Képek: www.bookline.hu
Nagyon szeretem Rakovszky Zsuzsa írásait, főleg a prózákat, de a versei is nagyon eltalálnak. Az előbbi műfajból van két kötetem tőle. Egyiket - A hulló csillag éve - vagy 4x elolvastam, annyira tetszett. Nagyon olvasmányos, mondhatni könnyen feldolgozható, pedig tele van szimbólumokkal, és minden egyes újraolvasásnál újabb rétegét fedezem fel. (Szándékosan nem azt írtam, hogy "hámozom le róla". Talán a kibontani a szerencsésebb. De hát mit is kéne itt kibontani?) Elemezni nem óhajtom - nem is tudnám, csak iskolás módon, azt meg inkább nem teszem ki a nyilvánosságnak. Szóval a könyv egy 5-6 éves kislány szemszögéből ábrázolja az özvegy édesanyját. Letűnt polgárság miként próbál önmaga maradni az 50-es évek sivárrá váló Sopronjában, és persze beúsznak a képbe a deklasszált értelmiség lezüllésének képei is, persze csak finoman. A könyv kb. negyede egy napló, egy pipogya budapesti színházi kritikus pasi írja, gyakran esik benne szó erről az említett anyáról. Érdekes, hogy amikor a kislányon keresztül éljük meg a cselekményt, az olyan, mintha egyes szám első személyben írták volna, pedig egyes harmadik, míg a napló-foszlányok egyes elsőben íródtak, de mégis kívülállóként - mintegy 3. személyként - szemléljük a dolgokat.
A másik könyv egy novella gyűjtemény; A hold a hetedik házban. (Emlékszünk? Így kezdődik a Hair is:)) Itt a műfaj sajátossága miatt nem tudott megmutatkozni az, amit én úgy szeretek az írónőben: a részletek gazdag, mégis érdekfeszítő, mértéktartó leírása, az árnyalatok finom ábrázolása. Mégis szépen végigvitt történetek ezek.
A regény és a novellák legtöbbjének is független asszony a főszereplője, küzdelmes, ámde a körülményekhez képest szabad élettel. A környezetük - barátok, rokonok, szomszédok (érdekes többségük nő, valahogy ők vannak jelen az írásokban, na persze róluk szólnak) rossz szemmel nézi, és ezek a nők egy ponton belefáradnak ebbe a nagy nyomásba. (Visszatérő elem, hogy a gyereknek, akit egyedül nevelnek, apa kell. A regényben épp a gyermek kegyein keresztül szerzi meg a nőt a későbbi férj.) Férjhez mennek, és ettől kezdve egyéniségük, s mindaz az izgalmas aura, ami egy független nőt jellemez megkopik. A környezet nyomás nagy kényszer (még ma is!), szabad választásról így szó sincs. A hősnők jelentéktelen házastársa megkezdi a feleség lehúzását is ugyanabba a mocsárba, ki finoman csak saját személyiségének kiterjesztésévé teszi őket, ki kapcarongynak tekinti attól a perctől kezdve. És semmi sem emlékeztethet a régi, létért folytatott küzdelmek közepette is kiragyogó nőre. Végül teljesen megfosztják őket múltjuktól, hogy már maguk sem emlékeznek rá. És a "jószándékú" környezet - immár későn - fejezi ki rosszalását a főszereplő sorsa miatt.
A legtöbb írás cselekménye a múlt renszerben játszódik - korrajznak sem utolsók!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése