartani, hanem a szemében ők a felém irányuló bosszú eszközei. A gyerekek érzik ezt és félnek tőle...Nem gondozza őket; a nyolc éves nagylányom látja el a kicsit. Johanna nem tudom honnan tudja, hogy neki lesz majd joga választani,hogy melyik szülőjével éljen...Kérdezi tőlem: Anya, mikor leszek annyi idős,hogy én döntsem el,hol szeretnék élni ...? Közben a kicsi Juli csak sír, a mellembe fúrja az arcát, és a fejét rázva zokog, amikor el kéne menniük...

Kislányaim lelki roncsok, de leginkább Johanna,aki a rettegett apa mellett kénytelen élni...Az iskolában folyamatosan maszturbál...És ki tudja miért...Minden információt és beadványt rendszeresen küldök a bíróságnak,de egy beadványomra sem hajlandó reagálni.

Tehát az Egri Városi Bíróság megvalósította a törvényesített gyermekrablást.

Időközben büntető eljárás indult a férjem ellen a kiskorú lakhelyének megváltoztatása, és egy másik könnyű testi sértés miatt, ugyanis számtalanszor a gyerekek szeme láttára megvert az utcán a férjem.

De büntető eljárás indult a XVIII. kerületi gyámhivatali ügyintézőnő ellen is, hamis tanúzásért, bizonyítékok eltüntetése miatt, rágalmazásért, és mert végighazudta a gyermekelhelyezési tárgyalást.

Rettenetes tíz hónap van mögöttem a gyerekek nélkül...

Eleinte a magam megnyugtatására elindítottam A GYEREKEK JOGAIÉRT oldalt a facebookon. Elképesztő emberi sorsokkal találkoztam, láttam a vergődéseiket; a barátaim lettek a sorstársaim.

A magam,és az ő jogainak érvényesítése miatt szervezem az első ANYÁK,AKIKNEK ELRABOLTÁK A GYEREKEIT DEMONSTRÁCIÓT.

Terveim szerint mindaddig folytatjuk a demonstrációkat, amíg eredményt nem érünk el. Követeléseink:

1. A gyerekeket hallgassák meg a bíróságokon, külön teremben, számukra megfelelő körülmények között pszichológussal és bíróval.


2. A bíróság, ha szükségesnek látja, tegye kötelezővé az elvált szülőknek a mediációt a gyermek érdekében, a válóper alatt és után. (azaz intézkedjen abban az esetben, ha az egyik fél nem hajlandó a láthatásról, ill. a gyerekekről kommunikálni).

3. Az indokolatlan szülői elidegenítés jogilag jelentse a szülői feladatokra való alkalmatlanságot.

A gyermekelhelyezési perekben valóban a gyermek legyen a főszereplő, és tizenkét éves kora előtt is dönthessen a saját életéről.

Remélem a gyermekek érdekében lépnek majd a törvényhozók. Igaz, illúzióim már nincsenek. A családjogi törvények módosítása és érvényesítése nem érdeke a Rendszernek; hiszen ezek az elhúzódó ügyek teszik igazán prosperálókká a bíróságok, jogászok és kapcsolódó hivatalok munkáját. De mint mondani szokták: a remény hal meg utoljára. Addig mi rendületlenül hallatjuk a hangunkat, és segítségül hívjuk a nyilvánosságot. Es egyre többen leszünk sorstársak... sajnos..."

 

MILYEN MÁR EZ AZ ORSZÁG!!!!!!! MIÉRT HAGYJUK???????!!!!!!!!!!

