Maiori ~5000 főt számláló község, a középkorban az Amalfi köztársasághoz tatozott. Az 1943-as salernoi partraszállás során az egyik brit páncéloshadosztály is itt ért partot. Megható modern szobor emlékeztet az egykori hegyivadászokra - nagyon kifejező. A partot szállodák és apartman házak szegélyezik. A kis hajókikötőbe torkollik a fő utca. Keskeny, gyér hozamú patak - vagy inkább vízmosás - mentén halad, amelyet részben befedtek, részben mélyebbre tereltek, és felül sűrű futúnövények indáival fedték el. Nevezetessége a Mezzacapo palota. Nagyon szép lépcsőháza van, hatalmas növénnyel a fordulóban, és egy szép díszterembe is belátni, freskóval a boltozatos mennyezetén. Megmaradt a középkori városból néhány piciny, keskeny utca, az egyikben egy tábla is szemlélteti az akkori település szerkezetét. Jellemzően azonban a turizmusra rendezkedtek be. Városszerte rengeteg étterem, kávézó van, péntekenként piac a szokásos bóvlival, de jönnek környékbeli termelők és halászok - sajt, dögök, zöldség-gyömölcs, rákok, olivabogyó, olajak és ami kell - na ez viszont nagyon klassz! Persze a sima zöldségboltok is magát a kánaánt jelentették nekem - sokféle, friss, nem mű áru - kedvencem a zsenge - leginkább valami gazra hasonlító - brokkoli volt. Szárastul meg lehetett enni, olivaolajjal és egy ki parmezánnal isteni! De sokan foglalkoznak a teraszokon citrom, szőlő, olaj termesztéssel, meg persze ott a halászat is. Feledhetetlen a sok friss kagyló - majd minden este azt ettem! Számos üzlet is van itt, magam is vettem egy ruhát a bolt pultjaként egy régi, faragott tömörfa ajtó szolgált), amelyet itteni varrodák készítenek. (Ámbár: Cataniában több háztömbnyi kínai negyedben varrtak görnyedtem szombat délután is ázsiai forma emberek. De így már akkor is made in Italy.) A szupermarketben pedig kapható volt a Szicíliában megismert mandulatej! De már itthon is láttam, sőt azt is tudom, hogy kell csinálni. Csak a szicíliai édességeket hiányoltam. Itt inkább citrommal készült finomságokat árultak.
A strandok többsége fizetős, ezért jár napernyő - kell is, mert árnyék nélkül elviselhetetlen a tűző campaniai nap! De lehet 10 EUR-ért városszerte napernyőt kapni a bazárokban. A víz nem mindig tiszta teljesen, főleg a kis öblöknél fordulhat ez elő. Mivel itt töltöttük a leghosszabb időt, erről a településről szereztem a legtöbb benyomást. Sokszor rám tör az egyedüllét érzése. Irigylem a középkorú francia párt, akik egymásnak mutatják, milyen szépek a fényviszonyok - én csak magamban csodálkozom rá a sok szépségre.
Ravello elnevezés a rebello szóból származik (?). Ugyanis a nomannok idején ellendózsét választottak. Innen lehet az elnevezés. Fent van a hegyoldalban, az odavezető út jórésze egyszerre csak egy irányban járható - addig az ellenkező irány egy piros lámpánál várakozik. Ottjártunkkól ép trópusi zápor szakadt az Amapfi-partra, és a hegyoldal sűrű párát és meleget ontott magából. Legbefolyásosabb családja a Rufolo család volt. Vagyonukra jellemző, hogy I. Károly szicíliai király bankárai lehettek. A város püspöki székhely is, híres a dómja, de a legszebbek mégis a dús kertek - hihetetlen, hogy ebben a meleg, csapadékszegény térségben miként tenyészhetnek ilyen pompás növények. (Ez anno Szicíliában is szembeötltött.) A Rufolo palotában szerezte Wagner a Parsifalt, állítólag a gyönyőrű kert ihlette Klingsor varázsló kertjének megírásakor is. Híres kerámiáiról is, valamint az évente megrendezésre kerülő jazz fesztiváljáról. Hangulatos, szűk utcácskái vannak, palotákkal szegélyezett terecskék - sok a turista, gyanús, hogy a kerámiák zöme Kínában készül. De a csacsit (kedvenc állatom) ábrázoló szobrok akkor is nagyon aranyosak. (Az én utópiám az ember-állat egyenrangú világ. Akkor a szamarak mind ide költöznének, az biztos! Így lenne fair!) Itt ismét sok japán és koreai csipog, amerikai bömböl affektálva. Jó drága település. Ja és a lényeg, gyönyörű kilátás az öbölre!!!
Vigyázat: kevés parkoló hely van, és nagyon drága!
Amalfi - (parkolni itt sem egyszerű) gyönyörű fekvésű kereskedő város, egykoron az Amalfi köztársaság központja, a Földközi-tenger hajózási kódexének alapjait ők foglalták írásba. Hanyatlása az 1013-as szökőár következménye (valószínűleg). Meredek sziklákra kapaszkodnak fel apró utcái, fedett (!) sikátorai, amelyek piciny terekbe futnak. Rengeteg a turista, az üzletek többsége szuveníreket árul, én is egy ilyen üzletben választottam ajándékot anyukámnak: mindenhez citromot használtak fel. Szép üvegekben fördőolaj, fürdősó, vagy épp szappan, citrom parfüm, citromos kekszek, lekvárok, na meg persze limoncello!
Utólag tudtam meg, hogy a városka - és a környéke, Maiorit is ideértve - híres volt papírgyártásáról, ezeket a kis manufaktúrákat azonban a nagyipari előállítás tönkretette. Múzeum őrzi emléküket.
Főbb látnivalók közé tartozik a Szent András Bazilika, amelynek legrégebbi részei bizánci stílusban épültek, de majd' minden korszak stílusjegyei felfedezhetők rajta, ami eléggé heterogén külsőt alkot, mégis elgondolkodtató látni, hogy a többször feldúlt város mindig feltámadt, a meglévőt rendbehozták, megtoldották. Na, mifelénk minden földig ugye. Ha nincs ellenség, akkor más miatt. Igazi megváltás a forróság elől a templom hűvöse!
Nagyon aranyos cukrászdában ettünk süteményt, és ittunk is persze, mert valami iszonyat meleg volt, én tisztára ki voltam purcanva. (Ezért is nem mászkáltunk sokat a Maioriban töltött 5 nap alatt.) Na ezt a pasticceriát 1813-ban alapították - ugyanakkor, mint a budai Várnegyed Ruswurmját! (Hál' isten, az is "jó egészségben" megmaradt forradalmak, háborúk, diktatúrák dacára.) Itt is korabeli a berendezés, szép evőeszközök, porcelánok, tüneményes kiszolgálás. A dóm téren van, de nem mernék rá megesküdni. Megjegyezhettem volna igazán!
Érdekesség még az a díszesen faragott és festett evezős, amely az egykori tengeri köztársaságok regattáin vesz részt, de számos helyen külföldön is. Most a városháza udvarán tekinthető meg, körben pedig rengeteg archív fotó látható a versenyekről.
Salerno - Itt sajnos rövid időt töltöttünk, pedig a város érdekesebb, mint első pillantásra gondolná az ember. Nagy forgalmú kikötője van, erre mindjárt rálátni, ahogy az autópályáról ránéz az ember. Rengeted raktár a körgyűrün, meg a szokásos diszkont áruházak. A parti korzót épp feltúrták, valami EU-s pénzből újítják fel. A városháza előtt parkoltunk - Azt hiszem, 1947-ben épült fel, az akkori idők stílusában. Az előtte futó sugárutat pálmák szegélyezik, a hegy felőli oldalát (az már az óváros alja) éttermek, bárok szegélyezik. Az óváros a szokásos szűk utcákból áll, de eléggé kevés maradt meg. Az egyik üzlet aljának egy kis része - ahol egy átlátszó szilikon strand szandált vásároltam - plexi üvegből volt, és azon keresztül romokat lehetett látni. Akad még itt számos delikát üzlet, és persze a felső korzón egy csomó luxus márka is - hű, de beleszerettem egy Fendi ruhába - potom 1100 EUR-ért. (A Via Mercanti a középkori eredetű főutca, nagyon keskeny, a via Vittorio Emanuelle modern, sokkal szélesebb, és persze kevésbé hangulatos.)
Amúgy a városban 1350-ben megszállt Nagy Lajos királyunk, aki nápolyi hadjárata során Salernot is bevette, és nagyon kegyesen bánt a lakosokkal. Itt létesült Európa első orvosi egyeteme is. A Teatro Giuseppe Verdi pedig gazdag opera repertoárral rendelkezik, több nagyágyú nevét is felfedeztem a szereposztásban.
Kicsit talán sokat írtam üzletekről, bevásárlásról, de amikor nagyon rövid ideje van az embernek egy helyen, akkor ezekből próbál benyomást szerezni az ottani emberek életéről. És lehet is, mert ilyenkor nem csak kirakatokat nézeget az ember, hanem valamilyen módon kontaktusba kerül másokkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése