Választási plakát

Bokros Lajos ("Munkahelyteremtő") mosolygós portréja alatt korábban két fiatal arcképe szerepelt az MDF választási plakátján. Egy 20-as éveiben járó fiatalemberé ("Egyetemi hallgató") és egy hasonló korú hölgyé ("asszisztens"). Örömmel vettem, hogy utóbbit lecserélték. 50-es (igaz, Dávid Ibolyára erősen emlékeztető arcberendezésű) nő, alatta felirat "jogász". Szimpatikus változtatás!

Ma

Ma 16.40-re megy a fiam az Álmos Vezér Gimnáziumba angol nyelvi meghallgatára.
Aki olvas, szurkoljon, imádkozzon, vagy bármi. ISzonyúan félek, hogy nem veszik fel sehová:SSSSSSS

Don Giovanni a Művészetek Palotájában

Félig szcenírorott előadás azt jelenti, hogy szinpadi kellékeke vannak (persze kevés), „meg van rendezve” a darab, de az énekesek estélyi ruhában vannak (ez néha röhelyes – estélyi ruhás Liú), vagy jelzés értékű jelmezben (pl. tollas kalap).
Ezen a Don Giovannin a berendezést nagyrészt pantomimesek jelentették, akik ha kellett asztallá, ha kellett szobrokkal keretezett ablakká, vagy éppen a DG-t elnyelő alvilággá változtak, de ők voltak a lakodalmi táncosok is.
Mindig zavarban vagyok, amiért nem tudom Mozart és Da Ponte eme művét boncolgatni, de ehhez nincs kedvem. Szerintem egy szimpla történet, miként csömörlött meg saját magától egy férfi, aki sármosan, ámde gátlástalanul (ki)használt mindenkit, aki útjába került. A végén a pokol nyilván a gyilkosság miatt érzett bűntudat, amely elnyeli hősünket, persze jó útra már nem tud térni, ki tudja, mi lesz vele – a szerzők ezt – miként a triász másik két darabjánál is – nyitva hagyták.
Tassis Chriystoiannis Don Giovánnija végre egy igazi, megnyerő, jó svádájú csibész volt, kifogástalan hangi és színészi adottságokkal. A Pezsgődal végén nem fogyott el a szufla (á la Peter Mattei), csak úgy peregtek az utolsó szavak és a végén a kacaj is. Leporellót José Fardilha amolyan - na mire is vette? Talán olasz filmekben látni ilyen farmeringes, jó humorú, de mindenki eszén túljáró fickókat. Nagyon szívébe zárta a közönség.
Ne szeretem, amikor Donna Annát hisztérikaként állítják be – saját otthonába akarták megerőszakolni (ráadásul olyasvalaki, akit grál lovagnak hitt), megölik az apját – naná, hogy képtelen testi szerelmet érezni vőlegénye iránt egy jó ideig. Laura Aikin igazán szép hanggal énekelt. Miként a Donna Elvirát alakító Juliane Banse is – bár neki az első áriában volt néhány gikszer gyanús hangja. Mindenesetre ő volt a legszebb. Bájos Zerlina volt Sunhae Kim. Igazi lírai koloratúrának tűnik (?), mégis jól hallható volt az első emeletieknek is. Nagy öröm volt hallani két fiatal magyar énekest. Az egyik az erdélyi születésű Molnár Levente, aki túlzás nélkül mondhatom, hogy nemzetközi hírnév kapuján sétál épp keresztül - Massettot azt hiszem a Covent Gardenben már elénekelte. Nos ez a Masetto társadalmi helyzeténél, kiszolgáltatottságánál és nem ostobaságánál fogva tehetetlen. Ő itt a mindenkori kisember. És a mostanság sokat futtatott Meggyesi Zoltán Don Ottaviója előtt is le a kalappal - mind hangilag, mind szinészileg sokat tett az előadáshoz. Don Ottavio nem puhány fráter. A testőrség tisztje, mint ilyen, ott sem lehetne, ha gyáva, hezitáló alak volna. Egyszerűen nem elhamarkodott, agresszív állat. Tapintatos Donna Anna fájdalmát illetően, mielőtt bárkit súlyos váddal illet, igyekszik tájékozódni a körülményekről. Utóbbi két karakter jeleníti meg a valódi férfiakat - lám, mindegyik meglelte a párját, akiket nem saját tulajdonuknak tekintenek. Míg a hatalmaskodó DG és a gátlástalanul mindekit kiszolgáló Leporello a másik oldal, velül azonban nem sokan cserélnének.

Végül, de nem utolsósorban említem az izlandi Kristinn Sigmundssont, aki a Commendatore rövid, de annál fontosabb szerepében lépett fel. A januári MET-es Rózsalovag Ochs bárója után most élőben hallhattam, nagyon szimpatikusnak tűnt.

Az előadást Fischer Iván rendezte és persze vezényelte is.

Még valami: a mutatós, de annál beképzeltebb hostessek egyáltalán nem segítőkészek (régen azért azok voltak), csak állnak, mint egy szobor, és a korábban ingyenes műsort árusítják, immáron 300 frintért. Na ja, változnak az idők...

Pillanatnyi életérzés

A kislányomra vártam, hogy felöltözzön balett óra után. Rajtam volt már a kabát, és míg ácsorogtam, lepakoltam egy székre a holmim. Amikor ránéztem azt gondoltam (ja, hát kissé öntelten, mert kedvemre volt a felismerés): ez én vagyok. Icipici igazítás, és egy fénykép, hogy a nagyvilág elé tárjak valamit magamból:))))

A sapkát az Etsyről rendeltem, Gudrun készítette Izlandon, Heavenly Handmade név alatt.

Ez van

Múlt csütörtökön megtudtuk kisfiam felvételi eredményét - hát nem lett valami fényes. A matematika egyenesen katasztrófa, hiába mondták, hogy mindenkinek rosszul sikerült. Ennyire azért nem. Most aztán görcsbe rándul még a gondolattól is a gyomrom. 6 helyen 10 osztályt jelöltünk meg, egyik sem az elit gimnázium kategória, de mondjuk olyan helyre színötössel sem adnám, hogy aztán impotens, savanyú, feleség-sorvasztó pasi legyen az én szabad lelkű fiamból. (Na, ennek a szabadlelkűségnek most épp elszenvedője vagyok. Iszonyat, hogy beszél velem.) Szúval reszketek, hogy behívják szóbelire, aztán hogy a szóbelik ne üssék egymást (az idióták - mindenütt ugyanazon a héten van a felvételi. De ha kéred, hogy tegyék át, akkor majd fel lesznek háborodva, és mibe fogadok, azt fogják mondani: "Tessék kérem eldönteni, akarnak-e idejárni?"), aztán hogy valamelyik helyre felvegyék. Ha nem, akkor asszem pótjelentkezés, utána meg jön a telefonkönyv, meg besírni valamelyik gimnáziumba (mivel teljes mértékben humán beállítottságú, egyéb szóba sem jöhet).
Annyira akartam, hogy ne az én utam járja! Én egy külvárosi szakközépiskolában érettségiztem, mert rossz tanuló voltam. Viszont megtanultam két idegen nyelvet (kinlódom épp a harmadikkal, vagyis inkább óvatosan kóstolgatom), felnőtt fejjel, GYES alatt szereztem diplomát, jó eredménnyel. (Sajnos a matek és közgáz szigorlat közepesek miatt nem jeles...) De a mai napig restellem, hogy nem gimnáziumba jártam.
A melóhelyemen sincs minden rendben velem, aztán az otthonom sem az a közeg, ahol támogatnának - szombaton úgy éreztem, összeesek, ha kiszállok a kocsiból. Persze nem estem össze. Szerencsére. Nem vagyok az a menekülős fajta, de ott nagyon kívántam a lehetetlent, hogy magától oldódjon meg az életem, ne kelljen dolgozni rajta, mert iszonyú fáradt vagyok és nem bírom. Persze már megint hajamnál fogva húztam ki magam.

Pomádé király új ruhája

kép: fesztblog.hu

Ezen a vasárnap délutáni előadáson a kakasüllőn ültünk, de szerencsére az ív középre eső szélén, így a színpad csak egész kis része volt láthatatlan. Nem is olyan rossz hely – valahogy a szereplők is közelebbinek tűnnek, mint a jóval drágább középső szekcióban. Pedig magamtól nem vittem volna gyerekeket ide, de ez egy iskolai program volt, és el tudtam csípni egy visszaadott jegyet.
Nagyon lelkes, fiatal szereplőgárdát láttam, tisztességgel dolgoztak benne. (Sajnos korábban láttam Bánk Bánt, neves művészek is félgőzzel teljesítettek – ha nem éppen tüntetően érdektelenül, hallgathatatlan hangokat bocsátva ki magukból.)
A darab a közismert Andersen mese nyomán íródott, eredetileg rádiós műnek, sokan tudni vélik, hogy Pomádé király egyenesen Rákosi Mátyás személye. De ehhez nem kell nagy elvonatkoztató képesség: persze, hogy ő, meg még sok mások, nemcsak országok, de vállalatok, családok mindenható vezetői, vagy egyéb véleményformálók is céltáblái a történet adta fricskának.
Ránki zenéje kifejezetten dallamos volt, tetszett nagyon. Cser Krisztián megnyerő, ám korlátolt Pomádé volt, ellentétben pl. Gregor József buta, infantilis királyával. Szerepének megfelelően, és azt meg nem haladó mértében ripacskodott Horváth Ádám az udvarmester szerepében. Élvezetes, pörgős takácslegény volt Pataki Potyók Dániel és Geiger Lajos. Palerdi András kancellárját tudtuk szánni, a gyerekek pedig láthatták, miként képes a hatalomtól rettegő – de azt jó pénzért kiszolgáló – személy internalizálni a nyilvánvaló képtelenségeket is. Egyedül Rácz Rita Dzsufija nem tetszett. Szép hangja az állandó, amúgy szükségtelen ripacskodás miatt visításnak hatott, bár szerintem dramaturgiai szerepe nincs, csak a zenei hatás miatt írta Ránki a szerepét, mintegy díszítésként a koloratúrákat.
A gyerekeknek is tetszett az előadás, kár, hogy a Ház csak félgőzzel készült rá: pl. egy db. Ruhatáros, 1 jegyszedő, büfét – legalábbis a harmadikon – ki sem nyitották. És hát elég foghíjas volt a nézőtér is. De nem baj, végül is ez már a második szezonja. És van még a Kéményseprő, néhány balett, jövőre talán a Jancsi és Juliska nyilvános lesz – szóval ilyen darabokkal be lehet a gyerekeket csalogatni.

Behavazott Nagykörút, forrócsokival

Kép:www.spottedbylocals.com/.../activity/shopping

A Szamos név hallatán kissé el szoktam húzni a számat, noha a forrócsokijuk – nekem, aki csak szereti, de sokat nem kóstolt - még mindig elsőrangú. A fanyalgás azért, mert agyon marketingelik (ugyanis abban úgy gondolom van valami, hogy jó bornak nem kell cégér), sok helyen jelen van, számos termékük a legtöbb lepukkant éjjel-nappali közértben is kapható. De ami kiverte nálam a biztosítékot az a tavalyi szülinapi torta volt („Sacher”) – nagyon silányra sikeredett.
Szombaton gyönyörű volt Budapest a fél méteres hóban! Gyalogoltunk a körúton kislányommal, mert anyagot vettünk a farsangi jelmezéhez. Azzal vigasztaltam, hogy beülünk a Szamos Royal Hotelben található kávézójába egy forró csokira.
Nagyon szépen megcsinálták a belsejét, igazi békebeli cukrászda benyomását keltette, míg az L-alak másik szárába egy longue-szerű részt alakítottak ki. A kiszolgálás udvarias volt, a csoki sűrű, a tejszínhab – legalábbis részben – nem mű, a sütemény tésztája minőségi.
Jó volt nézni a hóesést, még a körút is békebelinek látszott. És jó, hogy van ilyen hely Budapesten. Szép kis lopott óra volt!