Tegnap, ahogy írom a bejegyzésemet, hát van tudjátok ez a borozgatós műsor a királyi tévén, na Ott Csernyus doki, a Quimby dobosa, egy derék dél-tiroli származású szőlősgazda (ő mondjuk nem sokszor szólalt meg), és egy ellenszenves műsorvezető - hát, ficsúrnak sem nevezném - tudálékosan hasonlítgatta a borokat a nőkhöz - vagy fordítva. Persze, nem ők az elsők, megtették náluk külömbek is. Lökték a dumát (hát mit mondjak, egyik sem volt egy C.B vagy P.J.), de a biztosítékot az verte ki, amikor valamelyik benyögte, hogy ő úgy van vele, hogy szívesen iszogat luxus borokat, de otthonra neki egy kevésbé jellegzetes, közönségesebb bor kellene. Majd vihogva hozzátette, hogy többfunkciós. Így van a nőkkel is. A párhuzaamot nem részlezezem. Bor és nő (hú de trendi mostanában bor és ... párosításokat nyomni) = megszerezni - ízlelgetni - kipisilni.
Előző nap este a Petőfin meg Tari Annamária sarlatpszichológus (korombeli, múmiává fogyózott "szakértő" a Nők {a nők ellen} Lapjából ismerhetitek) beszélt Audry Hepburn kapcsán, hogy az ilyen nő mer nőies lenni, és nem játszmázik, hagyja, hogy a férfi vezesse és felsorolta mindazokat a közhelyeket, amelyek a színésznőhöz kapcsolódnak. Jaj, mennyi baromságot összehordott. Komolyan, én nem vagyok egy lángész, de ez a nő olyan hülye, hogy világit a szájában a negró. Mintha egy citromos torta receptjét adná meg: egy kis báj, egy kis sárm, egy kis engedelmesség, egy kis mártíromság, és kész az igazi nő. Ti pedig, akikből ez-az kimaradt, vagytok a Nemisigazinő.
Hát kedves TA. Íme, néhány igazi nő akiket csodálok, és te is ismerheted -esetleg - őket: Maria Callas, Julia Tyimosenkó, Nadia Comaneci, Anna Wintour, Brüll Adél, Eszenyi Enikő. Csupa szép nő, férfiak tucatjai gondolnak/tak rájuk a WC-ben (luxus borok!) - egyik sem gyámolításra szoruló őzike.

Jóembert keresünk

Vígszínház



Kép: www.szinhaz.hu

 Jaj de jó előadás volt! Igazi brechti színház, a díszletek mindjárt helyre tették a daradot, úgy értem pont olyan volt, mint az elvárásaim, ha Brechtet nézek meg. Legyen egy kicsit futurisztikus, valami olyasmi, mint a 20-as évek Berlinjében készült kollázsok. Vagy inkább olyan Fritz Lang-os. (Anyám, ezt, hogy is kell írni?) Szóval az alaphang megvolt. Eszenyi Enikő elvitte a show-t, annyira vérében van a színház, naív, jólelkű, és persze manipulálható Sen Te volt, egyszersmint józan, bölcs, és gyakorlatias nagybácsi. (Istenem, de ragyogóan megoldotta ezt is.) Olvastam, micsoda technikát, fegyelmezettséget és kondit igényelt számára a tulajdonképpeni kettős szerep eljátszása! Nagyon tetszett Mészáros Máté sorsát szarkasztikusan elfogadó, kicsinyes trükkökkel túlélni akaró, mégis kemény és reménytelen munkát végző Vízárusa, és Lukács Sándor elfásult, de nyomokban emberi érzésekkel rendelkező Sin asszonya.  Igazi szemétládára sikerült Lengyel Tamás (a Hivatali ügyekben az ifjú főnök - bevallom, kedvelem ezt a bugyutácska sorozatot) - igazi kis f. szopó. (Bocs.) A női szerepeket is férfiak játszották, még inkább fokozva az elidegenítő hatást. De perzse  annyira aktuális volt - sokkal inkább mint az elmúlt években látott Koldusopera vagy az Arturo Uli, döbbenetes. És hát az örök téma: kihasználni a szerelmest, megcsúfolni érzéseket, megalkuvó kapcsolatokba, netán házasságba besétálni. Adni önzetlenül, vagy később elvárjuk a törlesztést - ezzel igazolva amgunkat mások előtt.
Na, nem vagyok egy színi kritikus, ez csak egy napló jegyzet.

...de mi anyák, nem lehetünk fáradtak soha!

Dunába lőném Lyukas kancsóval küldeném a kútra azt az idiótát, aki kitalálta ezt a bugyuta szövegű és nagy kárt okozó; végtelenül ostoba és egyidejűleg gonosz reklámszöveget. Hozzáadnám társaságként azt is, aki ilyen bornírt dumát lead reklámidőben.
Egy elszürkült, rosszarcú nővel mondatják - alig hiszem, hogy bárkinek is vonzó jövőkép festene le. Ez a néni premierplánban mindent elmond az arcával, a mellőzést,alávetettséget, a véget nem érő, magányos éveket, kiszipolyozást, amiért csekély díjazás jár a befektetett energiához és az alternatív költségéhez képest. Most mindezt ráadásul a nemzet dicsőségéért - sportolókat, jövőbeni olimpiai bajnokokat nevelhetünk (esetleg) ki! (Kár, hogy néha kiderül, ami nyilvánvaló persze, hogy bizony saját sikerük érdekében dolgoznak sportolóink annyit. Mint pl. Janics Natasa, aki most, hogy már nem biztos befutó az erős magyar női mezőnyben, elmenne Szerbiába, ahol még lehetne keresni valója. És én nem ítélem el ezért.)