Már majd egy hete nincs Malév, viszonylag hidegen hagyott, de aztán olvastam egy cikket a Galamuson, ami elég szívszorítóra sikeredett.
Aznap reggel többek közöttazon az egybeesésen csóváltam a fejem, mert az utolsó járat Helsinkiből tért haza, és 2008 őszén pont ezen a járaton utaztam utojára Malév gépen.
Nem volt a kedvencem, mert drágálottam, és gyakran rosszkedvű volt a személyzet. Azonban ahogy a You Tube-on hallgattam a búcsúzó bejelentkezéseket, elérzékenyültem én is. Eszembe jutott, hogy egy időben sewardess szerettem volna lenni, de sosem mertem jelentkezni, mert nem tartottam elég attraktívnak magam. (Ez eléggé hülye kifogás volt.) Aztán ahogy gyerekeim lettek, féltem a repüléstől. Cigi azóta is dukál előtte mindig, pedig amúgy ritkán pipálok rá nagyon. És tényleg, hiányozni fonak a szép kék farkú repcsik, amelyeket biztosan felismertem a levegőben, ahogy alacsonyan szállva készültek landolni, meg a jól sikerült egyenruhája a földi személyzetnek, meg a tudat, hogy nincs. Tudom, nagyobb vadak is elhullottak a versenyben, mint a Swissair, vagy a KLM, de nagyon sajnálom azt a sok dolgozót, akiket most isten hírével kiraktak. Osszkó Péter ezt írta valahol, hogy 2 éve volt a vezetőségnek felkészülni erre - konkrétan ennyi idő alatt egy új társaság is felállhatott volna (hja, lehet, hogy nem nemzeti, de pl. az Austrian Airlines is a Lufthansa tulajdonában van), és nem lett volna senkinek ilyen fájdalmas az egész. (Bár a cinikus vezetőségen nem látta nagy sajnálat nyomait.) Persze már megint jöttek a csontvázazással, mintha még kapóra is jött volna nekik.
Ez az utolsó gép üzenetváltása a toronnyal:
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése